A következőkben februári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap februárban 6:50 (KözEI) körül kel, 17:15 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI = UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed február 4-én, újhold február 11-én, első negyed február 19-én, telehold február 27-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. február 20-án este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. február 15-én este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra):

02.06. 06:53 A Vénusztól 23′ távolságra a Szaturnusz

02.18. 22:10 A Mars 4,5°-ra a 42%-os Holdtól

02.22. 05:02 A Merkúr és a Szaturnusz 4°-os közelsége a Bak csillagképben

02.24. 00:03 A Hold súrolva fedi a ZC 1157-et az Ikrek csillagképben


A Merkúr láthatósága gyorsan romlik, 6-a után kora este már nem figyelhető meg. 8-án alsó együttállásban van a Nappal, 11-én már fél órával kel a Nap előtt, a délkeleti égen kereshető. Innentől a hónap végéig láthatósága ismét javul.

A Vénusz a hónap során a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Mars az éjszaka első felében figyelhető meg. Gyorsan távolodik, fényessége 0,9 magnitúdóra, látszó átmérője 6,4″-re csökken.

A Jupiter megfigyelhető a Bak csillagképben, a hónap végétől napkelte előtt, a délkeleti látóhatáron.

A Szaturnusz megfigyelhető a Bak csillagképben, a hónap végétől napkelte előtt, a délkeleti látóhatáron.

Az Uránusz sötétedés után figyelhető meg a délkeleti ég alján. A Kos csillagképben található.

A Neptunusz az esti szürkületben még megfigyelhető, a Vízöntő csillagképben található.

Az M41 nyílthalmaz megfigyelése

Nagyon sötét ég alól szabad szemmel homályos foltként látható a Messier 41 nyílthalmaz. Ideális célpont bármilyen méretű távcső számára. Ez az egyetlen Messier-objektum a Canis Majorban (Nagykutyában), annak ellenére, hogy a csillagkép a halmazokban gazdag Tejútrendszer mentén helyezkedik el.

A Szíriusztól 4,1°-kal délre tartva jutunk el tehát a Canis Major egyetlen Messier-objektumához, az M41 nyílthalmazhoz. Az M41-et először Giovanni Hodierna (más néven: Giambatista Odierna) fedezte fel 1654-ben. Lehetséges azonban, hogy Arisztotelész a Kr. e. 4. században már az M41-re hivatkozott, amikor egy halvány, üstökösfarkú csillagról írt az ég ezen területén. 15×45-ös binokulár egy 30 csillagból álló, 7 magnitúdós és halványabb csillagokból álló csoportot mutat, amely egy 40′-es sávban gyűlt össze. Egy 6 magnitúdós csillag, a 12 Canis Majoris a csillagcsoport DK-i szélén látszik. 105 mm-es távcsővel, 40x-es nagyítással az M41 vegyesen, 80 fényesebb és halványabb csillaggal büszkélkedhet, sokuk szikrázóan fényes. Több sárga és narancssárga drágakő látható az egész csoportban elszórva.


Napnyugtától megfigyelhető a Kefeusz (Cepheus) csillagképben az Elefántormány-köd (IC 1396), a Perzeusz csillagképben (Perseus) az Ikerhalmaz, a Szív-köd és a Lélek-köd, az Androméda csillagképben (Andromeda) az Androméda-köd, a Háromszög csillagképben (Triangulum) a Triangulum-galaxis.


 

A Kassziopeia csillagkép (Cassiopeia) számos látványos nyílthalmaza is észlelhető az éjszakák folyamán napnyugtától, mint pl. az NGC 457 (Bagoly-halmaz), az M103, az NGC 654, az NGC 663 nyílthalmazok.

Sötétedéstől megfigyelhetők az M74 és M77 galaxisok is. Ezek viszonylag közepesen nehéz objektumok, kezdők nehezen találják meg, legalább 8 cm-es távcső kell hozzájuk, de ha valamivel többet akarunk látni egy pacánál, érdemes minimum 15 cm-est igénybe venni.



Napnyugtától látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is. Ezek mindegyike könnyű, kezdőknek is ajánlható objektum, bármilyen távcsőben jól mutatnak. Kis nagyítás jobb hozzájuk, sőt, a Fiastyúk – nagy kiterjedése miatt – esetleg a keresőtávcsövekben és a binokulárokban szebb látványt is ad.


Kora estétől megfigyelhetők az Orion csillagkép (Orion) és környékének látványos mélyég-objektumai: a Nagy és a Kis Orion-köd (M42-43), a Rozetta-köd (NGC 2237), a Tölcsér-köd (NGC 2264) és a Lófej-köd (Barnard 33, IC 434). Február szinte a legkényelmesebb láthatóságukat jelenti, amennyiben derült van…

Sötétedéstől már láthatók a Hajófara és az Egyszarvú csillagkép (Puppis és Monoceros) nyílthalmazai, az M46, M47, M48 és az M50 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak; az M46 egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható. Az NGC 2301 a Monoceros-ban már 5 cm-es távcsőben, illetve 7×50-es binokulárban is feltűnik: fényes és nagy.



Az Egyszarvúban az NGC 2264 jelű köd és csillaghalmaz nagyon látványos közepes méretű távcsövektől felfelé.

Este kilenc órától megfigyelhetőek a Leo-tripletként is ismert galaxisok (Messier 65, Messier 66, NGC 3628).

Éjszaka tizenegy körül a Virgo-halmaz is kedvező pozícióba kerül, számos galaxist figyelhetünk meg egymás közelében.

Éjszaka tíz-tizenegy körül megfigyelhetőek a Nagy Medve és a Vadászebek csillagképben elhelyezkedő fényesebb, “közeli” galaxisok (M51, M81, M82, M94, M102, M106).




Az ajánló összeállításához a Meteor Csillagászati Évkönyv 2021-et, a Stellariumot és a SkyChartot (Cartes du Ciel) használtuk, február 15-i dátummal.