Szerző: Bognár Tamás – Csizmadia Szilárd

Az APOD weboldalán ma egy animációt láthatunk a Pluto mellett elhaladó New Horizons űrszonda felvételei alapján.


 

A New Horizons űrszondát eredetileg úgy tervezték, hogy miután elrepült a Pluto-rendszer mellett,  lehetőség szerint meg tudjon közelíteni további Kuiper-övbeli objektumo(ka)t.  Az űrszonda rendelkezik tartalék hidrazin üzemanyaggal egy további Kuipier-övbeli objektum megközelítéséhez. A fedélzeti rendszerek is úgy vannak tervezve, hogy a Pluto pályáján túl is működjenek, mérési adatokat tudjanak továbbítani a Földre.

A Pluto utáni megfelelő célpont megtalálása és kiválasztása közel sem volt egyszerű feladat a kutatók számára. Keresését 2011-ben kezdték meg a rendelkezésre álló legnagyobb földi teleszkópokkal. Ennek során a kutató csapat több potenciális célpontot is megjelölt. Sajnálatos módon ezek a célpontok egyikének eléréséhez sem rendelkezett a New Horizons elegendő üzemanyag tartalékkal. A segítséget a Hubble Űrteleszkóp jelentette, 2014 nyarán felfedeztek öt objektumot, melyek közül két objektum a New Horizons üzemanyag tartaléka által biztosított repülési útvonalon található.

A NASA által a New Horizons számára így kiválasztott következő potenciális célpont a 2014 MU69 kisbolygó lesz.

Ez egy Kuiper-övbeli objektum, a New Horizons 2019. január 1-én, 43,4 CSE-re a Naptól repül el mellette. Nyilván érdekessége mellett az is segítette a választást, hogy ehhez könnyen odamanőverezhet az űrszonda (akármihez nem tud odarepülni). Fényessége és távolsága alapján a 2014 MU69 átmérőjét 30-45 km-re becsülik jelenleg. Ezt a kisbolygót a Hubble Űrtávcsővel 2014. június 26-án fedezték fel, amikor csak 26,8 magnitúdós (!) volt optikai tartományban. Ezért földi távcsövekkel nem is látható. A mellékelt kép a felfedezést mutatja és hogy hogyan mozdult el a kisbolygó a háttércsillagokhoz képest (a csillagok megnyúltak mert a kisbolygót követték a műszerrel). A bekarikázott objektum a kisbolygó, ahogy idővel elmozdul. Nap körüli keringésideje kb. 293 (plusz-minusz 24 év) év lehet.

VCSE - Mai kép - A Hubble űrteleszkóp 2014 június 24.-i fényképsorozata a 2014 MU69-ről. A felvételek 10 perces időközönként készültek. Az 2014 MU69 zöld körökkel van jelölve..
VCSE – Mai kép – A Hubble űrteleszkóp 2014 június 24.-i fényképsorozata a 2014 MU69-ről. A felvételek 10 perces időközönként készültek. Az 2014 MU69 zöld körökkel van jelölve.