A kétrészes cikksorozat 1. része ide kattintva érhető el.

Merülés a Lagúnában

Az észlelőhétvége második éjszakáját ismét könnyed nézelődéssel kezdtem, majd még a holdfelkelte előtt megpillantottam az M8-at. Ugyan már alacsonyan járt, de maga a megtalálása is örömmel töltött el, és miután a nemrég beszerzett UHC szűrőt is felcsavarintottam az okulárra, magam is elámultam, hogy milyen csodát adott nekem ismét a kis tubusom (még Szilárdot* is odahívtam, hogy nézze meg, aki szintén megdicsérte a látványt). Nem is volt kérdés, hogy meg is találtam a második “portrém” alanyát. Előszedtem hát papírt, ceruzát és papírceruzát és neki is estem a rajznak.

Olvasd tovább

Miután a 2019-es nyári VCSE-táborban Varga György tagtársunk előadása, és Irányfény cimű sorozata bevezetett minket a rajzolás alapjaiba, már alig vártam, hogy végre élesben is kipróbálhassam az elméletben tanultakat. Sajnos a tábor végén már kissé felhős idők voltak, így tudva, hogy limitált az időm, a rajzolást mellőzve, inkább csak szörfölgettem az égen és gyönyörködtem a kis tubusom nyújtotta szépségekben. Ezért már nagyon viszketett a tenyerem a 2019-es őszi észlelő hétvége előtt, hogy: “Na majd most!”.

A papírceruza és a puha grafit a barátod

Olvasd tovább

A Vega Csillagászati Egyesület 2020. évi cikkírói pályázatán heten indultak el. Mindannyiuknak köszönjük munkájukat és pályázatukat! A díjazásban részesülők a következők:

I. Szűcs Mátyás 178 pont, III. éves egyetemista

Cím: Fotózás utazómechanikával

II. Kovács Marcell 176 pont – 9. osztályos

A Tejútrendszerről alkotott képünk felődése

III. Balázs Gábor Gergő 158 pont – 10. osztályos

Csillaghalmazok, az égbolt sokoldalú látványosságai

Gratulálunk!

Az „Egy hét a csillagok alatt” programsorozat zalaegerszegi eseményei és helyszínei:
VCSE - Amatőrcsillagászok, távcsöveik és a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös az őrimagyarósdi VEGA-táborból 2020. július közepén- Kép: Schmall Rafael
VCSE – Amatőrcsillagászok, távcsöveik és a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös az őrimagyarósdi VEGA-táborból 2020. július közepén- Kép: Schmall Rafael
Az alább meghirdetett távcsöves bemutatók, illetve a vasárnapi online előadás kezdete 21:00 óra. A távcsöves bemutatókra csakis derült égbolt esetén kerül sor – borult, felhős, esős időjárás esetén további értesítés nélkül elmaradnak.
A távcsöves bemutatások témái: a csillagképek, Jupiter, Szaturnusz, csillaghalmazok; fényes meteorok, tűzgömbök a bemutatók alatt bármikor feltűnhetnek.
A távcsöves bemutatásokat Bánfalvi Péter, Jandó Attila, Jandó Dániel és más tagtársaink tartják.
Dátum / helyszín (minden esetben Zalaegerszeg):
aug. 10. (hétfő):  Dísz tér
aug. 11. (kedd): A rossz idő időjárás miatt a keddi bemutató elmarad!
aug. 12. (szerda): Gébárti tó, 
aug. 13. (csütörtök): A rossz idő időjárás miatt a csütörtöki bemutató elmarad!
aug. 14. (péntek): Sportcsarnok melletti tér
aug. 15. (szombat): A rossz idő időjárás miatt a szombati bemutató elmarad!
aug. 16. (vasárnap): 20 órától: online közvetített csillagászati ismeretterkesztő előadás (facebook-oldalunkon és a www.galileowebcast.hu oldalán keresztül is): A csillagvilág titkai (Dr. Csizmadia Szilárd). Derült idő esetén utána kb. 21 órától online észlelés a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából.
A bemutatókon, illetve az online előadáson maszkhasználat nélkül, ingyenesen részt lehet venni. Szeretettel várunk mindenkit. (A rendezvények létszáma várhatóan nem éri el az 500 főt.)
További részletek:
Bánfalvi Péter nyilatkozata a Zalaegerszegi TV-nek az eseménysorozatról: