Ma délután figyelhettük meg a Merkúr átvonulását a Nap előtt. Danival délután Egerváron kezdtük a megfigyelést derült időben. Vizuálisan észleltünk 150/750-es Newtonnal, 75x-ös nagyítással.
VCSE - Merkúr-átvonulás
VCSE – Merkúr-átvonulás
Igazából nagyobb Merkúrra számítottam. Valahogy még élénk volt a Vénusz emléke. De így is sikerült megbarátkozni a látvánnyal. A 2. kontaktus jól megfigyelhető volt, utána még fél órán át kísérhettük figyelemmel, ahogy a Merkúr egyre beljebb hatol a Nap fehérségébe.
VCSE - Merkúr-átvonulás - Jandó Attila
VCSE – Merkúr-átvonulás – Jandó Attila
Aztán összecsomagoltunk és irány Zalaegerszeg,  Dísz tér. Megígértem Péternek, hogy segítünk a bemutatón. Mire odaértünk Péter már az egyik távcsövet fel is állította. Miután elkészült  a másodikkal, kipakoltuk mi is a Newtont.
Az emberek pedig egyre bátrabban jöttek és kérdeztek és megfigyeltek. Voltak lelkesebbek, akik sokat kérdeztek, volt, aki nem mert belenézni a távcsőbe.
A délután folyamán 5-10 perc megfigyelés majd felhőszünet váltakozott. Péter lelkesen magyarázott a látogatóknak, közben egyre több ismerős és tagtársunk is megérkezett: Cseh Ferenc, Ágoston Zsolt, Csizmadia István, Szente Hajnalka… (ha valakit kifelejtettem elnézést kérek).
A múlt heti Keménfa melletti Dózsa-hegyi észlelésemet szeretném kiegészíteni a Messier 10 katalógusszámú gömbhalmazról készült asztrofotómmal.
VCSE - Messier 10 - Ágoston Zsolt
VCSE – Messier 10 – Ágoston Zsolt

Pólusraállási, vagy egyensúlyozási hiba miatt csak 60 másodperces expozíciókat tudtam készíteni erről az objektumról, amely valamiért kevésbé népszerű célpont a gömbhalmazok között, legalábbis az asztrofoto.hu galériájában alig találtam róla képet.

Az eddigi tapasztalatok szerint a gömbhalmaz-fotók érzékenyebbek a pontos követésre, mint például a galaxisok, vagy nyílthalmazok, a rengeteg apró csillag nagyon kis pontatlanság esetén is “csíkot húz”. A helyzetet az sem könnyítette, hogy a pólussal bezárt szöge csaknem 90°, így a pólusraállás során egy kisebb tökéletlenség is jelentősen csökkenti az alkalmazható záridőt.

A nyers képek készítésének a főtükör teljes lepárásodása vetett véget, emiatt nem tudtam annyi képet készíteni, mint szerettem volna.

ISO 800 érzékenységet és 20×60 másodperces záridőt választottam, a light képek mellett 10 flat képet, 10 dark képet, 10 bias képet dolgoztam fel.

Feldolgozáshoz IRISt, Startoolst, végül Photoshopot használtam.

Az M10-et 1764-ben fedezte fel Charles Messier. William Herschelnek sikerült először csillagokra bontania. A Kígyótartó csillagképben található, látszólag az M 12 közelében, egymástól mért valós távolságuk viszont mintegy 2 000 fényév

12 milliárd éves korával a Tejúttal közel egyidős, a Tejút síkját övező haloban helyezkedik el, a magtól “mindössze” 16 000 fényévre. Átmérője 84 fényév, körülbelül 100 000 csillagot foglal magába, a Földtől pedig 14 300 fényévre található. Magjában számos kettőscsillag található, melyek nagyobb tömegüknek köszönhetően vándoroltak oda. Négy ismert változócsillagot is tartalmaz a halmaz.

Merkúr átvonulás 2016. május 9.

A program előkészítése a propagandával kezdődött. A Zalai Hírlapban kb. 10 nappal korábban és a hetedikei lapszámban is megjelent felhívásunk a leendő távcsöves bemutatóról. A Zalaegerszegi Rádió a megelőző napokban többször is bemondta a bemutató tervezett programját. Kilencedikén délelőtt felhívtak a Zalaegerszegi Televízióból, hogy vállalnám-e a helyszíni kapcsolást az MTV1 csatornáján. A Facebookon és a levelezőlistán is informáltuk az ismerősöket.

Az előkészítés része és eredménye volt az is, hogy felajánlotta a segítségét és közreműködését az egerszegi helyszínre dr. Cseh Ferenc, Jandó Attila és Jandó Dániel is.

A használatra szánt műszerek a TIT Egyesület tulajdonát képezik: 100/1000-es Zeiss-refraktor Ib óragépes mechanikán, 127/1500 MC katadioptrikus távcső EQ-3 Goto mechanikára szerelve. A refraktort egy 40 mm fókuszú okulárral kivetítéssel használtam. A „vetítő ernyő” egy fénymásolópapír tárolásra gyártott papírdoboz, amelynek az aljára egy fehér lapot ragasztottam. A kedvező pozícióba állíthatóság érdekében egy kottatartó állványra rögzítettem, hogy az okulár optikai tengelyére merőleges lehessen. Az MC-távcsövet objektívszűrővel alkalmaztam 60-szoros nagyítással.

Az átvonuló felhőzet miatt csökkenni láttam az esélyeket a zavartalan bemutatóra, de az egyik műszert felállítottam a Teskándi Csukás István Általános Iskola udvarán. Azért éppen itt, mert az ide járó gyerekek a tanítványaim. (Ebben az iskolában dolgozom.) Az idő gyors múlása és a gyakori borultság miatt csak mintegy 100 gyerek nézte meg a jelenséget.

14.45-re Zalaegerszegre értem, ahol a közterület felügyelőkkel folytatott rövid beszélgetést követően megálltam a tilosban, az észlelési helyszín közelében. Olvasd tovább

VCSE - M13 tesztfotó - Schmall Rafael
VCSE – M13 tesztfotó – Schmall Rafael

Vasárnap este végre kipróbáltam az újonnan befogott 200/800-ast Skywatcher Carbon tubust egy Televue Paracorr kómakorrektorral. Az eredmény lenyűgöző. Még az NGC 6207 galaxis is szépen látszik, ami véletlenül kerül egy látómezőbe az M13 gömbhalmazzal (a baloldali, vörös csillagtól balra felfelé lévő elmosódott folt az NGC 6207).

Maga a tubus igen érzékeny a jusztirozási hibákra, és a póklábak meghajlására, illetve a rossz fókuszálásra. Pontos beállítást követel a rendszer, ha az ember összerakja, akkor bizony legalább fél órát igénybe vesz a műszer felállítása.. Mindig jusztirozni kell az elején, és sok tesztfelvétel kell egyebek mellett.

Ám ha egyszer be van állítva a fókusz helyesen… akkor az úgy is marad, a hőtágulás okozta fókuszelállítódások elkerülésére épített szénszálas tubus miatt.

A cél tesztként az M13 gömbhalmaz volt a Herkules csillagképben

Skywatcher Newton 200/800 Carbon
Skywatcher AZEQ6 GT
Televue Paracorr Type I kómakorrektor (1.15x)
Astronomik IR/UV eos clip szűrő
Canon EOS1100D fullspektrum
Lacerta Mgen autoguider
9×50-es kereső

A felvétel adatai: 30×300 sec light + / 20 dark / 15 flat / ISO800 / f4.5 / 920mm

Feldolgozás:

– stackelés Nebulosity-ben
– utómunka PSben

Égbolt tulajdonságai (Kaposfő):

– 2016. május 8.:
– nyugodtság: 7
– átlátszóság: 4
– hőmérséklet: 15°C