Március 14-én a kedvező időjárást kihasználva végre sikerült kitelepülnöm az udvarra észlelni. A délutáni szél hihetetlen tisztára söpörte a levegőt. Hiába volt a közelben a vasútállomás térvilágítása, most mégsem derengett az egész égbolt narancssárga fényben.

Öröm volt kipakolni a távcsövet és “csak úgy” megcsodálni a Holdat. Megdöbbentő volt, hogy 256x-os nagyítás mellett is tiszta, részletes volt a kép, minimális vibrálást lehetett csak érzékelni a látómezőben. A már-már tökéletes látómező hatására felbátorodva megpróbáltam mobiltelefonnal “belefényképezni” az okulárba. Kíváncsi voltam mi lesz a végeredmény?

Valószínűleg nem kell nagyon részleteznem, hogy csak kézből odatartott és automatán fókuszáló és exponáló képrögzítő eszközzel nem szokás jó felvételeket készíteni. Igen fontos és lényeges a felvétel minősége szempontjából a fényképező eszköz pontos, elmozdulás mentes rögzítése a  megfelelő pozícióban. Ha nem az optikai tengelyben, a párhuzamosság és merőlegesség szabályait be nem tartva készül a felvétel, a kép eltorzulhat, vignettálódhat, geometriailag torzulhat. A felvételen töredék és deformált látómező fog megjelenni. Ha az okulárhoz nem megfelelő távolságra kerül a fényképező eszköz, ami ráadásul autofókusszálással készíti a képet, a képen csak a látómező töredéke fog szerepelni, esetleg nem is élesen. Az automatikus fókuszálás pedig részben a leképzett képre teszi az élességet, részben – és sajnos eléggé dominánsan – az optikai elemek felszínén található lerakódásokra (vagyis a lencséken lévő koszokra, porszemcsékre). Ennek végeredménye zavaró foltok lesznek az elmosódó szélű felvételeken – mobiltelefonnal nem is lehet ennél jobbat csinálni, ne így asztrofotózzunk!

Ettől függetlenül  a ma elérhető, digitális képrögzítésre alkalmas eszközök a régi hagyományos, filmes technológiával dolgozó fényképező gépekhez képest hatalmas előrelépést jelentenek. gyorsan, könnyen, és nem utolsó sorban azonnal látható felvételeket lehet velük készíteni. Ezzel valamennyire elveszik a kép kiválasztásának és beállításának már-már művészi határokat feszegető varázsa. Ha a felvétel nem megfelelő,  fogyazstói társadalom kultúrájának megfelelően eldobható, és azonnal megismételhető. Így a nagy számok törvénye alapján előbb, vagy utóbb biztosan születni fog használható felvétel.

Az én kísérletezéseimnek az eredményei:

A felvétel egyetlen képkocka, amin egy minimálisan igazítottam csak a világos-sötét arányon. Az autofókusz a terminátorra volt beállítva. Ez a terület éles, míg a Hold pereme viszont már elmosódó. A képen a ferdén tartott telefon miatt további elszíneződés és finom elmosódás látható. Ettől függetlenül, jól megfigyelhetők rajta a felszíni részletek.

A kép, két darab képkockából lett összeillesztve. A felszín részletei megfigyelhetők, egyes részek igen látványosan. Ugyan akkor az összeillesztések szélénél a kép ívesen torzult, a képen homályos és színes területek láthatók, amit a nem megfelelően tartott telefon miatt eltorzult kép okoz. Ezt a torzulást próbálta korrigálni a képet összerakó program úgy, hogy az azonos pixeleket összeillesztette, és a szélek hibáit próbálta a kép torzításával ellensúlyozni.

A fenti kép az okuláron keresztül történő fotózás egyik tipikus jegyét a vignettálás viseli magán. Jelen esetben ennek az oka az, hogy a felvételt készítő mobiltelefon optikája nem a megfelelő távolságra és nem a megfelelő pozícióban – jelen esetben ferdén – volt az okulárhoz képest. Mindezektől a hibáktól függetlenül a kép kellően részletes. A vignettálás a képnek ad egy “sajátos” , a múlt század eleji fényképekhez hasonló hangulatot. (Maga a vignettálás – ejtsd vinnyettálás – egy optikai (hiba)jelenség, amit megfelelő minőségú optikával vagy – fényerős eszközök esetében – ún. apodizácis szűrővel lehet eltüntetni. E “hardveres” megoldásokon túl létezik “szoftveres” megoldás is, egy egyenletesen megvilágított objektumról (pl. lepedő vagy az ég a távcsőben) készített felvétellel lehet visszakorrigálni a képet, az ún. mezősimítás (flat-field) keretében, utólag, képfeldolgozó programmal.)

A felsorolt hibalehetőségektől függetlenül, véleményem szerint érdemes a vállalkozó kedvűeknek megpróbálni a mobiltelefonnal történő asztrofotózást. Ma már kaphatók kompakt fényképező gépekhez és mobiltelefonokhoz olyan kiegészítők, amelyek segítségével az okulárhoz, a fókuszírozóhoz rögzíthetjük a fényképező eszközünket, pontosan beállítva ezeket a megfelelő pozícióba. Ezzel a kompromisszumos megoldással egy a saját kategóriájában egy praktikus “asztrofotós” eszközt nyerünk. Természetesen, ahogy a felhasználó rákap az ezzel a technikával történő amatőrcsillagász képrögzítésre, úgy fognak megjelenni az igények a célnak jobban megfelelő, hatékonyabb, minőségibb képrögzítésre. Így lényegében a “fotós” megteszi az első lépéseket azon az úton, amelynek a végén a minőségi feladat orientált képrögzítő eszközök és kiszolgáló szoftverei találhatók….

1950-1957 között hajtották végre a Palomar Observatory Sky Survey-t (POSS-t), vagyis a Palomar Égboltfelmérést. Ennek keretében egy nagy Schmidt-távcsővel igen jó határmagnitúdóig körbefotózták az égboltot, és így pillanatszerűen megörkítették az Univerzum akkori állapotát látható fényben. A lemezek átvizsgálása számos galaxis, galaxishalmaz, szuperhalmaz, pekuliáris galaxis; nyilthalmazok, gömbhalmazok; csillagközi felhők; különleges objektumok, pl. fehér törpék, kettősrendszerbeli neutroncsillagok, szétszakadó csillagok stb. felfedezéséhez vezetett.

Az égbolt azonban változik, bár sokszor csak lassan. Emellett a technika is fejlődik, jobb felbontást, jobb határmagnitúdót tudunk ma már elérni, mint 65 évvel ezelőtt, ezért néhány évtized után megérett az idő egy újabb POSS elkészítésére, ennek neve lett POSS-II. Ezt is a Palomar-hegyi 48 hüvelykes (122 cm-es) Schmidt-távcsővel végezték el, kb. 1000 fotólemezt vettek fel színenként (B-ben 22,5 mg-ig, R-ben 20,8 mg-ig, I-ben 19,5 magnitúdóig tudtak lemenni), többségüket 1985-1990 között. Abban a fél évtizedben erősen változott a fényszennyezés mértéke (folyamatosan nőtt). Az akkori és az 1980-as évekbeli képek összevetése további érdekes változásokra deríthet fényt. (Az első POSS-t készítő csillagászok, ha még életben vannak, leginkább már nyugdíjasok, tehát ilyen összevetésekhez több generáció munkája szükséges! Sem a régebbi technikát, sem a korábbi generációt nem szabad lenézni, óriási és nagyon hasznos, pontos megfigyelési anyagot hagytak ránk. Jelenleg a PannSTARRS projekt keretében kéthetente tervezik végigfotózni a teljes, éppen látható égboltot, tehát nem lesznek évtizedes kihagyások többet – remélhetőleg. A mai CCD a fotólemezekkel ellentétben inkább a vörös fényre érzékenyek egyébként.)

A lemezeket digitalizálták, és színes felvétellé is összerakták őket.

E színes képek közül egy példát mutat a mellékelt POSS-II kép, amelyen sötét filamentumokat lehet látni.

Ezek a sötét ködöknek is nevezett porcsomók az égen a Fiastyúk és a Kalifornia-köd között találhatók. Elnyelik a mögöttük lévő csillagok fényét, ezért vizuálisan úgy tűnik, mintha sötét lyukak lennének az égen a csillagok között. Kevésbbé sűrű ködök vagy ködrészek elvörösítik a mögöttük lévő csillagok fényét. Nagyon erősen kiexponált képen, mint amilyen ez is, azonban előtűnik, hogy a közeli forró, kékes csillagok fényét azért haloványan, de visszaverik.

Az ilyen porcsomó egyszer majd csak összeomlanak, mert gravitációsan nem stabilak, és csillagok születnek majd belőlük.

Szeretettel hívjuk meg kedves tagtársainkat és minden érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület 2016. évi rendes közgyűlésére és tavaszi észlelőhétvégéjére! Tudnivalók:

A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u.8) elnöksége a VCSE 2016. évi rendes közgyűlését az alábbi időpontra és helyszínre összehívta:

időpontja: 2016. április 9. (szombat), 12:45 óra:perc,

helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 241. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó). Olvasd tovább

A bolygók és a csillagok között helyezkednek el a barna törpék. A bolygókban nincs természetes eredetű magfúzió, a barna törpékben kb. százezer évig a deutérium-atommagok egyesülnek, de utána a folyamat leáll, és bolygók módjára összehúzódnak olyan Jupiter méretűre; a csillagokban viszont évmilliókon-évmilliárdokon át egyesülnek a hidrogénatomok héliumatommagokká vagy más fúziós folyamatok is végbemehetnek bennük, csillagtömegtől és kortól függően.

 T típusú barna törpe művészi ábrázolása
T típusú barna törpe művészi ábrázolása

Nem világos, mennyi barna törpe lehet a Tejútrendszerben, mindenesetre biztosan kevesebb, mint olyan 25 éve megtippelték (akkor azt várták, több van belőlük, mint csillagból!). Egy 2004-es és egy 2008-as tanulmány szerint minden három csillagra jut csak egy barna törpe az Orion-ködben. Egy 2012-es tanulmány szerint ennél is kevesebben vannak, minden 6 csillagra jut csak egy barna törpe a mezőben (vagyis olyan helyeken, amelyek nem tartoznak sem nyilthalmazhoz, sem gömbhalmazhoz, sem csillagkeletkezési régióhoz), egy 2016-os tanulmány ezt lényegében megerősítette, aszerint a Nap környezetében minden 5,2 csillagra jut egy barna törpe. Egy másik, szintén 2016-os tanulmány szerint viszont a legszűkebb, 10 parszeken belüli környezetünkben csak minden 10 csillagra juthat egy barna törpe. Szóval, a becslések szórnak, de az biztos, hogy barna törpéből jóval kevesebb van, mint csillagból, de hogy mennyivel kevesebb, attól függ, hogy egy születőben lévő nyilthalmazra tekintünk vagy a mezőre.

Még izgalmasabb egy friss tanulmány szerint, hogy az a kevés barna törpe sem egyenletesen oszlik el környezetünkben. Hat és fél parszeken belül 136 csillagot és 26 barna törpét ismerünk. A csillagok egyenletesen oszlanak el köröttünk. Viszont csak öt barna törpe található előttünk, abban a féltekében, amerre a Nap halad, miközben megkerüli a Naprendszer centrumát, a többi 21 mögöttünk van. Ez nem egyenletes eloszlás, ilyen arányok véletlenszerű kialakulásának az esélye csak 0,2%.

A jelenség felfedezői (német csillagászok a potsdami Leibniz Intézetből) úgy gondolják, semmiféle asztrofizikai magyarázata nincs ennek a furcsa eloszlásnak, inkább arról lehet szó, hogy egyszerűen a Nap mozgásának irányában lévő féltekét még nem nagyon vizsgálták át barna törpék után, inkább arra kellene keresni, ha a közelieket meg akarjuk találni. Nézetük szerint az egyenletlen eloszlás arra utal, hogy messze nem találtuk meg a közeli barna törpéket még, de majd ha sikerül, az eloszlás egyenletessé válik.

Összevetve ezt a közeli fehér törpékre vonatkozó vizsgálattal (http://vcse.hu/feher-torpek-a-nap-40-parszekos-kornyezeteben/), úgy tűnik, hogy 406 évvel a távcső feltalálása után is még nagyon-nagyon feltérképezetlen még a Nap körüli, közeli kozmikus környezetünk is, ha a halványabb, ezért nehezebben észrevehető égitesteket listázzuk.