2021. október 2-án 18:58:37 UT-kor a Zala megyei Nagyradáról nézve egy szép lassú, méltóságteljes, narancsos színű, épphogy negatív fényrendű meteor húzott át a dél-délnyugati ég felől keletre. Szeretem a lassú meteorokat, mert valamivel több idő jut arra, hogy megfigyeljem őket, mint villámgyors társaikat. Ennél a meteornál szerencsém volt, mert épp a látóterem közepének közelében haladt, láthattam kezdetétől végéig és kis felfénylését is észrevettem. Még nagyobb szerencse talán, hogy a fényképezőgépemmel is sikerült lencsevégre kapni, így utólag lehetőségem volt egy kicsit „kutakodni” a meteor után.
Ezt a hullócsillagot a becsehelyi meteorkamera is rögzítette. MetVis programommal elvégeztem a visszahosszabbítást és azt tapasztaltam, hogy pontosan egy kis raj radiánsa felől érkezett. Saját fotóm alapján is elvégeztem a fenti műveletsort, a meteor visszahosszabbítva szintén e raj radiánsára mutatott. Igaz ugyan, hogy a két felvétel meteornyomai kis szöget zárnak be egymással, mégis felmerült a gyanú, hogy a hulló az Októberi Capricornidák [1] nevű kis meteorrajhoz tartozik, amelyet az OCC rövidítéssel illetnek és az IAU meteorraj listáján a 233-as sorszámot viseli. Az IMO adatsora alapján a rajtagok nagyon lassúak, mindössze 10 km/s-os a geocentrikus sebességük. Pályaszámítás híján ugyan nem jelenthető ki egyértelműen a rajtagság, mégis kedvet éreztem arra, hogy utánanézzek, mit is tudunk jelenleg erről a kis áramlatról.
A raj első említéséhez 1971-ig kell visszamennünk, amikor is a szeptember 27-től október 12-ig tartó periódusban hét nyugat-ausztráliai észlelő több kis intenzitású radiáns működését tapasztalta az Alfa Capricorni közelében, ám úgy gondolták, hogy ezek is afféle „álradiánsok”, amelyek oly gyakran jelentkeznek a meteorok térképre rajzolása során [2].
1972. október 2/3. éjszakáján meteormegfigyelés közben Dennis Rann és Derek Johns fényes meteorokra lett figyelmes, amelyek az Aquila és a Capricornus csillagképek határa felől érkeztek. 00:00 és 00:35 között Johns hat meteort rajzolt térképre és két további rajtagot is látott, Rann pedig még további kettőt, összesen tehát 10 rajmeteort észleltek 35 perc alatt. Ezután sajnos az ég befelhősödött és megakadályozta a további megfigyelést, ám felhívták egy ismerősüket, aki szintén gyakorlott meteorészlelő volt és bár nem túl pontos instrukciókkal látták el, két órás megfigyelés alatt két biztos rajtagot tudtak azonosítani másnap az ő rajzai alapján. Az egyik ezek közül egy -2 magnitúdós meteor volt.
Az 1972-es rajmeteorok átlagfényessége -0,12 volt, ami kiemelkedően magas érték, jelzi, hogy nagy a fényes hullók aránya! Nagyon kevés meteor hagyott nyomot, viszont a többségük darabolódott, legjellemzőbb színük narancs és sárga volt.
A következő években Michael Buhagiar és észlelőcsapata a raj aktivitási időszakában rendszeres megfigyeléseket végzett, de kiemelkedő aktivitást nem tapasztaltak. Azt azonban megfigyelték, hogy október 1. és 4. között valóban meteorok érkeznek az alfa = 307º, delta = -8º pont felől.
Az ausztrál megfigyelések nyomán készült egy statisztika az 1973-tól 1987-ig terjedő időszak 138 OCC meteorjának felhasználásával. A raj átlagfényességére 2,88 magnitúdó adódott, valamint az is kiderült az elemzésből, hogy az október 3-án bekövetkező maximum (ZHR = 2,3±1,2) mellett október 9-én egy valamivel gyengébb második maximum (ZHR = 1,5±0,8) is van.
A meteorok pályaelemei alapján úgy tűnik, hogy azok nagyon hasonlóak a D/1978 R1 (Heneda-Campos) üstökös pályaelemeihez, így a kutatók ezt az üstököst gondolják a raj szülőégitestjének, de azért ezzel kapcsolatban még bőven van tisztáznivaló. Az esetleges rokonságot erősíti, hogy a kb. hat év keringési periódusú üstökös korábbi perihéliumátmenete épp 1972-ben volt. (Az üstököst az 1978-as perihéliumátmenete után nem sikerült megfigyelni többé.)
1985 és 1988 között spanyol meteorosok is megpróbálkoztak a raj megfigyelésével, ám a négy év alatt összesen 12 rajmeteort tudtak csak detektálni [3].
Egy 2017-ben megjelent tanulmány [4], amely a meteorrajok esetleges kisbolygó-eredetét vizsgálja, közepes valószínűséggel 19 aszteroidát nevez meg, mint esélyes jelöltet, köztük a legismertebb a (4179) Toutatis. Ezért írtam fentebb, hogy van még tisztáznivaló a szülőégitestet illetően.
A ’70-es és ’80-as évek vizuális meteormegfigyeléseit a 2000-es évektől fokozatosan felváltották a meteoros kamerarendszerek, amelyek általában pontosabb pozícióadatokat szolgáltatnak. Puszta kíváncsiságból az interneten megnéztem, hogy vajon az EDMOND adatbázisban [5] hány Októberi Capricornida meteorpálya szerepel. A 2001 – 2016 intervallumban 322 566 pálya közül mindössze két meteort ítélt a rendszer e rajhoz tartozónak (2012-ben és 2015-ben 1-1 OCC meteor). Innen is látható, hogy ez a raj manapság nagyon gyenge aktivitást mutat és az 1972-es kiemelkedő hullás különleges esemény volt a raj történetében.
Felhasznált irodalom:
[1] IAU Meteor Data Center, https://www.ta3.sk/IAUC22DB/MDC2007/Roje/roje_lista.php [2] Jeff Wood: The October Capricornid Meteor Stream, WGN 16/6, p. 191 [3] Jose M. Trigo Rodríguez: The October Capricornids Observed in Spain, WGN 17/4, p. 158 [4] B. A. Dumitru, M. Birlan, M. Popescu, D. A. Nedelcu: Association between meteor showers and asteroids using multivariate criteria [5] https://www.meteornews.net/edmond/edmond/edmond-database/
