A következőkben márciusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap márciusban  06:00 (KözEI) körül kel, 17:50 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold március 6-án, első negyed március 14-én, telihold március 21-én, utolsó negyed március 28-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz napkeltekor keleten, a Mars, az Uránusz kora estétől délnyugati irányban figyelhető meg. A hónap elején a Merkúr koraeste nyugaton látható.

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = KözEI – 1 óra):
03.03. 04:49  A Vénusz 4°-kal a 10%-os fázisú Holdtól.
03.07. 01:00 A Neptunusz együttállásban a Nappal.
03.13. 17:29 A Hold mögé belép a 97 Tauri. Kilépés: 18:37 UT-kor.
03.15. 03:57 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal.
03.20. 00:52 Az Io fogyatkozásának kezdete, 02:32 az Europa fogyatkozásának vége.
03.20. 21:58 Tavaszi napéjegyenlőség.
03.27. 02:43 Az Europa fogyatkozásának kezdete, 02:45 az Io fogyatkozásának kezdete.

A Hold földtávolban: március 4. 12:27  KözEI, 406 387 km-re a Földtől, látszó átmérője 29,4′.
A Hold földközelben: március 19. 20:45 KözEI, 359 378 km-re a Földtől, látszó átmérője 33,3′.

Napnyugtától látható a Fiastyúk, az M36, az M37, az M38 nyílthalmazok is. Ezek mindegyike könnyű, kezdőknek is ajánlható objektum, bármilyen távcsőben jól mutatnak. Kis nagyítás jobb hozzájuk, sőt, a Fiastyúk – nagy kiterjedése miatt – esetleg a keresőtávcsövekben és a binokulárokban szebb látványt is ad.


Kora estétől megfigyelhetők az Orion csillagkép (Orion) és környékének látványos mélyég-objektumai: a Nagy és a Kis Orion-köd (M42-43), a Rozetta-köd (NGC 2237), a Tölcsér-köd (NGC 2264) és a Lófej-köd (Barnard 33, IC 434).

Sötétedéstől már láthatók a Hajófara és Egyszarvú csillagképek (Puppis és Monoceros) nyílthalmazai, az M46, az M47, az M48 és az M50 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak; az M46 egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható.



Az Egyszarvúban az NGC 2264 jelű köd és csillaghalmaz nagyon látványos közepes méretű távcsövektől felfelé.

Sötétedéstől megfigyelhetőek a Leo-tripletként is ismert galaxisok (Messier 65, Messier 66, NGC 3628).

Este kilenc-tíz óra körül a Virgo-halmaz is kedvező pozícióba kerül, számos galaxist figyelhetünk meg egymás közelében.

Sötétedéstől kezdve megfigyelhetőek a Nagy Medve és Vadászebek csillagképekben elhelyezkedő fényesebb, “közeli” galaxisok (M51, M81, M82, M94, M102, M106).




Az ajánló összeállításához a Meteor évkönyvet és a Stellariumot használtam, március 15-i dátummal.