A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökösről itt írtunk korábban és efemeriszeit is ott közöltük. Fényes, nulla magnitúdó körüli üstökösnek várták kezdetben, de voltak intő jelek, hogy nem biztos, hogy az előrejelzett nagy fényességét eléri. Az egyik ilyen intő jel volt, hogy fényessége már korábban is elmaradt az előrejelzettől (lásd itt és az ott közölt további linkeket, ahol már óvatosságra intettünk mi is, mások is). Az üstökös mozgásáról animáció pl. itt látható.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, röv. IAU) 4734-es számú, 2020. március 19-i (!) elektronikus táviratában már lehetett találni figyelmeztetéseket, hogy ennek az üstökösnek a fényesség-előrejelzései is bizonytalanok. Ott az IAU illetékesei felhívták a figyelmet, hogy bár az üstökös szokatlanul gyorsan fényesedik, az ilyen hosszú, több ezer éves periódusidejű kométák – mint amilyen ez az üstökös is -, a Naptól mért távolság -3-ik hatványával szoktak fényesedni, ez pedig kb. ennek az ütemnek a négyszeresét produkálta. Számos korábbi hasonló esetben az ilyen hosszúperiódusú üstökösök jóval a perihélium elérése előtt befejezték a fényesedésüket, és többé-kevésbé állandó fényességet tartva kerülték meg a Napot. Ezt talán az okozta, hogy kezdetben túl gyorsan eltávozott szublimációval az üstökös felszínéről a könnyen olvadó jég, ami a felső rétegeket alkothatta. Az ez alatt található, laza szerkezető anyag azonban sokszor szétesett alkotóelemeire. A szétesés igen gyakran történt 1 CSE körüli távolságban a Naptól. A széteső üstökösök gyakran teljesen eltűntek aztán az észlelők elől, olyan apró kis darabokra porladt az égitest. (Egy ilyen példa volt, amikor az ISON-üstökös perihéliumakor teljesen dezintegrálódott, szétesett, csak porfelhő maradt utána – és szegényebbek lettünk egy szép látvánnyal, mert perihélium után lett volna igazán látványos a Földről nézve az az üstökös.) Érdemes felfigyelni rá, hogy az IAU már március 19-én figyelmeztette az észlelőket és a felfokozott hangulatban lévőket, hogy kevés hosszúperiódusú üstökös tudja szétesés nélkül túlélni a forró Nap felé vezető utat.
A 4744-es, április 5-i IAU Electronic Telegramban nem-gravitációs eredetű, szokatlan pályamódosulásokat jelentettek be. Az üstökösök mozgását elsősorban a Nap gravitációs ereje szabja meg, másodsorban pedig a nagybolygók, elsősorban a Jupiter gravitációs perturbációi. Harmadsorban azonban figyelembe kell venni – és ezek nagyon jelentősek is lehetnek! -, hogy az üstökösökből anyag áramlik ki nagy sebességgel a felszínükön lévő gejzírekből, amik szinte rakétaszerűen módosítják ezeknek az égitesteknek a pályáit. Ha pedig szétesnek laza szerkezetük miatt, akkor is pályamódosuláshoz vezethet.
S. Nakamo japán kutató arra mutatott rá ebben a közleményben, hogy a pályamódosulások március 31-e körül kezdődtek (a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában készült szép kép március 28-i). A pályaelemek közül a fél nagytengely sokat változott, most olyan 79-80 CSE körül van.
C. Hergenrother (USA) 10,6 és 25 cm-es távcsövével készült észlelései szerint az üstökös fényessége pl. feb. 17-én 15,4 magnitúdó volt, ami március 5-re 12,2 mag-ra, 20-ára 10,7 magnitúdóra nőtt. 10,1-10,3 magnitúdós volt március 30-ig több éjszakán is, de április 5-én már csak 11,5 magnitúdós. (Ezek az értékek az üstökös magjától számított 40 000 km-ig kiterjedő kóma fényességét veszik csak figyelembe. Vizuálisan észlelték 8 magnitúdósnak is március 19-én és utána.)
A fényességbecsléseket a www.aerith.com ábrája mutatja (szürke a korábbi becslés, a vörös az újabb előrejelzés):
Ezen az ábrán igen jól látható, hogy ennek az üstökösnek a viselkedése nem előrejelezhető, csak a megfigyelések mondhatnak ítéletet felette… Szinte előrejelezhetetlen, mit csinál.
Ezek a fényességváltozások ugyanakkor nem meglepőek, mert, ahogy az IAU fenti telegrammja várta és figyelmeztetett rá, illetve ahogy mi is írtuk, az üstökös szétesőben van. Erre utaltak – fotóval – kínai és Kanári-szigeteki megfigyelések, amikről itt lehet olvasni. A bulgáriai Rozseny Obszervatóriumból készült fenti, április 12-i kép pedig félreértelmezhetetlenül mutatja a szétesést.
A 4751-es IAU ET április 13-án jelent meg. Erre az időre már számos megfigyelés összegyűlt arról, hogy a C/2019 Y4 fragmentálódott, vagyis több darabra tört szét. Eltűnt a szép, körszimmetrikus, a magtól kifelé egyenletesen halványuló kóma, a központi sűrűsödés (centrális kondenzáció). Nagyobb műszerekkel készült képeken láthatóvá lett, hogy diffúz fénycsomók távoznak az üstökösről, ami a szétesés biztos jele. Z. Sekanina (JPL, USA) előzetes véleménye szerint legalább öt különálló darabra szakadt az égitest, ezek mérete természetesen nem egyforma. A legnyugatabbi (C1-gyel jelölt) darab lehet a legnagyobb tömegű darab. Az, hogy ez a fő darab túléli a május végén esedékes napközelséget, az nem zárható ki, de nem is biztos. Sekanina egyébként is úgy véli, hogy majdnem teljesen biztos, hogy a C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a C/1844 Y1 üstökösből kiszakadt üstökösdarab. Szerinte néhány ezer évvel ezelőtt szakadhatott ki belőle, és most még tovább töredezett. Sekanina szerint a töredezés talán már március közepén elkezdődött.
(A C/1844 Y1 üstököst 1844. december 18-án fedezték fel a Jóreménység fokáról. A következő nap Wilmot és MacLear is látta, ezért abban az időben Wilmot-üstökösnek is nevezték – ma csak az 1844. évi Nagy Üstökösnek hívják. Szabad szemmel a következő év januárjának végéig, távcsővel 1845. március 12-ig követték. Szabad szemmel hét fokos csóváját is látták, de mert nagyon déli deklinációkon mozgott és az északi félteke téli időszakában mutatkozott, inkább csak a déli féltekéről figyelték meg. Fényességadat nem sok maradt fenn róla. Korabeli, róla szóló beszámolókat lásd pl. itt.)
A töredezésről számos megfigyelés készült, fentebb a Bolgár Nemzeti Csillagvizsgáló 2 méteres és 30,5 cm-es távcsövével készült kép mutatja be nagyon szépen azt, hogy milyen darabokra töredezett az üstökös. További, az üstökös szétesését bemutató képekre mutató linkek találhatók itt és itt.
(Az IAU ET-khez az MCSE szívességéből jutunk hozzá.)
