A mellékelt kép az M31-et, az Androméda-galaxist mutatja a kép jobb oldalán. A bal oldalán egy hatalmas, kusza ködösség látható, aminek legsűrűbb részét Sivan 2-nek nevezik. Ez a kevésbé ismert mélyég-objektum egy nagy HII-felhő az Androméda-Cassiopeia csillagképek határán. A kép monokróm, hidrogén-alfa (656 nm) hullámhosszon készült, hogy az egyébként megfigyelhetetlennek számító ködösség előtűnjék. A Sivan 2 (röv. Siv 2) és a hozzá hasonló ilyen nagy hidrogénködök a Tejútrendszerünkben vannak, a Siv 2 csak véletlenül látszik az M31 mellett. A kép mérete átlósan kb. 10 fok.

A bemutatott H-alfa képet az MDW Égboltfelmérés készítette. Hidrogén-alfa hullámhosszán akarják az egész eget jó felbontással és jó határmagnitúdóval végigfényképezni, hogy ilyen rendkívül halvány, nagy kiterjedésű, alacsony felületi fényességű ködöket és más objektumokat feltérképezzenek. Három neves asztrofotográfus, köztük a legendás Dennis di Cicco projektjéről van szó, akik Új-Angliában élnek (USA), és Új-Mexikóban elhelyezett, távvezérelt távcsöveket használnak a munkához. Projektjük honlapjának címe: https://www.mdwskysurvey.org/. Mindössze két darab 13 cm-es, f/4,5-ös Astrophysics gyártmányú refraktort (lencsés távcsövet) működtetnek, egy keskeny, 3 nm sávszélességű H-alfa szűrővel és egy FLI ProLine 16803 CCD-kamerával. Minden olyan mezőre legalább 4 óra összexpozíciót terveznek, ami Új-Mexikóból elérhető; kb. 4100 képre lesz szükségük a teljes ég lefedésére, de a távcsöveket költöztetni kell a hiányzó részek (kb. az ég 20%-a) pótlására, minthogy a jelen észlelőhelyrúl a felvenni tervezett égrésznek csak kb. 80%-a elérhető.. Megjegyzendő, a projekt résztvevői amatőrcsillagászok! Di Cicco 60, már megszámozott kisbolygót fedezett fel, 1974-2014 között a Sky and Telescope szerkesztőségi tagja volt, és 1978-79-ben elsőként készített analemma-fotót a világon.

A Franciaországban dolgozó hivatásos csillagász, J. P. Sivan 1974-ben (Astronomy and Astrophysics Supplement Series 16. kötet, 163. oldaltól) tette közzé felfedezéseit. Nagyon nagy látómezejű felvételeket készített az égről hidrogén-alfa szűrővel: látómezeje 60° volt, és nagyon keskeny sávban áteresztő szűrőt használt. 14 ilyen képpel le tudta fedni a Tejutat. Diffúz H-alfa emissziót észlelt a Sagitarrius-Carina-spirálkarból és a Perzeusz-spirálkarból is. Az Orion-komplexumból nem várt filamentumos (szálas) szerkezetű hidrogén-emisszió érkezett. Néhány hatalmas látszó méretű felhőt is talált – mint a bemutatott Sivan 2-t is -, szám szerint tizenegyet. Eredeti cikke, katalógusa és fényképfelvételei ingyenesen letölthetők innen.

Hosszú expozíciós idejű képeken számos, a Tejútrendszerhez tartozó ködösség előtűnik a képeken, akár az M31 között is. A mellékelt másik két, színes képen R. B. Andreo az M31 körül, de a mi Tejútrendszerünkben lévő vöröses hidrogénködöket fotózott és azonosított.

Ez az amatőr is kis műszert használt: Takahashi 106 refraktort, SBIG STL 11000 CCD-kamerát és több éjszakányi expozíciót.

Az AN rövidítés képein az Andreo Nebulára utal, ezeket a ködöket ugyanis úgy tűnik, ő azonosította először. Sok felfedeznivaló van még, és amatőrök szisztematikus és mély fotózással, ha a képeiket összevetik mások képeivel és a hivatásos csillagászok katalógusaival, találhatnak még több mélyeget. Sőt, időben változó ködösségeket, amik kifényesednek és eltűnnek, ahogy az őket megvilágító csillag változtatja a fényességét, ilyen pl. a Monoceros-ban lévő McNeil-köd (utóbbiról pl. lásd: link).


 

Csak nemrég állítottam össze a tavalyi VEGA ’16 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborban, Zselickisfaludon, eredetileg egy csillaghúzós (startrail) képhez készült fotóimból egy timelapse videót.

A fényképezőgépet az észlelőktől keletre helyeztem állványra, északnyugati irányba céloztam vele. A képsorozaton jól látható a csillagok és az észlelők mozgása.

A felvétel 125 darab 30 másodperces képből, összesen 62 percnyi expozícióból készült, Samsung NX300 fényképezőgéppel, illetve Samsung kitobjektívvel 18 milliméteren, F3.5 rekesszel és ISO800 érzékenységgel.

A különálló nyers képeket Adobe Lightroommal dolgoztam fel, és .JPEG fájlokként exportáltam, ezután Virtualdubbal eltüntettem a változó fényviszonyok miatti villódzást (flickering), végül Adobe Photoshop segítségével fűztem össze videóvá, 12 kép/másodperc sebességgel.

Ismereteim szerint most kerül először publikálásra hazánkban asztrofotó az NGC 2170-ről. Ez egy diffúzköd az Egyszarvú (Monoceros) csillagképben. 1784. október 16-án fedezte fel William Herschel.

Varga György vetette fel nekem, hogy ezt jó lenne lefotózni. Teljes reménységgel fordítottam rá a távcsövet. Természetesen a teljes reménységet alapos tervezés előzte meg, hogy hogyan komponáljam, mennyit fotózzak rá. Utóbbiból alapos meglepődés lett.

A tervem az volt, hogy legalább 200 képet készítek róla és azok összeadásával készül majd az összegkép. 200-ból lett 250 úgy, hogy olyan 15-20 darabot kitöröltem. A feldolgozás nem ment egyszerűen. Két-három hétig szenvedtem vele, ugyanis ez a darabszám nem elég erre az amúgy halvány objektumra.

Halvány, és mivel nekem a fátylak, meg a halvány részek is kellenek a képre, sok munkám volt vele. Az objektumot futószalagszerűen illesztettem be a hosszú éjszakák műszakjaiba. Volt olyan, hogy 3-4 objektumot is fotóztam közben, mint például az IC 405-t, vagy a következő objektum az M81-82 galaxispárt.

 

VCSE - NGC 2170 - Schmall Rafael
VCSE – NGC 2170 – Schmall Rafael

 

A fotóhoz dupla rendszert használtam, attól függően, hogy épp hol vagyok.
Rendszerösszeállítás
Skywatcher AZEQ6 / EQ6
200/800 T, Skywatcher carbon
Skywatcher kómakorrektor f/4
IDAS LPS D1-es szűrő
Canon EOS1100D FS
Lacerta MGen
9×50-es kereső
250 x 5 perc / ISO800 / f/4 / 800mm

Kevés információ érhető el az objektumról, gyakorlatilag vakon tapogatóztam. Csak annyit tudok róla hogy viszonylag közel van – 2500 fényévre – és reflexiós ködök sokasága alkotja. Ez a képről is jól kitűnik.

A szerkesztő (Cs. Sz.) megjegyzése: Különböző ismeretetrjesztő lapokon, pl. a wikipédián alig egy-két  sor található csak az NGC 2170-ről. A SIMBAD csillagászati adatbázis 34 hivatásos csillagászok által írt tanulmányt sorol fel 1850-2017 közöttről, ami így vagy úgy említi az objektumot. Ez a csillagászatban inkább kevésnek mondható, nem túl jól ismert és alig tanulmányozott objektum. A Planck űrszonda eredményei alapján az NGC 2170 ködösségében a hőmérséklet mindössze 20,1 K, ami a kozmikus háttérsugárzás 2,7 K-jénél azért melegebb, de elég hideg helynek számít így is. Hőmérséklete így gyakorlatilag megegyezik az Orion-ködével, amely ugyanazon Planck-eredmények szerint 21 Kelvin-fok.

2017. február 25/26-án (szombat/vasárnap) este tiszta ég mellett észleltünk a VCSE zalaegerszegi távvezérelt, fényszennyezett helyen lévő csillagdájából. A 250/1200-as Newton-távcső (SkyWatcher cégjelzésű) távcsövére egy ugyancsak SkyWatchertől származó f/4-es kómakorrektor és Canon 6D fényképezőgép volt feltéve. A vezetést ekkor is az 50/190-es keresőre feltett Lacerta MGEN biztosította, és a távcsövet számítógépről, Cartes du Cielen, EQmod-on keresztül vezéreltük. Az észlelés célja mindössze tesztelés volt, felmérni, a fényszennyezett város széléről mit láthatunk. Az észlelők Bánfalvi Péter, Csizmadia Szilárd és Fábián Kálmán voltak, a képfeldolgozás egyes lépéseit Ágoston Zsolt is kommentálta. A képfeldolgozás, így a munka nagyobb része Fábián Kálmán tagtársunk műve.

VCSE – M82 (Szivar-galaxis) – 250/1200 T, Fábián Kálmán képfeldolgozása.

Huszonöt db 5, illetve 15 másodperc expozíciós idejű mezősimító (flat-field) és 7 db négy perces, 7 db egyperces sötét kép (dark) készült. Magáról a célpontról, az M81-82 galaxispárról 75 db egyperces képet vettünk fel.

A képeket Fábián Kálmán a DSS-sel adta össze és igazította egymásra, majd Photoshopban végezte az utómunkát. Ezután kivágta a galaxisok környezetét, mert a két galaxis más és más átskálázást igényel. Ezután még élkiemeléssel élesített a finomabb részletek bemutatása érdekében. A színeket a “camera raw” szűrő segítségével pontosította, majd háromszor növelte kis adagokban a szaturációs szintet.

Az M82 = NGC 3034 egy csillagontó galaxis, az M81-galaxiscsoport egyik tagja. Ötször nagyobb luminozitású, mint a mi Tejútrendszerünk. Korábban irreguláris galaxisnak gondolták, de 2005-ben infravörös távcsövekkel felfedeztek benne két spirálkart. Így, bár a legtöbb fotón és látható fény-tartományban továbbra is irregulárisnak néz ki, valójában spirálgalaxis. Mivel az M82-re majdnem éléről látunk rá (a galaxis fősíkjára csak mintegy 10 fokos szögből nézünk rá), a galaxis nagyon erős fényelnyelőképességű, fősíkbeli porsávjai egyszerűen eltakarták előlünk látható fényben a spirálkarokat. Az infravörös fény áthatol e porfelhőkön, így váltak láthatóvá nem is olyan régen.

Az M82 erős röntgenforrás, ezen kívül extraként egy igencsak röntgenfényes pulzárt is tartalmaz. Nagy szomszédja, az M81 spirálgalaxis árapályereje indította be benne kb. 100 millió évvel ezelőtt a csillagkeletkezést. Többször megközelítették egymást az utóbbi 500 millió évben, akár háromszor-négyszer is, ami heves csillagkeletkezést indukált az M82-ben. A mi képünkön is számos, a csillagkeletkezést kísérő nagy porsáv és porfelhő látszódik a képeken.

 

VCSE – M81 (Bode galaxisa) – 250/1200 T, Fábián Kálmán képfeldolgozása. (A képre klikkelve jobb felbontás jön elő.)

 

Az M81 = NGC 3031 egy SA típusú spirálgalaxis, és a Szivar galaxissal együtt a Göncölszekérben látható, akár kis, 5 cm-es távcsővel, sőt 7×50-es binokulárral is holdtalan, derült éjjel. A legtöbb távcsőben egy látómezőben látszanak, hét magnitúdó körüli a fényességük. A mi képünkön nagyon szépen kirajzolódnak kékes spirálkarjai (ahol fiatalabb, ezért forróbb és fényesebb csillagok találhatók, de kisebb számuk miatt a karok halványabbak), és az öregebb csillagokat tartalmazó sárgás magvidék. Ha a mag környékére nézünk, több, ív alakban látszó sötét porsáv is feltűnik a galaxis magja környékén, rengeteg részletet megmutatva a galaxis szerkezetéről már 75×1 perc expozíciós idővel és 25 cm-es távcsővel is, fényszennyezett helyről.

Az M81 közepén egy 70 millió naptömegű fekete lyuk van, és róla nevezték el az M81-galaxiscsoportot, amelyik e két galaxison kívül még 34 ismert tagból áll. Az NGC 3077, bár szintén fényes – csak alig halványabb a híres párnál -, és az M81-82 közelében látszik, nem kapott Messier-től számot.

Az M81-ben és a 82-ben is figyeltek már meg szupernóvát.

Az M81-et és 82-t 1774-ben fedezte fel Johann Bode. Méchain és Messier 1779-ben figyelte meg ismét, ekkor vették bele a Messier-katalógusba.

Bode szintén összeállította saját mélyég-katalógusát, ami 79 objektumból (75 eredetileg és négy kiegészítés) áll. Bode katalógusa nincsen teljes átfedésben Messier-ével, valahogy mégis elfeledkeztünk katalógusáról, ami egyébként itt érhető el: http://messier.seds.org/xtra/similar/bode.html. Talán azért kevésbé ismert, mert a Bode-katalógusban aszterizmusok, nehezen észrevehető, látszólagos csillagcsoportosulások is szerepelnek, némelyik objektumát pedig a mai napig nem sikerült azonosítani. Bode nevét inkább a Naprendszer-beli nagybolygókra vonatkozó, és csak közelítő érvényű Titius–Bode-szabályról ismerjük, ami mind a mai napig bámulatba ejti a bolygókat és exobolygókat kutató csillagászokat.

Képünket azért mutatjuk be, hogy kedvet csináljunk tagtársainknak a csillagdával való észleléshez.

A következőkben a 2017. március 3-i és 6-i estéken a Vega Csillagászati Egyesület távvezérelt csillagvizsgálójával végzett észlelést ismertetjük. Az észlelést mindkét alkalommal derültben kezdtük, de hamar megjelentek a felhők. Először csak a vezetést tették tönkre azáltal, hogy a vezetőcsillag nagyon gyorsan hol elhalványodott, hol felfényesedett, néha pedig teljesen eltűnt, ami megbolondította a Lacertát. Végül mindkét alkalommal teljesen beborult, így hiába állt rá a távcső elsőre a megfelelő pozícióra – figyelem, ez azért nagy szó, mert egyik észlelő sem volt jelen, mindenki legalább pár tucat méterre egy másik épületben, vagy km-re, vagy éppenséggel mintegy 1000 km-re volt a műszertől az észlelők közül! Mivel az első néhány kép után mindkét alkalommal felhőátvonulásban észleltünk a teljes borultság bekövetkeztéig, ez nem a távcső vagy az észlelők igazi próbája, inkább csak előrejelzi, mire is lenne képes a csillagda akkor, ha végre sikerülne kifognunk derült egeket. A tervezett 4-5 órányi exponálásból alig lett 49 perc végül, az is az említett, észlelésre majdhogynem alkalmatlan ég mellett. Mégis bemutatjuk a képet, mert még kérdés, mire is számíthatunk ettől a megyeszékhelyen, fényszennyezett helyen lévő városból, és e kép alapján tagtársaink biztatást kapnak, hogy érdemes lenne nekik is észlelést kezdeményezniük a műszerrel, illetve mások is meggyőződhetnek arról, hogy a csillagda működik, és egyszer a derült is eléri majd!

A fotografikus észlelés 250/1200-as Newton-távcsővel (a SkyWatcher cégtől), EQmod segítségével távvezérelt EQ-6 GoTo mechanikával, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel történt, Zalaegerszeg Landorhegy nevű városrészéből, Bánfalvi Péter hátsó kertjéből. A vezetést az 50/190-es keresőtávcsőre feltett Lacerta MGEN biztosította – volna, ha a felhők nem zavarták volna munkáját. Az észlelés ismételten teljes távvezérlés mellett zajlott, senki sem volt a távcső mellett, mindenki otthon ült a saját számítógépe előtt.

Az észlelésen Bánfalvi Péter, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán és Ágoston Zsolt vett részt, Skype, illetve TeamViewer szoftverek használatával. A Messier 51 katalógusszámú galaxist vettük célba, és összesen 56×60 sec objektum (light), 6 sötét (dark), 8 mezősimító (flat), ISO 1600-on felvett kép készült a két éjszaka során.

A képfeldolgozást Ágoston Zsolt végezte el. Az összesen elkészült 56 db képből végül 49-et adott össze az Iris nevű szoftverrel, az így összesített képet Startools 1.3.5 segítségével feldolgozta, végül a további igazítások Photoshop CS6 felhasználásával történtek.

A feldolgozott képen már szépen kirajzolódik az “Örvény-galaxis” jellegzetes alakja a két spirálkarral, és az egyik spirálkarhoz csatlakozó NGC 5195 elliptikus galaxissal. A karok szabályos spirális alakban hagyják el a fényes galaxismagot, majd az NGC 5195 erős gravitációjának hatására torzulnak: csaknem egyenesen haladnak kifelé, ahol el is halványodnak. A spirálkarok mentén helyenként hosszú sötét ködök futnak végig. Az NGC 5195 szintén torzul az M 51 tömegvonzásának hatására: elliptikus formája megnyúlik az M 51 spirálkarjának irányában, a vele ellentétes irányban pedig halványan látszanak a távolabbi, “kiszóródó” csillagok.

A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben található galaxist 1773. október 13-án fedezte fel Charles Messier, majd 1781-ben felvette katalógusába. A közeli NGC 5195 galaxist Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel. Az M 51 23 millió fényévre található a Földtől, átmérője 60 ezer fényév, mintegy 100 milliárd csillagot tartalmaz.

1994-ben, 2005-ben és 2011-ben észleltek szupernóvát a galaxisban.