Világegyetemnek (Univerzumnak) nevezünk minden anyagi létezőt. (Ezért értelmetlen azt kérdezni, mi van a Világegyetemen kívül, hiszen azon kívül per definitionem nincs semmi, ha egyszer minden anyagit magában foglal…). Az anyag a Világegyetemben előfordul elemi részecskék (különösen fotonok, neutrínók, valamint protonok, elektronok) illetve atomok formájában. Manapság egy galaxisbeli látható anyag atomjainak mintegy 10%-a a csillagközi felhőkben található por és különösen gáz formájában (a csillagközi felhőben található protonok eredete a felhő eredeti hidrogénkészletében keresendő: a felhőt ionizáló fényforrás a hidrogénatomokat ionizálta. Szemléletmódunk olyan, hogy ezeket a protonokat nem elemi részecskének, hanem egyszeresen ionizált hidrogénnek tekintjük a csillagászatban, mert az ionizáló fény megszűntével ezek a hidrogénatommagok rekombinálódnak, azaz visszaszerzik elektronjukat és újra hidrogénatomok lesznek.) A fennmaradó ~90% csillagok formájában, a maradék pedig planetáris testekben illetve kompakt objekumokban van jelen.

Az utóbbi évtized jelentős röntgencsillagászati eredménye, hogy a galaxisok körül hatalmas hidrogénkoronákat fedeztek fel (általában gömbszimmetrikus, néha azonban szabálytalan alakú, forró (1 millió K körüli) hidrogéngázból álló felhők), amelyek látható fényben nem, csak a röntgentartományban látszanak. Tömegük azonos nagyságrendbe eshet a galaxiséval vagy azt meg is haladhatja.

Égitesttípusok. A Föld légköre a földfelszíntől felfelé haladva fokozatosan ritkul, sűrűsége folyamatosan csökken, mígnem eléri a bolygóközi tér sűrűségét. Ezt nevezzük a Föld légköre határának, az ezen kívüli térséget világűrnek vagy Földön kívüli térnek. (Jogi szempontból azonban a földfelszín felett 110 km magasságban húzódik a világűr határa.)  A Földön kívüli testeket égitesteknek nevezzük, amelyek lehetnek természetes eredetűek vagy mesterségesek. Legjobb tudásunk szerint az első mesterséges testet 1957. október 4-én juttatta a Szovjetunió a világűrbe. Az emberek által készített mesterséges eszközök közül legtávolabbra az Amerikai Egyesült Államok Pioneer-10, Pioneer-11, Voyager-1 és Voyager-2 elnevezésű űrszondái jutottak a legtávolabbra, jelenleg mindegyik már 35 CSE-nél is távolabb van a Naptól. Jelenleg eszközök világűrbe juttatásának eszközeivel Oroszország, az USA, Kína, Japán, Anglia és Ausztrália közösen, valamint az Európai Űrkutatási Ügynökség (European Space Agency, ESA) rendelkezik. A négy legjelentősebb űrhatalom Oroszország, az USA, Kína és az ESA. (Az ESA-nak Magyarország 2004 óta társult tagja, a teljes jogú tagság 2008 körültől várható.)

Planetáris testek. Planetáris testeknek a 13 jupitertömegnél (0,013 naptömeg) kisebb égitesteket nevezzük, amelyek egy-egy csillag körül keringenek. (Jelenleg nem ismeretes a Galaxisban magányosan kóborló planetáris test, noha ilyenek bizonyosan léteznek – a Naprendszerben is ismeretes intersztelláris eredetű üstökös- és meteorpálya, amelyek a csillagközi térből kerültek a Naprendszerbe, oda pedig valamelyik csillag körüli pályájukról szabadultak ki, nyilván gravitációs perturbációk hatására.) A planetáris testek legfőbb vonása, hogy belsejükben nem folynak termonukleáris reakciók, mert ehhez kicsi a tömegük. Csak azért látjuk őket, mert egy csillag megvilágítja őket, a rájuk eső csillagfényt visszaverik. Ezért ők nem saját, hanem kölcsönzött fénnyel rendelkeznek.  Méretüktől és pályájuktól függően nagybolygóknak, kisbolygóknak, mellékbolygóknak (holdaknak), meteoroidoknak vagy bolygóközi porszemcsének nevezzük őket. Sok planetáris test gyűrűt alkot egy nagybolygó körül. Egyes nagybolygók – összehúzódásuk révén – gravitációs energiát szabadítanak fel, amelyet infravörös fény (hő) formájában sugároznak el felszínükön.

A planetáris testek össztömege – a Naprendszer adataiból kiindulva – a csillagok teljes tömegének kb. 2%-a lehet.

Barna törpék. A barna törpecsillagok a 0,013 és 0,08 naptömeg (13 és 80 jupitertömeg közé eső) objektumok. Életükben egyszer beindul a deutérium (az egy protont és egy neutront tartalmazó hidrogén) fúziója. A csillagokénál kisebb tömegük miatt azonban a deutérium fúziója közben keletkezett helium-3 (két protonból és egy neutronból álló héliumatommag) fúziójához belsejükben nem elég nagy a hőmérséklet és a nyomás, ezért a deutérium kiégése után – mintegy 100 000 év elteltével – a termonukleáris magfúzió leáll, és többet nem indul be. Ezt egy lassú összehúzódási szakasz követi, amelynek révén gravitációs energia szabadul fel, amely hő (infravörös fény) formájában eltávozik a barna törpe felszínén.

A barna törpék számáról, egy-egy galaxisbeli teljes tömegéről, eloszlásukról és egyéb tulajdonságaikról még nincsenek kielégítő ismereteink.

Csillagok. A csillagok 80 jupitertömeg (0,08 naptömeg) feletti tömegű égitestek. Ezekben termonukleáris magfúzió révén folyamatosan alakulnak át atommagok más atommagokká, miközben energia szabadul fel, amely a felszínükön elektromágneses sugárzás formájában távozik el (főként látható fény és hő alakjában). A csillagok maximális tömege nem ismert, az elméleti számítások szerint valahol 80 és 120 naptömeg között húzódik a határ, amely felett egy csillag nem létezhet, mert saját súlyát se képes megtartani és összeroppan.

Kompakt objektumok. A fehér törpecsillagokat, a neutroncsillagokat és a fekete lyukakat nevezzük együttesen kompakt objektumoknak. (A hipotetikus kvarkcsillagok is idetartoznának, ha ilyen(eke)t sikerült volna már megbízhatóan észlelni.) A kompakt objektumok mind-mind a csillagfejlődés végállapotai. A fehér törpecsillagok legfeljebb 1,4 naptömegű objektumok, amelyek atomokból állnak, méretük néhány ezertől kb. 20 000 km-es maximális átmérőig terjed. A neutroncsillagok 1,4 és 3,2 naptömeg közötti objektumok, amelyek legfelső egy cm-nyi rétege protonokból és elektronokból áll, ezalatt néhány km-en keresztül neutronok találhatók. A neutroncsillag belseje ma még kevéssé értett és alig ismert része a világnak, lehet, hogy kvarkokból áll. A neutroncsillagok mérete tipikusan 10-20 km csak. A fekete lyukak legalább 3,2 naptömegű objektumok, amelyek a térnek olyan tartományai, hogy a fekete lyuk által határolt térrészbe az anyag csak belemegy, de nem jön ki belőle.

Az ismert fehér törpék száma meghaladja a tízezret és bizonyosan nagyon sok van belőlük a Galaxisban. Az ismert neutroncsillagok száma kb. ezer, a fekete lyukaké – beleértve az extragalaktikusakat is – száz feletti.

Csillagközi anyag. A csillagközi anyagnak három fázisa van: egy hideg (10-20 K), egy meleg (1000 K körüli) és egy nagyon forró (1 millió K vagy több). A nagyon forró a galaxisok körüli hidrogénkoronában fordul elő, valamint a galaxisokon belül, a szupernóvarobbanások környékén, ahol a szupernóva erős sugárzása és lökéshulláma felmelegítette a csillagközi gázt. A hideg fázisban jelentős a por mennyisége, ez hűti le a gázt: ezek a csillagok szülőhelyei.

Kettős- és többszörös csillagok. A csillagok csak mintegy magányos, másik felüknek egy vagy több kísérője van. Ezek egymás gravitációs vonzóerejének hatására kölcsönösen keringenek egymás körül, ezért ezeket a rendszereket kettőscsillagoknak, illetve többszörös csillagoknak nevezzük. A legtöbb csillagot tartalmazó rendszer az NGC 2209, amely kilenc csillagból áll.

Csillaghalmazok. A Galaxisokban igen sok nyílthalmaz és gömbhalmaz megfigyelhető. A nyílthalmazok csillagkeletkezési területekhez közel, mintegy 10-100 fényév átmérőjű területen, irreguláris eloszlásban tartalmaznak 100 – 1000 csillagot, amelyek egyszerre keletkeztek, ezért koruk és kezdeti kémiai összetételük azonos. A nyílthalmazok gravitációsan nem kötöttek, ezért néhány tíz-, százmillió év elteltével felbomlanak és tagjaik elvegyülnek a többi csillag között. Csak néhány idősebb, gazdagabb halmaz ismert (pl. NGC 6791: 7 milliárd éves, M67: 5 milliárd éves, NGC 188: 5-10 milliárd éves). A gömbhalmazok 100 – 1000 fényév átmérőjű területen néhány tízezer, esetleg néhány százezer csillagot is tartalmaznak, amelyek ugyanabból a felhőből keletkeztek, ezért koruk és kémiai összetételük azonos. Gravitációsan kötöttek, ezért csillagaik együtt maradnak: a gömbhalmazok a galaxisok legidősebb objektumai. (Pl. az M92 gömbhalmaz 12 milliárd éves.)

A Galaxisban a nyílthalmazok becsült száma 15 000, a gömbhalmazoké 200. Más galaxisokkal való összehasonlítás azt mutatja, hogy a mi Galaxisunk gömbhalmazokban szegény. (Az M87-nek pl. 1000 gömbhalmaza ismert!)

A nyílt- és gömbhalmazokon túl ismeretesek mozgási halmazok és asszociációk is. A mozgási halmaz tulajdonképpen egy rendkívül közeli és ritka, szegényes nyílthalmaz, amelynek csillagairól azért tudjuk, hogy összetartoznak, mert egy irányba mozognak. (A legismertebb mozgási halmaz a még a 19. században felfedezett Ursa Maior  Mozgási Halmaz, amelybe – kettő kivételével – a Nagygöncöl csillagai tartoznak, továbbá még néhány csillag, köztük a Szíriusz – a Nap tulajdonképpen jelenleg áthalad az UMa Mozgási halmazon!) Az asszociációk az égen több fokos területet foglalnak el látszólag. Az OB-asszociációk fiatal, forró, O és B színképosztályú csillagokból állnak, a T-asszociációk halvány, 3 naptömegnél kisebb tömegű, irreguláris fényességváltozásokat mutató, éppen megszületett, ún. T Tauri-típusú csillagokat foglalnak magukban. Az asszociációkban csak néhány csillag található.

Galaxisok, galaxishalmazok és szuperhalmazok. A csillagok nem össze-vissza fordulnak elő a világűrben mindenfelé. A galaxisok nagyságrendben egy-száz milliárd csillagot tartalmaznak, amelyeket a szomszédos galaxistól a galaxis átmérőjének néhányszorosa választ el. Egy galaxisban a csillagok mellett megtalálhatók a kompakt objektumok, planetáris testek, csillagközi anyag, csillaghalmazok, kettős- és többszörös csillagok.

A galaxisok közül azt, amelyikben a mi Napunk is megtalálható, megkülönböztetésül a Galaxisnak nevezzük. A többi galaxist ezért szokás extragalaxisoknak is nevezni.

Az extragalaxisok gyakran képeznek párokat, csoportokat és halmazokat. (Általában a tucatnyinál kevesebb galaxist tartalmazókat csoportnak, a többet tartalmazót halmaznak nevezik, de a megkülönböztetés meglehetősen önkényes.) Megfigyelték, hogy kettő vagy több (akár több száz!) galaxishalmaz is csoportosul, ezek a galaxis szuperhalmazok. A galaxis szuperhalmazoknál nagyobb szerveződési egység jelenleg nem ismeretes az Univerzumban.