VCSE - A Béla-kráter a Holdon
VCSE – A Béla-kráter a Holdon

Mindezidáig úgy tudtam, hogy 16 magyar vonatkozással bíró kráter van a Holdon, az Izsák-könyvet bemutató előadásomban és cikkemben is ennyit említettem. Ugyanennyiről tud pl. a Puli-projekt vonatkozó honlapja is. Az elnevezések csillagászokról (Petzval, Zach, Fényi, Hell, Izsák, Weinek, és az amatőrcsillagász Hédervári), Nobel-díjasokról (Békésy, Hevesy, Zsigmondy – bár utóbbi magát osztráknak vallotta), illetve más matematikusokról, fizikusokról (Eötvös, Kármán, Szilárd, Neumann, Bolyai, Segner) történtek. A csillagaszat.hu vonatkozó oldala sem sorol fel többet.

Teljesen véletlenül bukkantam rá a 17-ik magyar vonatkozású holdkráterre egy borongós vasárnap délután, a Bélára, pedig a https://planetarynames.wr.usgs.gov/ vonatkozó oldala szerint már 1976-ban elnevezték. Az elnevezés indoklása angolul, és az általam hevenyészett magyar fordítása a következő:

“Hungarian male name, also Slovak female name.”

Azaz: “magyar férfi név, egyben szlovák női név is.”

Vagyis nem egy konkrét személyről nevezték el ezt a pici krátert, hanem egy, a magyarban (és a szlovákban is) előforduló keresztnevet adtak neki. Sőt, az angol nyelvű wikipédia oldal kizárólag annyit mond a név eredetéről, hogy ez egy “magyar férfinév” (Hungarian masculin name).

Érdekes lenne az elnevezés történetét felkutatni, a javaslattevő személyét kideríteni.

Maga a kráter egyébként elég érdekes, mert erősen asszimmetrikus, nagyon elnyúlt: 11×2 km-es! Megfigyelése nem reménytelen nagyobb amatőr távcsövekkel.

A Béla-kráter a Holdon az északi szélesség 24,7°-án, és a keleti hosszúság 2,3 fokán fekszik, mégpedig a Hadley-rianásnál. A mellette lévő másik három krátert spanyol, japán és afrikai férfi keresztnevekről nevezték el, a Béla-kráter tehát ebbe a sorba illeszkedik.

 

Szeretettel hívunk meg a VCSE őszi észlelőhétvégéjére! Nem számít, milyen távcsöved van (mi viszünk, belenézhetsz, fotózhatsz vele), nem számít, milyen szinten vagy csillagászatból (teljesen kezdőtől a hivatásos csillagászig minden szint képviseltetve lesz), az egyetlen kérés az, hogy szeresd a csillagos égboltot!

A rendezvény nyitott, de előzetes regisztrációhoz kötött: a vcse@vcse.hu címre küldjed el neved, és érkezésed, illetve távozásod tervezett időpontját. Az e-mail tartalmazza azt is, hogy milyen távcsövet, hosszabbítót hozol (ha hozol), illetve kérsz-e autós segítséget Zalaegerszegről a helyszínre és vissza, illetve ha autóval jössz, tudsz-e segíteni ezen a távon autóval nem rendelkező tagtársaink közlekedésében. Amennyiben a regisztrációt 2017. október 20-a 18:00 NYISZ óra után ejted meg, ne e-mailt küldj, hanem SMS-t a 70/283 57 52-es telefonszámra.

Az bizonyos, hogy a VCSE 458/1900-as ás 15 cm-es Dobson távcsöveit, valamint a TIT Öveges Egyesület 127/1500 MC (EQ-3, GoTo) távcsövét vizuálisan az egész társaság használhatja. Amennyiben a mobilnetet meg tudjuk oldani a helyszínen, akkor a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójának 250/1200-as Newton-távcsöve is használható lesz fotózásra. Ezen felül többen jelezték, hogy binokulárokat, 12-25 cm közötti távcsöveket hoznak, amelyekkel fotóznak, vagy éppen vizualizálnak.

Az első kb. 18 jelentkező ágyban aludhat, a többiek saját matracaikon. Zuhanyzó, konyha, WC van. Aki tud segíteni a résztvevők, távcsövek Zalaegerszeg-Balázsfa közötti fuvarozásában, kérjük, a vcse@vcse.hu e-mail címen jelentkezzen! Aki VCSE-tagdíját 2017-re rendezte, annak a részvétel ingyenes; ugyanígy ingyenes nem VCSE-tag barátjának, családtagjának, ismerősének. Másoknak a részvételi díj 300.- Ft/fő; olyan VCSE-tagnak, aki idénre tagdíját nem rendezte, a részvétel feltétele a tagdíja legkésőbb a helyszínen, a megérkezést követő azonnali, készpénzes befizetése. (Helyszínen lehet részvételi díjat fizetni, illetve tagdíjat 2018-ra befizetni.)

Derült idő esetén távcsövezünk; borult idő esetén játszunk, beszélgetünk, csapatépítő tevékenységet folytatunk. Használhatjuk a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában lévő 25 cm-es Newton távcsövet is a távolból.

4

A VCSE 2012. évi zalalövői észlelőhétvégéjének csoportképe

Az észlelőhely GPS-koordinátái: északi szélesség 46,815202 fok, keleti hosszúság 16,755968 fok. (A megadott koordináták 0,1 cm pontosságúak, az észlelőhely kiterjedése ennél azért valamivel nagyobb!) Megközelítése autóval Zalaegerszegről: a Kosztolányi úton kell az első lámpáig menni, ott pl. balra, ki Andráshida felé előbb a Rákóczi úton, majd ez az út Hock János névre vált. A Shell, Agip benzinkutak után balra kell fordulni, Pórszombat irányába, de Göcsej is ki van írva. Teskándon át kell menni, a következő falu Dobronhegy (emelkedő végig). Az emelkedő közepén balra tekintve látszik a hegytetőn a turistaház, mellette a jellegzetes kettőskereszt található. Tovább kell haladni a falun át, és balra lesz a Milejszeg feliratú elágazó, a buszmegállónál. Itt balra kell fordulni. Majd pár száz méter után ismét balra, ez már a hegyi út, de aszfaltos. Kb. 1 km-t kell haladni rajta, egy elágazásig, ahol balra kell tartani, és ott is van a cél, egy köves feljáró baloldalt. Mindig csak felfelé kell menni, nem lehet eltéveszteni. Aki mégse talált oda, hívja Németh Ferencet a 06-30/316-21-53-as telefonszámon.

Az odatalálást megkönnyítendő mellékelünk térképeket, fotókat:

1

VCSE – Balázsfai észlelőhétvége

2

VCSE – Balázsfai észlelőhétvége

3

VCSE – Balázsfai észlelőhétvége

Észlelni a turistaház jó panorámát biztosító udvaráról fogunk; Zalaegerszeg az északnyugati eget kb. 30 fok magasságig közepes fényszennyezéssel tölti meg, de a többi irányba jó az ég. Több 13 cm-es, 15 cm-es távcső is ott lesz.

A szállás egy turistaszálló lesz, ahol WC, áram, zuhanyzó van; a szállásdíjat VCSE-tagoknak a VCSE állja. A zuhanyzót egy 80 literes bojler táplálja, így a meleg vízzel érdemes takarékoskodnunk. A csapból folyó víz nem ivóvíz! Gáztűzhely, mikrohullámú sütő van. Hálózsákot mindenkinek hoznia kell, aki aludni akar – ágynemű nincs. Étkezéséről mindenki maga gondoskodik (vagyis célszerű magaddal reggelit, ebédet, vacsorát stb. hoznod). Az étkezésnek csak kitűzött időpontja van, de a résztvevők magukról gondoskodnak…

Hosszabbítókat visz a VCSE (2×25 méter és egy hatos elosztó a végére, valamint néhány más tízméterest), de jó, ha más is tud hozni.

Aki jön, és még nem jelezte, hogy jön, kérem írjon egy e-mailt, illetve jelezzétek, milyen távcsövet hoztok, és tudtok-e Zalaegerszeg-Balázsfa között oda/vissza másokat szállítani kocsival, és hogy szeretnétek-e kocsis segítséget igénybe venni Zalaegerszeg-Balázsfa között az utazásban?

Mindenkit szeretettel várunk!

Telefonszámok szükség esetére:
Németh Ferenc: 06-30/316-21-53
Csizmadia Szilárd: 06-70/283-57-52

 

Az alábbi felvételek 2017. augusztus 29-én készültek a 29P/Schwassmann-Wachmann 1 üstökösről, amely egész fényes kitörésben volt. A felvétel adatai: a képek 22:36:10 és 22:54:58 UT között készültek 100/900 mm ED-refraktorral, Canon 500D fényképezőgéppel ISO 1600 és 3200, 60 és 90 sec expozíciók alkalmazásával. A képkivágás kb. 18×18 ívperc méretű. A jobb láthatóság érdekében egyik-másik képet negatívban is közlöm.

 

 

Véletlenül ráfutott egy képemre egy szép műholdnyom az Androméda-köd (M 31, NGC 224) mellett. Az alábbiakban bemutatott felvétel 2017. augusztus 30-án 01:14:11 NYISZ-kor készült Canon EOS 450D-vel,  135 mm fókusztávolságú, f/3,5-es fényerejű teleobjektív, ISO 1600 érzékenységgel és 20 másodperc expozíciós idővel Nagykutasról. A CalSky szerint a NOSS 3-1C műhold járt arra.
VCSE - Műholdnyom az M31 mellett - Mikics Károlx
VCSE – Műholdnyom az M31 mellett – Mikics Károly