A Nap márciusban 06:00 (KözEI) körül kel, 18:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed március 2-án, telihold március 9-én, utolsó negyed március 16-án, újhold március 24-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. március 21-én este 21 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. március 21-én este 21 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra):
03.08. 12:23 A Neptunusz együttállásban a Nappal.
03.10. 06:36 A Hold földközeli helyzetben.
03.18. 04:18 A Mars és a Jupiter a 32%-os fázisú Hold közelében.
03.20. 03:50 Tavaszi napéjegyenlőség.
03.21. 18:08 Kedvező időpont a Messier-maratonra.
03.24. 17:36 A Vénusz kedvező esti láthatósága: -4,4 magnitúdó, 51% fázis.


A Merkúr láthatósága kedvezőtlen a hónap során.

A Vénusz napnyugta utáni megfigyelhetősége kiváló, egyre később nyugszik a Nap után (nyugati irányban). Fényessége -4,5 magnitúdó, fázisa 63%-ról 48%-ra csökken.

A Mars kora hajnalban kel, délkeleten kereshető napkelte előtt, lassan fényesedik, átmérője 6,4″-re nő.

A Jupiter kora hajnalban kel, napkelte előtt kereshető a délkeleti ég alján.

A Szaturnusz kora hajnalban kel, napkelte előtt kereshető a délkeleti ég alján.

Az Uránusz a Kos csillagképben jár, estig megfigyelhető.

A Neptunusz a Vízöntőben jár, a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

Napnyugtától látható a Fiastyúk, az M36, az M37, az M38 nyílthalmazok is. Ezek mindegyike könnyű, kezdőknek is ajánlható objektum, bármilyen távcsőben jól mutatnak. Kis nagyítás jobb hozzájuk, sőt, a Fiastyúk – nagy kiterjedése miatt – esetleg a keresőtávcsövekben és a binokulárokban szebb látványt is ad.


Kora estétől megfigyelhetők az Orion csillagkép (Orion) és környékének látványos mélyég-objektumai: a Nagy és a Kis Orion-köd (M42-43), a Rozetta-köd (NGC 2237), a Tölcsér-köd (NGC 2264) és a Lófej-köd (Barnard 33, IC 434).

Sötétedéstől már láthatók a Hajófara és az Egyszarvú csillagképek (Puppis és Monoceros) nyílthalmazai, az M46, az M47, az M48 és az M50 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak; az M46 egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható.



Az Egyszarvúban az NGC 2264 jelű köd és csillaghalmaz nagyon látványos közepes méretű távcsövektől felfelé.

Sötétedéstől megfigyelhetőek a Leo-tripletként is ismert galaxisok (Messier 65, Messier 66, NGC 3628).

Este kilenc-tíz óra körül a Virgo-halmaz is kedvező pozícióba kerül, számos galaxist figyelhetünk meg egymás közelében.

Sötétedéstől kezdve megfigyelhetőek a Nagy Medve és a Vadászebek csillagképekben elhelyezkedő fényesebb, “közeli” galaxisok (M51, M81, M82, M94, M102, M106).




Az ajánló összeállításához a Meteor évkönyvet és a Stellariumot használtam, március 15-i dátummal.