VCSE - Egy hosszú, horizont alattról induló LMI fényes meteor - Ágoston Zsolt felvétele
VCSE – Egy hosszú, horizont alól induló LMI fényes meteor – Ágoston Zsolt felvétele
A VCSE 2017. évi Őszi Észlelőhétvégéjén, 2017. október 21-én 20:01 UT-kor, a time-lapse felvételem készítése közben rögzítettem egy kb. -3 magnitúdós tűzgömböt. Iránya alapján úgy tűnik, hogy Epszilon Geminida volt: a radiáns ekkor 4° magasan volt a horizont felett, és a meteor iránya majdnem pontosan a radiánsra mutat. Vizuálisan is többen láttuk, ahogy a horizont irányából a zenit felé haladt; rendkívül hosszú látszó utat tett meg. Időtartama kb. 0,6-0,8 másodperc vagy több volt, színe enyhén vöröses, ahogy az a fényképről is látszik (a meteor vége leszaladt a képről, így az már nem került rá a felvételre, hogy még pukkant is egyet: a pukkanás rövid, tizedmásodperces fénye elérhette a -5…-6 mg-t).
A kép adatai: expozíciós idő 30 másodperc, Canon 6D típusú fényképezőgép, Samyang 14/2,8 objektív, ISO 6400 érzékenység.

Sokan lefényképezték, és a HUBEC, valamint a HUSOR2 meteorészlelő kamerák videón is rögzítették a 2017. július 29-én 23:35:25 UT világidőkor feltűnt többször villanó, fényes tűzgömböt. Jónás Károly (HUSOR2) és Perkó Zsolt (HUBEC) észlelők osztották meg velünk a Soroksáron, illetve Becsehelyen elhelyezett videokamerák képeit. Az alábbiakban a HUBEC összegképét és ugyanazon kamera által készített videóját mutatjuk be a jelenségről:

A HUBEC videometeoros kamera felvétele a jelenségről. Nagyon jól megfigyelhető, hogy a tűzgömb többször is felfényesedett (villant). Ezt valószínűleg belső szerkezetbeli inhomogenitása okozta.
A HUBEC videometeoros kamera felvétele a jelenségről. Nagyon jól megfigyelhető, hogy a tűzgömb többször is felfényesedett (villant). Ezt valószínűleg belső szerkezetbeli inhomogenitása okozta.

233525

 

Szokás szerint a halvány meteorok statisztikai vizsgálatára kifejlesztett MetRec alulmérte a fényességet, csak -3,7 mg-t adott meg rá. Ennek oka, hogy a metRec csak egy kb. 30×30 pixeles tartományban vizsgálja a fényességet, ha a meteor képe ennél többön terül el, a többletet figyelmen k jvül hagyja. A képekre tekintve ez a tűzgömb lehetett akár -8 mg fényességű is.

A két kamera méréseiből a SimMet programmal az alábbi meteorpályát lehetett kiszámolni a jelenségre:

Feltűnés földfelszín feletti magassága: 94,0  1,8 km

Eltűnés földfelszín feletti magassága: 71,7   0,2 km

Észlelt radiánspont: RA = 339,43°  0,03°, DEC = -14,89  0,05°

Észlelt sebesség: 45,572  0,006 km/s

Heliocentrikus (Naphoz képesti) sebesség: 39,49  0,03 km/s

Pályaelemek:

Fél nagytengely: a = 4,72  0,06 CSE
Inklináció: i = 31,88  0,05°
Excentricitás: e = 0,987  0,001

Felszálló csomó hossza:  306,08816  1,6480171e-006 fok
Napközelség helyzete (perihélium argumentuma):  153,95  0,14°
Napközelpont: q = 0,0575  0,0005 CSE

Megjegyezzük, hogy a pályaelemek hibái egy 3-5-ös faktorral alábecsültek lehetnek, ha csak két kamera adata áll rendelkezésre.

A meteor pályája (folytonos vonallal rajzolt ellipszis) a Naprendszerben, mielőtt a Föld légkörében elégett volna. A számok Csillagászati Egységet (CSE) jelentenek. A szagatott ellipszisek a Föld, a Mars és a Jupiter pályáját szimbolizálják.
A meteor pályája (folytonos vonallal rajzolt ellipszis) a Naprendszerben, mielőtt a Föld légkörében elégett volna. A számok Csillagászati Egységet (CSE) jelentenek. A szaggatott ellipszisek a Föld, a Mars és a Jupiter pályáját szimbolizálják.

Az IAU MDC (International Astronomical Union Meteor Data Center, Nemzetközi Csillagászati Unió Meteor-adatbázis) táblázata több pályameghatározást is közöl a Déli Delta Aquarida meteorrajra (Southern Delta Aquarids, SDA). Számos különböző tanulmányok alapján az MDC a pálya fél nagytengelyére 2,33-3,10 CSE-t, az inklinációra 25-33° -t, az excentricitásra 0,966-0,975-t, a felszálló csomó hosszára 306-312°-t (z MDC-ben idézett, egy régi, 1973-as publikációban szereplő 152°-os adat nyilvánvalóan tipográfiai hiba), a napközelség helyzetére 149-154°-t adnak meg. A napközelség ott 0,06-0,09 CSE között változik. Mivel ezek a raj sok ezer tagjának átlagos pályaelemei, amelytől az egyes rajtagok többé-kevésbbé eltérnek, az észlelt tűzgömb egy SDA meteor volt, mivel a pályaelemek feltűnően jó egyezést mutatnak. A radiáns is egzaktul az SDA meteoroké.

A kialvás olyan nagy magasságban történt, hogy hullás e tűzgömbből nem várható. A tűzgömb  fényessége is éppen csak elérte azt a határt, amiből hullhatna meteorit – amennyiben a kialvás jelentősebben alacsonyabban történt volna.

Érdemes megjegyezni, hogy az SDA meteorok napközelben a Merkúr közepes naptávolságának ötödére-hatodára járnak a Naptül, tehát igen sok hőt kapnak tőle. A hő általában a meteorok széteséséhez is vezethet. Ugyanakkor ilyenkor a Nap fénynyomása is nagyobb,tehát erősebb perturbációt szenvednek el, mint a messzebbre járó meteorok.

Az SDA meteorokat 65 meteor pályáinak hátrametszéséből G. L. Tupman fedezte fel 1870-ben. Maximumuk általában július 29-én van, tehát éppen a maximum éjszakáján tűnt fel ez a szép tűzgömb. 1952-ben Almond fedezte fel a kettős radiánst, azóta beszélünk Északi és Déli Delta Aquaridákról, noha ennek a kettősségnek a létezését Hoffmeister és német észlelők az 1930-as években is gyanították. A raj júl. 12-aug. 23. között akt-v, csúcsban 16 db meteor/óra ZHR-rel; az Északi Delta Aquaridák (NDA) maximuma csak 10 db/óra ZHR-rel következik be augusztus közepén (13/14-én, többnyire egy nappal a Perseidák maximuma után). Az NDA meteorok július 16-szeptember 10-e között aktívak. Az SDA meteorok szülőégitestje az angol nyelvű wikipédia szerint a 96P/Machholz üstökös, de ezt az oda belinkelt hivatkozáson nem lehet látni – honnét veszik tehát ezt az információt? Ennek az üstökösnek a pályája egyébként sem emlékeztet az SDA/NDA komplexumra (pl. az inklinációja 58° ellentétben az SDA-k 30° körüli pályahajlásával), így biztosan nem eza  szülőüstökös. Gery Kronk régebbi listája nem adja meg a szülőégitestet. Egy újabb keletű oldal a 2008 Y12 SOHO-üstököst nevezi meg szülőégitestnek, de biztos, hogy valamelyik napsúroló üstökösből származnak, amely a nap szoros megközelítése során egy, esetleg több keringés során dezintegrálódott.

 

A Los Angeles-ben található Kaliforniai Egyetem (University of California, UCLA, USA) a napokban egy rendkívül érdekes meteoritot állított ki híres Meteorite Gallery-jában. A mintát kölcsönbe kapták Ken és Jill Eltrich-től.

A 30 x 25 x 12 cm méretű termetes kondritot jó pár évvel ezelőtt túrázás közben találták a kaliforniai Mojave-sivatagban. Eltrich elmondása szerint a túra alatt teljesen véletlenül lenézett a földre, és egy oda nem illő, érdekes mintázatú követ vett észre. Leginkább sziromra hasonlító mintázat borította a hátoldalát. Hazavitte, és a Google segítségével utánanézett, hogy mi lehet az, de nem talált semmi érdemlegest, így három évig az otthonukban maradt. Közben – mint értéktelent – ajtókitámasztónak is használták (sic!). Három évvel később Eltrich a követ bevitte egy Orange megyei térkép- és ásványboltba, ahol a tulajdonos azt mondta neki, hogy az akár egy meteorit is lehet, és javasolta, hogy vigye be Marvin Kilgorehoz, aki az Arizonai Egyetem Hold és Bolygólaboratórimának (Lunar and Planetary Lab) meteorit-kurátora. Kilgore azonnal látta miről van szó. Egy egyedien orientált,  szinte tökéletes alakú kondritról!

Egy évvel később Eltrich találkozott John Wassonnal, aki az UCLA meteorit gyűjteményének alapító kurátora, és Nick Gesslerrel, aki az UCLA-n a “Meteoritok” tárgy előadója. Utóbbi elmondta:

“Számos orientált meteoritot láttam már, de ez a kiváló kondrit az összes közül a legérdekesebb és legbonyolultabb mintázatot mutatja.” Az orientált meteoritokról kevesen tudják, hogy felszínük hullás közben a legkevésbé ablatálódik (vagyis a legkevésbé gőzölög el), mert a forró plazmacsatorna lényegében lamináris áramlással, optimálisan kevés anyagot olvaszt le róluk. Szinte csak a folyásnyomvonalak olvadnak le, az eredeti kúp alakból a lehető legtöbb megmarad.

A mintát Jason Utas, az UCLA kozmikus geokémia szakos végzős hallgatója is látta, aki nem mellesleg profi meteoritgyűjtő, és szerinte a kő “a világ legorientáltabb meteoritja, amit valaha találtak!”. Alakjában tükröződik “az időben megfagyott fizika”.

Eltrich ekkor kezdte csak felfogni, hogy mit is talált: “akár egy véletlenül talált lottó ötös szelvény!” mondta.

Közben jó pár komoly meteoritgyűjtő megkereste kecsegtető ajánlatával, de azt gondolta, hogy ha eladja, akkor az egy meteoritgyűjtemény féltve őrzött kincseként eltűnik az emberek szeme elől és senki nem látja hosszú-hosszú időre. Ezért úgy döntött, hogy kiállítási célból két évre kölcsönadja az UCLA Meteorite Gallery-nek, hogy minél többen láthassák élőben ezt a csodát.

A világ “legorientáltabb” meteoritjának találóan a “krizantém-kő” nevet adták és júniustól tekinthető meg az UCLA-n. Végezetül Eltrich elmondta, “nem vagyok meteorit vadász, de most már próbálok az lenni…”.

Valóban lenyűgözően szép, tankönyvszerű mintázatot mutató orientált meteoritról van szó és tényleg kiállításon van a helye.

(Daily Bruin, UCLA, California, USA, forditotta Kereszty Zsolt. Jason Utas képei)

VCSE - Tegnap esti meteor - TGL
VCSE – Tegnap esti meteor – TGL

Az elmúlt este (2015. feb, 5/6) ezt az egy szem -1,5 mg fényes meteort sikerült fognom. Szép derült volt hajnalig, akkor aztán sávokban befelhősödött itt-ott. Vizuálisan sem volt túl nagy az aktivitás, de sose lehet tudni, mikor érkezik egy szép nagy Tűzgömb! 🙂

A meteorrajok ritkábban kisbolygók ütközéseiből vagy testek bolygókba való becsapódásakor alakulnak ki, sokkal gyakrabban pedig üstökösökből származnak. Számos üstökös aktivitása azonban kicsiny még napközelség idején is, ezért ezekből kevesebb meteoroid származik. Ilyen meteorfelhőkből csak kis rajok keletkeznek, amelyek egy-egy éjszakai alig pár meteort adnak csak.

Az üstökösök kicsiny (1-50 km átmérőjű), kevert vagy réteges jeges-kőzetes égitestek, amelyek a külső Naprendszerben keletkeztek. Valamilyen gravitációs perturbáció – pl. egy másik Nap melletti közeli elhaladása nyomán – a Naprendszer belső térségeibe kerülnek. Ha elég közel kerülnek a Naphoz, akkor felszínük elég hőt kap ahhoz, hogy a jeges részek elkezdjenek szublimálni vagy gejzírek törjenek fel rajtuk, amelyek magukkal viszik a jeget, gázt, port. (Ez – üstököstől függően – a Marson vagy a Jupiteren belülre érve következik be.) A lemaradó porból alakul ki egy meteorraj, ami ha ütközik a Földdel, látványos meterraj-tevékenységet, meteorzáport okot. Az üstökös pályájának ismeretében a kialakuló meteorraj Naprendszerbeli mozgása is előrejelezhető, így megmondható, mikor éri el a Földet.

A különböző üstökösök különböző helyeken alakultak ki a külső Naprendszerben nagyobb bolygókká össze nem álló magokból. A meteorraj-előrejelzések észlelésekkel való ellenőrzése így segít tesztelni, hogy mennyire jól becsüljük meg a Naprendszert létrehozó felhő kémiai szerkezetét, az üstökösök összeállásának folyamatát és jelenlegi állapotát. Ha a meteorraj-előrejelzés beválik, akkor jól becsültük meg az üstökös anyagát, szerkezetét és főleg porkibocsátási képességét, de múltbéli pályamódosulásait is; a legtöbb bizonytalansági faktor éppen a porkibocsátási képességben van. Sokszor becsülték már ezt túl, és ezért a meteorzápor előrejelzés nem vált be: vagy egyáltalán nem volt észlelhető meteortevékenység az adott üstökösből, vagy olyan apró szeműek voltak a meteorok, hogy szabad szemmel nem lehetett látni őket, csak a meteorradarok észlelték őket (pl. a Camelopardalidák esetében), vagy a jelenség pár órával, legfeljebb fél-egy nappal korábban vagy később jelentkeztek a várthoz képest (ismét a Camelopardalidákra utalunk, de a Leonidák is mutattak legalább egyszer egynapi eltérést az előrejelzéshez képest). Némely esetben (pl. Perseidák 1993, Alfa Monocerotidák 1995, Perseidák 2004) az előrejelzés mind időpontjában, mind a meteortevékenység nagyságának előrejelzésében bevált. Vagyis a felhasznált fizikai-matematikai módszerek jók, az előrejelzések időnkénti pontatlanságát a bemenő adatok, vagyis a meteorraj szülőüstökösének sokszor nem túl jól ismert viselkedése okozza. Pl. a Perseidák szülőüstököse, a 122P/Swift-Tuttle üstökös mára már igen jól ismert, ezért is jelezhetjük olyan jól előre a Perseidák viselkedését.

A kevésbé ismert vagy csak nemrég felfedezett, alig tanulmányozott üstökösökből származó meteorrajokkal így nemcsak az üstökösök tulajdonságait, elsősorban porkibocsátási képességüket tudjuk tanulmányozni, hanem a porkibocsátási képességnek az üstökös anyagától való függésén keresztül a primitív állapotú, a Naprendszert létrehozó ősködnek, csillagászati nevén a szoláris protoplanetáris ködnek is az anyagi összetételét, eredeti állapotát, amilyen mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt volt. Az új, frissen a Naprendszerbe került üstökösök ennek a korai állapotnak az őrzői, még nem érintette meg őket a Nap hője, bár magjukban mehettek végbe evolúciós folyamatok. A saját Naprendszerünk keletkezéskori állapotának jobb felderítése pedig nyilván segít más bolygórendszerek kialakulásának megértésében, így végső soron abban, milyen bolygók, hol és mikor alakulnak ki, lehetnek-e köztük lakhatók, kibányászhatók, és mennyi? Az is nagyon fontos kérdés, hogyan változik az évmilliárdok alatt az üstökös magjának szerkezete, kémiája?

Egy meteorraj kitörésének előrejelzését legkönnyebben amatőrcsillagászok ellenőrizhetik, így alapos megfigyeléseikkel, ha minden szükséges adatot jelentenek, komolyan hozzájárulnak ezekhez a messzire vezető kutatások kezdeti lépéseihez.

Egy friss, kanadai csillagászok által jegyzett tanulmány a 252P/LINEAR üstökös esetleges meteorjait vette górcső alá. Míg az aktív, hosszú csóvát eresztő, fényes üstökösöket alaposan tanulmányozzák, mert fényességük okán könnyebb megfigyelni őket, addig a halvány, alig aktív vagy inaktív üstökösökre kevés figyelmet fordítanak, pedig ezekből is származhatnak meteorok. A 252P/LINEAR üstökös is sokszor inaktív. A Jupiter-üstököscsaládjába tartozik ez a kométa.

cikk2

A 252/P (LINEAR) üstökös 2016. január 17-én, Erik Bryssinck felvételén (Forrás: www.aerith.com) A képen az üstökös 17,9 magnitúdós, a kómaátmérő mindössze 9″, csóva nem igazán látszik. A kép 40 cm-es, f/3,8-as távcsővel és SBIG STL-6303E CCD-kamerával ksézült a belgiumi BRIXIIS Csillagvizsgálóból, 6×120 sec expozíciós idővel, fehér fényben.

Ezt az üstököst a LINEAR kisbolygókereső programban fedezték fel 2000. március 9-én. Nap körüli keringési ideje 5,32 év. Felfedezése utáni első, 2005-ös visszatérését nem észlelték, de a 2010-eset és a 2016-osat igen. Az ekliptika síkjához közel kering (inklinációja alig 10°), pályájának fél nagytengelye 3,05 CSE, pályája elnyúlt, excentricitása 0,67, ezért míg naptávolban a Jupiter pályája (5,2 CSE) közelében jár, 5,1 CSE-re a Naptól, addig napközelben a földpálya (átlagosan 1 CSE) közelébe jut, 0,999 CSE-re. Mivel a Föld a Naptól az év folyamán 0,98-1,03 CSE távolságban jár bolygópályánk kis excentricitása miatt, a 252P/LINEAR-t földközeli objektumnak is tekintik (NEO, Near-Earth Object). Csak a távolságokat tekintve akár ütközhetnénk is vele, ám az ellipszispályák orientációja és a két keringésidő olyan, hogy többnyire nagyon elkerüljük egymást: Az 1900-2165-ig szóló számítások szerint legközelebb hozzánk 1921-ban volt, akkor is még 0,08 CSE-re (33-szoros holdtávolság), 2016, március 21-én viszont csak, 0,0356 CSE-re (15-szörös holdtávolság) fog járni a Földtől, ami ebben a több, mint másfél évszázados időszakban a legszorosabb földközelítése. Ilyen szoros megközelítéstől akár meteorokat is várhatunk az üstökösből, feltéve, hogy a porkibocsátása elegendően nagy.

cikk1

Az üstökös látszó égi pályája 2016-os napközelsége idején. Forrás: www.aerith.com

Elméleti számolások szerint csak mintegy 50 keringéssel ezelőtt, az 1800-ik év táján változott meg úgy a pályája, hogy ebből az üstökősből NEO, vagyis földközelítő objektum lett! Emiatt, fizikai időskálán nézve fiatal objektum. Csak mintegy még 150-200 keringést fog NEO-ként megélni, azaz hozzávetőleg 400 évig lesz földközelíi objektum, és utána a pályáját – elsősorban a Jupiter – ismét úgy perturbálja meg, hogy többé nem jön ennyire a Föld közelébe. Egy tízmillió évet átfogó numerikus szimulációból kiderült, hogy ennyi esztendő alatt csak ebben a 400 évben NEO az objektum, vagyis nagyon kevés időt tölt el ekként. Gyakorlatilak ki lehetett jelenteni, hogy első ízben vált NEO-vá. Az üstökös viszont nagyon halvány (abszolút fényessége 18,6 mg, idén március földközelségekor, messze a tőlünk nem átható déli égbolton is csak kb. +11 mg-s lesz, pedig csak 15-ször lesz messzebb, mint a Hold. (Március 25-e körül már a Skorpióban jár, majd a Kígyótartó felé veszi az irányt, még kb. 11-12 mg-s fényességű esz, de májustól nagyon gyorsan elhalványodi.) A kanadai szerzők és mások feltételezik, illékony anyagokban szegény környezetben alakulhatott ki, és ez okozza halványságát: nem nagyon tud mi elszublimálni a felszínéről.

cikk3

Az üstökös előrejelzett fényessége (piros vonal) az idő függvényében. A fekete pontok az eddig elérhető észleléseket jelzik. Forrás: www.aerith.com.

Amennyiben lesznek észlelhető meteorok ebből az üstökösből, akkor az nagyon fontos előrelépés lenne az ilyen kevésbé aktív üstökösök megismerésében. Amennyiben jönnek, akkor 2016. március 21-én jönnek, 11 km/s kicsiny sebességgel (lassú meteorok az égen!), a RA=78°, D=-17° pontból amely a nyúl csillagképbe esik, tehát a raj neve nyilván Lepidák lenne. A Lepus (Nyúl) csillagkép az Orion alatt látható, március végén már korán, már este fél tíz körül (UT-ben ez 20:30) lenyugszik.

Ha feltesszük, hogy az üstökös a múltban is kis aktivitású volt, akkor így számolva az 1915-ös és az 1921-es napközelségekkor kilökődött anyag visszatérését figyelhetnénk meg 2016. március 28-án 00:10 UT (1915-ös) illetve március 27-én 20:47 UT (1921-es) környékén. Ha a szokásos porkibocsátást tesszük fel rá, akor az 1915-ben kibocsátott anyag március 28-án 00:36 UT-kor, az 1921-ben kilökődött porfelhő március 27-én 22:42 UT-kor ér el minket, és még az 1926-os napközelségkor a Naprendszerbe lökődött porfelhő is elér minket március 27-én 15:09 UT-kor, de ez az európai nappalra esik még. Mindenesetre érdemes lehet ebből a radiánsból érkező meteorokat lesni 2016. március 27/28-a éjjelén.

Egyáltalán nem kell nagy aktivitásra számítani. Az előrejelzés szerint a Leonidákhoz képest ezeknek a Lepidáknak a száma nagyjából százezerszer kisebb, vagyis jó, ha az éjszaka folyamán néhány ebből a radiánsból származó meteort meg tudunk figyelni. Az igazán értékesek a szimultán videometeoros és fotografikus meteorészlelések lennének, hogy a pálya meghatározásával látni lehessen, valóban az üstökösből jöttek-e ezek a meteoroidok. A radiáns a Nyúlban van, tehát a fentiekben már említett nyugvási időpont miatt Magyarországról csak egy-két meteorra számíthatunk koraeste, de természetesen előfordulhat, hogy az előrejelzés nem túl pontos, és korábban érkezik a többség, mint az előrejelzett… Ennyit érdemes próbálkozni, főleg az automata videós rendszerekkel vagy fotósan.

Noha egyáltalán nem hatalmas kitörésre számítunk, hanem csak egy gyenge radiáns egy éjszakai jelentkezésére, ha mégis sikerülne ezt az új rajt megfigyelni, akkor jelentősen pontosítani lehetne a kis aktivitású üstökösök meteoroid-felhőinek keletkezéséről és fejlődéséről, vagyis a naprendszerbeli porról alkotott képünket. Fotózásra, vizualizálásra, videózásra fel!

Forrás: Q. Z. Ye, P. G. Brown, P. A. Wiegert, Astrophysical Journal Letters, nyomtatás alatt, ingyenes verzió: http://arxiv.org/abs/1601.07837

Írta: Csizmadia Szilárd