A http://apod.nasa.gov/apod/ap150112.html címen egy érdekes gravitációs játékra invitálnak Titeket.

Egy csillag körül kering kezdetben egy Föld-tömegű bolygó 1 CSE távolságban. Ezután legfeljebb 10 további égitestet helyezhettek el tetszés szerinti helyen, de legfeljebb 2 CSE-n belül a rendszerben: szuperföldet (5 Föld-tömegűt), jégbolygót (vagyis egy Neptunusz-szerűt, 15 Föld-tömeggel), óriásbolygót (vagyis Jpiter-szerűt, 300-szoros földtömeggel), barna-törpét és törpecsillagot (5000 illetve 30 000 földtömeggel). A kezdőhelyet klikkelgetéssel Ti választjátok meg a rendszerben!

Ezután a program kiszámolja az égitestek pályáit, miközben figyelembe veszi a Kepler-törvényeket és a bolygók közti kölcsönös zavaró (perturbáló) gravitációs hatást. Mindaddig mutatja a bolygók pályáját, amíg két bolygó nem ütközik vagy valamelyik el nem szökik a rendszertől. Ha már eltelt 500 év a kezdőponttól, szintén abbahagyja a számolást. A játék végén az elért pontszám benyújtható egy rangsorba. A verseny tétje, hogy ki tud 10 bolygóval hosszabb ideig stabil bolygórendszert létrehozni? Olvasd tovább

VCSE - VEGA 101
VCSE – VEGA 101

Megjelent a VEGA 101-ik száma, aminek az elektronikus változatát mellékelten már elküldtük e-mailben – ha valaki nem kapta volna meg, kérjük, reklamáljon itt! A nyomtatott verzió később, 2-3 héten belül megy. A 101-ik szám tartalma:

A címlapon Schmall Rafael felvétele az Orion-ködről.

Cikkek, beszámolók, észlelések:
A Kisdelfin II. aszterizmus /Jandó Dániell/

Mélyég-megfigyelések /Jandó Dániel/

Hold-megfigyelések /Jandó Dániel/

A Mars-Siding Spring-üstökös együttállás megfigyelése a Hegyháti Csillagvizsgálóból /Hegyi Norbert/

Meteorcsillagászati előadások Dessau-ban /Csizmadia Szilárd/

A Cassiopeia-csillagkép asztrofotón /Schmall Rafael/

Válogatás a VEGA ’14 nyári amatőrcsillagász megfigyelőtáborban készült asztrofotókból Németh Ferenc Ferenc/

Víz a Naprendszerben /Ódor Zsófia/

Merre láthatjuk a legfényesebb meteorokat? /Csizmadia Szilárd/

Kellemes olvasgatást!

Egy fényes, kb. -10 (?) magnitúdós tűzgömb tűnt fel a címben jelzett időben. A tűzgömböt derült égen rögzítette a HUVCSE01 meteorészlelő videokamera (Zalaegerszeg, operátor: Bánfalvi Péter) és kissé felhős égen a budapesti Polaris Csillagvizsgálóban működő HUPOL kamera (operátor: Perkó Zsolt, tulajdonos: Igaz Antal). A tűzgömb fényességét a képekről csak becsülni lehet, de a telehold fényességével vetekedhet. A tűzgömb fényképei illetve Zalaegerszegről a videófelvétele:

VCSE - HUPOL képe
VCSE – HUPOL képe
VCSE - HUVCSE01 képe
VCSE – HUVCSE01 képe

Link a videó megtekintéséhez.

Olvasd tovább

A meteorok színét jobbára csak +1 magnitúdónál (lassú meteorok) vagy 0 magnitúdónál (gyors meteorok) fényesebb hullócsillagok esetén láthatjuk szabad szemmel, mert szemünk színérzékelése halvány fényforrásokra nem működik. Fotón halványabb meteorok színe is megörökíthető – főleg, ha a meteor lassú volt.

A meteorok színét az határozza meg, hogy a színképe milyen (erről lásd a lejjebb lévő jegyzetet). A színképben pedig egyszerre lehet látni magának az elpárolgóban lévő meteortestnek a színképvonalait, de a meteorpálya mentén keltett ioncsatorna nyomát is.

Lényeges, hogy a meteorjelenség során nem csak magát a pici meteordarabkát, vagy annak a fénylését látjuk, hanem a körötte lévő iongömböt vagy ioncsatornát is. A meteoroid ugyanis a légkörbeli lefékeződése során ionizálja maga körül a levegőt (a pár centiméteres meteoroidtól akár 100 méteres távolságban is!), és amikor a levegő atomjai és molekulái visszaszerzik leszakított elektronjaikat, akkor egy fénysugarat bocsátanak ki (ezt hívják rekombinációs sugárzásnak). A rekombinációs sugárzás azonban meghatározott hullámhosszon megy végbe, ezért vannak az egyes meteoroknak színei. Ehhez járul még fényesebb meteorok esetén az elpárolgó, izzó meteoritanyagnak a sugárzása.

Egyes atomok esetén nem történik ionizáció, a lefékeződés keltette magas hőmérséklet csak gerjeszti az atomban keringő elektronokat: azaz az atommagtól távolabbi pályára kerülnek. Amikor visszaugranak eredeti pályájukra, akkor ezek is egy fotont bocsátanak ki, amit észlelhetünk.

Az ionizált kalcium rekombinációs sugárzása kék színt eredményez, a sárga szín pedig a semleges magnézium gerjesztettségének megszűnését kíséri. A vörös sugárzást a semleges nátrium gerjesztettségének végét jelzi. A zöld színt rendszerint a nagyon magasan lévő semleges oxigén sugárzása okozza.

Egy rendkívül részletes – 144 oldalas! – összefoglaló jellegű tanulmány jelent meg a meteorokról Z. Ceplecha és szerzőtársai tollából a Space Science Reviews 84. kötetének 327-471. oldalán, még 1998-ban. A meteorok színképével a 354-360. oldalon foglalkoznak. Sajnos, meteorokról kevés jól elemezhető színkép áll rendelkezésre, ezek száma jelenleg egyre erőteljesebb ütemben növekszik az érzékenyebb detektorok színrelépésének köszönhetően. Noha a meteorszínképek kutatása a 19. században elindult (Konkoly Thege Miklós vizuális színképészlelései rendkívül fontosak voltak a meteorok és az üstökösök kapcsolatának megállapításában), mégis, alig néhány tucatnyi spektrum gyűlt össze a huszadik század végéig (ebben is főleg P. M. Millman jétszotta az egyik legfontosabb szerepet). Ennek oka, hogy a meteorok gyors jelenségek, alig tartózkodnak a lencsék látómezejében, rövid ideig világítják meg a fényérzékelő felületet, és még fényüket a prizma szét is húzza, így több pixelre terül szét: azaz egy-egy pixelre kevesebb fény jut, amit nehezebb érzékelni. Várható, hogy a fényérzékenyebb CCD-detektoroknak köszönhetően a jövőben több meteorszínkép birtokában leszünk majd – ennek jelei már látszanak.

Ennek ellenére a meteorok színképeiben már eddig is sikerült azonosítani a következő kémiai elemek vonalait (zárójelben hogy nagyjából milyen színben tűnik fel a vonal):

– semleges hidrogén (vörös), lítium (mélyvörös), nitrogén (kék, sárga és infravörös vonalak), oxigén (zöld és vörös vonalak), nátrium (sárga), magnézium (kék és sárga, de néha fehér is), alumínium (kék), szilicium (kék, de sárga és vörös vonalak is), kalcium (sárga és vörös vonalak), titán (kékessárga), króm (ultraibolya), mangán (kék), vas (kék, sárga, zöld), kobalt (sárga és kék vonalak);

– egyszeresen ionizált nitrogén (zöldes), magnézium (inkább kékes), szilícium (kékessárga és vörös vonalak), kalcium (kék és infravörös vonalak), titán (ultraibolya és a látható (kék) határán), króm (ultraibolya), vas (ibolya és zöld), stroncium (kékeszöld).

Felmerülhet még a kérdés, hogy miért van az, hogy ugyanazon rajtagoknak más színük van vizuálisan (szabad szemmel) észlelve és fotózva?

A válasz valószínűleg az, hogy az emberi szem és a fényképezőgép másképp és másképp érzékeny ugyanarra a hullámhosszúságú fényre. Az emberi szem a zöldessárga fényre érzékeny leginkább, a fotómasinák meg a vörösre. A fotómasinák automatikájában megpróbálják ezt szoftveresen kompenzálni, és a különböző színek erősségét úgy osztani és szorozni, hogy ez a módosított érzékenység közelítse az emberi szemet. A meteorokra azonban nehéz korrigálni, mert színképük nem teljesen folytonos, sok az emissziós vonal benne. A legtöbb fotómasinát nem meteorok spektrális energiaeloszlásának a korrigálására tervezik… Talán ennél még fontosabb és kiemelendő, hogy két ember színérzékelése is eltérhet egymástól. Ahogy két ember ugyanannak a ruhának a színét láthatja kéknek és feketének (férfi és női szemek összehasonlításánál hasonlók előjönnek…), a meteor színét is láthatja másképp két ember. Szemünk színérzékelése egyénről egyénre váltakozik.

Ehhez járul még az is, hogy a meteorjelenség halvány, a fényképezőgép még érzékelheti a színét, az emberi szem viszont kikapcsolja a színérzékelést ekkor.

Némelyik meteor színváltó. A meteornak egyfelől változik a földfelszín feletti magassága is, így a körötte lévő levegő sűrűsége is, de változik a meteorjelenség hőmérséklete is. Adott hőmérsékleten a meteor a hőmérsékletével arányos energiát tud átadni a környező levegőnek, illetve a meteortest is fokozatosan hevül fel, nem mindig állandó a hőmérséklete. A levegőben és a meteoroidban lévő különböző típusú atomok és molekulák gerjesztéséhez, illetve ionizálásához különböző hőmérséklet szükséges, vagyis más és más hőmérsékleten más és más atomok, molekulák rekombinációs sugárzását figyelhetjük meg. A színváltozás tehát a hőmérséklet változással van kapcsolatban, az pedig a levegő sűrűségváltozásaival, a meteor sebességének változásaival (lassul), illetve a meteor magasság változásával (lejjebb jön a légkörben).

(A Journal of Astronomical Hostory and Heritage, peer-reviewed csillagászattörténeti szaklapban megjelent “On the origin of the Name of the Minor Planet (1441) Bolyai” (Csizmadia Ákos, Csizmadia Szilárd) magyar nyelvű kivonata.)

A kutatás folyamata

 

1.1 A probléma jelentkezése

Általánosan elterjedt nézet, hogy az (1441) Bolyai kisbolygót Bolyai Jánosról (1802-1860) nevezte el a felfedező Kulin György. Az ezt közlő munkák azonban általában nem adnak meg valós, eredeti forrást jelölő referenciát. (Kivételek pl. Sárneczky Krisztián: Magyarok a Naprendszerben – és azon túl, és Keszthelyi Sándor idézete a CSIMABI-ban.)

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) és a Minor Planet Center hivatalos álláspontja azonban, Lutz D. Schmadel: Dictionary of minor planet names IAU-védnökség alatt készült munkájára támaszkodva (amely könyv a neves tudományos kiadónak, a Springernek referencia-kiadványa) Bolyai Farkasról elnevezettnek tartja a kisbolygót.

A Dictionary (1441) Bolyairól szóló pontos szövege a következő: ”(1441) Bolyai. 1937 WA.  Discovered 1937 Nov. 26 by G. Kulin at Budapest. Name proposed by the discoverer in honor of Farkas Wolfgang Bolyai (1775-1856), a Hungarian astronomer and computer.”

Olvasd tovább