A Vega Csillagászati Egyesület Alapszabályának V. fejezet 7. pontja mondja meg, melyik tagtársunkból lehet szenior tag, és hogy ez mivel jár:

“V/7. Szenior tag címet adományozhat az elnökség annak a rendes tagnak, aki legalább nyolc éve megszakítás nélkül tagja az Egyesületnek és kiemelkedő csillagászati ismeretterjesztő, amatőrcsillagászati vagy csillagászati tevékenysége alapján erre a címre érdemessé vált. A szenior tagok tagdíjat nem kötelesek fizetni. Az elnökség évente legfeljebb egy személynek adhat szenior tag címet.”

Vagyis szenior tagjaink azok, akik hosszabb ideje elkötelezetten szolgálják a csillagászati ismeretterjesztést, az Egyesületet, vagy kiemelkedő észlelő- vagy kutatómunkát végeznek. Korábbi szenior tagjaink listája megtalálható itt.

A 2018. dec. 23-i elnökségi ülésen Dr. Csizmadia Tamásnak adományoztuk a 2019. évi szenior tag címet – doktori címe (PhD-fokozata) akkor még nagyon friss volt, mindössze kb. egy hónapos.

VCSE - Csizmadia Tamás a VCSE 250/1200-as Newtonjával (EQ-6, GoTo-funkcióval) 2010 körül az egyik zalalövői észlelőhétvégén. - Fotó: Csizmadia Szilárd
VCSE – Csizmadia Tamás a VCSE 250/1200-as Newtonjával (EQ-6, GoTo-funkcióval) 2010 körül az egyik zalalövői észlelőhétvégén. – Fotó: Csizmadia Szilárd

Véletlen egybeesés, de az 1987-ben született Tomi már hat éves korában részt vett csillagászati táborban! 1993-ban ugyanis a VCSE-tábort Dióskálban (Zala megye, Kis-Balaton közelében) tartottuk Csizmadia Szilárd, Ákos és Tomi közös nagymamájának házán és birtokán. (Szilárd és Ákos testvérek, Tomival pedig unokatestvérek.) Az ún. “felső hegy” felett hatalmas rét terült el, körpanorámával. Kiváló kilátást biztosított. Az akkor bekövetkező Perseida-szupermaximum, ami a raj szülőüstökösének azévi visszatéréséhez kapcsolódott, felejthetetlen élményt nyújtott. Ketten rajzolták a meteorpályákat (Paksa Sebestyén, Csizmadia Ákos), Szilárd írnokként funkcionált, a három további észlelő (Simonkay Piroska, Smodics Mónika, Konkoly Péter) neki diktálták be az adatokat. 842 darab meteort láttak, köztük 13, a tájat bevilágító tűzgömböt hét óra alatt. A lelkesedés mértékére jellemző, hogy a hét óra megszakítás nélküli észlelést jelentett. Még egy nagyon ritka jelenségnek is szemtanúi voltak: a kb. utolsó negyedbeli Holdról visszaverődő napfény rávetült a Perseidák sűrű rajfelhőjére, és a meteoritikus porfelhőről visszavert fény a szemükbe jutott. Így saját szemükkel láthattak egy kb. másfél fok kiterjedésű meteoroidfelhőt a világűrben! Nagyon is egyedi, megismételhetetlen látvány, csak a Hold fázisának szerencsés összjátéka (se túl nagy, se túl kicsi ne legyen) és az üstökös visszatérése idején a raj legsűrűbb részének megjelenése hozhatja össze. Pár évszázadonként ismétlődik ennek megfigyelhetősége.

A következő éjszakákon is többnyire meteoroztak, csak nagyon keveset néztek Szilárd 50/540-es lencsés távcsövébe.

Eközben ott téblábolt egy szintén a nagyszülőre bízott kisfiú köztük, aki még nem járt iskolába. Visszaemlékezése szerint nem nagyon értette, mit csinálnak a többiek, főleg éjjel. Meglehet, ekkor fertőződött meg a tudomány szeretetével?

De lehet, hogy Sármelléken, ahol a gyerekkorát töltötte. Fekete István: Tüskevár és Téli berek c. regényei a Sármellék melletti nádasban – a berekben – játszódnak ott, ahol a Zala folyó a Balatonba ömlik. (A régebbi, még fekete-fehér filmben el is hangzik a kalauz kiáltása: “Sármellék! Sármellék állomás!”, amikor Tutajos megérkezik nyaralása és kalandjai helyszínére.) Itt kirándulva, sőt, gyerekként itt játszva, nincs az az ember, akit a természet szépsége, csodája, működése meg ne érintene.

Tomi a biológiában erős, keszthelyi Vajda János Gimnáziumban érettségizett, és az ELTE biológus szakán végzett. 2018-ban ugyancsak az ELTE-n doktorált a mirigysejtekben zajló sejtes önemésztési folyamatok tanulmányozásával. Védése befejeztével az egyik bírálóbizottsági tag (pontosabban az elnök) megjegyezte, “Bárcsak minden védés ilyen jó lenne!”.

VCSE - A 2002. évi, kustánszegi VCSE-tábor csoportképe - Fotó: Zelkó Zoltán
VCSE – A 2002. évi, kustánszegi VCSE-tábor csoportképe. A baloldalon álló ifjonc Csizmadia Tamás. Ekkoriban még csak egy 120/900-as Newton volt a legnagyobb egyesületi távcső. – Fotó: Zelkó Zoltán

Második – hivatalosan az első – csillagászati táborába 2002-ben jött el, 14 éves korában. Ez egy igencsak sorsfordító tábor volt a VCSE életében. Egész tábor alatt esett az eső, mindössze két száraz napunk volt és éjszaka mindössze két óra derült, de az legalább egyfolytában. Megnéztük a 12 cm-essel az Androméda-ködöt, a Mizárt, az Albireót… Mivel ki kellett tölteni az időt, ekkor kezdtünk el előadásokat tartani a táborban – korábban annyi derültünk volt, hogy szimplán aludtunk és pihentünk nappal. Az akkori táborozó fiatalokból többen megmaradtak a VCSE-ben, és később tisztségviselőink is lettek: pl. Bedő Veronika vagy Szente Hajni. De ugyancsak tisztségviselő lett Tomi is, először 2010-ben elnökségi tag, hogy beletanuljon és belelásson a dolgokba, majd 2012-2018 között a rendkívül fontos titkári tisztséget töltötte be. Mivel ezután főként a doktori munkájára kívánt koncentrálni – amely fokozatot meg is szerzett időközben -, 2018-tól ismét elnökségi tag. Titkárként nagyon sok elfoglaltsága volt az egyesületi szervezőmunkában.

2002 óta folyamatosan részt vett a nyári táborainkon, a közgyűlések és az észlelőhétvégék többségén. A 25 cm-es egyesületi távcső szakértőjévé nőtte ki magát. Komoly planetáris köd-programot vitt véghez, vizuális észlelési eredményei itt olvashatók el (az 5. oldaltól kezdve). De nemcsak látta őket, azt is tudta, milyen asztrofizikai természetű objektumokat lát: korábban írt ismeretterjesztő cikket (3. oldaltól) a planetáris ködök kialakulásáról, tulajdonságairól is. Egyéb mélyegeket is észlelt, hol közösen másokkal (például lásd itt a 11. oldaltól) vagy éppen egyedül (lásd itt a 3. oldaltól), de megfigyelt Szaturnusz-fedést is 2007-ben.

Egy biológus, aki érdeklődik a csillagászat iránt, természetszerűleg találkozik az asztrobiológiával. A Csillagászat Magyar Nyelvű Bibliográfiája (CSIMABI) is említi, hogy Csizmadia Tamás is közreműködött Kereszturi Ákos: Asztrobiológia c. könyvének összeállításában. Ezt olvashatjuk a CSIMABI-ban a könyv bevezetőjére alapozva:

KERESZTURI Ákos: Asztrobiológia. Budapest, 2011. Magyar Csillagászati Egyesület. Kármán Stúdió, OOk-Press Kft. 176 p. Lektorok: Szabados László, Csizmadia Szilárd, Hargitai Henrik, Horvai Ferenc, Horváth Mária, Kiss László, Kun Ádám, Presits Péter. A könyv összeállításában még közreműködött: Csizmadia Tamás, Dániel Szidónia, Kalmár Dávid, Miklai Péter, Simon Tamás, Mizser Attila. Borítókép: Éder Iván. [KSZ.]”

(A kiemelések a laudáció VCSE-s szerzőjétől.) Tomi természetesen ezek mellett számos biológiai és asztrobiológiai témájú előadással is szórakoztatott minket a táborokban, illetve a táborbeli kirándulásokon biológiai ismeretterjesztést is folytatott. Sokat kérdeztünk tőle – és ő alaposan és pontosan válaszolt mindig.

Természetesen írt biológiai témájú ismereterjesztő cikkeket is, pl. a Természet Világába vagy a Természet Búvárba.  De mi azt is nyilvántartjuk, hogy szerinte a legfontosabb teendő a VCSE-ben az, hogy a nyári táborokban az újakat – de alkalmanként bizony a régieket is… – megtanítsuk az elemi távcsőhasználatra: pólusraállásra, a csillagok és csillagképek megismerésére és felkeresésére, az objektumok térkép alapján történő megtalálására, és a vizuális, saját szemmel történő megfigyelés fontosságára, egyszóval az elemi fogásokra. Mindez azt mutatja, hogy miközben az ELTE Anatómia Tanszékének tanársegédjeként a legmodernebb technikákat használja, tudja, honnét indul a tudomány, és az összes mesterfogást át akarja adni.

Gratulálunk új szenior tagunknak!

Vastag kék betűvel szedve a soronkövetkező program vagy határidő!

2019:

január 10-13. távcsöves bemutatások és előadások a 2019-ben az IAU megalapításának 100-ik évfordulójára szervezett 100 óra csillagászat rendezvényen (Zalaegerszeg, Szombathely, Balatonfűzfő)

január 21.: holdfogyatkozás-bemutató (Zalaegerszeg)

február 20., 20 óra: Virtuális Csillagászati Klub (VCSK) – Bánfalvi Péter: Utazás a Naprendszerben

március 20., 20 óra: VCSK – Schmall Rafael: Zselici éjszakák

április 6/7.: Messier-maratonozás és csillagászati egyesületek találkozója – részletek

április 17., 20 óra: VCSK – Jandó Attila: Rakéták 1.

április 27., 14 óra: Közgyűlés Zalaegerszegen – információk

április 26-28.: Tavaszi észlelőhétvége Dobronhegyen – információk

május 11.: Csillagászat Napja alkalmából távcsöves bemutató Zalaegerszegen

május 14.: VCSE-kvíz beküldési határideje

május 15., 20 óra: VCSK – Csizmadia Szilárd: Húsvétszámítás és naptárrendszerek

május 31.: korai (olcsóbb) jelentkezés határideje az idei nyári táborra – információk

június 2.: ifjúsági cikkírói pályázat beadási határideje (információk később)

június 19., 20 óra: VCSK – Ágoston Zsolt: Neutroncsillagok és pulzárok

június 30.: normál (normál áron történő) jelentkezés határideje az idei nyári táborra – információk

július 16/17.: holdfogyatkozás-bemutató

július 21. Az Apollo-11 holdraszállásának (magyar idő szerinti) 50. évfordulója

július 23.: kései jelentkezés a nyári táborba, emelt áron. Ezek után is lehet jelentkezni, de a lehetőségekről, kivételekről kérjük, olvassa el tájékoztatónkat: információk itt.

július 26-augusztus 1.: Nyári tábor Őrimagyarósdon – információk

(augusztus 2-10.: XIX. Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Keszthelyen, számos tagtársunk önkéntes ott! – információk)

szeptember 18., 20 óra: VCSK – Csizmadia Szilárd: Nagy űrfotometriai obszervatóriumok a CoRoT-tól a PLATO-ig (és azon túl)

szeptemberben vagy októberben: őszi észlelőhétvége

október 5.: Csillagászat Napja alkalmából távcsöves bemutató Zalaegerszegen

október 16., 20 óra: Csizmadia Szilárd: A bolygók Love-száma

november 11.: Merkúr-átvonulás távcsöves bemutatása Zalaegerszegen

november 20., 20 óra: VCSK – Jandó Attila: Rakéták 2.

december 18., 20 óra: Bánfalvi Péter: a 2020. év csillagászati látnivalói.

december 27., 14 óra: elnökségi ülés.

Szeretettel hívjuk meg kedves tagtársainkat és minden érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület 2019. évi rendes közgyűlésére és tavaszi észlelőhétvégéjére! Tudnivalók:

Ugrás a közgyűlési információkra

Ugrás az észlelőhétvégi információkra

Közgyűlés:

A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) elnöksége a VCSE 2019. évi rendes közgyűlését az alábbi időpontra és helyszínre összehívta:

időpontja: 2019. április 27. (szombat), 14:00 óra,

helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 241. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó).

A közgyűlésen a részvétel mindenkinek ingyenes, de kérjük, legyetek szívesek e-mailben jelezni részvételeteket!

A közgyűlés napirendje (kb. 70 perc):

    1. Jegyzőkönyvvezető választása (1 perc)

    2. Napirend kiegészítése (1 perc)

    3. Elnökségi beszámoló és az éves jelentések, közhasznúsági beszámoló stb. elfogadása. (40 perc)

    4. Tagdíjak megállapítása. (2 perc)

    5. Hettyei János Díj odaítélése és átadása. (6 perc)

    6. 2019. évi költségvetés elfogadása (5 perc)

    7. Egyebek. (15 perc)

A közgyűlési anyagokat (pl. költségvetés) később töltjük fel.
A közgyűlés határozatképessége
A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint a fele jelen van személyesen vagy képviselője útján (jelenleg 151 tagtárs van, tehát legalább 76 fő tagtárs jelenlétét jelenti ez). Amennyiben a közgyűlés határozatképtelennek bizonyulna, arra az esetre az elnökség már most új közgyűlést hív össze, amely a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz az eredetileg meghirdetett napirendi pontokban. Ezt a megismételt közgyűlést változatlan helyszínnel és napirenddel tartjuk ugyanaznap 14:15 órai kezdettel.
Részvétel megbízott képviselő útján (Alapszabály IX/8. pont):
Az a tagtárs, aki személyesen nem tud részt venni a közgyűlésen, az megbízhat valakit, hogy képviselje őt a közgyűlésen és szavazzon vagy felszólaljon helyette. A képviselethez szükséges formanyomtatvány innen tölthető le: kozgyulesi_kepviselet_meghatalmazas, és kétféleképpen juttatható el a VCSE-hez: vagy aláírt, szkennelt változatát kell legkésőbb 2019. április 25-ig a vcse@vcse.hu címre elküldeni az Egyesület elnökének címezve, vagy másnap, a közgyűlés kezdetéig kell odaadni a képviselő által az Egyesület elnökének a közgyűlést megelőző negyedórában. Kérjük tagtársainkat, hogy ha nem tudnak eljönni a közgyűlésre, a közgyűlés határozatképességét biztosítandó, képviselő útján vegyenek részt a közgyűlésen.

Fontosabb dátumok és program:

2019. március 18.: a közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak, a honlapon való elhelyezése (ez az oldal).

március 22.: eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend (ld. alább) kiegészítését.

március 25.: az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.

március 27.: a napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)

április 27.: 14:00: Közgyűlés kezdete. (14:15: határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés kezdete.)
15:15-15:30: Szünet
15:30-16:30: Ismeretterjesztő előadás, a cím és előadó később kerül bejelentésre.
16:30-17 óra: Kötetlen beszélgetés
17:00-17:30 között: Indulás Dobronhegyre, vacsora, távcsövek felállítása, észlelés derült idő esetén.
A közgyűlésre a távolból érkezők a vasútállomástól az 1-es, 10-es buszokkal tudnak eljutni a közgyűlés helyszínéhez. A busszal érkezők a buszpályaudvartól nyugati irányban gyalogoljanak az első közlekedési lámpáig, és a ott forduljanak délre (balra), a Kovács Károly tér végén pedig a Kosztolányi utcán folytassák utukat. A kocsival érkezők a környéken több helyen is parkolhatnak. Szombaton 14 óra után az utcán és a szabadtéri parkolókban a parkolás ingyenes, előtte fizetős; a parkolóházban azonban 14 óra után is kell fizetni.

További segítség az odataláláshoz térképpel és utcaképpel:

zalaegerszeg_terkep

Ez a kép kissé régi, de a lényeget mutatja, melyik árkád alatt kell átmenni és ott utána rögtön balra lesz a bejárati ajtó (tehát a bejárat az épület háta mögött van!):

TIT_ház_2

Észlelőhétvégi információk:
Az észlelőhétvége regisztrációköteles: legyél szíves a vcse@vcse.hu címre küldeni egy e-mailt 2019. április 25-ig neveddel, tervezett érkezési és távozási időpontoddal, valamint hogy milyen távcsövet hozol, ha hozol, és szeretnél-e ott aludni?
Kedvcsinálóul egy kis animáció a 2016. őszi észlelőhétvégénkről:

Az animációt Ágoston Zsolt készítette, részletek itt találhatók.

Olvasd tovább

A Vega Csillagászati Egyesület négy tagja jutott be a 2018/19. tanévi országos csillagászati verseny országos döntőjébe a három előzetes forduló után (öten indultak a VCSE-ből). A döntőt 2019. március 2-3-án rendezték meg Pécsen.

A versenyen a zalaegerszegi, a helybeli Zrínyi Miklós Gimnáziumban tanuló Császár Kornél tagtársunk az előkelő országos második helyet szerezte meg! Ez eddig a VCSE-sek legjobb eredménye. (Korábban, a csapatversenyek korában a Csizmadia Tamás-Győrffy Ákos-Bedő Veronika trió országos negyedik lett, míg Mohácsi István-Nagy Zsófia-Szám Dorottya csapat harmadik).

VCSE - Jobbra Jandó Attila, a VCSE titkára VCSE-s polóban, aki a felnőtt kísérője volt a zalai versenyzpknek, balra mögötte sötét ruhában és gombafrizurával Császár Kornél, az országos második helyezett, egyesületünk tagja.- Prof. Borkovits Tamás felvétele (mobiltelefonnal)
VCSE – Jobbra Jandó Attila, a VCSE titkára VCSE-s polóban, aki a felnőtt kísérője volt a zalai versenyzőknek, balra mögötte sötét ruhában és gombafrizurával Császár Kornél, az országos második helyezett, egyesületünk tagja.- Prof. Borkovits Tamás felvétele (mobiltelefonnal)

Soós Benjamin országos nyolcadik, Jandó Dániel huszadik, Vámosi Flórián huszonegyedik lett. Mivel az országos döntő nehézségi foka körülbelül megegyezik a nemzetközi csillagászati és asztrofizikai diákolimpiáéval, ezek igen szép eredménynek számítanak.

Mindegyik tagtársunknak szívből gratulálunk! VCSE

VCSE - Balról jobbra három tagtársunk, aki részt vett a versenyen: Vámosi Flórián, Császár Kornél, Jandó Dániel. Hiányzik. Soós Benjámin. - Jandó Attila felvétele
VCSE – Balról jobbra három tagtársunk, aki részt vett a versenyen: Vámosi Flórián, Császár Kornél, Jandó Dániel. Hiányzik. Soós Benjámin. – Jandó Attila felvétele

VEGA ’19 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtábor

2019-ben a Vega Csillagászati Egyesület, az MCSE Zalaegerszegi Csoportja, a TIT Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület, és az MCSE közös szervezésében

Szervezőbizottság: Dr. Csizmadia Szilárd, Zelkó Zoltán csillagászok, Ágoston Zsolt, Jandó Attila, Oláh Patrícia amatőrcsillagászok.

VCSE táborok éjszaka 2014-2018 között. Schmall Rafael képeiből.
VCSE táborok éjszakái 2014-2018 között. Schmall Rafael képeiből.

Kedves Tagtársunk, Barátunk!

Szeretettel meghívunk idei, immár 28. alkalommal sorra kerülő nyári táborunkra!

A Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) nyári táborainak sora 1993-ban kezdődött, korábbi huszonhét táborunk szerte Zala (22), Vas (3) és Somogy (2) megyékben voltak (*).

Érdekel az Univerzum, a csillagok világa?

Szeretnéd megtanulni, hogyan kell amatőr távcsöveket kezelni?

Szeretnéd 2″-os UHC szűrővel, 46 cm-es távcsövön, 360x-os nagyítással látni a Gyűrűs-ködötaz Androméda-galaxist stb.?

Szeretnéd megtanulni szakavatott vezetéssel, lézeres bemutatóval a csillagképeket?

Szeretnél többet tudni a mély-egekről?

Szeretnél asztrofotózni, asztrotájképet készíteni?

Szeretnél csillagászati ismereteket gyűjteni előadások, beszélgetések formájában?

Szeretnél jó társaságban lenni?

Ha csak egy-két kérdésre igen a válaszod, itt a helyed. A táborba kezdő, középhaladó és haladó amatőrcsillagászokat, csillagászat iránt érdeklődőket is várunk, régieket és újakat egyaránt. Támogatóinknak köszönhetően szeretnénk a tábor részvételi díját alacsonyan tartani, ez azonban nem jelent alacsony színvonalat. A táborban külföldön és itthon dolgozó-alkotó hivatásos csillagászok, neves és gyakorlott amatőrcsillagászok mutatják meg a csillagászati alapfogásokat és tartanak előadásokat, foglalkozásokat, éjszakai égboltvezetést.

Idén a 220 fő lakosú, Vas megyei Őrimagyarósdon tartjuk táborunkat. A falu szélén lévő Napfény Ifjúsági Táborban lakunk majd, és annak hatalmas udvarán észlelünk. Az észlelést itt ebben a nyári időszakban lényegében semmi sem zavarja. A horizont nagyon jó, gyakorlatilag körpanoráma van. A faluban bolt van. A település mellett található (tőle 7 km-re) a Hegyhátsáli Csillagvizsgáló. Tervezzük, hogy az obszervatóriumot és annak 50 cm-es távcsövét meglátogatjuk. A tábor egyik legnagyobb műszere a 46 cm-es egyesületi Dobson-távcső lesz:

46 cm-es (458/1900) Dobson-távcső a 2017-es ispánki táborban. A távcső a VCSE tulajdona, beszerzésének dátuma: 2017. június. A távcső a legnagyobb közösségi tulajdonban lévő távcső Magyarországon e sorok írása idején.

46 cm-es (458/1900) Dobson-távcső a 2017-es ispánki táborban. A távcső a VCSE tulajdona, beszerzésének dátuma: 2017. június.

A tábor helyszíne: Őrimagyarósd (Vas megye), Napfény Ifjúsági és Sporttábor.

A tábor kezdete: 2019. július 26., péntek, 14:00 óra.

A tábor vége: 2019. augusztus 1., csütörtök, 11:00 óra.

Korai jelentkezés időpontja: 2019. április 30. előtt.

Rendes (normál) jelentkezés határideje: 2019. május 1. – június 30. között.

Kései jelentkezés: 2019. július 1-én és utána, sőt, akár magában a táborban is, ha van még hely.

Az alábbi oldalon lehet a helyszínről télen készült fotókat megtekinteni, a helyszín adottságairól tájékozódni. 2017-es ispánki táborunk beszámolója itt, a 2016-os zselickisfaludi táboré pedig itt található, a korábbiakról pedig a VEGA-kban lehet tájékozódni.

VCSE - Jandó Dániel készülődik napészleléshez a 2017-es táborban Csizmadia Szilárd 127/1500-as Makszutov-Cassegrain típusú távcsövével
VCSE – Jandó Dániel készülődik napészleléshez a 2017-es táborban Csizmadia Szilárd 127/1500-as Makszutov-Cassegrain típusú távcsövével

A táborban legfeljebb 80 fő vehet részt. 60 fő tud aludni kőházban 8 és 10 ágyas szobákban. A többieknek lehetőség van saját, illetve egyesületi sátorban is megszállni. A VCSE csak korlátozott számban tud sátrakat biztosítani (2×3 + 2×2 fős sátrunk van), így ha ezek a helyek elfogytak, akkor a sátrazóknak maguknak kell sátrat hozniuk.

A helyszínen megfelelő számú fiú és lány WC, valamint zuhanyzó áll rendelkezésre. Hűtők lesznek, szabadon lehet használni őket a táborlakók közti szóbeli megállapodás alapján. A házban emeletes ágyban, matracon (saját hálózsákban) alhattok. A jelentkezési lapon meg kell jelölni, hogy házban/saját sátorban/egyesületi sátorban szeretnél-e aludni.

VCSE - ifj. és id. Dénes Lajos és Csizmadia Szilárd vesz részt a VCSE 250/1200-as Newton-távcsöve mellett (EQ-6-os GoTo-s mechanika) egy kis távcsöves megbeszélésen (Szentkozmadombja, 2014-es tábor)
VCSE – ifj. és id. Dénes Lajos és Csizmadia Szilárd vesz részt a VCSE 250/1200-as Newton-távcsöve mellett (EQ-6-os GoTo-s mechanika) egy kis távcsöves megbeszélésen (Szentkozmadombja, 2014-es tábor)

Részvételi díjak:

Az első 16 VCSE-tag jelentkezőnek, amennyiben 2019-re már befizették a tagdíjukat és 2019. május 31. előtt jelentkeznek, a részvételi díj 21 000.- Ft.

Itt vagy tag Korai jelentkezés 2019. 05. 31. előtt Normál jelentkezés 2019. 06. 01. – 06. 30. között Kései jelentkezés 2019. 07. 01 – 07. 23. között Nagyon kései jelentkezés 2019. 07. 24 – 08.01. között  
VCSE 21 500.- Ft 23 000.- Ft 24 000.- Ft 24 000.- Ft
MCSE (beleértve az MCSE Zeg.-i Csoportját is), TIT Öveges EgyesületIzsák Önképző Kör 21 500.- Ft 23 000.- Ft 24 000.- Ft 24 000.- Ft
Egyik sem a fentiek közül 24 000.- Ft 26 000.- Ft 27 000.- Ft 27 000.- Ft
Részvételi díj befizetési határidő 2019. júl. 1. A jelentkezést követő 5 munkanapon belül, de legkésőbb 2019. júl. 11. A jelentkezést követő 2 munkanapon belül A helyszínen, kp.-ben fizetendő


Az egyes szervezetekbeli tagságot illetően azok honlapján lehet tájékozódni.

A jelentkezéseket visszaigazoljuk e-mailben. A jelentkezéseket csak akkor fogadjuk el és véglegesítjük, ha a részvételi díj átutalásra kerül a Vega Csillagászati Egyesület Zalavölgye Takarékszövetkezetnél vezetett 75500258–10819342–00000000 számú bankszámlájára, vagy rózsaszín postautalványon feladásra kerül (címzett: Vega Csillagászati Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.). A tábori részvételi díj befizetésének határidejét a fenti táblázat tartalmazza. A határidőre be nem fizetett részvételi díjak esetén a részvételi díj a következő (magasabb) kategóriára ugrik. (A preferált befizetési mód: bankszámlára történő átutalás).

Visszamondás, lemondás:

A tábori részvételi díjat bankköltségeink (600,- Ft) levonása után visszautaljuk annak, aki a részvételt 2019. július 14-ig mondja le. Aki 2019. július 15. – július 25. között mondja le részvételét, annak a tábori részvételi díj 90%-át tudjuk csak visszautalni. Aki ennél később mondja le a részvételt, annak csak akkor tudjuk a részvételi díj 90%-át visszautalni, ha orvosi igazolást küld olyan betegségről, amivel tényleg nem lehet táborba jönni.

Korhatár: szülői felügyelet nélkül csak olyanok táborozhatnak, akik legkésőbb a táborban betöltik 13. életévüket. Szülői (vagy 14 évesnél idősebb testvéri) felügyelettel korhatár nélkül lehet a táborba jönni. Idősebbeket is, fiatalokat is egyaránt szeretettel várunk!

VCSE - Biztonságos napbemutató a 2010-es bázakerettyei táborban az ELTE Csillagászati Tanszékétől kölcsönkapott Coronado típusú naptávcsővel.
VCSE – Biztonságos napbemutató a 2010-es bázakerettyei táborban az ELTE Csillagászati Tanszékétől kölcsönkapott Coronado típusú naptávcsővel.

Napijegy: Bármennyi időt is töltesz a táborban, akárhányszor is étkezel (akkor is ha nem étkezel – a többletet, kérjük, tekintsd a VCSE támogatásának!), a minimum részvételi díj egy napijegy ára. A napijegyre ráírjuk, melyik nap hány órakor érkeztél, és az onnét számított 24 órán át érvényes: az ebbe az időtartamba eső összes étkezés jár a napijegyre.

Napijegyet legfeljebb háromszor 24 órás időtartamra lehet venni.

A napijegy ára a VCSE, az MCSE Zalaegerszegi Csoportja, az MCSE, a TIT Öveges József Egyesület, és az Izsák Imre Önképző Kör tagjainak: 2019. július 15. előtti jelentkezés esetén 3700,- Ft, későbbi jelentkezés esetén 4000,- Ft. Másoknak 2019. július 15. előtti jelentkezés esetén 4200,- Ft, későbbi jelentkezés esetén 4800,- Ft. Megjegyzés: ha valaki egy-két nappal később érkezik a táborba, vagy egy nappal előbb távozna, de legalább négy éjszakát eltölt, az jelezze ezt külön, mert akkor azokat a napokat/étkezéseket levonjuk a teljes részvételi díjból (nem kell napijegyeket vásárolni ilyen esetben).

A TÁBOR CÉLJA, PROGRAMJA:

A tábor alapvetően éjszakai életre alapuló, amatőrcsillagászati megfigyelőtábor.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk! A program erősen módosulhat az időjárás függvényében, hiszen észlelőtáborról van szó.

Reggelijéről mindenki maga gondoskodik. Az ebédet és a vacsorát helyben fogyasztjuk el; ebéd általában 12:30-kor, vacsora 18:30-kor lesz. Evőeszköz lesz helyben (de aki akar, természetesen hozhat magának), és azt mindenki MAGA mosogatja el maga után!

Első nap csak vacsora van, utolsó nap nincs ebéd!

Vacsora után – derült ígérkezése esetén – célszerűen a mosogatás után mindenki készülődik észleléshez (fürdés, átöltözés, szúnyogriasztó használata stb.).

A tábor programja szerint a fő attrakció 46 cm-es, 30 cm-es, 15 cm-es, 13 cm-es, GoTo-s és Dobson-távcsövekkel, digitális fényképezőgépekkel és CCD-kkel mélyegek, bolygók, üstökösök és a Hold vizuális (szöveges és rajzos) megfigyelése, illetve fotózása. A készített fotók saját pendrive-on hazavihetők. Egyéb kisebb műszerek, illetve saját távcsövek is lesznek a helyszínen. Saját távcsövét mindenki hozhatja! Sőt, erre kérünk is, ha van távcsöved, hozzad el.

VCSE - Táborozó távcsövek - Tóth Mónika felvétele (2016)
VCSE – Táborozó távcsövek – Tóth Mónika felvétele (2016)

Más távcsövébe általában bele lehet nézni. A tábor elején szervezett módon lesz közös csillagképtanulás, elemi távcsőismeretek és elemi távcsőhasználati oktatás, elsősorban gyakorlati jelleggel. Ugyanígy lesz közös észlelésvezetés, amihez lehet csatlakozni, de természetesen önállóan is lehet észlelni, kinek-kinek kedve szerint.

Az észlelőrét közvetlenül a ház mögötti udvar. Szerencsére csak mi leszünk itt, senki nem fog zavarni. A kilátás minden irányban elfogadható, a legrosszabb esetben 10°-ig takar északi irányban egy-két fa, másfele gyakorlatilag körpanoráma van. A legközelebbi közvilágítási lámpa is legalább 200 méterre van, a tábor idejére pedig várhatóan kikapcsolják a legközelebbi lámpákat.

VCSE - Észlelés Győrffy Ákos ex-20 cm-es távcsövével (azóta létra beszerzésre került...) 2007-ik évi észlelőhétvégünkön
VCSE – Észlelés Győrffy Ákos ex-20 cm-es távcsövével (azóta létra beszerzésre került…) 2007. évi észlelőhétvégénken

Nappali program:

Nappali program: irányadóként elmondható, hogy ébresztő nincs, közösségi foglalkozások ebéd előtt (11:30 körül) és délután kettő és/vagy öt órakor lesznek, majd vacsora után csillagászati képek vetítése, közös beszélgetés, készülődés az észlelésekre stb. Az előadásblokkok kb. 70 percesek (50 perc előadás és 20 perc kérdés-hozzászólás), kivéve, ahol ezt specifikusan jelezzük, hogy hosszabb. A közbeeső idő szabad programnak számít.

Júl. 26. (péntek):

14:00-16:30: Megérkezés, helyfoglalás.

17:00-18:30: A Gaia-korszak és a csillagok nevei, katalógusai, csillagképek, tájékozódás az égbolton (Csizmadia Szilárd)

Az előadásban a csillagászat egyik legérdekesebb, éppen folyamatban lévő megfigyelési programjának, a milliárdnyi csillag távolságát trigonometrikus parallaxissal megmérő Gaia-műhold eredményeire hangsúlyozottan kitérünk.

18:30: Vacsora.

19:30-20:00: Az állatövi fény és a Queen gitárosának doktori disszertációja (Cs. Sz.)

Júl. 27. (szombat):

11:00: Elemi csillagászat I. A csillagászati távolságmérés alapjai a Holdtól az Univerzum “széléig” (Csizmadia Szilárd)

12:30: Ebéd.

13:30 – 14:30: Fekete lyuk a Tejútrendszer centrumában (Csizmadia Szilárd)

14:30 (fakultatív): Nagyméretű lyukkamera építése a Nap és a napfoltok folyamatos, szabadszemes észleléséhez kartondobozból

17:30: Észleljünk csillagködöket! (Varga György)

18:30: Vacsora.

19:15-20:15: NASA History (How We Get To The Moon) (2018) (104 min) (Balogh László) – English – with Hungarian subtitles and commentars.

Júl. 28. (vasárnap):

11:00: Elemi csillagászat II. Csillagászati koordinátarendszerek és alkalmazásuk (Cs. Sz.)

12:30: Ebéd.

13:30-14:30: Kötelezően választható az alábbi foglalkozások egyike:

  • 3D-s bolygómodellek kirakása
  • Műholdak papírmakettjeinek összerakása (az elkészült makettek hazavihetők!)
  • A Hold távolságának megállapítása fogyatkozások fényképeiről
  • Színképvonalak azonosítása valódi színképek és táblázatok segítségével
  • A Nap átmérőjének megmérése egy konzervdoboz, pauszpapír és egy vonalzó segítségével

17:30-18:30: Miért éppen a Marsra küldünk űrszondákat? (Bánfalvi Péter)

18:30: Vacsora.

19:30-20:30: Csillagászati anekdoták (Jandó Dániel)

Júl. 29. (hétfő):

11:00: Elemi csillagászat III. Csillagok állapotjelzői (Cs. Sz.)

12:30: Ebéd.

16-17: Rakéták II. (Jandó Attila)

18:30: Vacsora.

19:30: Asztrofotós előadás (Schmall Rafael)

Júl. 30. (kedd):

10:00: Egész napos kirándulás: csillagászati látnivalók, strandolás… Hideg ebéd, amit magunkkal viszünk.

18:30: vacsora

19:30 – 20:10: “Űrdiszkó”

Júl. 31. (szerda):

11:00: New Horizons és Ultima Thule (Ágoston Zsolt)

12:30: Ebéd.

14:00-15:00: Az exobolygók Love-száma (Csizmadia Szilárd)

16:30-18:00: Tábori vetélkedő

18:30: Vacsora.

Aug. 1. (csütörtök):

10:00: A táborban készült, közösségi felhasználásra és archiválásra szánt képek öszegyűjtése, másolása.

11:00: Táborzáró és hazautazás.

VCSE - Napészlelés a 2013. évi táborban, Borsos Gréta napmegfigyelése - Csizmadia Szilárd képe
VCSE – Napészlelés a 2013. évi táborban, Borsos Gréta napmegfigyelése – Csizmadia Szilárd képe

Az észlelőrét a háztól kb. 15 méterre található. Itt folynak majd szervezett formában mélyég-, Hold-, kettős-/változóészlelések. Az egyes észlelőcsoportokat este alakítjuk meg, hozzájuk önkéntesen lehet csatlakozni. Ezen felül természetesen saját távcsövet vagy egyesületit egyedi észlelőprogramhoz is használhattok. Az észlelésekhez való felkészüléshez kérjük, olvassátok el észlelési útmutatónkat (később töltjük fel).

VCSE - Észlelés a 2016-os táborban
VCSE – Észlelés a 2016-os táborban

A résztvevők kapnak egy kis észlelőfüzetet, amelybe mélyeges megfigyeléseiket jegyezhetik – ezt a füzetet kérjük a tábor végén leadni, később, igény esetén, elküldjük postán! Ebéd után az előző esti fényképek feldolgozása történik, illetve az egyes észlelők meteoradatainak számítógépre vitele – közösen, mindenki a saját észleléseit gépeli be!

Éjszakai csoportok, amelyekhez önkéntesen lehet csatlakozni (nem mindegyik éjjel fog mindegyik működni):

  • csillagképtanulás lézeres vezetéssel (Szente Hajnalka vagy más)
  • asztrotájkép-készítés műhelytitkai (Schmall Rafael)
  • elemi távcsőgyakorlatok nappal és éjszaka (jusztírozás/kollimáció, pólusraállás, objektumok kiválasztása és beállítása a látómezőbe, keresőtávcső párhuzamosítás, nagyítás választása stb. – Csizmadia TamásCsizmadia Szilárd és mások)
  • vizuális távcsöves észlelések (Csizmadia SzilárdJandó AttilaÁgoston Zsolt és mások)
  • készítsd el saját asztrofotód (Csizmadia SzilárdFábián KálmánSchmall Rafael és mások)

Ad hoc jelleggel más csoportok is alakulhatnak a táborban észlelési céllal.

A tábori viselkedés alapszabályai és etikettje

I. A TÁBORBAN MINDENKIT HAGYNI KELL ÉSZLELNI ÉS ALUDNI.

II. A TÁBORBAN SZÜRKÜLET UTÁN TILOS VAKU ÉS EGYÉB ERŐS FÉNY KÜLTÉRI HASZNÁLATA.

III. MIELŐTT BÁRKI MÁS (VAGY AZ EGYESÜLET) TULAJDONÁT KÉPEZŐ TÁVCSÖVET HASZNÁLNÁL, KÉRD KI A TULAJDONOS (VAGY AZ EGYESÜLETI ELNÖK, ILLETVE A FELELŐS) ENGEDÉLYÉT!

IV. SZIGORÚAN TILOS A TULAJDONOS (STB.) ENGEDÉLYE NÉLKÜL EGY BEÁLLÍTOTT TÁVCSŐHÖZ NYÚLNI.

V. ZÖLD LÉZERT HASZNÁLNI 21:30-TÓL VIRRADATIG CSAK ÓVATOSAN, MÁSOKRA VIGYÁZVA LEHET, AZ ASZTROFOTÓSOK ÉJSZAKA ELŐTT TETT KÉRÉSEIT MAXIMÁLISAN FIGYELEMBE VÉVE!

1./ Hozz saját távcsövet – de csak ha tudsz!

2./ Legyél felkészülve felhőszakadásra, szélre, porra, magas páratartalomra, rovarokra (szúnyogok!!), hőségre, hidegre!

3./ Tartsd tiszteletben a kialakult szokásokat! Ismerkedj meg velük mihamarabb!

4./ Ne dohányozz! Ha mégis, légy tekintettel a nemdohányzókra.

5./ Zenét csak fülhallgatón keresztül hallgass!

6./ Kerüld a hangoskodást és a zajongást, különösen reggel, ne zavard a még alvókat.

7./ Szedd össze magad után a szemetet!

8./ Szedd össze más után is a szemetet, és figyelmeztesd a másikat erre a vétségére!

9./ Mosogass el magad után!

10./ A tábort szervezők önkéntesek, akik ráadásul ugyanúgy fizettek részvételi díjat, mint Te. Ha látod, hogy egy szék odébb húzásával segítheted az előadótermet berendezni, vagy elpakolni, vagy hasonló, akkor menj oda és kérdés nélkül segíts!

11./ A kertkapukat stb. csukjad be. Ne jöjjön be idegen, a táborozók kutyái se szökjenek el.

12./ Élvezd a tábort!

Speciális „VCSE”-szabályok:

  1. A táborban mindenki a saját felelősségére vesz részt, téved el, rúg be és fullad vízbe.

  2. A táborban mindenkit hagyni kell észlelni és aludni. Az észleléstől való elvonásra utaló tevékenység (pl. nyilvánvaló derült előtti, mértéktelen alkoholizálásra való bujtogatás is) a szokások ellen való.

  3. Zenét mások által hallhatóan csak a táborvezető engedélyével lehet hallgatni.

  4. Aki elhagyja a tábor területét, értesítse a táborvezetőt erről – mielőtt még elmenne. Így nem keresgélünk és nem várunk Rád feleslegesen, továbbá, ha 24 órán belül nem kerülsz elő, szólunk a körzeti megbízottnak.

  5. Légy jókedvű!

Amit hozni kell (FONTOS LISTA!):

  1. Polifoam.

  2. Hálózsák. (Esetleg ezen felül még kispárna is.)

  3. Zseblámpa. (ZSEBLÁMPA!!!!) Ha lehet, piros szigetelőszalaggal leragasztva a lencséje, hogy éjszaka lehessen tőle észlelni még, de azért közlekedni is lehessen vele. A zseblámpába tegyél tábor előtti napon friss, új elemet!

  4. SZÚNYOGRIASZTÓ.

  5. Fürdőnadrág/fürdőruha.

  6. Jegyzetfüzet (sima lap).

  7. Toll, puha ceruza. (CERUZA feltétlenül!)

  8. Esetlegesen egy alátét az éjszakai rajzoláshoz (A4-es méretű) – nem kötelező.

  9. Meleg ruha. Júliusi éjszakákon néha előfordulhat, hogy nem 20 °C van hajnalban, hanem csak 3-4 °C!

  10. Ha van: csillagtérkép, katalógus, távcső (ha kell áram, akkor hosszabbítót is hozz: mert nekünk nincs elegendő! – az észlelőrétig egy hármas elosztót kiviszünk azért), kártya, társasjáték, régi tábori fotók, termosz – ezek nem kötelezők.

A táborba mindenkit szeretettel várunk!

Eljutás a táborba

Őrimagyarósdon belül a tábor megtalálását az alábbi térkép segíti:

VCSE - Odatalálás a táborhoz Őrimagyarósdon. A pirossal jelölt rész az észlelőrét. - Google Maps
VCSE – Odatalálás a táborhoz Őrimagyarósdon. A pirossal jelölt rész az észlelőrét. – Google Maps

Őrimagyarósd megközelítése:

Autóval:

Őrimagyarósd Zalaegerszegtől 33 km-re, autóval kb. 35 perc távolságra található. Zalaegerszegtől Zalalövő felé kell menni. Az ajánlott útvonal a kékkel jelölt, alternatív, kb. 3 perccel hosszabb útvonal a Nádasdon keresztülvezető, szürkével jelölt lehetőség:

Busszal: Zalaegerszegről zalalövői átszállással érhető el Őrimagyarósd. Az utazási idő Zalalövőig 28-30 perc, onnét Őrimagyarósdig 15 perc – az átszálláskor a várakozási idő 12-61 perc járattól függően. További tájékozódáshoz a www.menetrendek.hu oldalt ajánljuk.

Vonat: Zalalövő vasútállomásig lehet utazni külföldről, illetve Zalaegerszegről, Budapestről is. A Citadella nemzetközi gyorsvonat napjában egyszer megáll Zalalövőn (reggel 8:30-kor indul Budapest-Déliből), egyébként pedig jó zalaegerszegi csatlakozás van a Budapest Déli – Zalaegerszeg vonatokhoz. További tájékozódáshoz a https://www.mavcsoport.hu/ oldalt ajánljuk.

A táborral kapcsolatos egyéb kérdéseket a vcse@vcse.hu címre várjuk.

További kapcsolat: Dr. Csizmadia Szilárd, telefonon elérhető: 70/283 57 52.

A táborba – 80 főig – szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A program még változhat.

Dr. Csizmadia Szilárd

elnök, VCSE

 

Jegyzet:

(*) Korábbi táboraink helyszínei voltak: Dióskál (1993), Kehidakustány (1994, 1996, 1997, 1998, 1999), Egervár (1994), Pusztaszentlászló (1995, 2004), Salomvár (2000, 2001), Kustánszeg (2002), Páka (2003, 2006), Zalalövő (2005), Tornyiszentmiklós (2007, 2008), Bázakerettye (2009, 2010), Szécsisziget (2011), Sármellék (2012), Őrimagyarósd (2013), Daraboshegy (2014), Szentkozmadombja (2015), Zselickisfalud (2016, 2018), Ispánk (2017). Az eltelt több mint két évtized alatt a szervezők sora is kibővült.