A Vénusz
A Vénusz

Egy interneten közvetített előadás keretében a VCSE is beszámolt arról – éppen a Csillagászat Napján -, hogy foszfint találtak a Vénusz színképében, ami mindenképpen természetes eredetű, de az nem világos, hogy életnélküli vagy vénuszi élet folyamata hozza létre. Az előadás elérhető itt bejelentkezés után: https://www.facebook.com/galileowebcast/videos/660726901511065 (12:55-től van szó a Csillagászat Napi rendezvényekről, azután következik a vénuszi élet lehetőségéről szóló előadás).

Egy 2020. október 19-én megjelent tanulmány kétségbe vonta, hogy észleltek-e egyáltalán foszfint a Vénusz színképében. Ez a másik kutatócsoport szerint adatfeldolgozási hibáról van szó, ami miatt tévedésből jelent csak meg a foszfin színképvonala a rádiócsillagászati mérésekben.

Olvasd tovább

2020. október 13-án van a Mars szembenállásban a Nappal. Ez azt jelenti, hogy ekliptikai hosszúságbeli különbségük éppen 180 fokot tesz ki, gyakorlatilag a Mars és a Nap az égbolt átellenes pontján tartózkodik. Ilyenkor a Mars napnyugtakor kel, éjféltájban delel, és hajnalban nyugszik. Fázisa 100%. Néhány nappal ezt megelőzően volt földközelségben, akkor volt a legfényesebb.

VCSE - A Föld és a Mars helyzete a Nap körül különböző időpontokban - Forrás: https://earthsky.org/upl/2015/12/mars-oppositions-2010-2022-roy-bishop-RASC.jpg
VCSE – A Föld és a Mars helyzete a Nap körül különböző időpontokban. A Mars pályáján kívüli körök (világosabb nappali és sötétebb éjszakai oldalra osztva) a Mars látszó méretével arányosak az adott időpillanatban. Az évszámok alá írt távolságadatok CSE-ben a Mars-Föld távolságát jelzik (pl.: 2018: 0,38 CSE)) szembenálláskor. Figyeljük meg, hogy a Mars legközelebb akkor juthat a Földhöz, amikor a Bak (Capricornus, Cap) csillagképben látszik a Földről nézve. A legtávolabbi szembenállások pedig az Oroszlán (Leo) csillagképben következnek be. Oppozíciókor a Mars fényessége -3,0 (Bakban) és -1,2 (Leo-ban) magnitúdó között változik, és a fényességváltozása szigorú összefüggést mutat azzal a csillagképpel, amelyikben az oppozíció bekövetkezik. Az oppozíció is évszakfüggő lehet: winter: tél, spring: tavasz, summer: nyár, autumn: ősz. Amikor a Mars nincs oppozícióban, földtávolságtól függően fénye +1,9 magnitúdóra is csökkenhet. – Forrás: RASC

Olvasd tovább

A következőkben az októberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegről nézve október közepén 07:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése. Az ország keleti területein félórás, a középső területein negyedórás eltérés előfordulhat a földrajzi hosszúságkülönbség miatt a napkelte-napnyugta időpontjában.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telihold október 1-én és 31-én, utolsó negyed október 10-én, újhold október 16-án, első negyed október 23-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. október 20-án este 22 óra NYISZ-kor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető a térkép. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség (éjszaka).

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

10.01. 16:06 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja, a Szaturnusz gyűrűjének legjobb láthatósága
10.03. 02:13 A Vénusztól 10′-re látható a Regulus
10.03. 23:47 A Hold mögé belép az Éta Ceti, ugyanekkor a Hold mögül kilép a 64 Ceti
10.07. 20:59 A Hold mögül kilép a 109 Tauri
10.14. 02:07 A Vénusz 3,6°-ra látható a 11%-os fázisú Holdtól az Oroszlán csillagképben
10.14. A Mars oppozícióban a Halak csillagképben (-2,6 magnitúdó, 22″ átmérő)
10.22. 19:07 A Jupiter 3°-ra a 42%-os fázisú Holdtól
10.25. 19:50 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal
10.31. 15:53 Az Uránusz oppozícióban a Kos csillagképben


A Merkúr október 1-én van a legnagyobb keleti kitérésben, láthatósága kedvezőtlen, mivel fél órával a Nap után lenyugszik. Láthatósága tovább romlik a hónap során, de a 25-ei alsó együttállás után, 31-én már egy órával a Nap előtt kel.

A Vénusz keleten, 3 órával napkelte előtt kereshető. -4 magnitúdós, 81%-ra nő a fázisa, átmérője 13″-re csökken.

A Mars 14-én szembenállásba kerül a Nappal, egész éjszaka megfigyelhető. Fényessége -2,6 magnitúdóra, látszó átmérője 22,4″-re nő.

A Jupiter megfigyelhető a Nyilas csillagképben napnyugta után, a koraesti órákban. -2,3 magnitúdós.

A Szaturnusz késő estig megfigyelhető a délnyugati ég alján, fényessége 0,5 magnitúdó.

Az Uránusz egész éjszaka megfigyelhető a délkeleti ég alján. A Kos csillagképben található. 31-én szembenállásban van a Nappal.

A Neptunusz az éjszaka első felében figyelhető meg, a Vízöntő csillagképben található.

Olvasd tovább

Az Európai Űrkutatási Ügynökség (European Space Agency, ESA) CHEOPS nevű új exobolygó-kutató küldetése egy közeli csillag körül megtalálta az eddig ismertek közül az egyik legforróbb és legextrémebb exobolygót: a WASP-189b-t. Ez a CHEOPS legeslegelső felfedezése és a legelső tudományos eredménye, egyben demonstrálja a CHEOPS egyedülálló képességeit, amivel fényt deríthet ezeknek az idegen bolygóvilágoknak a titkaira (1.ábra). A felfedezést közzétevő tanulmányt közlésre az Astronomy and Astrophysics című vezető európai csillagászati szakfolyóirat fogadta el, szerzői között több magyar csillagász is található. A tanulmány 106 szerzője közül a Vega Csillagászati Egyesület elnöke, Dr. Csizmadia Szilárd a második, aki a bolygó paramétereinek (pl. mérete) és különleges pályájának a CHEOPS-adatokból való meghatározásán dolgozott.

1. ábra: Így néz ki a CHEOPS-távcső - Forrás: wikipédia
1. ábra: Így néz ki a CHEOPS-távcső – Forrás: wikipédia

Olvasd tovább