A következőkben júliusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot!

A Nap július közepén 05:00 (NYISZ) körül kel, 20:40 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold július 3-án, utolsó negyed július 10-én, újhold július 17-én, első negyed július 26-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. július 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

A 2023. évi kvízjátékunk helyezettjei a következők (maximális pontszám: 49 pont):

Lányok:

1. Soós Patrícia  46 pont
2-3. Péter Petra Sára és Vizsi Emília 43-43 pont

Fiúk:

1. Kerékgyártó Levente  46 pont
2. Kovács Marcell 42 pont
3. Csordás Dominik 38 pont

A kategóriá első helyezettjei ingyen jöhetnek a nyári táborba. A kvízen összesen 19-en vettek részt érvényesen.

Gratulálunk!

VEGA ’23 Summer Amateur Astronomical Observation Camp

In 2023, the camp is jointly organized by the Vega Astronomical Association, the Zalaegerszeg Group of Hungarian Astronomical Association, the TIT Öveges József Educational Association, the Transylvanian Hungarian Astronomical Association and the Bundesrealgymnasium Kepler, Graz.

Please do not send a participation fee until you have received feedback on the acceptance of your application!

Location: Ispánk (Vas county, Hungary), Arkánum Vendégház (Arkánum Guest House).

Start: Friday, August 11, 2023, 4:00 p.m.

End: Saturday, August 19, 2023, 11:00 a.m.

APPLICATION:

Regular application deadline: July 1, 2023.

Late application: July 2 – July 25, 2023

THE APPLICATION FORM is available here.

The VCSE GDPR policy is available here (in Hungarian).

Mezei Balázs képéből (PuWe 1 planetáris köd) a tábori plakátot Balogh Gabriella rajzolta
The poster of the astrocamp was made by Gabriella Balogh, and showcases the astrophoto of Balázs Mezei (PuWe 1 planetary nebula)

Olvasd tovább

A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot!

A Nap június közepén 4:45 (NYISZ) körül kel, 20:45 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold június 4-én, utolsó negyed június 10-én, újhold június 18-án, első negyed június 26-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Júniusban a legrövidebbek az éjszakák az év folyamán (az északi féltekén).  Zalaegerszegről nézve pl. a teljes sötétség csak kb. 23:18-tól 02:23-ig van a hó közepén. Ezért az észlelések hossza erősen korlátozott. Észak-Magyarországról az észlelésre használható időtartam ilyenkor még rövidebb. Pl. Mátraszentimréről nézve a hó közepén a teljes sötétség csak 23:54-től 01:28-ig tart, vagyis óriási különbség van az ország északabbi és délebbi részei között!

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. június 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

VCSE Illancsi Észlelőhétvége

2023. június 17-18. (szombat-vasárnap)

Helyszín: Illancs, a Bajai Obszervatórium Alapítvány észlelőbázisa (Bács-Kiskun vármegye)

Szervező:

Vega Csillagászati Egyesület (VCSE)

Bajai Obszervatórium Alapítvány

Hegedüs Tibor, Szalontai Tibor, Vizsi Csaba

Szeretettel hívjuk meg tagtársainkat és a közelben-távolban élő más barátainkat idei nyári észlelőhétvégénkre!

VCSE - A Bajai Obszervatórium Alapítvány Illancsi Észlelőbázisán lévő torony és távcsőkupola képe, az észlelőhétvége helyszíne - Fotó: Vizsi Csaba
VCSE – A Bajai Obszervatórium Alapítvány Illancsi Észlelőbázisán lévő torony és távcsőkupola képe, az észlelőhétvége helyszíne – Fotó: Vizsi Csaba

Olvasd tovább