A Nap novemberben 6:50 (KözEI) körül kel, 16:05 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed november 5-én, újhold november 13-án, első negyed november 20-án, telehold november 27-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. november 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. november 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

A 2023. június 17-én, Namíbiában az Isabis völgyében, a Decca Station megfigyelőhelyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek a Dél Keresztje csillagképről, és a mellette elhelyezkedő Szeneszsák nevű sötétködről. A kép Skywatcher Star adventurer mechanikára rögzített Samyang 135 mm-es objektívvel és egy átalakított Canon 6D-vel készült, 65×90 sec objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, ISO3200 kép összegzéséből. A feldolgozás Siril, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Dél Keresztje és Szeneszsák - VCSE - Ágoston Zsolt
Dél Keresztje és a Szeneszsák – VCSE – Ágoston Zsolt

A Dél keresztje (Crux) a déli égbolt legkisebb, de talán leglátványosabb csillagépe. Nevét a négy legfényesebb csillaga alkotta keresztről kapta, ezek: Acrux, Mimosa, Gacrux, delta Crucis. Ausztrália és Új-Zéland zászlaján is szerepel a csillagkép, illetve évszázadokon át segítette a hajósokat a navigációban, mivel a kereszt hosszabb tengelye majdnem pontosan a déli égi pólusra mutat.

A kereszttől balra lent látható a Szeneszsák sötétköd, az égbolt egyik leglátványosabb, legnagyobb kiterjedésű sötétköde. 15×50-es binokulárral megfigyelve még látványosabb volt, ahogy a kisebb tintapacák szétszabdalták a sűrű csillagmezőt. Ez az átlátszatlan csillagközi porfelhő eltakarja a mögötte lévő csillagok fényét, így egy látszólag csillagmentes űrt képez a Tejút közepén.

A Dél Keresztjében még megfigyelhető néhány nyílthalmaz is: a kereszt alján, az Acrux fölött látható NGC 4349, a kereszt bal oldalán, a Mimosátol balra lent található NGC 4755 és a kereszt közepe felé elhelyezkedő NGC 4439 és NGC 4337. A felvétel jobb alsó sarkában még az IC 2944 katalógusszámú Futó Csirke-köd is észrevehető.

A 2023. június 20-án, Namíbiában az Isabis völgyében, a Decca Station megfigyelőhelyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a Daru (Grus) csillagképben található, NGC 7552, 7582, 7590, 7599 katalógusszámú galaxisokból álló “Grus-kvartettről”. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 színes hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 64×180 sec objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Siril, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - Grus kvartett - Fotó: Ágoston Zsolt
VCSE – Grus kvartett – Fotó: Ágoston Zsolt

Itthonról egyáltalán nem figyelhető meg, annyira délen van. Namíbiában viszont hajnalban már észlelhető volt ez a galaxis-négyes. A négy nagy galaxison kívül számos kisebb, távoli csillagvárost is megfigyelhetünk.

A fénykép közepén az NGC 7582 spirálgalaxis látható, ami egy aktív, kettes típusú Seyfert galaxis: a magjában található különösen nagytömegű (10 millió naptömeg) fekete lyukba gáz áramlik, aminek hatására a mag vidéke kifejezetten világos, és erős rádióforrás. Átmérője 100 000 fényév körüli, megközelítőleg 70 millió fényévre található.

Tőle jobbra-lent az NGC 7590 spirálgalaxist láthatjuk, majd jobbra továbbhaladva a nála nagyobb NGC 7599 spirálgalaxist. A felvétel bal felső sarkában az NGC 7552 galaxist láthatjuk.

A négy galaxis távolsága a Földtől: 60-70 millió fényév, egymáshoz is közel helyezkednek el. Az NGC 7582 és az NGC 7552 is csillagontó galaxis.

 

A Seyfert galaxisokról további olvasnivaló:

http://vcse.hu/tag/seyfert-galaxis/

 

A 2023. június 22-én, Namíbiában az Isabis völgyében, a Decca Station megfigyelőhelyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek, az Antares környékéről, ami magába foglalja az M4 gömbhalmazt, a Rhó Ophiuchi kettőscsillagot és a Kék Lófej-ködöt is. A kép Skywatcher Star adventurer mechanikára rögzített Samyang 135mm-es objektívvel és egy átalakított Canon 6D-vel készült, 85×60 sec objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, ISO3200 kép összegzéséből. A feldolgozás Siril, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Az Antares-régió, a Kék Lófej-köd és a Rho Ophiuchi fotografikus észlelése -VCSE - Ágoston Zsolt
Az Antares-régió, a Kék Lófej-köd és a Rho Ophiuchi fotografikus észlelése -VCSE – Ágoston Zsolt

Miközben Namíbiában a 200/800 mm-es Newton távcsövemmel fotóztam, a kis Star Adventurer mechanikát sem hagytam unatkozni: a 135mm-es Samyang objektívet és a Canon 6D fényképezőgépet rászerelve nagylátószögű felvételeket is készítettem.

A Skorpió csillagképben található ködösség a nyári égbolt egyik legszebb objektuma. A képen bal oldalon található az Antares, egy vörös óriáscsillag, Mellette a Messier 4 gömbhalmaz. Rajtuk kívül emissziós ködök, sötétködök és reflexiós ködök is megtalálhatók a felvételen.

A ködkomplexum magjában található a Rhó Ophiuchi kettőscsillag, ami 360 fényév távolságban van tőlünk.

A Nap Zalaegerszegen októberben a hó közepén kb. 07:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az ország középső részén kb. negyed, a keleti részén kb. fél órával hamarább kel és nyugszik a Nap, illetve a Hold. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed október 6-án, újhold október 14-én, első negyed október 22-én, telehold október 28-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. október 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. október 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább