Időről-időre előfordul, hogy egyszerre láthatjuk a Naprendszer összes bolygóját. Ilyen legutóbb 2020 nyarán fordult elő, amikor a Naprendszer összes bolygója ugyanabban az egyórás időszakban volt megfigyelhető. Amit mi láttunk akkor, arról itt számoltunk be. Ez nem egyedülálló esemény, mivel 2005-ben és 2016-ban hasonló jelenséget figyelhettünk meg. Most 2022. június második felében, keletről délre (balról jobbra) tekintve nemcsak láthattuk az öt szabadszemes bolygót, hanem a Naptól mért távolságaik sorrendjében következnek: keleten a Merkúr, majd jobbra haladva a Vénusz, a Mars, a Jupiter és végül a Szaturnusz. Az, hogy ismét Naptól mért távolságuk sorrendjében legyenek látszólag az égen, legközelebb csak 2492-ben következik be – utoljára 947-ben volt ilyen, hogy a sorrendet is tartották (2040-ben ismét lehet látni az összes szabadszemes bolygót egyszerre, de akkor nem tartják ezt a különleges sorrendet; viszont akkor majd az 5 szabadszemes bolygó egy 10 fokos területen belül lesz látható). A jelenség 2022. június 17-étől hajnalonként, 03:30 – 04:10 között volt megfigyelhető, de a leglátványosabb június 24-én hajnalban volt, amikor a holdsarló a Vénusz és a Mars között helyezkedett el. Részletesen lásd itt.

A következőkben a jelenségről a www.eszleles.hu-ra érkezett megfigyeléseket foglaljuk össze. Az első összefoglalót lásd itt.

Balázs Gábor észlelése 2022. május végéről:

Szép bolygósor, előtérben a La Palmán sok helyen megtalálható különös lila virágok sziluettjeivel. Délebbről sokkal jobb a sorakozó megfigyelése, mint otthonról.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Balázs Gábor, La Palma, Canon EOS 250D, Canon EFS 18-55, ISO 1600 10s
VCSE – Balázs Gábor, La Palma, Canon EOS 250D, Canon EFS 18-55, ISO 1600 10s

Ennél a májusi észlelésnél a Merkúr még nem csatlakozott a bolygófüzérhez (ez csak június 17-én történt meg, a Merkúr akkor vált megfigyelhetővé). Érdemes a fenti képen megfigyelni, hogy a Mars még a Jupiter és a Szaturnusz között látszódott. A Naprendszer működését, a bolygók mozgását láthatjuk akkor, amikor júniusban a Mars és a Jupiter látszó mozgása az égen olyan volt, hogy a Mars keletebbre került a Jupitertől, vagyis a Vénusz és a Jupiter között látszódott.

Fridrich János észlelése 2022. június 12-én:

Semmi extrát nem akartam, hogy mindenféle csodát műveljek a képpel. Kimentem a bolygókat fotózni nagy nagyításon, és mivel sokan kérdezősködtek, hogy milyen a média által hatalmasra beharangozott bolygósor, ezért vettem a fáradságot és pár kép erejéig lőttem rá úgy amúgy kézből, mert ugye az állványom foglalt volt. Én alapból esélytelennek találtam, hogy megörökítsem a Merkúrt; ahogy néztem, az objektívem még éppen befogta volna 10 mm-en, de a fénye bőven elveszett volna a fényes égi háttéren. 04:05-kor készült a kép, megvárva, hogy a Vénusz a távoli fák fölé emelkedjen. Ekkor a Merkúr éppen a horizonton tartózkodott csak. Még utána vártam annyit, hogy a 200/1000-es csővel 3x-os nyújtáson megtaláltam a Merkúrt, de értékelhetetlen videót sikerült belőle készíteni. Aznap hajnalban nem volt jó a légkör nagy nagyításon, csak a Szaturnuszt, a Jupitert és a Marsot sikerült feldolgoznom. A képet annyit piszkáltam meg, hogy az átalakított gép vörösét kicsit visszavegyem. Személyes vélemény, hogy hajnali 3-kor viszont vizuálisan nagyon szép volt, és bizony a bolygósor kiemelkedett a sötét ég hátteréből.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Fridrich János, Boba, 2022.06.12. Canon EOS 4000Da, Canon EF 10-18
VCSE – Fridrich János, Boba, 2022.06.12. Canon EOS 4000Da, Canon EF 10-18

 

Balázs Gábor észlelése 2022. június 13-án:

Két nap próbálkozás után június 13-án sikerült egy szemléltető értékű fotót készítenem a június második felére beharangozott nagy bolygóparádéhoz. Egyelőre helyszínt nem kerestem, a tiszta horizontú hátsó kertből készítettem az első képeket.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Balázs Gábor, Dabas, Canon EOS 250D, Canon EFS 18-55 EFS IS STM, 3x ISO 200 4s
VCSE – Balázs Gábor, Dabas, Canon EOS 250D, Canon EFS 18-55 EFS IS STM, 3x ISO 200 4s

 

Ágoston Zsolt észlelése 2022. június 18-án:

Június 18-a hajnalban, 03:30 és 04:10 között figyeltem meg a bolygófüzért, a Zalaegerszeg melletti Gébárti-tó partjáról. A máskor horgászokkal és strandolókkal teli tó csaknem kihalt volt, csak néhány álmatlan kacsa úszott a tó felszínén.

A helyszínre érkezésemet követően jöttem rá, hogy a Hold már a tavat övező fák takarásában van, a Szaturnusztól “jobbra”. A Jupiter feltűnően fényes volt, mellette a Mars jellegzetesen vöröses színben ragyogott. A Szaturnusz kissé halvány volt, a Vénusz fénye viszont túlvilágította az egyre fényesedő ég alját. A Merkúr sajnos elég későn kelt fel, elveszett a kelő Nap fényében. Négy óra után összepakoltam és hazaindultam.

A fénykép készítéséhez Sony A7s fényképezőgépet és Samyang 14 mm/f2,8 objektívet használtam, ISO 400 érzékenységgel és 2 s záridővel, f/4 rekeszen.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Ágoston Zsolt, Zalaegerszeg Gébárti-tó, 2022.06.18. Sony A7s, Samyang 14mm f/2,8; ISO400, 2s, f/4
VCSE – Ágoston Zsolt, Zalaegerszeg, Gébárti-tó, 2022.06.18. Sony A7s, Samyang 14 mm f/2,8; ISO 400, 2s, f/4

 

Krischbaum Tamás észlelése 2022. június 19-én:

Egy barátommal elhatároztuk, hogy június 19-én hajnalban észleljük, és ha tudjuk, megörökítjük eme ritka bolygósorozatot. Közben jót beszélgettünk az univerzum csodáiról. Nagyjából hajnali 3 órakor keltünk és 3:15-kor már az észlelőhelyen voltunk, egészen napkeltéig. Az észlelőhelyet előzetes felmérés után választottam a lakóhelyemtől nem messze lévő kis dombon. A légköri nyugodtság, igaz, nem volt a legjobb, de ahogy hajnalodott, egyre tisztább lett a légkör. Egyedül a Hold erős fényszennyezése nehezítette a felvételek készítését. Fotózás közben binokulárral végeztünk hold- és bolygómegfigyelést is. Újabb maradandó élménnyel gazdagodtam.

A felvételt Nikon D610 típusú fényképezőgéppel és egy Tokina ATX 17 mm-es objektívvel készítettem. Kettő “szeletből” lett összeillesztve a végleges fotó. Az utófeldolgozást Adobe Lightroom és Photoshop programokkal végeztem.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Krischbaum Tamás, Nikon D610, Tokina ATX 17MM F/3,5, ISO400 5sec F/10 Kemendollár 2022.06.19
VCSE – Krischbaum Tamás, Nikon D610, Tokina ATX 17 mm F/3,5, ISO 400 5 sec F/10 Kemendollár, 2022.06.19.

 

Makár Dávid észlelése 2022. június 19-én:

Néhány VCSE-s tagtársammal kitelepültünk megfigyelni a hajnali bolygófüzért az egyik kedvenc helyemre az egész megyében. A Bagod és Boncodfölde közötti tisztást választottuk ki remek horizontja és kellemes hangulata miatt.

A Merkúrt szabad szemmel sajnos a halványsága és horizonthoz való közelsége miatt nem tudtuk megfigyelni.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Makár Dávid, Boncodfölde 2022.06.19, Canon 6D & Samyang 20mm F/1.8 2 elemes panorámakép F/6.3 ISO-800 1/3s
VCSE – Makár Dávid, Boncodfölde, 2022.06.19. Canon 6D & Samyang 20 mm F/1.8 2 elemes panorámakép F/6.3 ISO-800 1/3s

 

Péter Attila észlelése 2022. június 19-én:

Próbálkoztam fotóval is, de nem nekem való az asztrotájképezés, így a rajznál maradtam. Gondoltam, ezt is ki kell próbálni. A vizuális látványt nem tudtam visszaadni, vagy csak nekem nem megy, de talán kezdésnek jó lesz.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Péter Attila rajzos megfigyelése, Boncodfölde 2022.06.19.
VCSE – Péter Attila rajzos megfigyelése, Boncodfölde, 2022.06.19.

 

Ágoston Zsolt észlelése 2022. június 19-én:

Kihasználva a hétvégi kedvező időjárást, a Vega Csillagászati Egyesület tagjaiból álló kisebb csapat hajnali három órakor elindult a Boncodfölde és Bagod településeket összekötő úthoz, a Zala folyó völgyébe megfigyelni a 2022-es bolygófüzért. A sík területre érve gyorsan kitelepítettük a fényképezőgépeinket, egy 7×50-es binokulárt és egy 200/1000 mm-es Dobson távcsövet, amivel vizuálisan is megfigyelhettük a bolygókat, 96x-os nagyítással. Kiérkezésünket követően keleten, a távoli fák koronájából előbújt a Vénusz, az éppen a Szaturnusz és Jupiter bolygók között elhelyezkedő 72%-os fázisú Hold pedig szépen bevilágította a tájat. A távcsővel megfigyeltük a Szaturnuszt és gyűrűit, a Hold krátereit, a Jupiter felhősávjait, a Marsot és a Vénuszt. Négy óra után a távcsővel megtaláltuk a keleten, alacsonyan lévő Merkúrt is, bár a gyorsan világosodó ég alján szabad szemmel már nem láttuk. A kelő Nap egyre erősödő fényében összepakoltunk és hazaindultunk.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Ágoston Zsolt, Boncodfölde 2022.06.19. Sony A7s, Samyang 14 mm f/2,8; ISO 200, 4s, f/4
VCSE – Ágoston Zsolt, Boncodfölde, 2022.06.19. Sony A7s, Samyang 14 mm f/2,8; ISO 200, 4s, f/4

Csizmadia Szilárd megfigyelése 2022. június 20-án:

Berlinből, tiszta, felhőtlen ég alól sikerült megfigyelni a Vénusztól a Szaturnuszig szabad szemmel a bolygókat. A Merkúrt sajnos 10x50B-vel sem találtam meg. Erről a városi szmog tehetett, mert hiába mentem ki a városból autóval egy jó horizontú helyre, sajnos, a város felett koszos, ködszerű volt az ég. Hajnali 3:00-tól 4:30-ig végeztem a megfigyelést. Nagyon kellemes látvány volt, főleg, amikor még nem világosodott ki az ég. A Vénuszt azonban már csak a hajnali világosodásban sikerült észrevenni.

Molnár Attila megfigyelése 2022. június 20-án:

Hajnalban a Gellért-hegyre mentünk fel, onnan volt biztos rálátás a bolygókra. A kép 18 mm-en készült. Mivel a látómezőbe nem fért bele, így 6 darab panelből lett összerakva. 03:35-kor készültek a képek. Féltem, hogy a városi fények ellehetetlenítik a dolgot, de meglepetésemre nagyon szép egünk volt. Igaz, csalóka is volt, mert távcsővel már nem nagyon akartak jönni a részletek. Ahogy jött fel a Nap, úgy lettek egyre szebbek a bolygók távcsőben, érdekes élmény volt.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Molnár Attila 2022.06.20. Budapest, Nikon D3200, 18-54mm, ISO800, 1/2s, f3,5
VCSE – Vega Csillagászati Egyesület – Molnár Attila 2022.06.20. Budapest, Nikon D3200, 18-54 mm, ISO 800, 1/2s, f3,5

 

Román Dávid észlelése 2022.06.20-án:

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Román Dávid, Budapest - Mátyásföld, 2022.06.20. Canon EOS 77D, Canon EF-S 10-18mm, 10s ISO200, f/4,5
VCSE – Román Dávid, Budapest – Mátyásföld, 2022.06.20. Canon EOS 77D, Canon EF-S 10-18 mm, 10s ISO 200, f/4,5

 

Balázs Gábor észlelése 2022.06.24-én:

24-én hajnalban hosszú idő után ismét a Szent Jakab sétányon fotóztam. Sokat változott a helyszín március óta. Mikor odaértem, a Vénusz még a horizont alatt járt, és a Holdat is egy fa takarta. Gyorsan kellett új helyszínt találni, a régi nem volt megfelelő a teljes bolygósor megörökítéséhez.

A sétány egyik hátsó útján sikerült jó helyet találnom, ahonnan a Vénusz a fák között kelt és a Hold a többi bolygóval együtt a kilátó és a sétány fahídjai felett látszódtak. A kisebb tavak víztükrét a nádas eltakarta, de a képen mégis látható egy pici vízfelszín.

Hajnalban a hazaút előtt a Merkúrt is igyekeztem szabad szemmel megkeresni, de a horizonthoz való közelsége miatt elveszett a hajnali horizont fényében.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Balázs Gábor, 2022.06.24. Dabas. Canon EOS 250D, Canon EFS 18-55, 9x ISO 200 2s
VCSE – Vega Csillagászati Egyesület – Balázs Gábor, 2022.06.24., Dabas. Canon EOS 250D, Canon EFS 18-55, 9x ISO 200 2s

 

Balázs Gábor észlelései 2022.06.26-án:

Az elmúlt időszakban mindenki a bolygósorról kérdezett, de az igazi látványosság ennek árnyékába került. 28-ig látható a bolygósor, 26-án hajnalban viszont egy csodás együttállást láthattunk. Épp kelt a Fiastyúk nyílthalmaz, amikor még a helyszínt kerestem. Aggódtam picit, mert felhők is gyülekeztek pont ott, ahol a célobjektumok kelnek. A mező egészét egy magányos szénabála törte meg. Ez lett végül a fő fotótémám. A holdsarlót és vele együtt a földfényt már csak akkor pillantottam meg, mikor már a felhők mögül ért ki. Utoljára a Vénusz kelt fel a horizonton. Maga a Vénusz és a Hold együttállása is gyönyörű látvány volt, de a látványhoz a Fiastyúk nyílthalmaz jelenléte is nagyban hozzájárult.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Balázs Gábor, 2022.06.26. Dabas. Canon EOS 250D, Canon EF 70-300mm f/4-5.6, Ég: ISO 800 1s, Előtér: ISO 100 2s
VCSE – Balázs Gábor, 2022.06.26., Dabas. Canon EOS 250D, Canon EF 70-300 mm f/4-5.6, ég: ISO 800 1s, előtér: ISO 100 2s

Szerencsére időben vettem észre a mellettem lévő növényen hálót készítő pókot, így az együttálláshoz valami előtér is került:

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Balázs Gábor, 2022.06.26. Dabas. Canon EOS 250D, Canon EF 70-300mm f/4-5.6, ISO 800 1s
VCSE – Balázs Gábor, 2022.06.26., Dabas. Canon EOS 250D, Canon EF 70-300 mm f/4-5.6, ISO 800 1s

Rövid áttekintést adok a Zalaegerszegen és környékén, 2022. tavasz végén és nyár elején tartott csillagászati rendezvényekről:

A felvétel egy korábbi távcsöves bemutatón készült Zalaegerszeg főterén.
A felvétel egy korábbi távcsöves bemutatón készült Zalaegerszeg főterén.

Botfa, Hűvös Kastély

Előadó: Bánfalvi Péter

Május utolsó hetében egy 2. osztályos csoport bentlakásos, elsősorban természetvédelmi táborába hívtak meg csillagászati előadás és távcsöves bemutató tartására. A mindszentys másodikosok nagy érdeklődés tanúsítottak a diaképes előadás során és sok értelmes kérdést tettek fel a távcső mellett is. Lencsevégre kaptunk halmazokat, kettőscsillagokat. Sajnos a bolygók és a Hold nem volt bemutatásra alkalmas pozícióban. (28 fő és 2 pedagógus)

Olvasd tovább

Időről-időre előfordul, hogy egyszerre láthatjuk a Naprendszer összes bolygóját. Ilyen legutóbb 2020 nyarán fordult elő, amikor a Naprendszer összes bolygója ugyanabban az egyórás időszakban megfigyelhető volt. Amit mi láttunk akkor, arról itt számoltunk be. Ez nem egyedülálló esemény, mivel 2005-ben és 2016-ban hasonló jelenséget figyelhettünk meg. Most 2022. június második felében, keletről délre (balról jobbra) tekintve nemcsak láthatjuk az öt szabadszemes bolygót, hanem a Naptól mért távolságaik sorrendjében következnek: keleten a Merkúr, majd jobbra haladva a Vénusz, a Mars, a Jupiter és végül a Szaturnusz. Az, hogy ismét Naptól mért távolságuk sorrendjében legyenek látszólag az égen, az legközelebb csak 2492-ben következik be – utoljára 947-ben volt ilyen, hogy a sorrendet is tartották (2040-ben ráadásul az 5 szabadszemes bolygó egy 10 fokos területen belül lesz látható). A jelenség 2022. június 17-étől hajnalonként, 03:30 – 04:10 között már megfigyelhető, de a leglátványosabb június 24-én hajnalban lesz, amikor a holdsarló a Vénusz és a Mars között, középen lesz megfigyelhető. Részletesen lásd itt.

Kihasználva a hétvégi kedvező időjárást, a Vega Csillagászati Egyesület tagjaiból álló kisebb csapat hajnali három órakor elindult a Boncodfölde és Bagod településeket összekötő úthoz, a Zala folyó völgyébe megfigyelni a jelenséget. A megfigyelők: Péter Attila, Vizsi Csaba, Vizsi Imre, Makár Dávid és Ágoston Zsolt. A sík területre érve gyorsan kitelepítettük a fényképezőgépeinket, egy 7×50-es binokulárt és egy 200/1000 mm-es Dobson távcsövet, amivel vizuálisan is megfigyelhettük a bolygókat, 96x-os nagyítással. Kiérkezésünket követően keleten, a távoli fák koronájából előbújt a Vénusz, az éppen a Szaturnusz és Jupiter bolygók között elhelyezkedő 72%-os fázisú Hold pedig szépen bevilágította a tájat. A távcsővel megfigyeltük a Szaturnuszt és gyűrűit, a Hold krátereit, a Jupiter felhősávjait, a négy legnagyobb holdját, a Marsot és a Vénuszt. Négy óra után a távcsővel megtaláltuk a keleten, alacsonyan lévő Merkúrt is, bár a gyorsan világosodó ég alján szabad szemmel már nem láttuk. A kelő Nap egyre erősödő fényében összepakoltunk és hazaindultunk.

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Ágoston Zsolt, Boncodfölde 2022.06.19. Sony A7s, Samyang 14mm f/2,8; ISO200, 4s, f/4
VCSE – Vega Csillagászati Egyesület – Ágoston Zsolt, Boncodfölde 2022.06.19. Sony A7s, Samyang 14 mm f/2,8; ISO 200, 4s, f/4

 

VCSE - Vega Csillagászati Egyesület - Makár Dávid, Boncodfölde 2022.06.19, Canon 6D & Samyang 20mm F/1.8 2 elemes panorámakép F/6.3 ISO-800 1/3s
VCSE – Vega Csillagászati Egyesület – Makár Dávid, Boncodfölde 2022.06.19. Canon 6D & Samyang 20 mm F/1.8 2 elemes panorámakép F/6.3 ISO-800 1/3s

Olvasd tovább

NYERJ INGYENES TÁBOROZÁST CSILLAGÁSZATI KVÍZEN!

TOVÁBB A FELADATOKHOZ! Figyelem, a feladatok betöltése akár egy percet is igénybe vehet!

2020. évi táborunk (Ágoston Zsolt)

A kvízjáték 2022. június 28-án éjfélkor zárul. Azután további megoldásokat nem fogadunk el. A megoldásokat és az eredményeket július 1-e táján itt tesszük közzé.

A 2021. évi és a 2020. évi kvízfeladatok itt, illetve itt találhatók, a 2019. éviek pedig itt.

A negyvenegynéhány feladatból álló kvíz bármikor megszakítható, és onnét folytatható, ahol abbahagytad.

KATEGÓRIÁK:

Olvasd tovább

Szeretettel hívjuk meg kedves tagtársainkat és minden érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület 2022. évi rendes közgyűlésére! Tudnivalók:

A közgyűlés ún. hibrid közgyűlés lesz. Ez azt jelenti, hogy részt lehet venni rajta személyesen is (ld. alább), és zoom-on keresztül virtuálisan is. A zoom-linket később küldjük ki a tagtársaknak, április 22-ig.

A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) elnöksége tehát a VCSE 2022. évi rendes közgyűlését az alábbi időpontra és helyszínre összehívta:

időpontja: 2022. április 23. (szombat), 14:00 óra,

helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 243. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó), illetve zoomon keresztül virtuálisan.

Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a megismételt közgyűlést ugyanarra a napra, változatlan helyszínnel és napirenddel az elnökség összehívta 14:15 órai kezdettel. Ez a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
VCSE – 2014. évi közgyűlés

Fontosabb dátumok és program:

2022. április 8.: A közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak, a honlapon való elhelyezése (ez az oldal). A tisztségviselők már jelölhetők (ld. alább).

Április 12.: Eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend (ld. alább) kiegészítését.

Április 14.: Az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.

Április 16.: A napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)

Március 25.: A tisztségviselők jelölésének határideje (már lezárult).

Április 12. 14 órától április 23. 14:30-ig: tisztújítás. A Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottság (JSZB, tagjai: Dr. Csizmadia Szilárd, Jandó Dániel, Szente Hajnalka) ápr. 12-én kiküldik tagtársainknak e-mailben a szavazat leadásához szükséges linket, a szavazatleadó oldalra történő belépés azonosítóját és jelszavát. A szavazás titkos; a JSZB csak azt látja, kik szavaztak, de az eredményt a szavazás lezárultáig nem. Szavazategyenlőség esetén majd az elnök szavazata vagy a közgyűlés dönt. Kérjük, vegyetek részt legalább az elektronikus választáson! A választás határidejét a VCSE elnöke a közgyűlésen meghosszabbíthatja egészen a közgyűlési eredményhirdetésig (hogy esetleges késők is leadhassák szavazatukat).

ÁPRILIS 23. (szombat): 

14:00: Tisztújító közgyűlés kezdete. 

(14:15: Határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés kezdete.)

A közgyűlés (kb. 120 perc) napirendje:

1./ Elnöki megnyitó és jegyzőkönyvvezető választása. (2 perc)
2./ Napirend kiegészítése. (2 perc)
3./ Elnökségi beszámoló a 2021. évi gazdálkodásról és tevékenységről, beszámolók, mérleg stb. megszavazása. (21 perc) – A beszámolókat és a jelentéseket e-mailben kiküldjük közgyűlés előtt tagtársainknak. A közgyűlésen a beszámoló nem kerül ismertetésre, hiszen közgyűlés előtt elolvashatjátok majd.
4./ 2022. évi HJD odaítélése. (10 perc)
5./ Alapszabály módosítása (35 perc). Az alapszabály-módosítási javaslatra és a vitalapra mutató linket tagtársaink már megkapták. Amennyiben a vitalapon a vita lefolytatható, akkor a közgyűlésen már csak szavazunk; amennyiben a vita folytatódik a közgyűlésen is, akkor az időkeret lehetőség szerinti betartását kérjük.
6./ Tisztségviselőink megválasztása a 2022-2024-es időszakra. (15 perc, a szavazatokat a megelőző napokban, április 12-től kezdve kell leadni elektronikusan.)
7./ A következő időszak egyesületi tervei és egyebek. (30 perc)
A közgyűlés után 15 perc szünetet tartunk, majd kötetlen beszélgetésre kerül sor a helyszínen.
A helyszínre történő odatalálást segítendő közöljük az alábbi térképeket és fényképeket:
A távolból érkezők a vasútállomástól az 1-es, 10-es buszokkal tudnak eljutni a közgyűlés helyszínéhez. A busszal érkezők a buszpályaudvartól nyugati irányban gyalogoljanak az első közlekedési lámpáig, és a ott forduljanak délre (balra), a Kovács Károly tér végén pedig a Kosztolányi utcán folytassák útjukat. (Ebben az utcában van a térképen jelölt 1-es, 10-es busz megállója is, ők a térképre tekintve felülről érkeznek ebbe az utcába.) A kocsival érkezők a környéken több helyen is parkolhatnak. Szombaton 14 óra után az utcán és a szabadtéri parkolókban a parkolás ingyenes, előtte fizetős; a parkolóházban azonban 14 óra után is kell fizetni.

zalaegerszeg_terkep

Ez a kép kissé régi, de a lényeget mutatja, melyik árkád alatt kell átmenni és ott utána rögtön balra lesz a bejárati ajtó (tehát a bejárat az épület háta mögött van!):

TIT_ház_2

Parkolni a közeli parkolóházban lehet (240.- Ft/óra 14 óra előtt, 100.- Ft/óra 14 óra után), az utcán kb. 360.- Ft/óra (ha távolabb parkolsz az autóddal, akkor olcsóbb is lehet). A legtöbb helyen szombaton, 14:00 óra után már ingyenesen lehet parkolni.

EGYÉB INFORMÁCIÓK 
A közgyűlés határozatképessége
A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint a fele jelen van (jelenleg legalább 106 fő tagtárs jelenlétét jelenti ez). Amennyiben a közgyűlés határozatképtelennek bizonyulna, arra az esetre az elnökség már most új közgyűlést hív össze, amely a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz az eredetileg meghirdetett napirendi pontokban. Ezt a megismételt közgyűlést változatlan helyszínnel és napirenddel tartjuk ugyanaznap 14:15 órai kezdettel.
Részvétel megbízott képviselő útján:
Az a tagtárs, aki személyesen nem tud részt venni a közgyűlésen, az megbízhat valakit, hogy képviselje őt a közgyűlésen és szavazzon vagy felszólaljon helyette. A képviselethez szükséges formanyomtatvány innen tölthető le: közgyűlési képviselet-meghatalmazás, és kétféleképpen juttatható el a VCSE-hez: vagy aláírt, szkennelt változatát kell legkésőbb 2022. április 22-ig a vcse@vcse.hu címre elküldeni az Egyesület elnökének címezve, vagy másnap, a közgyűlés kezdetéig kell odaadni a képviselő által az Egyesület elnökének a közgyűlést megelőző negyedórában. Kérjük tagtársainkat, hogy ha nem tudnak eljönni a közgyűlésre, a közgyűlés határozatképességét biztosítandó, képviselő útján vegyenek részt a közgyűlésen.
Tisztségviselők választása
A tisztségviselők megválasztása elektronikusan zajlik a közgyűlést megelőzően 2022. április 12-23. között. Aki a közgyűlésen jelen van, az még ott elektronikusan leadhatja majd a szavazatát, és azt figyelembe vesszük. A szavazás lezárulta 14:30-kor lesz vagy utána picivel.
Az elektronikus tisztújítással igen sok időt spórolunk.

VCSE, 2022. április 8.