2018. augusztus 12-én, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet a Magyarországról nagyon alacsony horizont feletti magasságban megfigyelhető, viszont az egyik legszebb gömbhalmaznak számító Messier 22 jelű halmazról készítettem, 23X180s light, 20 dark, 1 flat, 20 flatdark, ISO 800 képből.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 550D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt.

VCSE - Messier 22 - M22 - Ágoston Zsolt
VCSE – Messier 22 (M22). A látómező mérete kb. 1.1 x0,9 fok, észak a képen jobbra van. – Ágoston Zsolt

A felvételen rögtön látható, hogy az M22 az egyik legnagyobb látszólagos kiterjedésű gömbhalmaz, amit belföldön láthatunk, magja viszont nem olyan sűrű, mint a legtöbb gömbhalmazé, sugárirányban kifelé haladva egyenletesen ritkulnak a csillagok. Környezetéből nem ugrik ki, nincs egyértelmű határ a gömbhalmaz pereme és a környező csillagok között.

Abraham Ihle figyelte meg először 1665-ben, végül Charles Messier 1764. június 5-én vette fel katalógusába. Nagy látszólagos méretét viszonylagos közelségének köszönheti, hiszen csak 10 600 fényévre helyezkedik el a Földtől, átmérője kb. 100 fényév. 80 000 csillag alkotja a 12 milliárd éves halmazt, mely egy apró planetáris ködöt, két fekete lyukat és harminckét változócsillagot is tartalmaz.

A tábor résztvevőinek lehetősége nyílt 46 cm és 50 cm átmérőjű Dobson rendszerű távcsövekkel is vizuálisan megfigyelni a halmazt, a fotóhoz hasonló, lenyűgöző látványban volt részük.

A feldolgozás Nebulosity, Startools, és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - Az ALMA rádiótávcső rendszer
VCSE – Az ALMA rádiótávcső rendszer – © ALMA (ESO/NAOJ/NRAO)

Francia csillagászok az ALMA rádiótávcső-hálózattal kéksavat (HCN, hidrogén-cianid) fedeztek fel  Szaturnusz légkörében. A molekula 354.5 GHz frekvencián történt sugárzását figyelték meg  2018. május 25-én. Ez az első alkalom, hogy a Szaturnuszban a kéksav jelenlétét kimutatták.

A felfedezést a Nemzetközi Csillagászati Unió CBET rövidítésú elektronikus táviratának 4535. számában jelentették be 2018. július 19-én.

A kéksavhoz hasonló vegyületek viszonylag gyakran előfordulnak az Univerzumban. Itt lehet kémiai tulajdonságairól többet olvasni.

Miközben a kilencedik (tizedik) nagybolygót sehol sem találják a Naprendszerben, az ismert holdfelfedező, Scott Sheppard és az általa vezetett munkacsoport tizenkét új jupiterhold felfedezését jelentette be 2018. július 17-én. Ezekkel együtt a Jupiternek már 79 holdját ismerjük, amely természetesen azt jelenti, hogy a Naprendszerben a Jupiternek van a legtöbb holdja.

A kép a Jupitert és holdrendszerét mutatja. A Galileo holdak és a Valetudo pályája is be van jelölve (zölddel) a keringési irányokkal együtt. Az újonnan felfedezett többi hold pályája vastagon van felrajzolva. Kép forrása: Roberto Molar-Candanosa, Carnegie Institution for Science.
A kép a Jupitert és holdrendszerét mutatja. A Galilei-holdak és a Valetudo pályája is be van jelölve (zölddel) a keringési irányokkal együtt. Az újonnan felfedezett többi hold pályája vastagon van felrajzolva. A képre klikkelve mérete megnő. Kép forrása: Roberto Molar-Candanosa, Carnegie Institution for Science.

A tizenkettő közül tizenegy szokásos holdnak tűnik, de a tizenkettedik mindössze 1 km átmérőjű lehet, vagyis ez a Jupiter eddig ismert legkisebb holdja. Ezt Valetudónak nevezték el, a higiénia és a tisztaság görög istennőjének latin nevéről. Elnevezésével arra akarnak utalni, hogy prográd irányban, vagyis a bolygó forgásának irányában kering, ellentétben a hasonló pályán található holdakkal, amelyek retrográd módon, a bolygó forgásirányával ellenkezően keringenek.

A holdakat a kilencedik bolygó utáni keresés közben találták, amikor a Jupiter éppen a keresési területen járt.

2018. májusában, az amerikaiak chilei 6,5 méteres Magellán-távcsővel felvett képek a Valetudóról. A narancssárga vonalakkal megjelölt objektum, aminek elmozdulását is lehet látni, a Valetudo. Kép forrása: Carnegie Institution for Science.
2018 májusában, az amerikaiak 6,5 méteres chilei Magellán-távcsövével felvett képek a Valetudóról. A narancssárga vonalakkal megjelölt objektum, aminek elmozdulását is lehet látni, a Valetudo. Kép forrása: Carnegie Institution for Science.

A Jupiter korábban ismert 67 holdja körül 33-nak volt retrográd pályája, a most felfedezett 12 közül kilenc kering ilyen módon.

A legkisebb holdak akár ütközések törmelékéből is származhatnak, de befogott kisbolygók is lehetnek.

Forrás: https://www.space.com/41180-oddball-moon-orbits-jupiter.html

Kiegészítés júl. 18-án: a 12-es szám tartalmaz két korábban – tavaly – már felfedezett és ideiglenes jelöléssel ellátott holdat is. A 12 hold ideiglenes jelölése: S/2016 J2 (Valetudo), S/2017 J2, S/2017 J3, S/2017 J4, S/2017 J5, S/2017 J6, S/2017 J7, S/2017 J8, S/2017 J9, S/2018 J1. Ezeket a jelöléseket 2018. júliusában adták. A következő kettő már 2017. nyarán megkapta ideiglenes jelölését: S/2016 J1 and S/2017 J1. Az S a satellite (hold) szóra, a J a Jupiterre utal a nevekben, az évszámok a felfedezés évét jelölik,  J utáni sorszámok a holdak felfedezésének sorrendjében lettek kiosztva.

VCSE - Ütközés az NGC 3256-ban - APOD, NASA, ESA, HST
VCSE – Ütközés az NGC 3256-ban – APOD, NASA, ESA, HST

Az NGC 3256-ot John Herschel fedezte fel 1835. február 3-án déli útja során. 1833-ban ment hajóval Angliából Dél-Afrikába, a következő év elején érkezett meg Fokvárosba, és 1838-ig ott is maradt. Déli féltekei észleléseit 1847-ben egy könyvben publikálta. (Ugyanebben a könyvében adott neveket a Szaturnusz akkor ismert holdjai közül a Mimas-nak, az Enceladus-nak, a Tethys-nek, a Dione-nek, a Rhea-nak, a Titan-nak és a Iapetus-nak. E déli utazás során megfigyelte a Halley-üstökös 1835. évi visszatérését, ami arról a féltekéről jobban látszódott, az Éta Carinae 1837. évi kitörését, fogadta a világ körüli úton lévő Charles Darwint, akit részben John Herschellel Fokvárosban folytatott beszélgetései is inspiráltak később az evolúcióval kapcsolatos kutatómunkára (főleg az időről és a geológiáról értekezett ekkor Herschel), feleségével együtt virágmintákat gyűjtöttek. Tartalmas egy út lehetett!

A Dél-Afrikai Csillagvizsgálótól csak pár utcára van a fokvárosi Herschel-utca, nevének egyik megörökítése a sok közül.

Az NGC 3256 vizuálisan 11,5 magnitúdós, Sb típusú spirálgalaxis, és messze délen, a Vela (Vitorla) csillagképben látszik -43°54′-es deklináción. Magyarország legdélebbi települése mostanság Beremend, onnét nézve 0°19′-re emelkedik a horizont fölé nagy néha. Gyakorlatilag tehát Közép-Európából megfigyelhetetlen objektum, és Dél-Európában sem jön sokkal 5-10° horizont feletti magasság fölé. Látszó mérete kb. 3×2 ívperc. Távolsága kb. 100 millió fényév, a Hydra-Centaurus – szuperhalmaz tagja.

Az NGC 3256 valójában két, éppen ütköző galaxisból áll. Az árapályerők által létrehozott, leszakadó csóvákban fiatal nyílthalmazok látszanak. magja kettős, hiszen a két ütköző galaxis magját látjuk benne. Éppen ezért érdemes kinagyítani a képet és a magjában nézelődni kicsit. Infravörösben nézve az NGC 3256 a legfényesebb közeli galaxis.

A két mag 5″-re van egymástól, valós távolságuk egymástól mindössze 850 parszek. Mindkét galaxismag jól látszik infravörösben és rádiótartományban, de a déli magot a porfelhők elrejtik az optikai tartománybeli szemek elől. Egyes tanulmányok szerint akár egy harmadik mag is lehet, ami csak közepes infravörösben látszik – talán egy harmadik volt galaxis magja, ami szintén részt vesz a magok egyesülésében. Az északi magból ionizált gáz fúvódik ki.

Az NGC 3256 az ütközött, majd az összeolvadó galaxisok egyesülésének utolsó fázisaiba enged részletes bepillantást, mert közel van hozzánk. Éppen ezért a Spitzer infravörös és a Chandra röntgentávcsővel is megfigyelték.  Ez alapján a déli, optikaiban nem látszódó mag Seyfert 2-es típusú galaxismag lehet, a másik mag normálisnak tűnik.

A galaxisban rengeteg rózsaszínes, vöröses HII-régió látszik, köztük szuper-csillaghalmazok és a Tarantula-ködnél a valóságban 75-ször fényesebb ködös csillaghalmazok is. Sok HII-régióban figyeltek meg szupernóva-maradványoktól és talán fekete lyukat tartalmazó kettősöktől származó röntgensugárzást. Nem egy HII-régióból a későbbiekben valószínűleg gömbhalmazok is fognak keletkezni.

A galaxis hidrogénhez kapcsolható sugárzásának jó 75%-a a leszakadó csóvákból érkezik. Két ilyen csóvája van a galaxisnak. A két csóva színe különböző, mert koruk is különböző: 841 és 288 millió éve alakultak ki a bennük látható csillagok.

Az NGC 3256-nak sok apró kísérőgalaxisa is van, némelyiket az árapályerők éppen szétszakítják (pl. NGC 3263).

A fenti felvételt a Hubble Űrtávcső (HST) készítette erről a csillagvárosról.

VCSE - A Jupiter a Junóról nézve - APOD
VCSE – A Jupiter a Junóról nézve – APOD

A 2011-ben útjára bocsátott Juno űrszonda 2016-ban érkezett meg a Jupiterhez. E küldetés részleteiről korábban már részletesen írtunk honlapunkon, és képei közül néhányat be is mutattunk. A Juno feladata azonban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a képeket majdhogynem egy amatőr szintű kamerával, majdnem csak PR-célokból készíti.

Ezek a képek, mint a Juno fenti képe is, csodálatos világot mutatnak be egy nagyszerű űreszközről fotózva. Bár a Jupitert korábban is vizsgálták űrszondák, a Jupiter még mindig nagyon komplex, összetett rendszernek bizonyul, és tartogat meglepetéseket.  Junónak köszönhetően tudjuk, hogy mágneses tere a korábban ismertnél összetettebb, sokkal több tekergést mutatnak mágneses erővonalak, mint egy sima dipólrendszer, pl. a Föld esetében (de a Jupiter gyorsabban is forog, mint a Föld). Olyan, mintha többpólusú mágneses tere lenne, nem csak déli és északi…

A Juno rádiómérései a Jupiter légkörét sokkal részletesebben térképezték fel, rádióhullámhosszakon több száz km mélyre is le lehet látni az óriásbolygóba.

A Juno elnyúlt pályáján mintegy 53 nap alatt teljesít egy keringést a római főistenről elnevezett bolygó körül. A fenti kép a Jupiter körüli 11-ik keringése során készült. Mindenfelé egymáshoz képest párhuzamos öveket: sávokat és zónákat figyelhetünk meg, amelyek tele vannak pöttyökkel. Egyes pöttyök kerülete sötét színű és belül fehéresek. Mások belül sötétek, egyesek barnásak, barnásvörösesek. Mindenütt kavargó, turbulens leszakadó és újrakeletkező félörvényeket, hullámokat lehet látni főleg kék, de más színekben is. A kerek foltokat (nevezik őket néha színük után sötét vagy világos, fehér foltoknak is) akár kisebb távcsővel, 100x-os vagy nagyobb nagyítással elmosódottan a Földről is látni amatőrtávcsövekkel. A színeket ilyen-olyan anyagok összegyűlése és összesűrűsödése okozza. A Jupiter meteorológiája nagyon összetett, a szelek sokkal erősebbek a földinél, és ilyen részletes képekkel jobban tanulmányozhatók, a színek nagyon erősek (főleg, ha a képfeldolgozás során ki is emelik őket kissé…). A Juno-küldetés sikerét földi távcsövek támogatása is fokozza, lehetséges ugyanis a kamerával célba venni érdekesebb jelenségeket. Éppen ezért kérik az amatőröket, hogy jobban sikerült Jupiter-fotóikat töltsék fel ide, amelyekről a küldetés irányítói könnyebben le tudják szűrni, mire lenne érdemes legközelebb irányozni.