Egy bolygót akkor látunk jól, ha napnyugta után még sokáig megfigyelhető, fényes és nagy átmérőjű, vagy ha napkelte előtt nagyon korán felkel – netán egész éjjel fenn van az égen. A Merkúrt a legnehezebb megfigyelni a Naprendszer szabad szemmel látható bolygói közül, olyannyira, hogy pl. Kopernikusz sohasem látta saját szemével ezt az égitestet! [1] Pedig fényesebb lehet a Vegánál vagy a Capellánál is, a csillagok közül csak a Nap és a Szíriusz fényesebb nála. Megfigyeléséhez jó nyugati, illetve keleti horizontú megfigyelőhelyre van szükség.

VCSE - A Merkúr bolygó a Messenger űrszonda felerősített színezésű felvételén (emberi szemmel szürkésnek látnánk a bolygót). - NASA
VCSE – A Merkúr bolygó a Messenger űrszonda felerősített színezésű felvételén (emberi szemmel szürkésnek látnánk a bolygót). – NASA

A Naprendszerben a Merkúr a legbelső bolygó, egyben a leggyorsabb mozgású is: erősen excentrikus pályáján mintegy 88 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat. Emiatt legtöbbször a Naphoz közel tartózkodik az égbolton, a Földről nézve nagyon kicsi a Nap és a Merkúr közti szög (ld. ábra lentebb). Ezt a szöget a Merkúr elongációjának (Naptól való kitérésének) nevezzük. A Merkúr szabad szemmel a Földről nézve csak a horizont közelében látszik az esti vagy a hajnali szürkületi égbolton nagy néha, egyébként pedig elveszik a Nap fényözönében. Minél nagyobb az elongáció, annál messzebb látszik a Merkúr az égbolton a Naptól, és így annál könnyebb megfigyelni. Nagyobb elongációszögeknél ugyanis nem tűnik el a Nap fényében. Önmagában azonban nem elegendő a Merkúr megpillantásához, hogy nagy legyen az elongációja. Ha ugyanis a kitérés a Naptól a zenit felé – függőlegesen felfelé – lenne, akkor jóval a Nap után nyugodna és könnyedén megfigyelhetnénk; ha viszont a kitérés a horizonttal párhuzamos (vízszintes), akkor a Merkúr esetleg előbb lenyugszik, mint a Nap, és egyáltalán nem látjuk az esti szürkületben. Mindezeket az ekliptikát és a horizontot bemutató ábrán lehet látni. Az, hogy az elongáció a zenit felé, illetve a horizonttal párhuzamosan történjen, az Magyarország földrajzi szélességein persze nem következik be, inkább oldalra valamelyik irányban ferde szögben tér ki a Naptól. Az egyenlítő környékén azonban elképzelhető, hogy ha a Merkúr legnagyobb kitérése (elongációja) pl. napéjegyenlőségkor következik be, akkor a Merkúr szinte tökéletesen pontosan a zenit irányába látszik a Naptól. Ez azért lehetséges, mert ilyenkor az ekliptika onnét nézve majdnem merőleges a horizontra. Az egyenlítő széles környékéről ilyenkor a Merkúr láthatósága sokkal jobb, mint északabbi vagy délebbi szélességekről.

VCSE - A Merk+r es a fol palyaja.
VCSE – A Merkúr elongációjának változása erősen excentrikus pályája következtében. Középen a Nap, a belső ellipszispálya a Merkúr pályája, a külső a Föld pályája. MAR, SEP: március, szeptember, a Föld pályáján a hónapok kezdőbetűi szerepelnek körbe-körbe. Aphelion: naptávol, Perihelion: napközel. Greatest E. elongation: legnagyobb keleti kitérés, Greatest W. elongation: legnagyobb nyugati kitérés. Az ábra világosan mutatja, hogy a Merkúr nagy, e=0,2056 nagyságú excentricitása miatt a legnagyobb kitérések szögei erős határok között mozognak. Balra a SEP felirat mellett a Tavaszpont jele. Az ábrabeli csillagászati jelek listáját lásd a cikk végén. Az angol nyelvű feliratok magyarázata:  – A kép forrása: JRASC, Northcutt, ld. [1]

Északabbi – vagy délebbi – szélességekről tehát egyszerre két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a Merkúrt jól láthassuk: legnagyobb kitérésében kell lennie és az ekliptikának – amelynek síkjához közel mozognak a bolygók, a Merkúr pályája ehhez csak kb. 7°-kal hajlik – nagy szöget kell bezárnia a horizonttal.

Törvényszerűen a Merkúr Naptól való legnagyobb kitérései – a Naptól keleti vagy nyugati irányban – 22 nappal az alsó együttállás előtt és után következnek be. (Az alsó együttállás az a pillanat, amikor a Nap és a Merkúr ekliptikai hosszúsága ugyanaz és a Merkúr a Nap és a Föld között tartózkodik. Ilyenkor az ekliptikára vetítve a Nap, a Merkúr és a Föld egy egyenesen vannak. Merkúr-átvonulás a Nap előtt azonban nem mindig következik be ilyenkor a Merkúr pályahajlása miatt.) A Merkúr legnagyobb kitéréseinek szöge 18° és 28° között váltakozik attól függően, hogy a Merkúrt napközelsége vagy naptávolsága idején látjuk legnagyobb elongációjakor (ld. fentebb). A vénuszpálya excentricitása a merkúrpályáénál sokkal kisebb, ott majdnem mindig 47° körüli a legnagyobb kitérés szöge.

Az északi féltekéről nézve az ekliptika dőlésszöge a horizonthoz a tavaszi napéjegyenlőségkor, estefelé a legnagyobb, illetve őszi napéjegyenlőségkor hajnal felé. Ha a legnagyobb kitérései tavasszal kelet felé, ősszel nyugat felé ilyentájt következnek be, akkor kb. a napéjegyenlőségek körüli két hetes időszakban nagyon jól lehet látni az istenek hírnökéről elnevezett gyorsmozgású Merkúrt.

Ezek ritka pillanatok, pl. 1919-1965 között negyvenhat éven át nem került a Merkúr legnagyobb keleti kitérésbe a tavaszi napéjegyenlőség környékén [1].

 

VCSE - 2019. márc. 20. napnyugta környékén az ekliptika helyzete a nyugati horizonton Zalaegerszegről nézve (tavaszi napéjegyenlőség idején). Az alsó vízszintes vonal a helyi - elméleti, matematikai - horizont. A ferdén felfelé dőlő vonal az ekliptika, a Nap éves látszó útja az égbolton (a Nap természetesen az ekliptikán van). Figyeljük meg, milyen meredek szögben metszi az ekliptika vonala a horizontot. Amennyiben a Merkúr legnagyobb keleti kitérésben van ekkor, akkor ilyentájt az ekliptika vonalán felfelé látszik a Naptól és jó magasan van még napnyugta után is és sokára nyugszik a Nap után. - CdC

VCSE – 2019. márc. 20. napnyugta környékén az ekliptika helyzete a nyugati horizonton Zalaegerszegről nézve (tavaszi napéjegyenlőség idején). Az alsó vízszintes vonal a helyi – elméleti, matematikai – horizont. A ferdén felfelé dőlő vonal az ekliptika, a Nap éves látszó útja az égbolton (a Nap természetesen az ekliptikán van). Figyeljük meg, milyen meredek szögben metszi az ekliptika vonala a horizontot. Amennyiben a Merkúr legnagyobb keleti kitérésben van ekkor, akkor ilyentájt az ekliptika vonalán felfelé látszik a Naptól és jó magasan van még napnyugta után is. Ezért csak sokára nyugszik a Nap után. – CdC

 

 

VCSE - A nyugati horizont Zalaegerszegről nézve 2019. szept. 23-án napnyugta előtt, őszi napéjegyenlőség környékén. Az ekliptika most sokkal laposabb szögben metszi a horizontot, mint tavaszi napéjegyenlőségkor (v.ö. fenti ábrával). Hiába van a Merkúr messze a Naptól, rajta az ekliptikán, nagyon hamar lenyugszik a Nap után. Érdemes észben tartani, hogy hajnalban, napkelte környékén éppen fordított a helyzet: akkor tavasszal van lapos szögben és ősszel nagy szöghajlással a horizonthoz képest az ekliptika. - CdC                  VCSE – A nyugati horizont Zalaegerszegről nézve 2019. szept. 23-án napnyugta előtt, őszi napéjegyenlőség környékén. Az ekliptika most sokkal laposabb szögben metszi a horizontot, mint tavaszi napéjegyenlőségkor (v.ö. fenti ábrával). Hiába van a Merkúr messze a Naptól, rajta az ekliptikán, nagyon hamar lenyugszik a Nap után. Érdemes észben tartani, hogy hajnalban, napkelte környékén éppen fordított a helyzet: akkor tavasszal van lapos szögben és ősszel nagy szöghajlással a horizonthoz képest az ekliptika. – CdC

A fenti két fontos tényezőhöz járul még egy faktor, ami a Merkúr láthatóságát befolyásolja, ez pedig a bolygópálya inklinációja (m.: pályahajlása). A Merkúr pályája hét fokkal hajlik az ekliptikához, vagyis ennyivel lehet az ekliptika (magyarul: nappálya, ti. a Nap látszó pályája az égbolton) felett vagy alatt. Jelenleg a pálya elhelyezkedése olyan, hogy a tavaszi kitérésekkor felette van az ekliptikának a Merkúr, az őszi kitérésekkor pedig alatta. Ebből következően, az északi féltekén a tavaszi kitérésekkor a pályahajlás segíti, ősszel rontja a láthatóságokat.

A merkúrpálya ekliptikával vett metszéspontja lassan forog, évente 570″-et megy odébb a többi bolygó okozta gravitációs perturbációk és az általános relativitáselmélet effektusai miatt. Szép lassan tehát a pályahajlás megfordul, egy idő múlva már másképp befolyásolja a tavaszi és az őszi láthatóságokat.

A fent elmondottak minden évre érvényesek. A következőkben viszont csak 2019-re vonatkozóan adjuk meg a Merkúr legnagyobb keleti és nyugati kitéréseinek időpontját, szögtávolságát a Naptól, illetve azt, hogy mennyi idővel nyugszik a Nap után, illetve kell a Nap előtt Zalaegerszegről nézve:

Merkúr legnagyobb keleti kitérésben (esti láthatóságok) 2019-ben:

február 27. 18°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 1 óra 40 perccel.

június 23. 25°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 1 óra 35 perccel.

október 20. 24°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 41 perccel.

Ezekben az adatokban elemi erővel mutatkozik meg az ekliptika dőlésszögének fentebb említett szerepe. Október 20-án hiába van hat fokkal messzebb a Naptól látszólag a Merkúr (24°-ra), mint február 27-én (18°-ra), október 20-án alig 11 percünk van a horizont közelében a Merkúr észrevételére és csak 41 perccel nyugszik a Nap után (ugyanis legalább fél órát várni kell a Merkúr megpillanthatóságára napnyugta után, akkor lesz csak elég sötét az égbolt ahhoz, hogy észrevegyük). Ezzel szemben febr. 27-én 1 óra 40 perccel nyugszik a Nap után a legbelső bolygó, amikorra már teljesen be is sötétedik. Meg kell jegyezni, hiába nyugszik a Merkúr jó másfél órával a Nap után június 23-án, ez a nyári napforduló környékére esik, amikor a szürkület időtartama a leghosszabb, sokáig világos van még napnyugta után, ami nem kedvez a bolygó megfigyelésének.

Merkúr legnagyobb nyugati kitérésben (hajnali láthatóságok) 2019-ben:

április 11. 28°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 45 perccel.

augusztus 10.  19°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 1 óra 37 perccel.

november 28. 20°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 1 óra 56 perccel.

Itt is ugyanaz látszik, mint a 2019-es esti láthatóságoknál: az ekliptika dőlésszöge is fontos, nemcsak a Naptól mért szögtávolság: hasonlítsuk csak össze az április 11-i és a november 28-i nyugati elongáció adatait!

A Merkúr legjobb 2019. évi láthatóságai tehát a február 27-e és a november 28-a környéki hetek (február utolsó és március első hete az esti láthatósághoz, november utolsó hete és december első hete a hajnali láthatósághoz). Ha valaki szereti a kihívásokat, akkor az augusztus 10-e körüli időszakban, a hajnali szürkületben, az ég világosodásának kezdetén, és június 23-a környékén este is meg lehet próbálkozni a Merkúr felkeresésével. A legjobb időszakokat aláhúzással jelöltük.

A fenti egyik ábrán szereplő csillagászati jelek listája:

Föld csillagá-szati jele

 

 

Merkúr csilla-gászati jele

 

A pálya felszálló és leszálló csomójának csillagászati jele

 

Felhasznált irodalom:

[1] R. J. Northcott: The Visibility of the Planet Mercury, megjelent: Journal of the Royal Astronomical Society of Canada, 59. kötet 28. oldal (1965)

[2] JPLEPH.405 efemeriszek és saját számítások.

[3] Kosmos Himmels – Jahr 2019, írta: Hans-Ulrich Keller

A következőkben novemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap novemberben 6:30 (KöZEI) körül kel, 16:10 (KöZEI) körül nyugszik. (A KöZEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KöZEI=UT+1 h) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold november 7-én, első negyed november 15-én, telehold november 23-án, utolsó negyed november 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Merkúr napkelte előtt megfigyelhető alacsonyan keleti irányban; a Jupiter és a Vénusz napnyugta előtt, a Mars és a Szaturnusz napnyugtától figyelhető meg, az Uránusz és a Neptunusz kora este látható. A Mars továbbra is nagyon fényes és nagy átmérőjű, érdemes megfigyelni, amíg még földközelben van.

Látványosabb események UT időzóna szerint (KöZEI –1 óra):

11. 02. 05:00 A Hold és Regulus 1°-ra egymástól
11. 06. 15:32 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja 63% fázis, Skorpió (Scorpius) csillagkép.
11. 08. 15:37 A holdsarló 13°-ra a Merkúrtól, 4°-ra a Jupitertől.
11. 11. 16:16 A Szaturnusz 37′-re a 16% fázisú Holdtól
11. 15. 04:38 A Vénusztól 1°-ra látható a Spica.
11. 23. 20:16 A 99%-os fázisú holdkorong peremétől 46′-cel látható az Aldebaran.
11. 27. 08:00 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal.
11. 29. 10:25 A Vénusz eléri legnagyobb fényességét, -4,9 magnitúdót.

Novemberben a Kemence csillagképben (Fornax) megfigyelhető lesz a 46P/Wirtanen üstökös, megközelítőleg 8-9 magnitúdós fényességgel, nagyon alacsonyan. December során fényessége és horizont feletti magassága rohamosan növekedni fog, 3 magnitúdóig.

A hónap elején a Cet (Cetus) csillagképben megfigyelhető lesz a 2015 TB145, vagy populárisabb nevén “Halloween-kisbolyó”, mely valószínűleg inkább egy vízjegét elvesztett, ezért kómát vagy csóvát nem húzó üstökösmag lehet. 19 magnitúdójával nagyon halvány, inkább fotografikusan van esély a megfigyelésére a következő linkeken megtalálható koordinátákon:

https://theskylive.com/2015tb145-info
https://theskylive.com/2015tb145-tracker

VCSE-honlap: egy ijesztő kinézetű kisbolygó.

Olvasd tovább

2018. augusztus 9-én a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor “nulladik éjszakán” készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet a Messier 16 emissziós ködről és csillaghalmazról, vagy más néven Sas-ködről készítettem, 40x150s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - Messier 16 - M16 - Ágoston Zsolt
VCSE – Messier 16 – M16 – Ágoston Zsolt

Az emissziós köd világos, központi területén könnyen észrevehető a “Teremtés oszlopaiként” ismert hosszúkás, sötét ködfelhő, ami jelenleg is aktív csillagkeletkezési régió. Még egy hozzá hasonló “felhő” nyúlik a Sas-köd széléről befelé. A középső világos térséget halvány, vöröses régió vesz körül, ez alkotja a sas szárnyait, a világos terület a törzs, a látómező közepe felé eső vöröses köd a fej lehet. A bal oldalon felül szembetűnő csillagsűrűsödés figyelhető meg. A Kígyó csillagképben található, Philippe Loys de Chéseaux (ejstd: sézó) fedezte fel 1745 során, Messier (ejtsd: meszié) 1764-ben katalogizálta. J.H. Mallas és E. Kreimer: A Messier-album c. könyvükben azt írják, hogy Chésaux a csillaghalmazt fedezte fel, és a ködösséget csak Messier látta meg. (Gondolat, 1985, magyar fordítás: Kun Mária). Hétezer fényévre található a Földtől, a Chéseaux által felfedezett nyílthalmaz ionizálja a 70 fényév sugarú, 1-2 millió éves ködöt.

A főszerk. (Cs. Sz.) kiegészítése: az 1787-ik évre vonatkozó francia csillagászati évkönyvben, a Connaissance des Temps-ben Messier aaz M16-ra azt írja, hogy “kicsiny csillagok csoportja … amely csoportot ködösség vesz körül”. Vagyis az M16 megjelölés magára a ködre és a benne lévő nyílthalmazra együtt vonatkozik. Asztrofzikailag ez indokolható, mert a halmaz ebből a ködből születik még ma is, a csillagok folyamatosan jönnek létre benne. Az NGC katalógusban a nyílthalmaz az NGC 6611 jelölést kapta, Dryer az 1888-as kiadásban mintegy 10 halvány és fényes csillagot említ. A ködösség legeslegbelső része, amely a “Teremtés Oszlopai”-t is tartalmazza, az IC 4703 jelölést viseli, ez tehát csak ködösségre vonatkozik. Vagyis az egy Messier-számhoz egy NGC- (a csillagcsoport) és egy IC-szám (a ködösség) tartozik. Érdekesség, hogy John Herschel nem látott ködösséget – talán ez indokolta, hogy Dreyer nem említette, és az NGC-számot csak a nyílthalmaznak adta. J. C. Duncan egy 30,5 cm-es távcsővel, majd 1895-ben E. E. Barnard egy másik műszerrel látta a ködöt, így Dreyer a második IC-katalógusban adott neki IC-számot.

VCSE - A 2018. aug. 12-én 23:22 NYISZ-kor (21:22 UT-kor) hullott Perseida-tűzgömb Kiss Péter felvételén - Kiss Péter
VCSE – A 2018. aug. 12-én 23:22 NYISZ-kor (21:22 UT-kor) hullott Perseida-tűzgömb Kiss Péter felvételén. A felvétel Zselickisfaludról, a VCSE 2018. évi táborából Nikon D3300 fényképezőgéppel, ISO 12800 érzékenység mellett, 10 sec expozíciós idővel, f/3,5 rekeszértéknél készült. A szerk. (Csizmadia Szilárd): kiegészítése: Figyeljük meg, hogy a tűzgömb kétszer is villant: maximális fényessége elérése után elhalványodott, majd a legvégén újra kifényesedett. Ezt hívják “pukkanó tűzgömbnek”, vagyis amikor a végén hirtelen kifényesedik, és utána vizuálisan már nem is látszik. A kép azt is mutatja, hogy egy kis darabka meteoroid még továbbrepült, és nagyon halványan világított meteorként nagyon rövid ideig. A kép kinagyításával látszik, hogy míg maximális fényessége relatíve hosszú ideig tartott a pálya mentén, a végén pukkanások sorozata következett be, ugyanis nagyon-nagyon rövid időtartamokra háromszor is felfényesedett a pálya legvége felé. Az ilyen többszörös felfényesedések és elhalványodások a tűzgömböt létrehozó meteoroid összetett szerkezetére utalnak, vagyis nem homogén volt, hanem anyagilag és sűrűségében eltérő anyagok keveréke. A nagyobb meteoroidora ez jellemző lehet.

 

VCSE - A tűzgömb pályájának legvégső szakasza Kiss Péter felvételéről kinagyítva.
VCSE – A tűzgömb pályájának legvégső szakasza Kiss Péter felvételéről kinagyítva. A szerk:: A kép szemcsés szerkezetét a nagy érzékenység okozta képzaj okozza. Jól látszik a pálya végső szakaszán történt háromszoros felfényesedés: rövid, hosszú, rövid kifényesedés. Utána jelentősen elhalványodott a tűzgömb, de a legvégén a nyűlszerű vastagabb fénygörbe egy utolsó, leheletnyi kifényesedést jelez. A vizuális észlelések 2018. aug. 12/13-án pontosan 00:00 NYISZ-től kezdődtek, vagyis e tűzgömb felvétele után. Ennek ellenére több tucatnyian látták a táborból vizuálisan.

2018. aug. 13-án és 15-én, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor során készült az alábbi felvételem, mely tartalmazza az NGC 7331 galaxist, a “Deer Lick” csoportot, és a “Stephan’s Quintet” galaxiscsoportot. (A Deer Licket, azaz hivatalosan az NGC 7331 Galaxiscsoport angol becenevét magyarul finoman talán Szarvaspuszi-galaxiscsoportnak lehetne nevezni, a Stephan’s Quintet pedig E. Stephan francia csillagász nevére utalóan Stephan-ötösnek. A szerk.) 110x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből került összeállításra. A tábor során ez az objektumcsoport volt a fő célpontom, két éjszakát fényképeztem rá.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - NGC 7331 - Stephan's quintet - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 7331 – Stephan’s Quintet (Stephan-ötös) – Ágoston Zsolt

 

VCSE - NGC 7331 - Stephan's quintet - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 7331 középen, és a Stephan’s Quintet (Stephan-ötös) tőle balra lefelé a képen. – Ágoston Zsolt

Az NGC 7331 galaxis spirális szerkezete határozottan látható a felvételen, a kékes színű spirálkarokban sötét porködök figyelhetőek meg. 1784-ben fedezte fel William Herschel a tőlünk mintegy 40 millió fényévre elhelyezkedő, 120 000 fényév átmérőjű galaxist, melyet sokáig a Tejút ikertestvérének neveztek (amíg ki nem derült: a Tejút valójában “küllős” spirálgalaxis).

Az NGC 7331 közelében látható még négy galaxis: NGC 7335, NGC 7336, NGC 7337 és NGC 7340. Távolságuk a Földtől 300-370 millió fényév, így közelségük az NGC 7331-el csak látszólagos. Az öt galaxis együtt alkotja az NGC 7331 csoportot, vagy “Deer Lick” csoportot (magyarul talán Szarvaspuszi-halmaz lehetne szép szóval – a szerk.).

A másik nevezetesebb galaxiscsoport a “Stephan’s Quintet” csoport, ami a felfedezőjéről, Édouard Stephanról kapta nevét. Az első kompakt galaxiscsoport amit felfedeztek, öt tagból áll, melyek egymással gravitációs kapcsolatba léptek: az árapály erők megnyújtották a tagok spirálkarjait. A csoport tagjai 210-340 millió fényév távol vannak a Földtől.

Egy feltűnő galaxiscsoportosulás is megfigyelhető a jobb szélen, melyet nem tudtam beazonosítani. (A szerk. megjegyzése: nem is könnyű beazonosítani. Az USGC U820 galaxiscsoportról van szó. Mindössze 2002-ben fedezték fel, írták le ezt a galaxiscsoportot modern csoportosítási technikák alkalmazásával. A kinagyított képen az NGC 7342 és a tőle balra és lefelé látszú közeli galaxisok alkotják. Az azonosított halmaztagokat az alábbi képen megjelölték: 

VCSE - Az Aladin Sky Atlas segítségével, Csizmadia Szilárd által azonosított USGC U820 galaxishalmaz tagjai. Ezeket a galaxisokat Ágoston zsolt képén is meg lehet találni az NGC 7342-től elindulva. - Aladin, Cs. Sz.
VCSE – Az Aladin Sky Atlas segítségével, Csizmadia Szilárd által azonosított USGC U820 galaxishalmaz tagjai. Ezeket a galaxisokat Ágoston zsolt képén is meg lehet találni az NGC 7342-től elindulva. – Aladin, Cs. Sz.

Ágoston Zsolt képén látszik az NGC 7345 is, ami szintén ehhez a galaxiscsoporthoz tartozik. Cs. Sz.)