VCSE – Quadrantida-meteorok az égen – APOD, Daniel Lopez felvétele
A csillagképek száma, nevei és határai modern formában csak 1930-ra alakultak ki. Azelőtt néhány más csillagképet is javasoltak-használtak, így az 1930-ban a mai csillagképek közé be nem került Quadrans Muralis-t, vagyis falikvadránst is. Az év legerősebb meteorrajának a radiánsa (kisugárzási pontja) ebbe a csillagképbe esik, ezért lett a neve Quadrantidák. Ez akkor sem változott meg, amikor a Quadrans Muralis-t beolvasztották a mai Ökörhajcsár (Bootes) csillagképbe.
A Quadrantidák (QUA) rövid ideig, január 1-6. között jelentkeznek csak, és legtöbbször alig lehet ez idő alatt óránként 1-2 QUA-t látni. Január 3/4-e (néha 4/5-e) éjszakáján azonban 3-5 órán keresztül, rövid időszakon át záporoznak a QUA-meteorok, óránként akár 110 darab is.
A kanári-szigeteki El Teide vulkán közelében készült ez a kép, amelyre mintegy 30, aznap éjjel megfogott meteort montírozott rá a kép szerzője. Aki kinagyítja a képet, a kép tetején, a vulkán csúcsa felett a 46P/Wirtanen-üstökös pici, zöldes fényfoltját is megtalálhatja a felvételen.
Nagyon ritka, hogy a QUA-meteorok tűzgömböket produkáljanak, és a raj is inkább halvány, többnyire 3 mg-nál halványabb meteorokból áll. Ez összefüggésben van azzal, hogy fiatal a raj, még sok apró porszem van benne, amik halványabb meteorjelenséget okoznak. Ezeket a kicsi meteoroidokat a Nap fénynyomása csak később nyomja külsőbb pályákra, ahol már nem keresztezik majd a földpályát. Pár évezred múlva a QUA-meteorraj átlagfényessége megnő – és kevesebb meteort is adnak majd.
A Quadrantidák szülőégitestjét P. Jenniskens holland-amerikai csillagász azonosította 2003-ban az abban az évben felfedezett 2003 EH1 jelű kisbolygóval. Ez valószínűleg a Mátyás király halála évében, 1490-ben feltűnt C/1490 Y1 jelű üstökösnek a maradványa. Igaz, Európából ezt az üstököst nem észlelték – legalábbis európai írott feljegyzés nem maradt róla -, de a több, mint 500 évvel ezelőtti koreai, japán és kínai csillagászok látták és le is írták.
A Quadrantidákat először valószínűleg 1825-ben említette A. Brucalassi olasz csillagász. 1839-ben A. Quetelet is észlelte Brüsszelből és E. C. Herrick az USA-ból. Ekkor derült ki, hogy a QUA-raj évente visszatér.
A raj visszatérése stabil, aktivitása mindig nagy, mégis nagyon hektikusan változik a csúcs-ZHR:
2008: 82 meteor/óra
2009: 146 meteor/óra
2010: majdnem telehold miatt nincs megbízható adat
2019. január 8-án a nap csillagászati képe, vagy inkább videója volt a HESS távcsőrendszert bemutató rövidke kis film.
Az égboltot távcsöveink nem csak a látható fény tartományában vizsgálják. Mára már az elektromágneses spektrum minden részén: gamma- és röntgentartományban, láthatóban, ultraibolyában és infravörösben, rádió-hullámhosszakon ugyanúgy figyelik a csillagászok kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában pl. nincsen ultraibolya műholdunk), mint ahogy neutrínókat és gravitációs hullámokat is detektálunk az űrből.
A HESS: High-Energy Stereoscopic System Observatory (Nagyenergiájú Sztereoszkópikus-rendszerű Obszervatórium) 12-28 méteres távcsövekből áll, de nem a fényt fogja fel. Ehelyett a légkörünket a világűrből eltaláló részecskék keltette Cserenkov-sugárzásra vadászik. A HESS teraelektronvolt nagyságrendű részecskék keltette ilyen sugárzásokra érzékeny. A távcsőrendszer Namíbiában található.
Ilyen Cserenkov-sugárzást olyan kozmikus események kelthetnek, mint pl. szupernóva-robbanások, szupernóva-maradványok, fekete lyukak körüli akkréciós korongok (akár más galaxisok centrális fekete lyukai) stb.
A videón a különleges távcsövek mögött feltűnik a Tejút, a két Magellán felhő, csillagvárosunk tagjai hangulatos zene kíséretében.
VCSE – Az Sh2-91 szupernóva-maradvány negatív fotón. A szupernóva-maradvány a kép közepétől balra húzódó halvány csíkszerű alakzat. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,7°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
2017. november 14-ét írunk. Egy hidegfrontot követően a délutáni órákban kitisztult az ég. Igézően kék volt, szinte már napközben éreztem, hogy bizseregnek a pálcikáim. Nagy reményekkel vártam az estét, ugyanis még el akartam csípni a Hattyú csillagkép egy kevésbé ismert szupernóva-maradványát, az Sh2-91-et. (A Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)
VCSE – Műholdkép az időjárási helyzetről – (Forrás: https://hu.sat24.com/hu/hu)
Nem sokkal a sötétedés kezdete után elindultam szokásos észlelőhelyemre. A helyszín Szombathelytől délkeletre található, légvonalban kb. 10 km-re. Ez pont elég ahhoz, hogy a város fénybúrája csak az északnyugati égboltot terítse be. Északkelettől keleten át a nyugati irányig csak kisebb települések vannak a közelben, fényszennyezésük nem jelentős. Fa, vagy egyéb, a körpanorámát akadályozó tereptárgy nincs a közelben.
Összeraktam a 300-as Dobsont és vártam, hogy beálljon a teljes sötétség. A Tejút már jól látszódott, de még világos volt a a háttér. A nappal oly sok reményt keltő kék ég a napszálltát követően már nem volt annyira ígéretes. A Sarkcsillag körüli összehasonlító csillagok alapján a szabad szemes határt 5,5-6 magnitúdó közöttire becsültem. Ekkor már tudtam, hogy nem ez lesz az ideális este a halvány Sharpless-féle ködösség megfigyelésére. Azért tettem egy próbát.
A Hattyú nyakánál található ez az ősi szupernóva-maradvány. Az Sh2-91 állítólag 30 000 éves, így kb. négyszer idősebb a jól ismert Fátyol-ködnél. Könnyű megtalálni, legalábbis a helyét. A φ Cygni csillag mellett található a legfényesebb filament, de a többi száldarab több fokos területen oszlik szét. Én csak a legfényesebb szegmenssel próbálkoztam. Úgy tűnt, mintha három fényesebb csillagot összekötne egy nagyon halvány ködszál. De a látvány annyira gyenge volt, hogy nem erőltettem a témát.
Jobb körülményeket keresve olyan égterületeket kezdtem el vizsgálni, amik a zenit közelében voltak. Az 1 Arietis csillag körül levő objektumok közül utólag sikerült beazonosítani az NGC 678, NGC 680, NGC 691 és NGC 697 galaxisokat. Az NGC 694 is minden bizonnyal bent volt a látómezőmben, de a gyenge nyugodtság és a nem túl nagy nagyítás (107x) nem fedte fel galaxis mivoltát, csillagnak nézhettem.
VCSE – Az 1 Arietis körüli galaxisok. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,7°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Felfedező körutamat a Cefeuszban folytattam. Rálestem a Ced 214 emissziós ködre, ami meglepően fényesnek bizonyult, bár sok részletet nem mutatott. Ugyanebben a csillagképben felkerestem az Sh2-142-t, nem hivatalos becenevén a Varázsló-ködöt. Vizuálisan egyáltalán nem emlékeztet varázslóra, de másra sem. Inkább úgy írnám le, hogy az NGC 7380 nyílt halmaz csillagai ködbe burkolóznak.
(A szerk. kiegészítése: itt egy nyílthalmazt és egy ködösséget láthatunk egyszerre. A nyílthalmaz csillagai még ma is születnek a köd anyagából. Az Sh2-142 jelölés egyértelműen a ködösségre vonatkozik csak. A szakirodalom nem egységes, mire is vonatkozik az NGC 7380 jelölés: egyesek csak a nyílthalmazra veszik, mint ahogy a szerző, Varga György is. Mások a ködre és a nyílthalmazra együttesen értik az NGC-jelölést, mint ahogy tette pl. Ágoston Zsolt is egy más helyen, vagy teszi azt a wikipédia és annak nyomán sokan mások. Az eredeti NGC-katalógusban Dreyer csak a nyílthalmazt értette NGC 7380 alatt, a modern NGC-katalógus azonban a ködösséget és a nyílthalmazt együtt érti alatta. A zavar oka tehát az, hogy a modern NGC-katalógus kiterjesztette a régi NGC-katalógus értelmezését. A legjobb, ha a modern katalógusokat használjuk, de a régi használata sem hiba. A nyílthalmazra és a ködösségre együtt is lehet használni az NGC 7380 és a Varázsló-köd nevet, és csak a nyílthalmazt értve alatta szintén jó – attól függően, melyik NGC-katalógusról beszélünk…)
Ezután a Kassziopeia felé vettem az irányt, továbbra is kihasználva a zenit adta jobb lehetőségeket. A κ Cassiopeiae csillagtól északra egy érdekes dologra bukkantam. Négy csillagcsoport került a távcső kevesebb, mint egy fokos látómezejébe. Az NGC 146, az NGC 133 és a King 14 nyílthalmazok, míg a Pothier 7 egy aszterizmus.
Úgy éreztem, itt az ideje, hogy rajzoljak is egyet. Ehhez egy viszonylag egyszerű, de azért látványos galaxist kerestem. A választás az NGC 891 galaxisra esett, az Androméda csillagképben. Hatalmas, éléről látszó spirálgalaxis, feltűnő, vastag porsávval. Viszonylag fényes, így érdemes nagyobb nagyításokkal is próbálkozni, úgy a porsáv még markánsabb megjelenésű.
(A szerk. megjegyzése: érdemes a rajzot az itt található fotóval összehasonlítani és a csillagokat beazonosítani.)
VCSE – Az NGC 891 extragalxis rajza – Varga György munkája
A rajzolást követően láttam, hogy már észlelhető az Orion is, legalábbis az északabbi részei. A térképemen találtam egy planetáris ködöt (Abell 12), amit viszonylag fényesnek jelölt az atlasz, közvetlen a μ Orionis mellett. Gondoltam, rápróbálok.
Rögtön 214x-es nagyítással kezdtem. A csillag olyan fényes volt, hogy látszottak a segédtükör tartólábak okozta diffrakciós tüskék. Planetáris ködöt nem láttam. OIII szűrőre váltottam, és azonnal megjelent közvetlenül a csillag mellett, szinte azzal érintkezve egy kerek, egyenletes fényű folt. A szűrő hatékonyan elnyomta a csillag erős fényét, így előbújt rejtekéből ez a meglepően fényes és méretét tekintve sem kicsi planetáris.
VCSE – Rajzos észlelés az Abell 12 planetáris ködről és környezetéről – Varga György munkája
Rajz az Abell 12 planetáris ködről.
A szituáció kicsit az NGC 404 és a Mirach esetére emlékeztet („Mirach szelleme” az Andromédában), de itt sokkal szorosabb a pár. A csillag „zavaró” közelsége miatt érthető, hogy nem szerepel az objektum sem a Messier, sem az NGC és IC katalógusokban. Ennek ellenére mindenkit biztatok, hogy figyelje meg ezt az objektumot. Internetes források szerint könnyen észlelhető már 10 cm-es távcsővel is. Én még nem kerestem meg a 100/500-asommal, de legközelebb tenni fogok egy próbát. Ne feledjük, mélyég-szűrőkkel könnyebb dolgunk lesz!
VCSE – Az Abell 12 planetáris köd a képen jelölt μ Orionis mellett található. – A térkép a GUIDE9 szoftverrel készült.
Teljes holdfogyatkozásra kerül sor 2019. január 21-én (hétfőn) hajnalban. Európából, így Magyarországról is nagyobbrészt jól látható, bár a legeslegutolsó pillanatokról lemaradunk a holdnyugta miatt. A jelenség hétfő hajnalra esik. A fogyatkozás főbb időadatai:
A Hold felkel Zalaegerszegen: jan. 20. 17:04 KöZEI
A Hold lenyugszik Zalaegerszegről nézve: 7:40 KöZEI (az ország középső részein kb. negyedórával, keleti részein kb. fél órával korábban!) Zalaegerszegről nézve a Nap 7:29 KöZEI-kor kel, így a fogyatkozás végét már világosban, vagy a szürkületi, világosodó égbolton láthatjuk.
Részleges fogyatkozás vége: 7:51 KöZEI
Félárnyékos fogyatkozás vége: 8:48 KöZEI
VCSE – A holdfogyatkozások létrejötte. – Az angol feliratok magyar fordításai: Sun: Nap, orbit of the Moon: holdpálya, orbit of the Earth: földpálya, umbra: teljes (föld)árnyék, penumbra: félárnyék – Forrás: wikipédia
A fogyatkozás magnitúdója 1,1953 lesz. (Itt a magnitúdó nem a fényesség mértékegysége!) Ez azt jelenti, hogy a Hold látszó korongjának átmérőjének hányadrésze lép a földárnyékba. Ha ez a szám egynél nagyobb, akkor teljes a fogyatkozás.
A holdfogyatkozásoknál a legfontosabb megfigyelés, ha a fogyatkozás színét és sötétségét az André Danjon (ejtsd: danzson) francia csillagász által kidolgozott skála szerint megbecsüljük (és beküldjük a VCSE-nek):
L=0: Nagyon sötét fogyatkozás. A Hold szinte vagy ténylegesen láthatatlan.
L=1: Sötét fogyatkozás. A földárnyékban lévő Hold színe szürke vagy barnás. Részleteket a Holdon csak nehezen lehet látni.
L=2: Mélyvörös vagy vörös fogyatkozás. Az árnyék közepe sötét, de a széle világos, így a Holdon fényességváltozások láthatók.
L=3: Téglavörös színű fogyatkozás. A földárnyékba merült Hold fényes, és az árnyék széle sárgás és fényes.
L=4: Rézvörös vagy narancssárga színű fogyatkozás. Az árnyékban kékes részek is előfordulnak, és nagyon fényes a széle.
A Danjon-fokozat becslését távcső és fényképezőgép nélkül, szabad szemmel (szemüvegesek szemüvegben), a fogyatkozás közepén kell elvégezni. Danjon meghatározta ezeket a fokozatokat hosszú időre visszamenőleg sok holdfogyatkozásra a régi leírásokból, így évszázados – évezredes hosszúságú, összemérhető adatsort kaphatunk segítségével.
VCSE – A kontaktusok magyarázata. A világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyékát jelenti: innen nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja el, a Holdon álló, a penumbrába süppedt megfigyelő részleges napfogyatkozást tapasztalna. A sötétszürke kör a Föld teljes árnyéka, innen a Föld teljes egésze eltakarja a napkorongot. Aki az umbrában lenne, teljes napfogyatkozást látna. (Ide fény csak azért jut be, mert a Föld légköre lencseként viselkedik, és fényt szór be a teljes árnyékba is.) P1: első penumbrális kontaktus, a Hold belép a félárnyékba – félárnyékos fogyatkozás kezdete. U1: első umbrális érintkezés, a Hold belép a teljes árnyékba – a részleges fogyatkozás kezdete. U2: a holdkorong minden pontja bekerül a teljes árnyékba – a teljes fogyatkozás kezdete. Mid: a fogyatkozás közepe. U3: harmadik umbrális érintkezés, a Hold elkezdi elhagyni a teljes árnyékot – a teljes fogyatkozás vége. U4: utolsó umbrális kontaktus, a Hold teljesen elhagyta a teljes árnyékot – a részleges fogyatkozás vége P4: utolsó penumbrális kontaktus, a félárnyékos fogyatkozás vége. – Forrás: wikipédia
A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.
Várjuk észleléseiteket és fotóitokat, rajzaitokat a vcse@vcse.hu e-mail címre!
VCSE – A holdfogyatkozás főbb adatai, lefolyása és láthatósága a Föld különböző pontjairól – Forrás: NASA
VCSE – A Sombrero-galaxis (M104) a Spitzer-űrtávcső infravörös felvételén. A képre kattintva a képméret megnő és rengeteg érdekes részlet között kalandozhatunk- APOD, Spitzer
Az M104 jelű extragalaxist Pierre Méchain francia csillagász fedezte fel 1781. május 11-én. A Messier-katalógus 103 objektumot tartalmazott a 18. században, és bár Charles Messier tervezte az M104-et és más objektumokat hozzáadni listájához és a bővítettet publikálni, de erre az 1789-ben kirobbant francia forradalom és az azt követő napóleoni háborúk, majd Messier balesete és öregkora miatt nem került sor.
Camille Flammarion 1921-ben nevezte el az objektumot M104-nek. Néhány más, Messier vagy Méchain által talált objektumot, amiket hasonló okok miatt nem tudtak ők akkoriban publikálni, az 1960-as évekig adták hozzá a Messier-katalógushoz 105-110 számokon.
William Herschel Méchaintől függetlenül szintén felfedezte 1784-ben. Már ő észrevette a galaxis közepén keresztülhúzódó sötét sávot. Ezt a vizuálisan vagy a látható fény tartományában sötét sávként látható porgyűrűt a Spitzer-űrtávcső is lefényképezte, ez látható a fenti képen. A por hideg, ezért a Wien-törvény értelmében a sugárzási maximuma – a csillagoktól felvett hő visszasugárzása – az infravörösbe esik. Ezért fényes a láthatóban sötét porsáv infravörösben.
A Sombrero-becenevet arról kapta, hogy vizuálisan mexikói kalapnak (szombrérónak) látszik a porsávja miatt.
A porsáv valószínűleg az M104 molekuláris gázanyagának legnagyobb részét magában foglalja. Jobbára atomos hidrogénből és porból áll. A spektroszkópiai észlelések szerint ebben a porgyűrűben – ami vizuálisan csak sávnak látszik – keletkeznek ma is a Sombrero-galaxis újonnan született csillagai.
A John Kormendy amerikai csillagász által vezetett kutatócsoport az 1990-es években egy kb. egymilliárd naptömegű nagyon nagy tömegű fekete lyuk létezésére talált bizonyítékot, ami az M104 centrumában foglal helyet. A legközelebbi galaxisokban ez majdnem a legnagyobb ismert központi fekete lyuk. Másik érdekessége a Sombreronak, hogy 1200-2000 gömbhalmaza is lehet – a Tejútrendszernek mindössze 200 körüli van.
2006-ban 850 mikrométeren érkező sugárzást fogtak ebből a galaxisból. Eredetét kutatva megállapították, hogy nem a galaxisbeli porból jön (ami egyébként infravörösben és szubmilliméteres hullámhosszakon átlagos lenne), nem is molekuláris gázból, és nem is gyorsan mozgó gázmolekulák lefékeződéséből. Ennek a terahertzes sugárzásnak az eredet egyelőre nincs megmagyarázva.
Az M104 a Virgo-galaxishalmaz tagja. Néhány közeli galaxissal kisebb alcsoportot alkot (NGC 4487, 4504, 4802, UGCA 289, és más kisebb galaxisok). Természetesen az egy vitatható kérdés, hogy egy gazdag galaxishalmazon belül ki hogy definiálja, mi alkot egy alcsoportot, mennyire közel kell lenniük egymáshoz a tagoknak.
Az M104 11,5 fokkal van délebbre, mint a Spica, így Magyarországról sosem emelkedik nagyon magasra, mégis könnyen látható tőlünk. Már 7×35-ös binokulárral is látható fénypamacsa. Nagyobb távcsövekkel nagyobbnak látszik, 10 cm feletti műszerekkel előtűnik a központi dudor az elnyúlt alakból, de legalább 25 cm-es kell a porsáv érzékeléséhez.
A fenti kép montázs: a porgyűrűről és egyéb jellegzetességekről tehát a Spitzer űrtávcső alkotta az objektumról az egyik képet infravörös tartományban. Erre rámásolták a Hubble Űrtávcső optikai (látható) tartományban készített M104 képét. A 28 millió fényévre lévő M104 meglepően kicsi, csak 50 ezer fényév átmérőjű – a mi Tejútrendszerünk legalább 100 000 fényéves méretet mutat.
