Kategória-archívum: Cikkek – ismeretterjesztő

Csillagászati bemutató – Jandó Attila

Feltöltve : Szerkesztette :
2017. május 19-én (pénteken) 21-00 óra között nyilvánosan (a facebookon) meghirdetett csillagászati távcsöves bemutatót tartottunk Vasszécsény mellett.
Még friss az élmény, így hazaérve a bemutatóról, hát leírom, ahogy illik: fénykép nem készült, mert ez is a kapkodós szervezés következménye (gyakorlatilag előtte nap döntöttük csak el a bemutatót). Ahogy az is, hogy négyen voltunk, pedig további nyolcra számítottam, mert ígérte, hogy eljön. De mi így is jól éreztük magunkat, és jó volt látni, ahogy rácsodálkoznak az égre: “Jé, mennyi csillag!”. Szóval nem is kell távcső, elég, ha kiviszünk valakit a sötét ég alá. Jandó Dániel 150/750-es Newtonjával (SW-gyártmány) észleltünk 21:00-tól éjfélig (NYISZ szerint).
A távcső felállítása után rögtön feladatot kaptak a vendégek: ki találja meg a Polarist, hogy pólusra tudjak állni.
Aztán jöhetett a Jupiter a négy Galilei-holddal, meg felhősávokkal, először 25 mm-es, majd 10 mm-es és végül 10 mm+2x Barlow nagyítással (ezek 30x, 75x, ill. 150x-es nagyításoknak felelnek meg rendre). A felhősávok a Jupiteren és a derült ég itt a Földön lelkesítette a kis csapatot. Majd csillagképek ismertetése (részemről némi bénázással – a Coma Berenices helyét benéztem). Hanna – Tamás kollégám 13 éves lánya – rengeteg kérdést tett fel fekete lyukakról, galaxisokról, gömbhalmazról, és tényleg érdekelte, és jókat kérdezett. Aztán ahogy sötétebb lett, rámentünk a látványosabb mélyég objektumokra: M13, M82, M81, M65-M66, M92, M51. Valahogy az M57-et nem találtuk meg a látómezőben, pedig a GOTO nem téved (csak néha – a szerk.).
Végül levezetésként beszélgettünk távolságokról, fényességről, galaxisok ütközéséről, meteorokról, meg hol hogyan érdemes észlelni, mekkora távcsövek vannak, hogyan fedeznek fel exobolygókat. Szerencsére a szerény ismeretem elég volt a kielégítő válaszra. Majd a végén jött a legérdekesebb, amit nem tudok mi volt, de Ti talán segítetek:
Az történt, hogy 23:36 NYISZ-kor a Jupiter és a Denebola között kb. pár tized másodperce egy Jupiternél sokkal fényesebb -4 vagy -5 mg-sra becsülhető felvillanást láttam. Csak én néztem éppen arra, de a többiek (még aki háttal állt, az is) egyből észrevették a villanást, és kérdezték, hogy ez mi volt. Én elsőre Iridium-flare-re gyanakodtam, de ahhoz túl gyors volt. Megnéztem, a Heavens above szerint nem is volt jelezve Iridium-fler. Nem is mozgott, csak felvillant és elhalványult. Másik tippem, hogy egy meteor éppen felénk tartott – lehetséges, hogy pontszerű felvillanásnak láttam?
A szerk megj.: a leírás tűgömbre vall, a pár tizedmásodperc lehetséges, ha a tűzgömb az észlelőhöz képest nagyon kis szög alatt jött.
Szóval a kis létszám ellenére jó volt! Ha jó lesz az ég és lesz érdeklődő, akkor kedden vagy szerdán is kimegyek.
Derült eget!

HC3N más galaxisokban – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

A cianopoliének olyan kémiai vegyületek, amelyekben egy láncra úgy vannak felfűzve az atomok, hogy a lánc hidrogénnel indul, nitrogénnel végződik, és közte páratlan számú szénatom foglal helyet.

A cianopoliéneket nagyon nehéz a Földön, laboratóriumban előállítani, és instabilitásuk okán gyorsan el is bomlanak más anyagokká. Ennek ellenére sokkal tovább létezhetnek a hideg csillagközi térben, ezért számos és nagy mennyiségű cianopoliént figyeltek meg pl. csillagközi felhőkben. Magukat a cianopoliéneket is rádiócsillagászati úton fedezték fel 1971-ben csillagközi molekulafelhőkben.

Ezek az anyagok az Univerzum korai időszakában is létrejöhettek, nagyjából az első tízezer évben a következő kémiai reakcióval:

C3H2 + N -> HC3N + H

Azóta és manapság inkább a következő reakciók lehetnek felelősek előállásukért a csillagközi felhőkben:

HCN + C2H2 -> HC3N

CnH2 + CN -> HCn+1 N + H (n 4, 6 vagy 8 lehet)

Hogy melyik reakció valósul meg, az attól függ, milyen a felhő kémiai összetétele, milyen kiindulóanyagok állnak rendelkezésre.

Egy időben az ebbe a csoportba tartozó HC11N tartotta a rekordot, mint a legnagyobb méretű, csillagközi anyagban megfigyelt molekula, de később kétségbe vonták, hogy jól azonosították be a megfigyelt színképi vonalakat.

Extragalaxisokban csak nemrég figyeltek meg HC3N-molekulákat, amit két tanulmányban is olvashattunk nemrég.

2017. januári az a tanulmány, amiben bemutatják a következő eredményeket. Kínai csillagászok a németországi 100 m-es effelsbergi rádiótávcsővel 20 galaxisban keresték a HC3N előfordulását; kilenc másik extragalaxis észleléséhez pedig a 10 méteres szubmilliméteres távcsövet használták (Submilliméter Telescope, SMT: ez az ilyen hullámhosszúságú sugárzást fogja fel). A 29 vizsgált galaxis közül ötben találtak HC3N-t: az IC342-ben, az M66-ban, az NGC 660-ban, az NGC 1068-ban és az IC 694-ben. Egyben ez az első alkalom, hogy más galaxisokban is megtalálták ezeket a molekulákat. Úgy tűnik, hogy a HC3N viszonylag ritkán fordul elő más galaxisokban, vagy csak olyan kevés van belőle, és ezért olyan gyenge jelet produkál, hogy nem tudjuk észlelni mai eszközeinkkel. Azt is megfigyelték az említett tanulmányban, hogy a HC3N-nek a HCN-hez (hidrogén-cianid, kéksav) vagy a HCO-hoz való aránya sokat változik galaxisól galaxisra, egyelőre ebből az öt sikeres kezdeti mérésből nem látni összefüggést a különböző anyagok előfordulási gyakoriságának aránya között. Egyértelműen több és érzékenyebb megfigyelésre van szükség, hogy a galaxisok asztrokémiájának e szegmensét jobban megismerjük. Úgy tűnik, igen kevéssé ismerjük akár a részleteket, akár a főbb vonalakat  a csillagközi felhők kémiáját illetően. (Forrás: https://arxiv.org/abs/1701.00312)

2017 májusában jelent meg egy másik tanulmány, ami HC3N-mézert talált az NGC 253 csillagontó rudas (horgas) spirálgalaxisban (https://arxiv.org/abs/1705.03080). Ez a galaxis gazdag Wolf-Rayet csillagokban, de eddig csak egy szupernóvát észleltek benne, azt is 1940-ben. Az említett tanulmány szerzői ezúttal ausztrál és kínai csillagászok. A mézer 2500 K hőmérsékletű környezetből jön, és az NGC 253 extragalaxis centrumától kb. 300 parszekre lehet eltolódva. Közel van egy korábban is ismert metanol-mézerhez; és ugyancsak közel van ahhoz a helyhez a galaxis rúdjához (horogjához), ahol a rúd csatlakozik a belső molekulafelhő-zónához. Azt gyanítják, itt molekuláris gáz megy még beljebb és kis sebességű lökéshullámok alakulnak ki. Ebben a galaxisban korábban már több víz- és ammóniamézert és OH-mézert is találtak.

A mézerekről bővebben itt lehet olvasni: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9zer. Vannak természetes és mesterséges mézerek.

A szerző nem vegyész, csak érdeklődik a csillagászat minden szegmense iránt. Amennyiben szakértő kémikus kiegészítéssel kíván élni, a vcse @ vcse.hu címre legyen szíves írjon!

Zselickisfalud timelapse videó – Ágoston Zsolt

Feltöltve : Szerkesztette :


 

Csak nemrég állítottam össze a tavalyi VEGA ’16 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborban, Zselickisfaludon, eredetileg egy csillaghúzós (startrail) képhez készült fotóimból egy timelapse videót.

A fényképezőgépet az észlelőktől keletre helyeztem állványra, északnyugati irányba céloztam vele. A képsorozaton jól látható a csillagok és az észlelők mozgása.

A felvétel 125 darab 30 másodperces képből, összesen 62 percnyi expozícióból készült, Samsung NX300 fényképezőgéppel, illetve Samsung kitobjektívvel 18 milliméteren, F3.5 rekesszel és ISO800 érzékenységgel.

A különálló nyers képeket Adobe Lightroommal dolgoztam fel, és .JPEG fájlokként exportáltam, ezután Virtualdubbal eltüntettem a változó fényviszonyok miatti villódzást (flickering), végül Adobe Photoshop segítségével fűztem össze videóvá, 12 kép/másodperc sebességgel.

A Palomar 4 pályája a Galaxisban

Feltöltve : Szerkesztette :

A Tejútrendszerbeli Palomar 4 (Pal 4) gömbhalmazt egymástól függetlenül fedezte fel Edwin Hubble 1949-ben és Albert George Wilson 1955-ben. Távolságát tőlünk 356 ezer fényévre becsülik. Noha a Tejútrendszer gömbhalmaza, messzebb van jelenleg tőlünk, mint a 163 ezer fényévre lévő Nagy Magellán-Felhő vagy a Sagittarius-törpegalaxis! Ennek oka, hogy nagyon elnyúlt pályán kering a Tejútrendszer centruma körül.

VCSE - Palomar 4
VCSE – Palomar 4 

A Palomar 4 tömege csak mintegy 30 000 naptömeg, a halmazban élesen elválnak a nagytömegű csillagok – amik a magban vannak – a kistömegűektől (amik inkább a szélére húzódtak). Ezt a jelenséget hívják tömegszegregációnak. De kistömegű csillagokból nagyon kevés van benne más halmazokhoz képest Az Univerzum élettartama alatt még nem válhattak volna ennyire szét a nagy- és kistömegű csillagok, egy picivel nagyobb keveredést várnánk benne. A Pal 4 tehát vagy így született eleve, vagy a nagyon elnyúlt, erősen excentrikus pályáján érték hatalmas árapályerők, amik ilyenre alakították.

VCSE - Palomar 4
VCSE – Palomar 4

Egy iráni-német-cseh-amerikai kutatócsoport alaposan megvizsgálta ezt a második lehetőséget. Arra jutottak, hogy a Pal 4 pályájának excentricitása e=0,9 körül lehet (ilyen erős elnyúltsággal a Naprendszerben pl. csak az üstökösök rendelkeznek), és amikor pericentrumban jár, akkor 5 kiloparszekre található a Tejútrendszer centrumától. Amikor megszületett, a Pal 4 tömege 100 000 naptömeg lehetett (ez hasonló a többi gömbhalmazéhoz), és a kezdeti tömeg fele 4-5 parszeken belül lehetett a magjában (ez is hasonló más gömbhalmazokéhoz). Amikor pericentrumban – a Tejútrendszer magjához legközelebb – jár, akkor a Galaxis árapályereje okozhatta a megfigyelt tömegszegregációt. Ha az árapályerők okozta tömegszegregációra a modellszámításaik helyesek, akkor van egy érdekes következménye a kalkulációiknak: a Pal 4-nek a Tejútrendszer körüli, sok évmilliónyi keringésidejű mozgása miatt az égen el kell mozdulnia (ahogy a bolygók is elmozdulnak látszólag az égen számunkra a Nap körüli keringésük során), mégpedig deklinációban -0,52… -0,38 milliívmásodperc/év, rektaszcenzióban -0,30…-0,15 milliívmásodperc/év közötti nagyságú sajátmozgást kellene mutatnia. Bármekkora kicsi szögekről is van szó (a milliívmásodperc az ívmásodperc ezredrésze, az ívmásodperc pedig kb. a telehold látszó méretének 1800-ad része!), a jelenleg is észleléseket végző Gaia asztrometriai műhold kb. 200 mikroívmásodperc/év szögelmozdulásokat már tud mérni, így a várt szögelmozdulás a Pal 4 esetében mérhető ma is. A Gaia végső katalógusa 2019 környékén jelenik meg, így a kutatócsoport jóslata ellenőrizhető lesz a közeli jövőben. Érdekes, hogy a tömegszegregációból a halmaz sajátmozgására is lehet következtetni. (Forrás: https://arxiv.org/abs/1701.06168)

Új eredmények extragalaxisokról – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

Megtalálták az eddig ismert legtávolabbi UFD-galaxist. Az UFD az Ultra Faint Dwarf-galaxy, vagyis a nagyon halvány törpegalaxis rövidítése (vagy, ha úgy tetszik, ultrahalvány törpegalaxis). Az UFD-k az Univerzum leghalványabb galaxisai közé tartoznak, és hihetetlenül alacsony felületi fényességűek, ezért nagyon nehéz felfedezni őket. Az UFD-k csak ezer-százezer naptömegűek (egy Tejútrendszer méretű közepes galaxis látható anyagának tömege 100 milliárd naptömeg!), öregek, fémszegények. Némelyik UFD abszolút fényessége halványabb, mint egyik-másik tejútrendszerbeli gömbhalmazé. Sötét anyag tartalmuk magas. A Tejútrendszer körül hat UFD-t ismernek. Az UFD-k talán az első galaxiskezdemények fosszíliái lehetnek, amelyek nem tudtak elfejlődni igazi galaxissá: csillaganyaguk megszökött és a csillaghalmaz felbomlott, csak a magjukból maradt vissza valamicske kevés. Több csillagász lehetségesnek tartja, hogy az összes galaxistípusból szám szerint az UFD-kből van a legtöbb, csak nagyon nehéz felfedezni őket. Mindenesetre a legnagyobb UFD-kből is milliónyit kellene egybehordani, hogy a Tejútrendszer látható anyagának tömegét kitegyék – tehát ezek nagyon kicsi galaxisok. Az első UFD-ket csak 2005-ben fedezték fel a Sloan Digital Sky Survey-jel, tehát ez nagyon új eredménynek számít a csillagászatban. A mi Galaxisunkon túl az M31 körül is ismert pár UFD. 2015-ben 15 UFD-t találtak a Nagy Magellán-felhő és a Tejútrendszer körül. 2014-ben a Virgo galaxishalmazban is találtak egyet (neve Virgo UFD1), amely csak 81 parszek átmérőjű. Látszólag egyik galaxishoz sem tartozik, ezért tekintik aprónyi önálló csillagvárosnak. Annyira új felismerés az UFD-k léte, hogy 2017 januárjában még önálló szócikket sem találtunk erről az új objektumtípusról az angol nyelvű wikipédián.

A Kemence (Fornax) csillagképben lévő Fornax galaxishalmaz egyik óriásgalaxisa, az NGC 1316 körül készítettek a Hubble Űrtávcsővel (HST) mély felvételeket; így találtak az NGC 1316-tól 55 kpc-re egy felbontott csillagcsoportnak tűnő objektumot, ami valójában egy UFD. Az új törpegalaxisbeli felbontott csillagok fémszegény vörös óriáságbeli csillagok, ezért nagyon fényesek és innen a Föld környékéről is láthatók a HST-vel. A törpegalaxisbeli két legfényesebb vörös óriás segítségével kiderült, hogy az új UFD 19 (plusz-mínusz 1,3) Mpc-re van tőlünk, ezzel a legtávolabbi ismert UFD-nek számít. Neve Fornax UFD1 lett. A 12 milliárd éves vörös óriáscsillagai extra fényszegények (a Nap fémtartalmának csak négy ezredét tartalmazzák). Tényleg törpegalaxisról van szó: becsült átmérője 146 parszek. Ezzel mérete hasonló a Virgo UFD1-hez. A kutatók szerint még jobb határmagnitúdójú vizsgálatokkal még több UFD-t lehetne felfedezni.

VCSE - NGC 1316 (ESO)
VCSE – NGC 1316 (ESO)

A mellékelt képen balra a nagy kép az NGC 1316-ot mutatja az Európai Déli Obszervatórium (ESO) archívumából. A bal alsó sarokbeli négyzet mutatja a jobboldali képek elhelyezkedését az NGC 1316 körül. (Észak felfelé, balra kelet.) A nagy NGC 1316-tól északra (a képen felfelé) látszó galaxis az NGC 1317. A jobb felső képen az egyik galaxis melletti piros kör jelöli az UFD1 helyét. A jobb alsó, 15×15 ívmásodperces képkivágáson egy csillagsűrűsödés látszik, ez a HST-vel készült kép. Ez a csillagcsoport a Fornax UFD1 jelű új, extragalaktikus objektum. Csillagai felbontottak a HST képén.

(Forrás: https://arxiv.org/abs/1701.03465)