VCSE - A Jupiter és a Szaturnusz látszó helyzetének előrejelzése 2020. decemberére a délnyugati horizont fölött, napnyugta utánra - Forrás: APOD, 2020. dec. 15.
VCSE – A Jupiter és a Szaturnusz látszó helyzetének előrejelzése 2020 decemberére a délnyugati horizont fölött, napnyugta utánra – Forrás: APOD, 2020. dec. 15., Sebastian Volmer

A Jupiter és a Szaturnusz nagybolygók Nagy Együttállása a napokban következik be, a legszorosabb megközelítés 2020. december 21-én lesz. A Jupiter látszó mozgása az égen mostanában gyorsabb, mint a Szaturnuszé, ezért lehagyja majd a gyűrűs bolygót. A legszorosabb együttállás véletlenül éppen a téli napforduló napjára esik. Ilyen Nagy Együttállást e két bolygó mintegy 19,86 évente mutat be. De nem mindig kerülnek ebben a majdnem húsz éves ciklusban ennyire közel egymáshoz – ez lesz a legszorosabb látszó megközelítésük 1623 óta. A növekvő fázisú Hold is a közelben látszik egyes éjszakákon.

A mellékelt kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day) volt 2020. december 15-én, és a Nagy Együttállás látványát jelzi előre a következő napokra, egészen az év végéig. Háttérként a Francia Alpok szolgálnak, de a hegyek látványától eltekintve mi is hasonlót láthatunk a vörös aljú égen, napnyugta után fél-egy órával. A kép azt is előrevetíti, hogy élőben is távolodni fognak majd az égitestek égboltra vetített képei a Nagy Együttállás után.

VCSE - Tunc Tezel és Onur Durma képe a Jupiter és a Szaturnusz 2020. év június 19-aug. 28. közti mozgását mutatja a csillagos égi háttér előtt. - Forrás: APOD, 2020. december 12.
VCSE – Tunc Tezel és Onur Durma képe a Jupiter és a Szaturnusz 2020. év június 19 – aug. 28. közti mozgását mutatja a csillagos égi háttér előtt. – Forrás: APOD, 2020. december 12.

A Jupiter Nap körüli keringésideje mintegy 12 év, a Szaturnuszé 30 év, ebből következik, hogy kb. 5:2 arányú középmozgás-rezonanciában állnak egymással: kb. 60 évente ismétlődik az, ahogy állnak a Naphoz képest. A Földről nézve az égre vetített mozgásukat látjuk. Ha az égen a csillagokhoz képest a Szaturnusz egy helyben állna, akkor a Jupiter, amelyik jó tucatnyi év alatt ugyanoda jut az égi körmozgása révén, ennyi időközönként együttállásban lenne vele. Valójában a Szaturnusz szintén lassan odébb megy az égbolton. Így a Jupiternek a mintegy 12 évnyi teljes keringésidő után még egy kicsit mozognia kell, hogy utolérje a Szaturnuszt, és ismét együttállásban legyen vele. A keringésidők pontos figyelembevételével azt kapjuk, hogy a Jupiter és a Szaturnusz ismétlődő együttállásaira mintegy 19,86 évenként kerül sor. Míg a Mars földközelben bekövetkező szembenállásait a csillagászatban a Mars Nagy Oppozíciójának, addig a Jupiter és a Szaturnusz együttállását Nagy Együttállásnak vagy Nagy Konjunkciónak nevezik. A fenti kép azt mutatja, hogy 2020 nyarán látszólag hogyan közelített egymáshoz a két égitest.

Olvasd tovább

A C/2020 M3 (ATLAS) üstököst 2020. június 27-én fedezte fel az Asteroid Terrestrial-Impact Last Alert System (ATLAS) Földre veszélyes kisbolygókat kereső program. Pályája jól ismert, napközelpontja 1,26 Csillagászati Egységre (CSE) van a Naptól. Mivel a Nap-Föld távolság átlagosan 1,0 CSE és soha nem több, mint kb. 1,02 CSE, ez az üstökös nem veszélyes a Földre nézve. A kométa periodikus, 139 év alatt kerüli meg a Napot nagyon erősen elnyújtott, e=0,95-os excentricitású pályán. Pályahajlása 23,5 fok az ekliptikához képest. 2020. október 25-én volt legközelebb a Naphoz, és november 14-én volt földközelben, 53,6 millió km-re tőlünk. Most már távolodik mind a Naptól, mind a Földtől, így az előrejelzés szerint halványodik. A pályát 554 eddig történt mérésből határozták meg. Az üstökös 2159-ben tér vissza legközelebb.

Fényességmenete nagyon érdekes, amit az alábbi ábra illusztrál:

 

A C/2020 M3 üstökös fénygörbéje a www.aerith.net oldal nyomán
A C/2020 M3 üstökös fénygörbéje a www.aerith.net oldal nyomán. A fekete pöttyök az észlelések, a piros vonal az illesztett fénygörbe, illetve előrejelzés.

Ha a felfedezéskori paramétereiből meghatározott fénygörbét követte volna, akkor kb. 13,5 magnitúdós legnagyobb fényességet ért volna el, amivel az amatőrök által nehezebben észlelhető üstökösök közé tartozott volna. 2020. augusztus 24-én azonban kitörésen esett át, és mintegy öt magnitúdót fényesedett nagyon hirtelen. Emiatt válhatott földközelsége táján kb. 8 magnitúdós objektummá. Legnagyobb fényessége után sikerült kifognunk egy derült éjszakát, és a VCSE zalaegerszegi Távvezérelt Csillagvizsgálójából 67 db 1 perces képet készítettünk róla 250/1200-as Newton-távcsővel, SW kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel. A fényképezőgépet ISO 1600 érzékenységre állítottuk. A távcsőmechanika EQ-6 GoTo volt, a vezetést egy Lacerta MGEN biztosította. A kép mérete függőlegesen (észak-déli irányban) mintegy 34 ívperc, az eredeti képméretnek kb. a fele. A képek 2020. november 21-én 20:30 és 23:12 KöZEI között készültek nem teljesen egyenletes időbeosztással, emiatt vannak néha ugrások az üstökös látszó mozgásában. A 47%-os fázisú, majdnem első negyedbeli Hold erősen zavarta az megfigyelést. Az észlelést akkor kezdtük el, amikor már 12 fok horizont feletti magasságban járt az égitest. Kényelmes helyen, az Orion és a Bika határvidékén mozgott. A videó tetején lévő legfényesebb csillag a HD 35711 (V=8,33 magnitúdó). Az észlelők voltak: Csizmadia Szilárd, Román Dávid, Szalontai Tibor, Ágoston Zsolt, Bánfalvi Péter, Jandó Attila, Kopeczny Zsuzsanna, Péter Attila.

A képeket Román Dávid fűzte össze. A jobb láthatóság miatt negatívba átfordította, és a fenti videóvá alakította. Az üstökös mozgása látványos. Pontosan északi irányba percenként 3,25 ívmásodpercet mozdult el (egy pixel mérete a képen kb. 1″). Így a képen lefelé van észak.

Az üstökös az M1 Rák-köd mellett elhaladt, és könnyen észlelhető marad a következő hetekben, de az előrejelzés szerint halványodik:

A C/2020 M3 (ATLAS) üstökös mozgása a következő napokban. A kép alján az M1, jobbra az NGC 1746 nyilthalmaz található, ezekhez képest lehet elkezdeni az egyre halványuló üstökös keresését. Forrás: http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2020M3
A C/2020 M3 (ATLAS) üstökös mozgása a következő napokban. A kép alján az M1, jobbra az NGC 1746 nyílthalmaz található, ezekhez képest lehet elkezdeni az egyre halványuló üstökös keresését. A keresőtérkép tetején lévő fényes csillag a Béta Aurigae. Forrás: http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2020M3

 

Nyári táboraink néhány évente visszatérő eleme a Naprendszer-túra. Léptékül általában 100 lépést veszünk egy csillagászati egységnek. A tábor bejáratához képzeljük a Napot, és 39 lépés után elértünk a Merkúrhoz, 72 lépés után a Vénuszhoz, 100 lépés után a Földhöz… (Egy lépés átlagos hossza magyar felnőtt férfiaknál 75 cm körüli, lásd itt). Mivel a Plútó Nap körüli pályájának fél nagytengelye 39,5 CSE, a Plútóig már 3950 lépést kell megtenni, ez már 2962,5 méterre, közel 3 km-re van a tábor bejáratától, tehát szép hosszú sétát lehet tenni, míg a Naprendszer szélére “jutunk”! Amikor egy bolygó így leképezett fél nagytengelytávolságára érünk, akkor ott megállunk, és az illető bolygó adatait ismertetjük. Ilyen módon a naprendszerbeli távolságok méretarányait igen jól meg lehet ismerni, jól lehet érzékeltetni diákokkal, laikusokkal, kezdő amatőrcsillagászokkal is.

Olvasd tovább

VCSE - Az Effelsbergi nagy rádiótávcső - Kép: Nagy Anna
VCSE – Az effelsbergi nagy rádiótávcső – Kép: Nagy Anna

Felejthetetlen élményben lehet része annak, aki ellátogat az effelsbergi rádióteleszkóphoz.

A műszer Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartományában található. 100 méter átmérőjű tányérjával ez Európa legnagyobb rádióteleszkópja. 29 éven át ez volt a világ legnagyobb mozgatható rádiótávcsöve (1971-től 2000-ig). A mostani rekorder is csak alig nagyobb nála, 100×110 méteres antennájú, ami az USA Nyugat-Virginia államában található. Az effelsbergi rádiótávcső fókusztávolsága 30 méter, és 1968-1971 között építették. A műszer a németországi Max-Planck Intézethálózat – Rádiócsillagászati Intézet tulajdona.

Olvasd tovább