Részleges holdfogyatkozás lesz 2019. július 16/17-én, keddről szerdára virradó éjszaka. A fogyatkozás nagysága 66%, vagyis a holdátmérő kb. kétharmada merül a Föld árnyékába. A fogyatkozást szakszerű magyarázattal kísérve, távcsöveken keresztül bemutatjuk. A távcsöves bemutatás

helyszíne: Zalaegerszeg, Landorhegy, a VMK feletti domboldal

kezdete: 2019. július 16. kedd, 22 óra (nyári időszámítás szerint)

A holdfogyatkozás mellett az éppen jól látható Szaturnusz és Jupiter bolygók is távcsővégre kerülnek, utóbbi négy legnagyobb holdja is jól látható lesz.

A holdfogyatkozásokról ezeket írtuk eddig: ide klikkelve elérhető. A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.

Várjuk észleléseiteket és fotóitokat, rajzaitokat a vcse@vcse.hu e-mail címre!

Közreműködők a TIT Öveges Egyesület és a Vega Csillagászati Egyesület tagjai.

A távcsöves bemutatásra csak derült, felhőmentes időjárás esetén kerül sor!

A fogyatkozás adatai részletesebben (minden időadat NYISZ-ben):

Telehold 2019. július 16-án este 23:38-kor lesz. A fogyatkozás nagysága 66%-os lesz, vagyis nem az egész Hold merül bele a földárnyékba.  A jelenség Magyarországról jól megfigyelhető, főbb időadatai a következők:

A Hold felkel Zalaegerszegen: júl. 16. 20:35 NYISZ (az ország középső részein kb. negyedórával, keleti részein kb. félórával korábban!)

Félárnyékos fogyatkozás kezdete: 20:42 NYISZ

Részleges fogyatkozás kezdete: 22:01 NYISZ

Fogyatkozás közepe: 23:31 NYISZ

Részleges fogyatkozás vége: júl. 17. 01:00 NYISZ

Félárnyékos fogyatkozás vége: 2:20 NYISZ

A Hold lenyugszik Zalaegerszegről nézve: 4:35 NYISZ

lunar-eclipse-of-july-16-2019

A fogyatkozás lefolyása (fenn). A Hold nyugatról kelet felé (az égen jobbról balra) halad majd földárnyékon. A középső, vörös-fekete kép mutatja, hogy mekkora terület lesz elfedve a Holdból. A Hold a földárnyék közepe alatt fog elhaladni, és nem a teljes Hold merül bele a földárnyékba – ezért látunk majd csak részleges fogyatkozást.

A Hold úgy lép be a földárnyékba, hogy delelés idején a szabad szemmel látható felső része lesz a földárnyékban.

Visibility_Lunar_Eclipse_2019-07-16-800x341

A fogyatkozás láthatósága a Földről fenn (No eclipse visible: a fogyatkozás nem látható, Eclipse at Moonrise: fogyatkozásban lévő Hold kel fel, all Eclipse Visible: a teljes fogyatkozás látható, Eclipse at Moonset: fogyatkozásban lévő Hold nyugszik le).

A holdfogyatkozásoknál a legfontosabb megfigyelés, ha a fogyatkozás színét és sötétségét az André Danjon (ejtsd: danzson) francia csillagász által kidolgozott skála szerint megbecsüljük (és beküldjük a VCSE-nek):

L=0: Nagyon sötét fogyatkozás. A Hold szinte vagy ténylegesen láthatatlan.

L=1: Sötét fogyatkozás. A földárnyékban lévő Hold színe szürke vagy barnás. Részleteket a Holdon csak nehezen lehet látni.

L=2: Mélyvörös vagy vörös fogyatkozás. Az árnyék közepe sötét, de a széle világos, így a Holdon fényességváltozások láthatók.

L=3: Téglavörös színű fogyatkozás. A földárnyékba merült Hold fényes, és az árnyék széle sárgás és fényes.

L=4: Rézvörös vagy narancssárga színű fogyatkozás. Az árnyékban kékes részek is előfordulnak, és nagyon fényes a széle.

A Danjon-fokozat becslését távcső és fényképezőgép nélkül, szabad szemmel (szemüvegesek szemüvegben), a fogyatkozás közepén kell elvégezni. Danjon meghatározta ezeket a fokozatokat hosszú időre visszamenőleg sok holdfogyatkozásra a régi leírásokból, így évszázados – évezredes hosszúságú, összemérhető adatsort kaphatunk segítségével. Megjegyzendő, hogy a Danjon-fokozatok becslésének csak teljes fogyatkozásokkor van értelme, részleges fogyatkozásoknál nem igazán használható.

Kráter-kontaktusok előrejelzett időpontjai:

Belépés (NYISZ):

22:12 Aristarchus
22:17 Plato
22:24 Pytheas
22:24 Timocharis
22:26 Kepler
22:26 Aristoteles
22:29 Eudoxus
22:32 Copernicus
22:33 Grimaldi
22:42 Manilius
22:44 Menelaus
22:48 Plinius
22:56 Dionysius
22:57 Billy
22:57 Proclus
23:05 Taruntius
23:21 Goclenius
23:24 Langrenus

Kilépés (NYISZ):

23:19 Billy
23:30 Grimaldi
23:56 Kepler
00:04 Aristarchus
00:07 Copernicus
00:15 Pytheas
00:22 Timocharis

00:24 Dionysius

00:25 Goclenius
00:28 Manilius
00:32 Langrenus
00:33 Menelaus
00:34 Plato

00:36 Plinius
00:41 Taruntius
00:42 Eudoxus
00:43 Aristoteles
00:48 Proclus

Az előrejelzések 1%-os földárnyék-megnagyobbodással készültek. Forrás: “Eclipses During 2019”, Fred Espenak, Observer’s Handbook 2019, Royal Astronomical Society of Canada.

Lentebb Fred Espenak (NASA) információs lapjának egy részlete a holdfogyatkozásról:

Clipboard01

2019. május 24-e van. Fehéren világítanak a még virágzó akácok az esti szürkület maradék fényében. Bár némileg hűvösebb van az ilyenkor megszokottnál, azért a levegőbe szippantva érezhető, hogy beindult a természet. A repce és a kamilla együttes hatása sajátos élménnyel gazdagít. Az égbolt látványa és a levegő illata összefonódva kerülnek emlékezetembe.

Búcsúzva a téli Tejúttól, fejünket felemelve immár kifele tekintünk Galaxisunk ablakán, a távoli űr világába.

Éjféltájt a zenit közelében van két lenyűgöző galaxis, az M51 és az M101. Ezek a csillagvárosok kedvelt célpontjai az asztrofotósoknak, hiszen kiváló rálátás nyílik spirálkarjaikra. Vizuálisan inkább az M51 népszerű. Ennek oka, hogy bár az M101 összfényessége 8 magnitúdó körül van, de egy teleholdnyi területen terpeszkedik el, így felületi fényessége meglehetősen alacsony. Az M51 összfényessége valamivel kevesebb, nagyjából 8,5 magnitúdó, ám ez a fénymennyiség harmadakkora átmérőjű égterületen koncentrálódik, ezért jóval könnyebben észlelhető.

Az M51, más nevén Örvény-galaxis 15 millió fényévre van tőlünk, így közeli szomszédunknak tekinthetjük. Valódi átmérője 50 ezer fényév, így hozzávetőlegesen feleakkora, mint a Tejút. (Újabb adatok szerint távolsága 23 millió fényév és így átmérője 76 ezer fényév. A Tejútrendszer átmérőjét régebben 100 000 fényévre becsülték, a halovány csillagok és gömbhalmazok alkotta külső részek nemrégen (2018) történt felfedezése óta 258 000 fényévre teszik – a szerk.) Messier 1773 októberében fedezte fel. Nagyon halvány ködnek írta le, melyben nincsenek csillagok. Amatőr távcsövekkel ennek a galaxisnak ismerhető fel legkönnyebben a spirálszerkezete. 1845-ben William Parsons (Earl of Rosse) észlelte először egyértelműen a karokat 180 cm-es fémtükrű távcsövével, ám korábban John Herschel és Smyth is érzékelték a gyűrűszerű struktúrát. Smyth úgy írta le, hogy olyan, mintha a Szaturnusz szelleme lenne, gyűrűivel, felülnézetből.

A galaxis könnyen megpillantható már a 9×50-es keresőtávcsővel is, de spirális természetét inkább csak 15-20 cm-es távcsövekben kezdi felfedni előttünk. Érdekességét tovább növeli fényes kísérőgalaxisa, az NGC 5195. Feltehetően a két csillagváros találkozása keltette árapály-erők alakították ki a most látható struktúrát.

VCSE - Az M51 csodálatos rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. - Varga György munkája
VCSE – Az M51 csodálatos rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. Az alsó spirális galaxis az M51, a felső csomó az NGC 5195. – Varga György munkája

 

VCSE - Az M51 begatívba fordítva az Aladin Sky Atlas-ból kivágva
VCSE – Az M51 és az NGC 5195 negatívba fordítva az Aladin Sky Atlas-ból kivágva

Az M101, másik nevén Szélkerék-galaxis egy 17,5 millió (újabb adatok szerint 21 millió – a szerk.) fényévre levő, úgyszintén figyelemre méltó objektum. A képen azonnal feltűnik jellegzetes aszimmetrikus formája. Messier nagyon halvány és különösen nagy ködként jellemezte, mely nem tartalmaz csillagokat. Sötét égbolt alól ezt az objektumot is megláthatjuk akár binokulárral is. Távcsőben első pillantásra csak egy nagy, diffúz folt látszik, de a türelmes észlelőnek felfedheti számos érdekességét. 10 cm-es távcsővel, kis nagyítással már szép látvány. Fényszennyezéstől mentes helyekről, kitartó észlelők már ekkora objektívátmérővel is megsejthetik két legfényesebb karját.

Az észlelés éjszakáján először az M51-et állítottam be a 300/1500-as látómezejébe. Korábban már számtalanszor megfigyeltem, de ezúttal nem csak egy futó pillantást vetettem rá, szerettem volna több időt áldozni rá. 62x-es nagyítással kezdtem. Kicsinek éreztem, ezért növeltem 107x-esre. A galaxis még mindig fényesen látszott és már sokkal jobban lehetett tanulmányozni. Még rövidebb fókuszú okulárt tettem a kihuzatba, elérve a 170x-es nagyítást. Nem éreztem úgy, hogy jobban látszódtak volna a karok, de már jelentősen halványodott a kép. Visszatértem a 14 mm-es okulárra. Először csak néztem az okulárba anélkül, hogy koncentráltam volna. Ültem az észlelőszéken és szoktattam a szemem. Ahogy teltek a percek, már egyre könnyebben tudtam követni a karokon belüli fényváltozásokat. Elővettem egy üres észlelőlapot és felvázoltam a látómezőt. Csak a jellegzetes csillagalakzatokat tüntettem fel. Nem célom a leghalványabb háttércsillagok ábrázolása. A galaxis fényes részeinek vázlata hamar elkészült, de a legfinomabb részletek nehezen bontakoztak ki. Több időre és koncentrációra volt szükség, hogy néhány múló pillanatra láthatóvá váljanak, majd újra eltűnjenek. Gyakorlatilag így kellett végigpásztázzam, elfordított látással az objektum teljes felületét. Már fél órája rajzoltam, de még mindig felvillantak néha új részletek. Éreztem, hogy fáradok, ezért tartottam egy rövid pihenőt.

Felkeltem a székről, megettem egy banánt, sétáltam kicsit, közben élveztem a téli éjszakákhoz képest enyhe levegőt. Hamar visszacsalogatott az okulár. Alaphelyzetbe állítottam az ekvatoriális platformot és folytattam a megfigyelést. A pihentetés jót tett, jobban összeállt a galaxis összképe. Most már inkább csak szövegesen egészítettem ki a rajzot, hogy megkönnyítsem a későbbi kidolgozást. A következőket jegyeztem le: az M51 magja kerek, közepe felé fokozatosan fényesedik, de nincs csillagszerű magja. Kísérője, az NGC 5195 alig valamivel halványabb, ennek csillagszerű a magja. Alakja kicsit Thor sisakjára emlékeztet, mert mintha szárnyai lennének. A kísérő magjától keletre egy sötét porsáv látszik. A leghalványabb részletek csak pillanatokra rajzolódtak ki, és olyan érzés volt, mintha a spirálkarokon végigfutna egy fényimpulzus, így rajzolva ki azokat.

Úgy éreztem, az adott körülmények között (szabadszemes határmagnitúdó ~5,5) nem tudtam már többet kihámozni a látványból, ezért átirányítottam a csövet az M101-re. 24 mm-es okulárral vázoltam fel a látómezőt. Az észlelés módszere megegyezett a korábbival, de itt jóval gyengébb volt a kontraszt. CLS szűrővel javult a látvány. (A CLS szűrők főként a fényszennyezés szűrésére alkalmasak, ezen felül nemcsak az OIII és H-béta, de a H-alfa vonalon is áteresztenek. – A szerk.) Később a 14 mm-es okulárt is használtam a részletek előcsalogatásához, de már szűrő nélkül. Halvány, de hosszan elnyúló spirálkarok derengtek elő, a fotókról ismert aszimmetrikusság is jól kivehető volt. Három fényesebb csomó volt látható a tekeredő ösvényeken. A részletek rajzolása még nehezebb volt, mint az M51-nél, mégis az volt az érzésem, hogy több a rögzíthető részlet. A mag viszonylag kompakt, nincs csillagszerű magközpont, viszont egyértelműen megnyúltnak mutatkozik. A karokban három fényes csillagkeletkezési régió különösebb nehézség nélkül észrevehető. Fotókkal összehasonlítva a rajzot észrevehető, hogy a spirálkarok a mag közelében a valóságban máshogy tekerednek, mint ahogy én láttam. A halvány részletek bizony megtréfálják néha az érzékelést.

VCSE - Az M101 rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. - Varga György munkája
VCSE – Az M101 rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. – Varga György munkája

 

VCSE - Az M101 negatívban, az Aladin Sky Atlas-ból kivágva
VCSE – Az M101 negatívban, az Aladin Sky Atlas-ból kivágva

Mindkét objektumot kb. egy-egy órán keresztül figyeltem meg. Így tárultak fel részleteik, és így rögzült még jobban látványuk. Sok másik mélyég-objektum is többet érdemel egy rövid pillantásnál. Hosszan vizsgálva őket tudjuk igazán fejleszteni megfigyelési készségeinket.

Felhasznált irodalom:

O’Meara S. J. (1998): Deep-Sky Companions – The Messier Objects

A sorozat korábbi részei itt olvashatók:

Irányfény: mielőtt a Hattyú elszáll… – Varga György

Irányfény 2.: Bújócska az Orionban – Varga György

Irányfény 3: Kabátpróba – Varga György

A Júniusi Epszilon Ophiuchidák (JEO) egy kevésbé ismert meteorraj, amit csak 2014-ben fedezett fel Rudawska és Jenniskens. A felfedezéshez klaszter-analízist használtak, a bemenő adatok a 2007-2009 között Japánból (SonotaCo) készült 64 650 darab amatőr videómeteoros észlelés volt, illetve a CAMS videometeoros hálózat kaliforniai kamerái által 2010-2011-ben rögzített 40 744 meteor. Ezek között kerestek új meteorrajokat az észlelt szimultán meteorokból. A Southworth-Hawkins-féle régi, még a fotografikus korszakból származó D-kritérium alapján azonosították az áramlatokat. (D<0,05 volt a D-kritérium, és legalább hat tagból kellett állnia egy csoportnak, hogy meteorrajként azonosítsák.) Akkor 43 régebbi meteorrajt és 45 újat találtak meg az adathalmazban. Rudawska és Jenniskens kilenc darab JEO-meteort azonosítottak. Az eltelt években számuk pár tucatra nőtt, idén azonban jelentős aktivitást produkáltak.

2019. június 19-én 8 óra és június 26-a 5 h UT között 88 JEO-meteort észlelt P. Jenniskens a CAMS Kaliforniában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Floridában, Arizonában és a Benelux-államokban felállított kameráival. Ez megtöbbszörözi az eddig ismert JEO-meteorok számát. A JEO-raj maximuma SL = 92,11 foknál volt. A radiánspont a RA=245,2 és D=-7,4 pontban volt (1.3, illetve két fokos szórással). A JEO-meteorok lassúak, légkörbeli sebességük mindössze 14,2 km/s (+/- 1,1 km/s). Az új észlelések jelentősen pontosították a JEO-raj pályaelemet is. Ezzel lehetővé vált a szülőégitest azonosítása. Úgy tűnik, ezek a hullócsillagok valószínűleg a 300P/Catalina periodikus üstökösből származnak.

A 4,42 év keringésidejű 300P/Catalina üstököst a Catalina Sky Survey nevű programban dolgozó csillagászok fedezték fel, és a program nevéről adtak nevet az üstökösnek. Ez Arizonában, a Steward Csillagvizsgáló Catalina-állomásán működik. Délen is volt egy fiókállomása Ausztráliában, azonban a finanszírozás megszűnte miatt azt 2013-ban bezárták. A működő északi felmérés 1,5 méteres, f/2-es és 68 cm-es, f/1,7-es nagy látómezejű távcsöveket használ arra a célra, hogy a földpályát megközelítő, Földre esetleg veszélyes, 1 km-esnél nagyobb égitestek mindegyikét felfedezzék. A távcsövek a Mount Lemmonon és a Mount Bigelow-on vannak elhelyezve. A -100 °C-ra hűtött kamerákkal egy 30 másodperces képen elérik a 21,5 magnitúdós határfényességet is V sávban. Ez a program fedezte fel a Földbe becsapódott 2014 AA és 2018 LA aszteroidákat is (nevezhetnénk őket meteoroidoknak is) a számtalan nagyobb kisbolygó mellett.

Forrás: IAU CBET 4642 (2019. jún. 29.)

2019. június 22-én, magyar idő szerint délelőtt készült képeken egy 2019 MO-nak elkeresztelt, gyorsan mozgó objektumot fedeztek fel. Az észlelések Hawaii-ról készültek, ott tehát éjjel volt. A felfedezés a Pan-STARRS2 1,8 méteres Ritchey-Chrétien távcsővével, illetve az ATLAS 0,5 m-es reflektorával történt. Abszolút fényessége mindössze 29,3 magnitúdó volt, ami alapján mérete 3-4 méteresre tehető.

Az objektum a Karib-tenger térségében csapódott be, miután meteorként húzott át a légkörön. Így a 2019 MO egy meteoroidnak tekinthető (bár mérete meghaladja az IAU által a meteoroidok-kisbolygók közt megállapított 1 méteres határt). A becsapódás június 22-én, magyar idő szerint a késő esti órákban történt. Nappal készült műholdas felvételeken látszik is a nyoma. Ez a negyedik ismert eset, amikor a becsapódás előtt még a világűrben felfedezték a neküönk ütköző égitestet.

A becsapódást a GOES-16 műhold észlelte, képét itt mutatjuk be:

VCSE - A GEOS-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. - Spiegel Online
VCSE – A GOES-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. A képen a nyom feltehetően szaturálódott, azért terjed ki ennyire (vagyis műszereffektusnak gondolható, a valóságban kisebb lehetett) – Spiegel Online

 

VCSE - A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia
VCSE – A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia

Az ATLAS felfedezése után a Pan-STARRS2 is elkezdte észlelni, és két órával később bizonyossá vált a nagyon hamar történő becsapódás.

VCSE - A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. - Forrás: University of Hawaii
VCSE – A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. – Forrás: University of Hawaii

A 2019 MO mozgása 3:1 arányú rezonanciában volt a Jupiterrel, és talán Alinda-típusú kisbolygók közé tartozott. Ezek fél nagytengelye 2,5 CSE körüli, az excentricitás 0,4 és 0,65 közötti. (Az excentrikus pálya miatt keresztezhetik ezek a földpályát.) A névadó (887) Alindát Max Wolf fedezte fel 1918-ban.

Becsapódásuk előtt korábban a 2008 TC3, 2014 AA és 2018 LA kisbolygókat (inkább meteoroidokat) figyelték meg.

Forrás: IAU CBET 4638 (2019. jún. 28.) és Spiegel Online, wikipedia, University of Hawaii

VCSE - A Leo-triplett. Balra az NGC 3638, -az M66 (jobra lenn) és az M65 (fenn). - (C) Markus Bauer felvétele
VCSE – A Leo-hármas. Balra az NGC 3628, az M66 (jobbra lenn) és az M65 (fenn). – (C) Markus Bauer felvétele

Hogyan írjuk e háromtagú galaxiscsoport nevét? Magyarul lehetne akár Leo-hármas is, és akkor egyszerűbb lenne. Nem magyarul a kérdés nehezebb. Az APOD Leo Triplet-ként említi, ezt a nevet ismétli meg Francsics László oldala is magyarul. Csakhogy más oldalakon két t-vel, Leo Triplett-ként találjuk. A híres SEDS oldal is két t-vel írja. Némely asztrofotós honlapján egy oldalon belül van egy t-s és két t-s változat is, csak hogy még jobban keveredjen a helyesírás. Nekem úgy tűnik, hogy angol nyelvterületen egy t-vel, német nyelvterületen két t-vel írják. Magyarul a szót két t-vel kell írni az idegen szavak szótára szerint. Eredete szerint a triplett (vagy angolul triplet) francia szó és két t-vel írandó. A szó “háromból álló csoportot” jelent. Talán a legjobb, ha tudjuk, hogy ha az angol nevét ismételjük meg a galaxiscsoportnak akár magyar nyelvű szövegben, akkor Leo Tripletet írunk (kötőjel nélkül!), de magyarul nyugodtan írhatunk Leo-triplettet is (kötőjellel).

E három galaxis kb. 31 millió (M66), illetve 35 millió (M66 és NGC 3628) fényévre van tőlünk. W. H. Smyth a 19. században tévesen P. Méchainnek tulajdonította az M65 és az M66  felfedezését, aki szerinte közölte volna a galaxisok helyét Messier-vel. Valójában Charles Messier fedezte fel őket. Sajnos a tévedést igen sokszor megismétlik különböző könyvekben és honlapokon. Messier 1780. március 1-én vette fel őket a katalógusába, de lehetséges, hogy már korábban is látta őket. 1773. nov. 1-2-án egy üstökös elhaladt az M65 és az M66 között, de akkor Messier még nem látta ezt a két galaxist az üstökös erős fénye miatt.

Az M65 normális Sa típusú spirálgalaxis. Kevés benne a gáz és a por, emiatt a csillagkeletkezés üteme nagyon kicsi benne. A spirálkarjaiban azért fel lehet fedezni a kevéske újonnan születő csillagot. Szinte minden hullámhosszon teljesen átlagos, érdektelen objektumnak néz ki. Ugyanakkor az M65 korongja kissé meg van hajlítva. 1978-ban arra jutottak, hogy mintegy 800 millió évvel ezelőtt az M66 és az NGC 3628 nagyon közel haladt el egymáshoz, és kölcsön is hatottak. Egy Z. Duan nevű csillagász felvetette, hogy talán ekkor kissé távolabbról az M65 is csatlakozott hozzájuk, és ez hajlította meg kissé a korongját. Ugyanő felvetette, hogy talán ez egy horgas spirálgalaxis, csak a kedvezőtlen rálátási szög miatt nem látjuk a belső részeit.

Az M66 egy SABb típusú spirálgalaxis, vagyis a horgas és a nem horgas spirálgalaxisok között helyezkedik el osztálybesorolása szerint. 95 ezer fényév átmérőjűre becsülik. Porsávok és fényes csillaghalmazok látszódnak benne. Már öt szupernóvát megfigyeltek benne (SN 1973R, SN 1989B, SN 1997bs, SN 2009hd, SN 2016cok).

Az M66 az NGC 3628 melletti, előbb említett elhaladásakor erős, árapály-eredetű perturbációkat szenvedett el. Emiatt a központi tömege megnőtt a szélsőbb részek rovására, és nagyon nagy lett benne a molekuláris gáz aránya az atomoshoz képest. Érdekes módon a semleges hidrogént ez a megközelítés teljesen kitúrta az egyik spirálkarjából. Emiatt került bele az M66 a Pekuliáris (különleges, eltérő) Galaxisok Atlaszába: spirálkarja megjelenése furcsa, és porsávok vannak benne.

A Leo-hármast alkotó galaxisok egyikében, az M66-ban detektáltak már cianopolién nevű anyagot is.

Az NGC 3628 is érdekes galaxis. Néha Hamburger-galaxisként is említik. Ez egy éléről látszó spirálgalaxis, valószínűleg szintén horgas spirális.

Az M66 kb. 9,0 mag-s, az M65 kb. 9,3. Az NGC 3628 halványabb, 9,5 – fura, hogy Messier nem katalogizálta. A Leo Triplet néven ismert galaxiscsoporthoz tartozik fizikailag még a 11 mg-s NGC 3593 is, így valójában négyes rendszert alkotnak. Nagyon valószínű, hogy ez a galaxiscsoport és az M96-galaxiscsoport egymáshoz is kötődik, egy aprócska galaxis-szuperhalmazt alkotva.

A Leo-triplett jól fotózható. Vizuálisan a két Messier-galaxis nehezen, és csak extrém sötét égről látható binokulárokkal. Elméletben 5 cm-es távcsővel is észlelhető, de könnyen látható  7 cm-es nyílástól felfelé. 20 cm-es vagy nagyobb távcsövekkel. Tavasszal az esti égbolton könnyen elkaphatók. A fenti képen kb. két fokos égterület van bemutatva. Készítője, Markus Bauer 2019. február-márciusban négy éjszakán vette fel a képeket. 110 db hatperces képet (összesen jó 11 óra expozíciós idő) kombinált össze ISO 800 érzékenység mellett. A detektor Canon EOS 1000D volt, a távcső pedig egy 150/750-es Newton-reflektor HEQ-5 mechanikán. A vezetés ASI120MC kamerával történt. További részletek ezen a linken találhatók.