A mai képen a Kepler által talált bolygójelölteket és csillagaikat mutatják be, ügyelve a méretarányra.

 

VCSE - Mai kép - A bolygójelöltek
VCSE – Mai kép – A bolygójelöltek

 

Magam részéről azt gondolom, hogy ezeknek a bolygójelölteknek nem mindegyike bolygó, és szigorúan szakmailag szemlélve a dolgokat, nem is bizonyították be, hogy ezek bolygók. Nagy többsége valószínűleg az, de bizonyosan nem mind.

A mai képen a Mars látható, a kép közepén a Naprendszer leghosszabb, legnagyobb kanyonjával, a Valles Marineris-szel (Mariner-árok magyarul, a Mariner egy űrszonda-család volt, az elnevezés a Mariner-9 Mars-szonda emlékét örökíti meg).

VCSE - Mai kép - Valles Marineris
VCSE – Mai kép – Valles Marineris

A képet az 1970-es években a Viking űrszondák keringőegységeinek több, mint száz képének mozaikolásával kapták. A kanyon 3000 km hosszú, 600 km széles és 8 km mély. Összehasonlításképpen: a Föld legnagyobb kanyonja, a Grand-kanyon 800 km hosszú, 30 km széles és csak 1,8 km mély. A Valles Marineris eredete a homályba vész, a találgatások szerint talán a Mars kihűlésekor töredezett meg így a felszín sok milliárd évvel ezelőtt.

Az APOD képe a sarki fény jelenségét mutatja (nevezik északi fénynek is, latinul Aurora Borealis-nak).

 

VCSE - Mai kép - A Sarki fény
VCSE – Mai kép – A Sarki fény 

 

A mellékelt képet idén február 24-én készítette O Chul Kwon amatőrcsillagász Észak-Kanadából. 30 másodperces időközönként készített egy felvételt (balról jobbra időben előre haladunk a képeken), mutatván, milyen gyorsan változik a sarki fény. Felvételein a teljes látható égboltot rögzítette, a kép közepe a fejünk felett lévő pont, a széle pedig a látóhatár (erősen torzított kép!) A sarki fényt a Nap kitöréseiből származó, elektromosan tölött részecskék hozzák létre: e részecskéket a Föld mágneses tere csapdába ejti, a Föld mágneses pólusai felé írányozza, és a részecskék eközbern ionizálják a felsőlégkört, amely ionizáció következményeként létrejövő fényjelenséget látjuk. (Az ionizált oxigén- és nitrogénmolekulák hamar visszaszerzik leszakított elektronjaikat, és eközben sugároznak ki egy fotont.)

Az APOD felvételén az MWC 922 néven is ismert “Vörös téglalap”-nevű köd (amely egyes híresztelésekkel szemben nem planetáris köd!) látható.

VCSE - Mai kép - A
VCSE – Mai kép – A “Vörös téglalap”

 

Az MWC 922 néven is ismert “Vörös téglalap”-nevű köd szokatlan alakjával hívja fel a figyelmet magára: a többi égi ködösségtől alakja eltér (azok ugyanis kerekek, szférikusak vagy elliptikusak, netán irregulárisak, ez meg téglalap alakú). A mellékelt kép az 5 m-es Palomar-hegyi, és a 10 m-es hawaii-i Keck I távcsövek közeli infravörös képeiből készült kombináció. A feltevések szerint e köd szokatlan alakját az hozta létre, hogy egy öreg csillag kettős kúp alakban lefújja magáról több periódusban a külső rétegeit haldoklása idején, mi pedig pont ennek a kúpnak az irányából nézzünk az őt körülvevő ködre. A kúp anyaga pedig pl. a csillaggal való gravitációs kölcsönhatása és egyéb bonyolult hidrodinamikai effektusok miatt téglalap alakúnak létszik tőlünk nézve. ha ez igaz, akkor a központi csillagnak egyszer szupernóvaként kellene felrobbania. Mindenesetre egy nagytömegű csillag “haldoklása” látszik ezen a képen.

A mai kép a Hubble Űrtávcsővel készült és a hozzávetőleg tőlünk 80 millió fényévre, a Kígyótartó csillagképben lévő NGC 6384 jelű spirálgalaxist ábrázolja.

 

VCSE - Mai kép - NGC 6384
VCSE – Mai kép – NGC 6384

 

A mag sárgás, mutatva, hogy ott idősebb csillagok láthatók, a spirálkarok azonban kékesek a bennük lévő fiatal, nagy tömegű, forró csillagoktól. A galaxis csillagai az óriási távolság miatt összeolvadni látszanak, míg a képen látható, különálló csillagok a mi Tejútrendszerünk néhányszor 10-100-1000 fényévre elhelyezkedő csillagai. A Tejútrendszer legfényesebb csillagai tüskéket mutatnak maguk körül, ami nem valós: a távcsőben létrejövő fényelhajlási jelenség hozza létre őket mesterségesen. Olvasd tovább