Frissítve: 2017. jan. 30.

A VCSE nyári táborai plakátjain eddig valamelyik űrtávcső felvétele szerepelt asztrofotóként általában. A 2017. évi tábori plakáton most egyik tagtársunk asztrofotóját vagy asztrotájképét szeretnénk megjeleníteni, és azzal reklámozni a tábort. A pályázati kiírás szövege a következő:

A Vega Csillagászati Egyesület elnöksége pályázatot ír ki a 2017. évi nyári tábori plakáton szereplő asztrofotó kiválasztására. A pályázaton csak azok az egyesületi tagok indulhatnak, akik a pályázati anyag benyújtása idejéig tagdíjukat rendezték.

A 2016-os nyári tábor plakátja. A pályázatra küldött képeket nem kell, nem szabad feliratoznotok!

Pályázni legalább egy, legfeljebb három asztrofotóval lehet személyenként. Többen együtt is benyújthatnak egy fotót, mint közös alkotást: ebben az esetben a közös alkotást a benyújtók mindegyikénél egy-egy darab benyújtott képnek kell venni. A benyújtott asztrofotónak saját alkotásnak kell lennie, de bármelyik megelőző évben készülhetett; felbontása minimum 1024×768 képpont legyen, de törekedni kell a minél nagyobb felbontásban történő benyújtásra. Csak standard képfeldolgozáson átesett fotó nyújtható be, montázs, mesterséges beavatkozáson átesett stb., ún. „fake” asztrofotó nem. (Az elnökség fenntartja a jogot ennek értelmezésére vita esetén.)

A pályázat során kérjük megadni a kép adatait: készítője neve, az ábrázolt objektum azonosítója, a képen ábrázolt terület mérete vagy a képskála; a készítés dátuma, ideje, helye; a használt műszer adatai (távcső esetén szabad nyílása, fókusza vagy fényereje, típusa, esetleg extra adatként gyártója), a használt fényképezőgép vagy CCD-kamera típusa, gyártója és egyéb adatai; használt érzékenység ISO-ban, expozícós idő, egyedi képek száma összegkép esetén, hazsnált szűrők. képfeldolgozó programok stb.

A pályázatot kizárólag e-mailben, a szokásos képformátumok egyikében, 2017. február 28-ig kell benyújtani a vcse@vcse.hu e-mail címre; a határidő után beérkezett pályázatok csak akkor vehetők figyelembe, ha a határidőig benyújtott anyagok között az elnökség egyetlen megfelelőt sem talált.

 A pályázat benyújtói a pályázat benyújtásával egyidejűleg vállalják, hogy a képüket a VCSE a tábori plakátokon, a tábor propagandájában, hirdetéseiben, honlapján és facebook-oldalán stb. ingyenesen, térítésmentesen, szabadon felhasználhatja (a kép készítője nevének feltüntetésével egyidejűleg).

A pályázatokat az elnökség tagjai és külső szakértők bírálják el. A bírálati folyamatban nem vehet részt az, aki maga is pályázatot nyújt be, vagy az alapszabályban és a törvényekben megállapított kizáró ok vele szemben fennáll (pl. pályázó rokona stb). Külső szakértőnek legkésőbb 2017. február 15-ig kell önkéntesen jelentkezni, díjazás, egyéb jutalom nincs; legfeljebb három külső szakértő vehet részt a munkában. Az első külső szakértő Francsics László. 

Az itt nem szabályozott kérdésekben a VCSE elnöke dönt az alelnök és a titkár véleményének kikérése után.

Érdeklődve várjuk pályázatotokat!