A mai képen csodálatos, és tudományosan is nagyon érdekes halvány halorészletek láthatók a Messier 89 extragalaxis körül.
A Messier 89 (M89, NGC 4552) elliptikus galaxist 1781. március 18-án fedezte fel Charles Messier. A Virgo-galaxishalmaz tagja. A Szűz (Virgo) csillagképben látszik, és míg a legtöbb elliptikus galaxis kisebb vagy nagyobb mértékben elnyúlt, addig az M89-et jobb lenne gömbgalaxisnak hívni, mert szinte tökéletesen gömb alakú. Némely csillagász felvetette azt a lehetőséget, hogy esetleg csak azért látjuk tökéletes kör alakúnak az égi vetületét, mert pont a nagytengelye felől nézünk rá: az ilyen orientáció valószínűsége elég kicsi, úgyhogy ha erről van szó, akkor is igen szerencsések vagyunk.
A fényes galaxismagot halvány halo veszi körbe (HST-felvétel), de hosszú expozíciós idejű felvételeken kagylószerű héjakat formázó, kis sűrűségű csillaghéjak is előkerülnek. (Ez arra utal, hogy az M89 több galaxis egyesüléséből jöhetett létre.)
A Chandra műhold két gyűrűszerű röntgensugárzó alakzatot is látott az M89 magja körül, ami arra utal, hogy 1-2 millió éve a magbeli fekete lyuk kitörésen esett át.
A kép készítője M. Hanson (USA), 25 éve amatőrcsillagász. Akvárium-készítő cége van. A fentebb bemutatott M89 képét 17 hüvelykes (43,1 cm-es) nyílású távcsővel vette fel, SBIG 16803 CCD-kamerával Új-Mexikóból, RGB szűrőkkel, összesen színenként 1000 perc (kb. 17 óra) expozíciós idővel. Érdemes a képen a galaxis belső részét körbevevő nagyon alacsony felületi fényességű, kisszámú csillag lepelszerű fátylat keltő fényeit tanulmányozni. Mindkét képen látszik egy nagyobb, távoli, élét mutató spirálgalaxis is.
Hansonnak nincsen semmilyen csillagász végzettsége, mégis, Dr. D. Martínez-Delgadó hivatásos csillagász csoportjának dolgozik be, utóbbi a német Max-Planck-Institut für Astronomie kutatója. Nagyon mélyre hatoló, hosszú expozíciós idejű képeket vesznek fel közösen, amiken kisebb törpegalaxisok nagyobb galaxisok általi elnyelését tanulmányozzák. Az amatőr-profi együttműködés szép példája ez.
Egy 2006-os tanulmány szerint az M89 magja körüli 25 ívperces látszó területen mintegy 1300-2700 gömbhalmaz lehetséges. Ez felülmúlja az M87 körül ismert mintegy 1000 gömbhalmazt is. Összehasonlításul: a Tejútrendszerben kb. 200 gömbhalmazt ismerünk.
VCSE - Messier 1 - Mikics Károly
VCSE – Messier 57 – Mikics Károly

 

E felvételnek a célja nem egy csúcsszuper asztrofotó elkészítése volt, hanem egy vezetőkamera tesztelése.

Nemcsak sejteni lehet a központi csillagot, hanem látszik is. Mindez 1 perc expozícióval, dark levonással, vezetőkamerával.
Készült 200/1000-es Newton-távcsővel, primer fókuszban, Toup Cam GCMOS01200KPB színes vezetőkamerával 2017. május 18-án 00:41:30 NYISZ kezdettel Nagykutasról.

2017. június 2.

https://apod.nasa.gov/apod/ap170602.html
http://www.vcse.hu
Korábban csak kettőscsillagrendszerekben ismertünk fekete lyukakat: a kísérőcsillag mozgásából lehetett látni, hogy egy nagytömegű, ámde láthatatlan objektum körül kering. Az ilyen csak fekete lyuk lehet (a neutroncsillagok felső tömeghatára 3,2 naptömeg körül van, a gyanított fekete lyukaké ennél több volt). Ezeket főként röntgensugárzó-kettősökben fedezték fel, a röntgensugárzás forrása a normál csillag kísérőről a fekete lyukra átáramló anyag, ami a fekete lyuk körüli anyagbefogási korongban (akkréciós diszkben) felhevül. Ezek a fekete lyukak kb. 4-17 naptömegűek. Jópár ismert belőlük. A mellékelt ábrán a függőleges tengelyen a fekete lyuk tömege van feltüntetve, ezek a fekete lyukak az ábra bal oldalán foglalnak helyet.
Más fekete lyukakat a galaxisok középpontjában fedeztek fel, a köröttük lévő csillagok gyors mozgásából. A gyors mozgás elárulja a vonzócentrum tömegét, de azt nem látjuk. Csak fekete lyuk lehet. A Tejútrendszer közepén pl. 3 milliárd naptömegű fekete lyuk van.
Egy újabb keletű lehetőség fekete lyukak felfedezésére, ha két fekete lyuk ütközik és az ütközés következtében gravitációs hullámok keletkeznek. A gravitációs hullámok megváltoztatják a téridő tulajdonságait: ilyen ütközéseket követően csillapodó, kváziperiódikus hullámok jelennek meg, amelyek két közeli tárgy távolságát oda-vissza változtatják pár percig-óráig. Pl. ha egy lézersugarat küldünk egy több km-re lévő tükörre és mérjük a visszaérkezése idejét, akkor ezek a távolságváltozások megfoghatók. Ilyet csinál pl. a LIGO gravitációs hullámdetektor az USA-ban. Az általa észlelt némely fekete lyuk-egyesülést az ábra jobb oldali része mutatja be: milyen tömegű fekete lyukak egyesültek egy adott tömegűvé. A GW a gravitational wave (gravitációs hullám) jele, az utána következő számok pedig az esemény időpontját kódolják 2000 után: év utolsó két jegye, hónap, nap. Eddig három ilyet észlelt a LIGO. Az LVT-esemény a “LIGO-Virgo trigger” rövidítése. Ez az esemény szintén lehetett fekete lyukak egyesülése, de ebben az esetben a jel értelmezésében nem biztosak az asztrofizikusok, ezért amíg nem jutnak dűlőre vele, csak “gravitációs hullámforrás-jelöltként” kezelik, nem biztos eseményként.
Ilyen detektálási módszer csak 2016 óta működik, teljesen új elveken működő észlelési ágról van szó tehát, mintha távcsövekkel vizsgálnánk csak az eget – de nem a fény tulajdonsághait vagy irányát mérjük, hanem a téridő hllámzásait.
Az ilyen feketelyuk-egyesülések kettős feketelyuk-rendszerekben jönnek létre. Vannak 50-60 vagy még több naptömegű csillagokból álló kettőscsillagok. Ha egy kettőscsillagrendszerben két nagytömegű normál csillag van, akkor a nagyobb tömegű II-es típusú szupernóvarobbanásban nány naptömegű fekete lyukká válhat,. Ha kísérőjétől anyagot nyel el, akkor meg is hízhat 20-30 naptömegűvé. A probléma ott van, hogy a kísérőcsillag maradéka elegendő-e fekete lyuk létrehozására? ha igen, az meghízhat-e ekkorára? Lehet, hogy a fekete lyuk-egyesülésekben résztvevő fekete lyukak tömegét becsüljük túl – nem lenne meglepő, ha egy éppen kezdődő tudományág első éveiben még nem lennének elég pontosak a becslések.
Természetesen az is lehet, hogy a kettős fekete lyukak nem az utóbbi időkben született nagytömegű kettősökből alakultak ki, hanem ősi, III. populációs, akár 1000 naptömegű csillagokból. Manapság ekkora csillagok már nem keletkeznek, csak legfeljebb 120-160 naptömegűek. Ennek oka, hogy az Univerzum már feldúsult fémekben, az újabban keletkezett csillagok ezért gazdagabbak fémekben: köpenyükben több elektront tartalmazó atomok is vannak, amelyek több fényt elnyelnek, ezért a csillag energiafelszabadulásából származó fénynyomás csak kisebb tömegű csillagköpennyel tud egyensúlyt tartani.
A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap június hónapban 04:45 körül kel, 20:45 körül nyugszik. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold június 24-én, első negyed 1-én, telehold 9-én, utolsó negyed 17-én lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Megjegyzendő, hogy éjszakai sötétség alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap -18° horizont feletti (vagy inkább alatti) magasság alatt van. (A polgári szürkület időtartama alatt 0° és -6° horizont feletti/alatti, a navigációs szürkület -6° és -12°, a csillagászati szürkület -12° és -18° horizont feletti (alatti) napmagasságot jelent.) A nyári napforduló körüli néhány napban Észak-Magyarországról ezt a nap nem is éri el, ott nincs is sötét éjszaka, az ég legalsó, északi része kissé világos marad. (Tőlünk sokkal északabbra, az északi sarkkörön túl ilyenkor fehér éjszakák vannak, a Nap le sem nyugszik onnét nézve.) Magyarország többi részében is nagyon rövid, gyakran világos az éjszaka.

A Jupiter déli irányban kora estétől kora hajnalig, a Szaturnusz délkeleti irányban sötétedéstől kezdve egész reggelig megfigyelhető.

Júniusban a C/2015 V2 (Johnson) üstökös a hónap elején Ökörhajcsárban, a hónap végén a Szűz csillagképben megtalálható már kora estétől keleti irányban, júliusban viszont már nagyon nehezen lehet megfigyelni, így érdemes minél előbb ránézni.

Látványosabb események:

06.03. 12:30 A Vénusz legnagyobb nyugati elongációja: 24″ átmérő, 50% fázis, a Halak csillagképben látszik

06.03. 19:15 A Jupiter 3,4°-ra a 72%-os Holdtól

06.05. 20:49 – 22:40 A Jupiter Io és Europa holdjainak árnyéka a bolygó korongján

06.10. 01:58 A Szaturnusz 2,3°-ra a 99%-os Holdtól

06.15. 14:03 A Szaturnusz földközelben, látszó átmérője: 18,3″ (gyűrűk kiváló láthatósága)

06.17. 23:45 A C/2015 V2 (Johnson) üstökös 3′-re északra az NGC 5566 galaxistól, a Szűz csillagképben

06.21. 02:47 Véget ér az év legrövidebb éjszakája, kezdetét veszi a leghosszabb nappala

06.21. 04:24 Nyári napforduló

Kora estétől már látható az NGC 6946 galaxis, és a halványodó SN2017eaw szupernóva.

Napnyugtától folyamatosan emelkedve észlelhető lesz néhány, a Messier katalógushoz tartozó gömbhalmaz (M3, M13, M92, M5, M10, M12, M14).




Kora estétől alacsony horizont feletti magasságnál, de egyre emelkedve megfigyelhető az M57 és M27 planetáris köd, illetve az NGC 7000 “Észak-Amerika köd” is.



(Az NGC 7000 valamivel a Deneb alatt található.)


Sötétedéstől kezdve megfigyelhetőek a Nagy Medve és a Vadászebek csillagképekben elhelyezkedő fényesebb, “közeli” galaxisok (M51, M81, M82, M94, M102, M106).




Éjfél körül a Tejút közepe kel fel, számos nyári mély-ég objektum kerül elő ilyenkor (pl. M8 Lagúna-köd, M20 Trifid-köd, az Antares-környéki ködök, M16 Sas-köd, a Nyilas csillagkép nyílthalmazai).




Az ajánló összeállításához a Meteor Csillagászati Évkönyv 2017-et és a Stellariumot használtam, június 15-ei dátummal.