A Juno a NASA egyik űrszondája, 2011. augusztus 5-én indították útjára Cape Canaveral-ből, és 2016. július 4-én, tegnap érkezett meg küldetése célpontjához, a Jupiterhez.
Poláris pályán fog keringeni majd a Jupiter körül, azaz elrepül északi és déli sarka felett rendszeresen.
Feladata elsősorban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a mágneses terének és magnetoszférájának sarki régióinak vizsgálata.
A Jupiter belső szerkezetét – bármilyen meglepő is – alig ismerjük. Még azt sem tudjuk, van-e szilárd, kőzetekből vagy fémből álló magja, és ha igen, mekkora. Korábban kiadott könyvekben biztosra vették a szilárd vagy fémes mag létezését, az utóbbi 10 év tanulmányai azonban alaposabb vizsgálat alapján arra jutottak, hogy nem tudjuk, van-e a Jupiternek kőzetmagja, vagy fémes magja… A különböző szerzők között akad, aki védi a korábbi eredményeket, mások szerint egyáltalán nincs magja, és a két álláspont közti köztes vélemény (van, de kisebb, mint korábban gondolták) is előfordul. A Jupiter gravitációs terének feltérképezéséből majd el lehet dönteni a kérdést, a gravitációs terét ugyanis nem egyszerűen csak a Jupiter tömege, hanem belső tömegeloszlása, koncentrációja is meghatározza.
Az űrszonda neve a görög-római mitológiából ered, Jupiter feleségét hívták Junonak. A mitológiában Jupiter egy hatalmas felhőtakarót eresztett maga köré, elrejteni rossz tulajdonságait és dolgait, de Juno képes volt átpillantani a rejtőfelhőkön és felfedni Jupiter valódi természetét. Az analógia nyilvánvaló: a Juno űrszondától is a Jupiter belsejébe való pillantást várunk gravitációs tere feltérképezésével… (A Juno egyben a JUpiter Near-polar Orbiter-nek is a rövidítése.)
A Jupitert korábban tudományos vizsgálatok céljéból a Pioneer-10, -11 (1972-ben, ill. 1973-ban), a Voyager-1 és -2 (mindkettő 1977-ben) űrszondák látogatták meg, de mind elrepült mellette, majd 1995-2003 között a Galileo űrszonda keringett és működött körötte. Így a Juno csak a második Jupiter körül keringő űrszonda. Az Ulysses napkutató űrszonda (1990-ben), a Cassini-Huygens (1997-ben) és a New Horizons (2006-ban) szintén elrepült a Jupiter mellett, de akkor a cél nem tudományos vizsgálatok végzése volt, hanem a Jupiter gravitációs erőterének kihasználása volt, hogy hintamanőverrel felgyorsuljanak és más pályára álljanak.
A Juno energiaellátását három szárnyra szerelt napelemtáblák biztosítják. Ezek a valaha épített legnagyobb napelemtáblák, amiket bármelyik bolygókutató űrszonda megkapott. A Jupiter ötször messzebb van a Naptól, mint a Föld, ezért huszonötször kevesebb napenergia éri ezeket a napelemtáblákat időegység alatt, mintha a Juno a Föld körül keringene. Ezért is kellenek jó nagy napelemtáblák. Korábban a Pioner-10, -11, Voyager-1, -2, de az Ulysses, Cassini-Huygens, New Horizons és a a Galileo is radioaktív termoelektromos generátort használt.
Az indulás után két évvel, 2013-ban egy Föld melletti elrepülés gyorsította fel a Junot. Két 53 nap keringésidejű fordulatot tesz majd a Jupiter körül megérkezése után, idén októberben ismét begyújtja majd rakétáit, és 14 napos keringésidejű, poláris pályára áll majd a Jupiter körül. 37 keringésre tervezik az élettartamát, ami mindössze 20 havi működést jelent: 2018. februárjáig fog regulárisan működni. Utána a Jupiter légkörébe léptetik és ott elég, hogy véletlenül se eshessen később valamelyik Jupiter holdra, vagy ha egy meteorit eltöri, a darabok ne hullhassanak oda. Ez ugyanis azzal a veszéllyel járna, hogy biológiailag beszennyezi (a Földről rákerült az építés során valamennyi mikroba), és az a Jupiter egyes holdjainak esetleges életét megzavarja, megbetegíti, vagy egyáltalán: az ott kialakult életet megzavarhatja, ha egyáltalán van ott valami. (Ha nincs, akkor meg nem akarjuk beszennyezni, nehogy a saját koszunkkal megzavarjuk a későbbi méréseket!) Infravörös és mikrohullámú tartományban működő műszerei a Jupiterről érkező hő mennyiségét is mérik majd. (A Jupiter gravitációsan összehúzódik, ezért több energiát bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap! Ennek pontos megmérése az összehúzódás pontos mértékét, ütemét, és a belső anyagi összetételét segít meghatározni.)
A Juno teljes költségvetése 700 millió USA-dollár volt eredetileg, de 2011-re ez 1,1 milliárdra nőtt. Ez összemérhető azzal, amit az ESA a PLATO-ra szán (kb. 850 millió euró), ez közepes méretű és költségvetésű űrmissziónak számít.
A Junón van egy magnetométer a mágneses tér feltérképezésére, a JIRAM közeli infravörös színképelemző készülék (2-5 mikrométer között) az 50-70 km mélyen lévő rétegek észlelésére; az MWR mikrohullámú radiométer (sugárzásmérő), 600 MHZ és 22 GHz között több frekvencián méri majd a Jupiter rádiósugárzását; a GS gravitációs műszer, ami valójában egy rádióadó, amellyel a Juno sebességét lehet mérni. A rádióadó hullámai ugyanis kék- és vöröseltolódást szenved, ahogy az űrszonda majd lelassul és felgyorsul a Jupiter gravitációs erőterének változásai miatt. Egy JEDI névre keresztelt részecskeszámláló, egy Waves névre hallgató, a Jupiter sarki fényeinek rádiósugárzását mérő műszer, egy UVS jelű, ultraibolya spektrográf is el van helyezve a műholdon. Hogy a nagyközönség igényeit kielégítsék, a JCM névre hallgató, látható fényben működő kamera is felkerült a Junóra, ez az egyetlen képalkotó eszköz rajta. De csak hét keringésen át fog működni, mivel a Jupiter erős mágneses és részecskesugárzási tere tönkre fogja tenni. A cél most nem a szép képek gyártása, hanem a Jupiter belsejének megismerése.
