Első alkalommal sikerült egy extragalaktikus, nagyon nagy tömegű fekete lyuk  (ang. supermassive black hole) legközelebbi környezetéről képet alkotni. Az áttörésnek számító eredményt az Event Horizon Telescope nevű rádiócsillagászati műszeregyüttessel érték el. Még soha nem “láttunk” fekete lyukat ilyen részletes felbontásban, és ennyire közel az eseményhorizontjához. A fekete lyukak kiemelkednek a sötétségből.

Nagy várakozás előzte meg az Eseményhorizont Távcsővel (Event Horizon Telescope) készült első felvételek és a vele kapott első eredmények közzétételét. Mi is írtunk már 2018-ban arról, hogy mire számíthatunk. A legelső képeket és eredményeket 2019. április 10-én tették közzé, mi ezeket a www.space.com alapján szemlézzük.

 

VCSE - A kutatók által kapott első fekete lyuk-sziluett. A kép az EHT-val készült az M87 extragalxis közepén található nagyon nagytömegű fekete lyukról. A 6,5 milliárd naptömegű fekete lyuk meghajlítja a mögötte lévő csillagok, csillagközi gáz fényét. A gyűrűn belül található üres terület a fekete lyuk sziluettje. Ez a nagyon nehezen megkapott kép a fekete lyukak létezésének eddigi legerősebb bizonyítéka. - Forrás: Event Horizon Telescope Collaboration
VCSE – A kutatók által kapott első fekete lyuk-sziluett. A kép az EHT-val készült az M87 extragalaxis közepén található nagyon nagy tömegű fekete lyukról. A 6,5 milliárd naptömegű fekete lyuk meghajlítja a mögötte lévő csillagok, csillagközi gáz fényét. A gyűrűn belül található üres terület a fekete lyuk sziluettje. Ez a nagyon nehezen megkapott kép a fekete lyukak létezésének eddigi legerősebb bizonyítéka. – Forrás: Event Horizon Telescope Collaboration

Fekete lyukak definíció szerint a térnek olyan tartományai, amelyből bentről kifelé semmi sugárzás vagy anyag nem távozhat el az objektum nagy gravitációja miatt. Arra gondolhatnánk, hogy ezért semmi, még a fény sem hagyhatja el a felszínüket, ezért nem lehet őket látni. De például a környezetükre kifejtett gravitációs hatásuk révén, vagy az általuk széttépett csillagok anyagának áramlása és sugárzása révén fel lehet őket fedezni. A Hawking-sugárzás pedig mégiscsak lehetővé teszi, hogy valami elhagyja a fekete lyukat. Leegyszerűsítve: ha egy fekete lyuk felszínén egy tömeg nélküli részecske éppen fénysebességgel kering (pl. egy foton), és energiája elég nagy (vagyis pl. a foton hullámhossza nagyon kicsi, frekvenciája nagy), akkor széteshet két részecskére, pl. egy elektronra és pozitronra. Ekkor az elektromos töltés megmarad. A párkeltés során a haladó irányba mutató lendület is megmarad, de keletkezhet egy erre merőleges komponens is mindkét részecskéhez. Ekkor pl. a pozitron befelé megy, az elektron kifelé, így ez a lendületkomponens is megmarad. Tehát valami nagy ritkán – pontosabban annak a valaminek egy része, példánkban a fele tömeg – elhagyhatja a fekete lyukat. Így akár egy fekete lyuk “világíthat” is. Értelmes dolog lehet ezért egy fekete lyuk “magnitúdójáról” beszélni. A Hawking-sugárzás azonban a legtöbb csillagászati fekete lyuk esetén rendkívül – végtelenül – gyenge, műszereinkkel nem érzékelhető, mert bőven a műszerek érzékenysége alatt marad. A fekete lyukakhoz legeslegközelebbi térből azonban jöhet fény és sugárzás, pl. a behulló anyag itt még – elvileg – észlelhető. (A Hawking-sugárzás léte nem mond ellent a fekete lyuk definiciójának, hiszen az nem a fekete lyuk belsejéből jön, ahonnét semmi nem jöhet ki, hanem a felszínéről, ami ugye nem belül van, hanem határfelület.)

Az Eseményhorizont Távcsőrendszer az M87-beli és a mi Tejútrendszerünkben lévő, Sagittarius A*-nak (Sgr A*) nevezett fekete lyukakat, illetve közvetlen környezetüket szeretnék megvizsgálni. Az M87-belire vonatkozó eredményeket 2019. április 10-én tették közzé sajtókonferencia keretében. A képek a fekete lyukak vizsgálatának egy fontos, új lépése, egy új vizsgálati lehetőség: egy egészen ismeretlen világ nyílik ki számunkra. Az eddig csak elméletek és spekulációk szintjén lévő elképzelések most észlelésekkel megerősítést nyerhetnek – vagy megcáfolhatják őket.

Az Eseményhorizont Távcsőben (EHT) több, mint 200 kutató dolgozik együtt. Némelyikük már két évtizede tagja a teljes glóbuszra kiterjedő együttműködésnek. A cél néhány közeli, nagyon nagy tömegű, galaxisok központjában található központi fekete lyuk sziluettjét és közvetlen környezetét rádióhullámhosszakon feltérképezni, és képet alkotni róla. Bár ez rádiócsillagászati kép, sok helyen fotónak nevezik (noha a fotó szót csak látható fénybeli képekre szokták sokszor használni). Az első észlelések ezzel a távcsőrendszerrel 2017 áprilisában történtek, az első adatfeldolgozási lépések 800 magos számítógépklaszteron 2017 decemberében estek meg, az első eredmények pedig 2019-ben kerültek közlésre.

Az első célpont az M87 (Messier 87) extragalaxisban lévő, 6,5 milliárd naptömegű behemót fekete lyuk volt. A másik célpont az Sgr A*, ami csak 4,3 millió naptömegű. Most csak az M87-ről szóló eredményeket és képet közölték. Az M87-beli központi fekete lyuk tőlünk mért távolsága 53,5 millió fényév, az Sgr A* csak 26 ezer fényévre található. Az Sgr A* látszó mérete olyan pici tőlünk nézve, “mintha egy narancsot néznénk a Holdon” mondta egy csillagász a space.com-nak.

VCSE - Az EHT rádiótávcsöveinek elhelyezkedése a Földön. - Forrás: Event Horizon Telescope Collaboration
VCSE – Az EHT rádiótávcsöveinek elhelyezkedése a Földön. – Forrás: Event Horizon Telescope Collaboration

Minden éjszaka kb. 1 petabájtnyi észlelési adat keletkezett, így az adatfeldolgozás egy évnél is hosszabb ideig tartott egy nagyméretű szuperszámítógépen. Például ekkora adatmennyiséget nem is lehetett az interneten átküldeni a rádiótávcsövektől az adatfeldolgozási helyre, különböző adathordozókon kellett fizikailag szállítani. Vagyis adathordózóra rámásolták, és azt a posta vitte. A hagyományos postaszolgáltatás még mindig gyorsabb ekkora adatmennyiség esetén, mint az internet a jelenleg elérhető legnagyobb sávszélességgel! A Déli Sarkon lévő távcsőrésztvevőtől például nem is lehetett addig elhozni az adatokat, amíg elég meleg nem lett a sarkvidéken.

Igazán izgalmas, hogy az M87-re az elméleti fizika, az általános relativitáselmélet nyomán számolt kép igen jó összhangban van a most elvégzett mérésekkel, így egyben az általános relativitáselmélet további bizonyítékának tekinthető. A szimulált fekete lyuk-körvonal (sziluett) és az anyagbefogási korong (akkréciós diszk) rádióhullámhosszak-beli kinézete összhangban van a mérttel. Ez ugyan megnyugtatónak hangzik, de ilyen erős gravitációs térben soha nem ellenőrizték korábban ilyen pontossággal az általános relativitáselméletet! Márpedig erős gravitációs térre konkurens elméletek is akadtak (vagy akadnak). Ahogy a kutatók egyike mondta: “A mérés párbeszéd a természettel”.

 

VCSE - Általános relativitásleméleti magnetohidrodinamikával szimulált fekete lyuk sziluett rádióhullámhosszakon. Az akkrációs diszkre a képen 45 fokos szögből nézünk rá (az egyenlítójéhez képest). A bal oldalon azért fényesebb a fekete lyuk által meghajíltott fény, mint ajobb oldlaon, mert a Doppler-fókuszálás miatta felénk közeledő anyag fényesedik, a távolodó elhalványodik. A központi fekete részben van a fekete lyuk. Előtte az akkréciós diszk egyes részei láthatók. - Forrás: Hotaka Shiokawa, https://www.cbc.ca/news/technology/black-hole-photo-1.5089403
VCSE – Általános relativitáselméleti magnetohidrodinamikával szimulált fekete lyuk sziluett rádióhullámhosszakon. Az akkréciós diszkre a képen 45 fokos szögből nézünk rá (az egyenlítőjéhez képest). A bal oldalon azért fényesebb a fekete lyuk által meghajlított fény, mint a jobb oldalon, mert a Doppler-fókuszálás miatt a felénk közeledő anyag fényesedik, a távolodó pedig elhalványodik. A központi fekete részben van a fekete lyuk. Előtte az akkréciós diszk egyes részei láthatók. – Forrás: Hotaka Shiokawa, https://www.cbc.ca/news/technology/black-hole-photo-1.5089403

 

Az M87 fekete lyukának EHT-képén az látszik, hogy a környezetből a fekete lyukba hulló gáz hogyan spirálozódik befelé. Ez az anyagbefogási (akkréciós) folyamat részleteiben nagyon kevéssé ismert, közelről soha nem láttuk. Pedig a fekete lyuk gravitációja által felgyorsított gázrészecskéket a lyuk mágneses tere fókuszálja, és ez hozza létre a megfigyelhető, a fekete lyuk környezetéből kilövellő nyalábokat (jeteket). A nyalábokban közel fénysebességgel mozog az anyag.

A képek analízisével a fekete lyuk forgását is lehet majd tanulmányozni, esetleg a forgásidőt megállapítani. Ezek természetesen közvetett mérések lesznek: a behulló anyag mozgására hathat a fekete lyukkal együtt forgó mágneses tere. Az is izgalmas kérdés, hogy egy központi, nagyon nagy tömegű fekete lyuk hogyan alakítja a galaxis fejlődését és viszont, illetve milyen hatással van erős gamma-, röntgen- és ultraibolya sugárzása a galaxisbeli életre. Ez különösen fontos akkor, amikor a fekete lyukba nagyobb mennyiségű anyag hullik be. Pl. ha egy csillag helyett egy egész nyílthalmazt nyel el, vagy egy másik, közelben elhaladó galaxis árapályereje csillagkeletkezési hullámot indít be. Ilyenkor nemcsak sok szupernóva lesz, de a fekete lyukba is több anyag hullik be, megnövelve az akkréciós korong tömegét és méretét a fekete lyuk körül. Ez erős sugárzási folyamatokat indít be. Jelenleg az Sgr A* inaktív a mi Galaxisunkban.

Későbbiekben az EHT eredményeit majd gravitációs hullámdetektorokéval lehet kombinálni, így még többet megtudva ezekről a rejtélyes, a galaxisfejlődésben és a galaktikus lakhatóságban fontos szerepet játszó objektumokról.

Egészen biztos, hogy az EHT eredményei a jövőben is izgalmasak lesznek. A mostani képek további analízise a következő hónapokban még újabb eredményeket ad majd. Érdemes követni az ismeretterjesztő oldalakat a legújabb fejleményekért.

Videós magyarázat a képről (angolul).

További cikkek fekete lyukakról a VCSE honlapján itt.
Ez nem a cikk végleges változata, a benne előforduló hibák javítás alatt állnak!

A Vega Csillagászati Egyesület Alapszabályának V. fejezet 7. pontja mondja meg, melyik tagtársunkból lehet szenior tag, és hogy ez mivel jár:

“V/7. Szenior tag címet adományozhat az elnökség annak a rendes tagnak, aki legalább nyolc éve megszakítás nélkül tagja az Egyesületnek és kiemelkedő csillagászati ismeretterjesztő, amatőrcsillagászati vagy csillagászati tevékenysége alapján erre a címre érdemessé vált. A szenior tagok tagdíjat nem kötelesek fizetni. Az elnökség évente legfeljebb egy személynek adhat szenior tag címet.”

Vagyis szenior tagjaink azok, akik hosszabb ideje elkötelezetten szolgálják a csillagászati ismeretterjesztést, az Egyesületet, vagy kiemelkedő észlelő- vagy kutatómunkát végeznek. Korábbi szenior tagjaink listája megtalálható itt.

A 2018. dec. 23-i elnökségi ülésen Dr. Csizmadia Tamásnak adományoztuk a 2019. évi szenior tag címet – doktori címe (PhD-fokozata) akkor még nagyon friss volt, mindössze kb. egy hónapos.

VCSE - Csizmadia Tamás a VCSE 250/1200-as Newtonjával (EQ-6, GoTo-funkcióval) 2010 körül az egyik zalalövői észlelőhétvégén. - Fotó: Csizmadia Szilárd
VCSE – Csizmadia Tamás a VCSE 250/1200-as Newtonjával (EQ-6, GoTo-funkcióval) 2010 körül az egyik zalalövői észlelőhétvégén. – Fotó: Csizmadia Szilárd

Véletlen egybeesés, de az 1987-ben született Tomi már hat éves korában részt vett csillagászati táborban! 1993-ban ugyanis a VCSE-tábort Dióskálban (Zala megye, Kis-Balaton közelében) tartottuk Csizmadia Szilárd, Ákos és Tomi közös nagymamájának házán és birtokán. (Szilárd és Ákos testvérek, Tomival pedig unokatestvérek.) Az ún. “felső hegy” felett hatalmas rét terült el, körpanorámával. Kiváló kilátást biztosított. Az akkor bekövetkező Perseida-szupermaximum, ami a raj szülőüstökösének azévi visszatéréséhez kapcsolódott, felejthetetlen élményt nyújtott. Ketten rajzolták a meteorpályákat (Paksa Sebestyén, Csizmadia Ákos), Szilárd írnokként funkcionált, a három további észlelő (Simonkay Piroska, Smodics Mónika, Konkoly Péter) neki diktálták be az adatokat. 842 darab meteort láttak, köztük 13, a tájat bevilágító tűzgömböt hét óra alatt. A lelkesedés mértékére jellemző, hogy a hét óra megszakítás nélküli észlelést jelentett. Még egy nagyon ritka jelenségnek is szemtanúi voltak: a kb. utolsó negyedbeli Holdról visszaverődő napfény rávetült a Perseidák sűrű rajfelhőjére, és a meteoritikus porfelhőről visszavert fény a szemükbe jutott. Így saját szemükkel láthattak egy kb. másfél fok kiterjedésű meteoroidfelhőt a világűrben! Nagyon is egyedi, megismételhetetlen látvány, csak a Hold fázisának szerencsés összjátéka (se túl nagy, se túl kicsi ne legyen) és az üstökös visszatérése idején a raj legsűrűbb részének megjelenése hozhatja össze. Pár évszázadonként ismétlődik ennek megfigyelhetősége.

A következő éjszakákon is többnyire meteoroztak, csak nagyon keveset néztek Szilárd 50/540-es lencsés távcsövébe.

Eközben ott téblábolt egy szintén a nagyszülőre bízott kisfiú köztük, aki még nem járt iskolába. Visszaemlékezése szerint nem nagyon értette, mit csinálnak a többiek, főleg éjjel. Meglehet, ekkor fertőződött meg a tudomány szeretetével?

De lehet, hogy Sármelléken, ahol a gyerekkorát töltötte. Fekete István: Tüskevár és Téli berek c. regényei a Sármellék melletti nádasban – a berekben – játszódnak ott, ahol a Zala folyó a Balatonba ömlik. (A régebbi, még fekete-fehér filmben el is hangzik a kalauz kiáltása: “Sármellék! Sármellék állomás!”, amikor Tutajos megérkezik nyaralása és kalandjai helyszínére.) Itt kirándulva, sőt, gyerekként itt játszva, nincs az az ember, akit a természet szépsége, csodája, működése meg ne érintene.

Tomi a biológiában erős, keszthelyi Vajda János Gimnáziumban érettségizett, és az ELTE biológus szakán végzett. 2018-ban ugyancsak az ELTE-n doktorált a mirigysejtekben zajló sejtes önemésztési folyamatok tanulmányozásával. Védése befejeztével az egyik bírálóbizottsági tag (pontosabban az elnök) megjegyezte, “Bárcsak minden védés ilyen jó lenne!”.

VCSE - A 2002. évi, kustánszegi VCSE-tábor csoportképe - Fotó: Zelkó Zoltán
VCSE – A 2002. évi, kustánszegi VCSE-tábor csoportképe. A baloldalon álló ifjonc Csizmadia Tamás. Ekkoriban még csak egy 120/900-as Newton volt a legnagyobb egyesületi távcső. – Fotó: Zelkó Zoltán

Második – hivatalosan az első – csillagászati táborába 2002-ben jött el, 14 éves korában. Ez egy igencsak sorsfordító tábor volt a VCSE életében. Egész tábor alatt esett az eső, mindössze két száraz napunk volt és éjszaka mindössze két óra derült, de az legalább egyfolytában. Megnéztük a 12 cm-essel az Androméda-ködöt, a Mizárt, az Albireót… Mivel ki kellett tölteni az időt, ekkor kezdtünk el előadásokat tartani a táborban – korábban annyi derültünk volt, hogy szimplán aludtunk és pihentünk nappal. Az akkori táborozó fiatalokból többen megmaradtak a VCSE-ben, és később tisztségviselőink is lettek: pl. Bedő Veronika vagy Szente Hajni. De ugyancsak tisztségviselő lett Tomi is, először 2010-ben elnökségi tag, hogy beletanuljon és belelásson a dolgokba, majd 2012-2018 között a rendkívül fontos titkári tisztséget töltötte be. Mivel ezután főként a doktori munkájára kívánt koncentrálni – amely fokozatot meg is szerzett időközben -, 2018-tól ismét elnökségi tag. Titkárként nagyon sok elfoglaltsága volt az egyesületi szervezőmunkában.

2002 óta folyamatosan részt vett a nyári táborainkon, a közgyűlések és az észlelőhétvégék többségén. A 25 cm-es egyesületi távcső szakértőjévé nőtte ki magát. Komoly planetáris köd-programot vitt véghez, vizuális észlelési eredményei itt olvashatók el (az 5. oldaltól kezdve). De nemcsak látta őket, azt is tudta, milyen asztrofizikai természetű objektumokat lát: korábban írt ismeretterjesztő cikket (3. oldaltól) a planetáris ködök kialakulásáról, tulajdonságairól is. Egyéb mélyegeket is észlelt, hol közösen másokkal (például lásd itt a 11. oldaltól) vagy éppen egyedül (lásd itt a 3. oldaltól), de megfigyelt Szaturnusz-fedést is 2007-ben.

Egy biológus, aki érdeklődik a csillagászat iránt, természetszerűleg találkozik az asztrobiológiával. A Csillagászat Magyar Nyelvű Bibliográfiája (CSIMABI) is említi, hogy Csizmadia Tamás is közreműködött Kereszturi Ákos: Asztrobiológia c. könyvének összeállításában. Ezt olvashatjuk a CSIMABI-ban a könyv bevezetőjére alapozva:

KERESZTURI Ákos: Asztrobiológia. Budapest, 2011. Magyar Csillagászati Egyesület. Kármán Stúdió, OOk-Press Kft. 176 p. Lektorok: Szabados László, Csizmadia Szilárd, Hargitai Henrik, Horvai Ferenc, Horváth Mária, Kiss László, Kun Ádám, Presits Péter. A könyv összeállításában még közreműködött: Csizmadia Tamás, Dániel Szidónia, Kalmár Dávid, Miklai Péter, Simon Tamás, Mizser Attila. Borítókép: Éder Iván. [KSZ.]”

(A kiemelések a laudáció VCSE-s szerzőjétől.) Tomi természetesen ezek mellett számos biológiai és asztrobiológiai témájú előadással is szórakoztatott minket a táborokban, illetve a táborbeli kirándulásokon biológiai ismeretterjesztést is folytatott. Sokat kérdeztünk tőle – és ő alaposan és pontosan válaszolt mindig.

Természetesen írt biológiai témájú ismereterjesztő cikkeket is, pl. a Természet Világába vagy a Természet Búvárba.  De mi azt is nyilvántartjuk, hogy szerinte a legfontosabb teendő a VCSE-ben az, hogy a nyári táborokban az újakat – de alkalmanként bizony a régieket is… – megtanítsuk az elemi távcsőhasználatra: pólusraállásra, a csillagok és csillagképek megismerésére és felkeresésére, az objektumok térkép alapján történő megtalálására, és a vizuális, saját szemmel történő megfigyelés fontosságára, egyszóval az elemi fogásokra. Mindez azt mutatja, hogy miközben az ELTE Anatómia Tanszékének tanársegédjeként a legmodernebb technikákat használja, tudja, honnét indul a tudomány, és az összes mesterfogást át akarja adni.

Gratulálunk új szenior tagunknak!

Vastag kék betűvel szedve a soronkövetkező program vagy határidő!

2019:

január 10-13. távcsöves bemutatások és előadások a 2019-ben az IAU megalapításának 100-ik évfordulójára szervezett 100 óra csillagászat rendezvényen (Zalaegerszeg, Szombathely, Balatonfűzfő)

január 21.: holdfogyatkozás-bemutató (Zalaegerszeg)

február 20., 20 óra: Virtuális Csillagászati Klub (VCSK) – Bánfalvi Péter: Utazás a Naprendszerben

március 20., 20 óra: VCSK – Schmall Rafael: Zselici éjszakák

április 6/7.: Messier-maratonozás és csillagászati egyesületek találkozója – részletek

április 17., 20 óra: VCSK – Jandó Attila: Rakéták 1.

április 27., 14 óra: Közgyűlés Zalaegerszegen – információk

április 26-28.: Tavaszi észlelőhétvége Dobronhegyen – információk

május 11.: Csillagászat Napja alkalmából távcsöves bemutató Zalaegerszegen

május 14.: VCSE-kvíz beküldési határideje

május 15., 20 óra: VCSK – Csizmadia Szilárd: Húsvétszámítás és naptárrendszerek

május 31.: korai (olcsóbb) jelentkezés határideje az idei nyári táborra – információk

június 2.: ifjúsági cikkírói pályázat beadási határideje (információk később)

június 19., 20 óra: VCSK – Ágoston Zsolt: Neutroncsillagok és pulzárok

június 30.: normál (normál áron történő) jelentkezés határideje az idei nyári táborra – információk

július 16/17.: holdfogyatkozás-bemutató

július 21. Az Apollo-11 holdraszállásának (magyar idő szerinti) 50. évfordulója

július 23.: kései jelentkezés a nyári táborba, emelt áron. Ezek után is lehet jelentkezni, de a lehetőségekről, kivételekről kérjük, olvassa el tájékoztatónkat: információk itt.

július 26-augusztus 1.: Nyári tábor Őrimagyarósdon – információk

(augusztus 2-10.: XIX. Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Keszthelyen, számos tagtársunk önkéntes ott! – információk)

szeptember 18., 20 óra: VCSK – Csizmadia Szilárd: Nagy űrfotometriai obszervatóriumok a CoRoT-tól a PLATO-ig (és azon túl)

szeptemberben vagy októberben: őszi észlelőhétvége

október 5.: Csillagászat Napja alkalmából távcsöves bemutató Zalaegerszegen

október 16., 20 óra: Csizmadia Szilárd: A bolygók Love-száma

november 11.: Merkúr-átvonulás távcsöves bemutatása Zalaegerszegen

november 20., 20 óra: VCSK – Jandó Attila: Rakéták 2.

december 18., 20 óra: Bánfalvi Péter: a 2020. év csillagászati látnivalói.

december 27., 14 óra: elnökségi ülés.

A Gothard Jenő Csillagászati Egyesület kezdeményezésére találkoznak a GCSE, VCSE és BCSE tagjai a Kemenes Vulkán Parkban:
Helyszín: Celldömölk Kemenes Vulkán Park
Időpont: 2019. április 6. szombat 14-15 órától vasárnap hajnalig.
A rendezvény célja, hogy a GCSE, a VCSE és a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai megismerkedhessenek egymás munkájával, megemlékezzünk közösen Eötvös Lorándról halála 100. évfordulóján, és végül közösen teljesítsük a lehető legtöbb objektum észlelését Messier-maraton keretében.
A tervezett programok:
– vulkántúra és előadások Eötvös Loránd munkásságáról, Ság-hegy geológiájáról
– előadások egyesületek munkájáról
– meteorit kiállítás
– Lego-marsjárók
– távcsöves bemutató látogatók részére (csak ha valakinek van kedve hozzá)
– napnyugta után Messier-maraton
Akit érdekel a kirándulás, kárjük, jelentkezzen Jandó Attilánál a vcse @ vcse.hu címen (a szóközök az e-mail címből törlendők).
Tervezett indulás Zalaegerszegről legkésőbb 13:00-kor (részletes programtól függően még pontosítunk).
Minden érdeklődőt szívesen látunk.
Amikor a Voyager-2 űrszonda 1989-ben elrepült a Neptunusz mellett, egy nagyméretű sötét foltot vett észre a Neptunuszon, amit egy ottani időjárási jelenség okozott. Egy most tanulmányozott folt mérete pedig akkora volt, hogy ha a Földön lenne, az Egyesült Államok-beli Bostontól Portugáliáig elérne, átnyúlva az Atlanti-óceánon. Működésbe állása (1990) óta a Hubble Űrtávcsővel (Hubble Space Telescope, röv. HST) folyamatosan monitorozták a neptunuszi óriásviharok fejlődését. Eközben új viharok kifejlődését is látták. Az alábbi képsorozat azt is bemutatja, milyen felbontást érhetünk el a Neptunuszról a 2,4 méter főtükör-átmérőjű HST-vel. Megjegyzendő, a Neptunusz kb. 30-szor távolabb kering a Naptól, mint a Föld.
VCSE - A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, és az egyenlítőnél felbomlania és sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. - Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
VCSE – A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, az egyenlítőnél felbomlania és hirtelen sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. A felső képsorozat RGB szűrőkkel készített kompozitok, az alsó képsorozat 467 nm-es középhullámhosszú szűrővel lett felvéve. – Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
Míg a Jupiter Nagy Vörös Foltja, egy anticiklon, legalább két évszázada folyamatosan létezik – esetleg még régebb óta -, a Neptunuszon a viharok megjelennek, néhány évig léteznek, majd eltűnnek. Az eltűnést azonban eddig csak onnét tudtuk, hogy egy idő után a vihar okozta foltokat nem láttuk (pl. mert a Nappal történő együttállás, vagyis a bolygó nem megfigyelhető időszaka során tűntek el a foltok, vagy egyszerűen nem volt elég sok mérés az adott időszakban). Most viszont sikerült megfelelő észlelési sorozatot gyűjteni ahhoz, hogy egy ilyen viharfolt eltűnésének folyamatát dokumentálják.

A felvételsorozat 2015-2017 között, két évnyi időszak alatt készült. A bolygó anticiklonjai, mint a fenti képsorozaton bemutatott is, a Neptunusz mélyebb légköri régióiból kever fel anyagot, majd a várakozások szerint később a lesüllyedő folt hirtelen szét is oszlik sok apró felhőre. E folt azonban másképp viselkedett (lásd a képaláírásban). Érdemes megjegyezni, hogy a Neptunusz szelei a legsebesebbek a Naprendszerben, és az ottani szuperszonikus sebességet is elérhetik. A tenger régi istenéről elnevezett bolygón egyébként egyszerre három szélirány is uralkodó: az egyik az egyenlítő mentén nyugatra fúj, a másik kettő keletre, amelyek az egyenlítőtől északra és délre a pólusok felé jelentősek.

A Neptunusz viharait mindössze a Voyager-2-vel és a HST-vel sikerült eddig észlelni. Mivel a Voyager-2 csak elrepült a bolygó mellett, nem készített hosszútávú megfigyeléseket a foltokról. Csak a HST-vel sikerült ezek időbeli fejlődését tanulmányozni.

Az eredményekről az Astronomical Journal c. lap számolt be. A híradás forrása itt található.

Mindeközben ugyancsak a HST-vel 2018-ban egy új sötét folt születését figyelték meg a Neptunuszon.