2017. május 28/29-e éjjelén az NGC 6946 extragalaxisban feltűnt SN 2017eaw szupernóváról készített Csizmadia Szilárd felvételeket a VCSE zalaegerszegi Távvezérelt Csillagvizsgálójának 250/1200-as Newton távcsövével. (Ez egy EQ-6-on lévő műszer.) A használt expozíciós idő 30 sec volt, a képeket ISO 1600 érzékenység mellett egy Canon 6D kamera készítette. A felvételeket Ágoston Zsolt dolgozta fel: 6 db mezősimító (flat-field), 10 db sötétkép (dark) és 112 db objektum (light) kép került felhasználásra az alábbi összegkép kialakításához. Mivel ez alkalommal a Lacerta MGEN vezetőkamera nem volt használatban, a képek összetologatásához és összeadásához Zsolt a DSS-t használta. Ezután még Startools-ban és Photoshopban dolgozta fel a képeket.

VCSE - NGC 6946 és SN 2017eaw - Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd
VCSE – NGC 6946 és SN 2017eaw – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd

Az alábbi képkivágáson a szupernóvát két vonallal be is jelöltük a könnyebb azonosíthatóság végett:

VCSE - NGC 6946 és SN 2017eaw, 2017. május 28/29. - Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd
VCSE – NGC 6946 és SN 2017eaw, 2017. május 28/29. – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd

Figyeljük meg ennek a IIP típusú szupernóvának a jellegzetes kék színét. A szupernóvák táguló gázfelhője kezdetben nagyon forró, ezért látjuk kéknek. Később hűlnek, és hamar vörössé válnak, majd egészen hideggé és a szupernóvamaradvány sugárzása a robbanás után pár évvel a láthatóban gyengébb, infravörösben erősebb lesz.

A végső képről a szupernóva becsült fotovizuális fényessége 13,8 magnitúdó. A fényesség becsléséhez az alábbi térkép használható. A térképen az egyes, állandó fényű összehasonlítócsillagok mellé írt számok a csillag fényességét jelentik tizedmagnitúdóban (vagyis pl. 134 = 13,4 mafnitúdó, kb. a vizuális sávban). A kereszt közepén lévő körön belül tűnt fel a szupernóva.

VCSE - az AAVSO változócsillag-térképe az SN 2017eaw szupernóva fényességbecsléseihez (a térképet Mizser Attila bocsátotta rendelkezésünkre
VCSE – az AAVSO változócsillag-térképe az SN 2017eaw szupernóva fényességbecsléseihez (a térképet Mizser Attila bocsátotta rendelkezésünkre

Az NGC 6946-ban ez a tizedik feltűnt szupernóva: SN 1917A, 1939C, SN 1948B, SN 1968D, SN 1969P, SN 1980K, SN 2002hh, SN 2004et, SN 2008S, and SN 2017eaw szupernóvák tűntek fel benne, valamint az ún. “elfuserált szupernóva” NGC 6946-BH1. (Az elfuserált szupernóvák 17 naptömegnél nagyobb vörös szuperóriás csillagokból lesznek. Nem robbannak fel, nem fényesednek ki, hanem elkezd csökkenni a  fényességük és végül eltűnnek az észlelő távcsöve elől. Fekete lyukká omlanak össze. Mindössze két jelölt van ilyenre, az egyik az említett NGC 6946-BH1.) A magas szupernóva-aktivitás oka, hogy az NGC 6946 egy alacsony felületi fényességű, csillagontó galaxis. Rengeteg fiatal, nagytömegű csillag található spirálkarjaiban, az utóbbi néhány százmillió évben végbement heves csillagkeletkezés miatt. Ezek közül számos nagytömegű csillag, amelyek szupernóvaként fejezik be életüket pár tíz-százmillió évvel születésük után.

Képünkön is feltűnik, hogy a galaxis magja sárgás, vagyis ott kisebb felületi hőmérsékletű, öregebb csillagok találhatók, a karok inkább szürkéskékebbek. Mivel a használt 25 cm-es távcső városban van, sokkal többet kellett volna exponálni a spirálkarok kékes színének előcsalogatásához, de célunk a szupernóva fényességmérése volt, nem egy csodás asztrofotó készítése.

Az alábbi képet Csizmadia Szilárd és akkor még egyetemi hallgatója, Nagy Zsófia készítette 2004-ben az  ugyanebben a galaxisban feltűnt SN 2004et szupernóváról (SN-ről). E másik SN helyét is két vonal fogja össze. Akkor a piszkéstetői 1 m-es RVV-távcsőre szerelt 1300 x 1300 pixeles Roper Scientific CCD kamerát használták B, V, R szűrőkkel, szintén a szupernóva tudományos célú fényességmérésére. A kép 2004. december 21/22-én készült, 200 sec (B) és 60, ill. 40 sec (V és R) szűrőkön keresztül, a látómező mérete mindössze 7×7 ívperc volt.

VCSE - SN 2004et, MTA Konkoly Obszervatórium, Csizmadia Szilárd gyűjteményéből
VCSE – SN 2004et, MTA Konkoly Obszervatórium, Csizmadia Szilárd gyűjteményéből

Érdemes az alábbi képen megnézni, hogy mindkét szupernóva mennyire kinn a spirálkarokban robbant:

VCSE - az SN 2017eaw a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából az NGC 6946-ban, valamint a második szerző által is észlelt SN 2004et helye (csak azokat az SN-eket tüntettük fel, amelyet legalább egyikünk észlelt).
VCSE – az SN 2017eaw a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából az NGC 6946-ban, valamint a második szerző által is észlelt SN 2004et helye (csak azokat az SN-eket tüntettük fel, amelyet legalább egyikünk észlelt).

A fenti kép elkészítése után elhatároztuk, hogy távcsövünket újrajusztírozzuk (kollimáljuk) – azóta ez megtörtént.

Tagtársaink további észlelései ugyanerről az SN 2017eaw szupernóváról itt találhatók:

Molnár Iván 2017. május 16-án: http://vcse.hu/szupernova-az-ngc6946-galaxisban-molnar-ivan/

Schmall Rafael 2017. május 18/19-én: http://vcse.hu/szupernova-robbanas-tuzijatek-galaxisban-ngc6946-sn2017-schmall-rafael/

Csizmadia Ákos: Izsák Imre című, a zalaegerszegi születésű neves csillagászról szóló életrajza 2017. április 29-én jelent meg a Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) kiadásában. Az 580 oldalas, szép kiállítású könyv beszerezhető a Vega Csillagászati Egyesülettől. Ára VCSE-tagoknak 1500,- Ft + postaköltség, nem tagoknak 2500,- Ft + postaköltség. Megrendelését kérjük, e-mailben juttassa el a VCSE-nek  a vcse@vcse.hu e-mail címre. A megrendelésben kérjük, adja meg a megrendelő nevét, a szállítási és a számlázási címet (a VCSE tud számlát adni; mivel a VCSE nem tartozik ÁFA-körbe, a könyvön nulla százalék ÁFA van). Ezután a megrendelést visszaigazoljuk, és ezután lehet a könyv vételárát elutalni. A megrendelést a vételár beérkeztét követő 15 napon belül, postai úton teljesítjük.

A könyv megvétele és/vagy átvétele személyesen a VCSE nyári táborában is lehetséges.

A könyvről a Zalai Hírlap írása itt érhető el. A könyv hivatalos azonosítója: ISBN 978-963-12-8088-3.

A könyvet bőséges irodalomjegyzék és 1126 jegyzet kíséri a felhasznált források helyének megjelölésével. Függelékként közöljük Izsák Imre több mint másfél száz, családtagjainak írott levelét.

Az Izsák Imre c. könyv címlapja

[Izsák Imre] Elsőrangú égi mechanikus, kiemelkedő teoretikus és a megfigyelések briliáns elemzője. Az űrkorszak [eddigi] néhány rövid éve alatt a műholdas geodézia világszerte elismert szaktekintélyévé vált.” (Fred L. Whipple)

Izsák jelentősen hozzájárult az égi mechanika tudományához. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból úttörő munkát végzett a műholdas adatok geodéziai felhasználásában. A geodéziai munka, melyben Izsák oly alapvető szerepet játszott, a Smithsonian Szabvány Föld Modellben fog kiteljesedni, melynek ő és mások vetették meg az alapjait.” (Nature)

Izsák Imre századunk kiemelkedő égi mechanikusa volt. Munkásságával alapvetően hozzájárult a mesterséges égitestek mozgáselméletéhez. Ragyogó tehetségű matematikus, aki sikerrel vívott meg a legnehezebb égi mechanikai problémákkal. Megoldásait szellemesség, elegancia, mély matematikai tudás jellemzi. Eredményei döntően hozzájárultak a Föld pontosabb megismeréséhez.” (Érdi Bálint Izsák Imre égi mechanikai munkássága c. tanulmányából)

Izsák Imre (1929–1965) csillagász, égi mechanikus a nagy gazdasági világválság kezdetének évében született. A második világháború alatt katonaiskolákban nevelkedett; Németországba vezényelt hadapródiskolája 1945 májusában került amerikai fogságba. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján Eötvös-kollégistaként élte át a Collegium szétbomlasztását. Egyetemi évei után a Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézetében kezdett el változócsillagászati kutatások mellett égi mechanikával foglalkozni. 1956-ban előbb Svájcba emigrált, majd az Egyesült Államokban keresett állást. A tengerentúlon a Smithsonian Astrophysical Observatory munkatársaként, a Research and Analysis Section vezetőjeként a műholdas geodézia, a műholdak pályaszámítása és a klasszikus égi mechanikai problémák számítógépen való megoldása terén végzett úttörő jelentőségű munkát. Elsőként mutatta ki műholdas geodéziai módszerekkel a földi egyenlítő lapultságát, és az ő elveinek alkalmazásán nyugszik az első Szabvány Föld Modell. Nevét őrzi a Kozai–Izsak műholdpálya-számításban használatos módszer, valamint egy kráter a Holdon. Olvasd tovább

 

2017. április 1-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételem az M95, M96 és M105 galaxisokról. 42×240 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 30 mezősimító (flat), ISO 1600 képből került összeállításra az itt bemutatott felvétel.

A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750-es Newton-távcsővel és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült.

A “galaxis-évszakot”, illetve a felszerelésem viszonylag nagy látómezejét kihasználva készítettem ezt az asztrofotómat, az M95, M96 és M105 katalógusszámú, ritkábban fotózott galaxisokról, amelyek az Oroszlán csillagképben találhatók. Az M105 közelében elhelyezkedő NGC 3384 és NGC 3389 csillagvárosok szintén rákerültek a képre.
Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel az M95 és M96 galaxisokat, majd Messier négy nappal később katalógusába vette. Az M105-öt Pierre Méchain 1781. március 24-én találta meg, viszont nem ismert okból Charles Messier nem vette fel katalógusába. William Herschel fedezte fel újra 1784. március 11-én az NGC 3384-gyel és NGC 3389-cel együtt, végül 1947-ben Helen Sawyer Hogg sorolta be a Messier-objektumok közé.
Az említett galaxisok a Leo I, vagy más néven M96 galaxiscsoport tagjai, a csoport maga pedig a Virgo szuperhalmaz tagja. A csoport ismert tagjait (legalább huszonkettő galaxist) gravitációjuk tartja össze.
A 36 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M95 egy spirális galaxis, a magot egy “rúd” keresztezi, a “rúd” végeiből ágaznak el a spirálkarok, amik körbeveszik a központi régiót. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok övezik, elliptikus alakban. (A magyar szakirodalomban kevésbé jó fordításként a horog vagy küllő szót használják rúd helyett – a szerk.)
A 35 millió fényévre található, 100 milliárd csillagot tartalmazó M96 szintén spirális galaxis, belső, fényes spirálkarjai közvetlenül a magból indulnak ki. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok veszik körül, elliptikus alakban.
A 35 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M105 elliptikus galaxis, alakja inkább gömbre hasonlít, mint ellipszisre, egyéb részletet nem mutat.
Az NGC 3384 egy elliptikus galaxis, fényes magot övező halvány régióval.
Az NGC 3389 a felvételen spirális galaxisnak tűnik, néhány spirálkarja kivehető.

A 41P/Tuttle-Giacobini-Kresák üstökös történetéről itt írtunk bővebben.

Az üstököst a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából is észleltük 2017. március 25/26-án és 26/27-én (észlelők: Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán). A képfeldolgozást Zsolt és Kálmán végezte el, alább először Zsolt verzióját mutatjuk be, ami az üstökös márc. 26/27-i éjszakai állapotát mutatja.

 

A kép 250/1200-as Newton-távcsőre szerelt Canon 6D fényképezőgéppel készült Zalaegerszegről. Kómakorrektort használtunk, a látómező kb. 103×68 ívperces. Az itt bemutatott képet 60 objektum (light) képből, 10 sötétképből (darkból) és 6 mezősimító (flat) felvételből állítottuk össze, forró és rossz pixelekre korrekció nem történt. Az egyes képek 1 perc expozícióval, ISO 1600 érzékenységgel kerültek felvételre, összesen tehát egy órányi nyers anyagból lett összeállítva a kép. A feldolgozásokat  DeepSkyStacker szoftverrel végeztük, és az üstökösmagra illesztettük össze a képeket. Az utófeldolgozás Startools 1.3.5 és Photoshop CS 6 szoftverekkel történt. Az üstökös mozgása jelentős, így ha az üstökösre történik a képek összeállítása, akkor a csillagok csíkokat fognak húzni.

Az üstökösmag és a kóma könnyen észrevehető, utóbbi zöldeskék színű, mérete kb. 10 ívperc. A kóma nagyon diffúz, DC=1-et adunk meg a kóma kondenzációjára. Csóva nem látszik.

A következő képen a Kálmán által összerakott kép látható, ezen a márc. 25/26-i kinézet látható:

Az üstökösök észleléséhez szükséges efemeriszek itt érhetők el: http://www.minorplanetcenter.net/iau/MPEph/MPEph.html

Ismereteim szerint most kerül először publikálásra hazánkban asztrofotó az NGC 2170-ről. Ez egy diffúzköd az Egyszarvú (Monoceros) csillagképben. 1784. október 16-án fedezte fel William Herschel.

Varga György vetette fel nekem, hogy ezt jó lenne lefotózni. Teljes reménységgel fordítottam rá a távcsövet. Természetesen a teljes reménységet alapos tervezés előzte meg, hogy hogyan komponáljam, mennyit fotózzak rá. Utóbbiból alapos meglepődés lett.

A tervem az volt, hogy legalább 200 képet készítek róla és azok összeadásával készül majd az összegkép. 200-ból lett 250 úgy, hogy olyan 15-20 darabot kitöröltem. A feldolgozás nem ment egyszerűen. Két-három hétig szenvedtem vele, ugyanis ez a darabszám nem elég erre az amúgy halvány objektumra.

Halvány, és mivel nekem a fátylak, meg a halvány részek is kellenek a képre, sok munkám volt vele. Az objektumot futószalagszerűen illesztettem be a hosszú éjszakák műszakjaiba. Volt olyan, hogy 3-4 objektumot is fotóztam közben, mint például az IC 405-t, vagy a következő objektum az M81-82 galaxispárt.

 

VCSE - NGC 2170 - Schmall Rafael
VCSE – NGC 2170 – Schmall Rafael

 

A fotóhoz dupla rendszert használtam, attól függően, hogy épp hol vagyok.
Rendszerösszeállítás
Skywatcher AZEQ6 / EQ6
200/800 T, Skywatcher carbon
Skywatcher kómakorrektor f/4
IDAS LPS D1-es szűrő
Canon EOS1100D FS
Lacerta MGen
9×50-es kereső
250 x 5 perc / ISO800 / f/4 / 800mm

Kevés információ érhető el az objektumról, gyakorlatilag vakon tapogatóztam. Csak annyit tudok róla hogy viszonylag közel van – 2500 fényévre – és reflexiós ködök sokasága alkotja. Ez a képről is jól kitűnik.

A szerkesztő (Cs. Sz.) megjegyzése: Különböző ismeretetrjesztő lapokon, pl. a wikipédián alig egy-két  sor található csak az NGC 2170-ről. A SIMBAD csillagászati adatbázis 34 hivatásos csillagászok által írt tanulmányt sorol fel 1850-2017 közöttről, ami így vagy úgy említi az objektumot. Ez a csillagászatban inkább kevésnek mondható, nem túl jól ismert és alig tanulmányozott objektum. A Planck űrszonda eredményei alapján az NGC 2170 ködösségében a hőmérséklet mindössze 20,1 K, ami a kozmikus háttérsugárzás 2,7 K-jénél azért melegebb, de elég hideg helynek számít így is. Hőmérséklete így gyakorlatilag megegyezik az Orion-ködével, amely ugyanazon Planck-eredmények szerint 21 Kelvin-fok.