A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap decemberben  07:30 (KözEI) körül kel, 16:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal). Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold december 7-én, első negyed december 15-én, telihold december 22-én, utolsó negyed december 29-én lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Merkúr napkeltekor megfigyelhető alacsonyan a keleti irányban; a Jupiter és a Vénusz napnyugta előtt, a Mars és a Szaturnusz napnyugtától figyelhető meg, az Uránusz és a Neptunusz kora estétől látható.

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = KözEI – 1 óra):

12.11. 12:44 A Merkúr dichotómiája: 20°-os elongáció, 7″látszó átmérő, kedvező hajnali láthatóság.
12.14. 12:30 A Geminidák meteorraj maximuma.
12.21. 22:23 téli napforduló
12.22. 05:53 Merkúr és Jupiter 56′-es közelsége

Decemberben földközelben lesz a 46P/Wirtanen üstökös, megközelítőleg 3-4 magnitúdós fényességgel. Fényessége és horizont feletti magassága rohamosan növekszik. A Bika (Taurus) és Szekeres (Auriga) csilagképeken halad keresztül a hónap során.

Sötétedéstől kezdve rövid ideig még megfigyelhető az M57 és az M27 planetáris köd, az NGC 7000 Észak-Amerika köd, a Fátyol-köd és a Sadr-környéki emissziós ködök.






Napnyugtától megfigyelhető a Kefeusz (Cepheus) csillagképen az Elefántormány-köd (IC 1396), a Perzeusz csillagképben (Perseus) az Ikerhalmaz, a Szív-köd és a Lélek-köd, az Androméda csillagképben (Andromeda) az Androméda-köd, a Háromszög csillagképben (Triangulum) a Triangulum-galaxis.


 

A Kassziopeja csillagkép (Cassiopeia) számos látványos nyílthalmaza is észlelhető az éjszakák folyamán napnyugtától, mint pl. az NGC 457 Bagoly-halmaz, az M52, M103, az NGC 654, az NGC 663 nyílthalmazok.

Sötétedéstől megfigyelhetők az M74 és M77 galaxisok is. Ezek relatíve közepesen nehéz objektumok, kezdők nehezen találják meg, legalább 8 cm-es távcső kell hozzájuk, de ha valamivel többet akarunk látni egy pacánál, érdemes minimum 15 cm-est igénybe venni.



19:00-tól látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is. Ezek mindegyike könnyű, kezdőknek is ajánlható objektum, bármilyen távcsőben jól mutatnak. Kis nagyítás jobb hozzájuk, sőt, a Fiastyúk – nagy kiterjedése miatt – esetleg a keresőtávcsövekben és a binokulárokban szebb látványt is ad.


21:00-tól megfigyelhetők az Orion csillagkép (Orion) és környékének látványos mély-ég objektumai: a Nagy és a Kis Orion-köd (M42-43), a Rozetta-köd (NGC 2237), a Tölcsér-köd (NGC 2264) és a Lófej-köd (Barnard 33, IC 434).

Éjfél körül már láthatók a Hajófara és Egyszarvú csillagképek (Puppis és Monoceros) nyílthalmazai, az M46, M47, M48 és az M50 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak; az M46 egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható.




Az ajánló összeállításához a Meteor Csillagászati Évkönyv 2018-at és Stellariumot használtam, december 16-i dátummal.