Egy naprendszeres puzzle dobozáról

Korábban Király Amanda karácsonyi csillagászati ajándéktippjeiről olvashattatok. Az ő listáján szerepelt távcső, csillagászati könyvek, kirakós játékok (puzzle), csillagászati és űrhajós Barbie-baba, csillagászati mintás szőnyeg, témába vágó Lego, élményalapú ötletek (pl. planetáriumi belépő). További ötletekkel egészítem itt ki a listáját.

Olvasd tovább

A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap decemberben 7:20 (KözEI) körül kel, 15:50 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI = UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold december 8-án, utolsó negyed december 16-án, újhold december 23-án, első negyed december 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. december 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. december 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra):

12.01. 22:26 A Jupiter 4°-ra látható a 65%-os fázisú Holdtól a Halak/Vízöntő csillagképben.
12.05. 16:32 A Hold fedi az Uránuszt. 94%-os holdfázis, kilépés: 17:33 UT-kor. (Zalaegerszegen belépés 17:31 és kilépés 18:31 KözEI-kor. Azaz a bolygó 60 percig lesz a Hold mögött.) Animáció a fedésről:


12.08. 05:07 A Hold elfedi a Marsot (100%-os holdfázis), kilépés: 06:01-kor.
12.14. 13:00 A Geminidák meteorraj maximuma (ZHR=150).
12.21. 15:31 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja.
12.21. 21:48 Téli napforduló.
12.22. 05:49 28 órás holdsarló 1,5° magasan.
12.22. 22:00 Az Ursidák meteorraj maximuma (ZHR=10).
12.24. 15:37 A Vénusz 4,5°-ra a 2%-os fázisú Holdtól.
12.26. 17:14 A Szaturnusz 4,6°-ra a 16%-os fázisú Holdtól.
12.29. 15:41 A Merkúr és a Vénusz 1,5°-os közelsége a Nyilas csillagképben.


A Merkúr az esti órákban figyelhető meg, láthatósága egyre javul a hónap során. 21-én van a legnagyobb keleti kitérésben, ekkor másfél órával nyugszik a Nap után.

A Vénusz kora este délnyugaton kereshető, láthatósága folyamatosan javul a hónap során.

A Mars kora este kel, az egész éjszaka során megfigyelhető. Fényessége -2 magnitúdóra növekszik, látszó átmérője 15″-re csökken.

A Jupiter az éjszaka első felében megfigyelhető a Halak csillagképben, -2,5 magnitúdós.

A Szaturnusz az éjszaka első felében megfigyelhető a Bak csillagképben, fényessége 0,8 magnitúdó.

Az Uránusz estétől megfigyelhető a délkeleti ég alján, hajnalban nyugszik. A Kos csillagképben található.

A Neptunusz az éjszaka első felében megfigyelhető a Vízöntő csillagképben.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
12. 01.Cs2459914.54:39:2107:1711:4116:0613:1718:54-54%
12. 02.P2459915.54:43:1707:1811:4216:0613:3519:4000:4465%
12. 03.Szo2459916.54:47:1407:1911:4216:0413:5220:2401:5775%
12. 04.V2459917.54:51:1007:2011:4316:0414:1021:0803:0983%
12. 05.H2459918.54:55: 707:2111:4316:0414:3021:5404:2190%
12. 06.K2459919.54:59: 307:2211:4416:0414:5322:4205:3295%
12. 07.Sze2459920.55: 3: 007:2411:4416:0415:2223:3206:4399%
12. 08.Cs2459921.55: 6:5707:2511:4416:0415:58-07:51100%
12. 09.P2459922.55:10:5307:2611:4516:0416:4400:2208:5299%
12. 10.Szo2459923.55:14:5007:2711:4516:0417:3801:1509:4497%
12. 11.V2459924.55:18:4607:2711:4616:0418:3902:0610:2693%
12. 12.H2459925.55:22:4307:2811:4616:0419:4402:5511:0087%
12. 13.K2459926.55:26:3907:2911:4716:0420:5103:4211:2680%
12. 14.Sze2459927.55:30:3607:3011:4716:0421:5804:2711:4872%
12. 15.Cs2459928.55:34:3207:3111:4816:0423:0505:1012:0663%
12. 16.P2459929.55:38:2907:3211:4816:04-05:5112:2354%
12. 17.Szo2459930.55:42:2607:3211:4916:0400:1206:3312:3944%
12. 18.V2459931.55:46:2207:3311:4916:0401:2207:1612:5634%
12. 19.H2459932.55:50:1907:3411:5016:0602:3508:0213:1524%
12. 20.K2459933.55:54:1507:3411:5016:0603:5308:5213:3916%
12. 21.Sze2459934.55:58:1207:3511:5116:0705:1509:4714:098%
12. 22.Cs2459935.56: 2: 807:3511:5116:0706:3810:4814:513%
12. 23.P2459936.56: 6: 507:3611:5216:0807:5711:5315:470%
12. 24.Szo2459937.56:10: 107:3611:5216:0809:0413:0117:001%
12. 25.V2459938.56:13:5807:3611:5316:0809:5414:0618:234%
12. 26.H2459939.56:17:5507:3711:5316:1010:3215:0619:4910%
12. 27.K2459940.56:21:5107:3711:5416:1011:0016:0121:1318%
12. 28.Sze2459941.56:25:4807:3711:5416:1111:2216:5122:3228%
12. 29.Cs2459942.56:29:4407:3811:5516:1211:4117:3823:4739%
12. 30.P2459943.56:33:4107:3811:5516:1211:5818:23-50%
12. 31.Szo2459944.56:37:3707:3811:5616:1412:1619:0701:0060%

Olvasd tovább

Makár Dávid szíbes holdfelvétele. LZOS MC-MTO-11CA 1000mm f/10, 2022. november 7., Zalaegerszeg, ZWO ASI-120MC, Skywatcher Star Adventurer 2i. 6 paneles mozaik és panelenként 500 kép lett átlagolva PIPP/AS3 programokkal, végül Photoshopban szaturálta és élesítette.
Makár Dávid színes holdfelvétele. LZOS MC-MTO-11CA 1000 mm f/10, 2022. november 7., Zalaegerszeg, ZWO ASI-120MC, Skywatcher Star Adventurer 2i. 6 paneles mozaik és panelenként 500 kép lett átlagolva PIPP/AS3 programokkal, végül Photoshopban szaturálta és élesítette.

 

Fröhlich Viktória rajza az Endymion nevű holdkráterről:
Fröhlich Viktória rajza az Endymion nevű holdkráterről: “Sokat kellett várnom, míg végre egy komoly rajzot is megengedő, hosszabb derült szakaszt kifogtam. Amikor viszont végre kiderült, tökéletes lett a binokulár teszteléséhez. Az Endymion mindig vonzza a tekintetem: nagy, változatos a táj, rengeteg különböző, apró részlet megfigyelhető, és minden holdfáziskor merőben más arcát mutatja. Külön érdekes volt felemás szűrőpárral nézni, szerintem előnyére vált. A kráter kerek, határozott vonalaival szinte fiatalos megjelenésű. Mögötte kibukkannak egy hátsó kráter falai, hegyei, melyek leginkább egy fogsorra hasonlítanak. A keleti oldal dűlői változatosak, a szürke legkülönbözőbb árnyalatait mutatják. A nyugati kráterfal törmelékes.” Celestron Skymaster 20×80 binokulár, 2022. aug. 14., Pápa. Átlátszóság: 3. Nyugodtság: 8. Szűrők: #80A (bal szem), ND.6 (jobb szem).

 

Csizmadia Szilárdtól kölcsönkapott 127/1500-as Makszutov-Cassegrain távcsővel (EQM-35 mechanikán) készítette ezt a képet Ágoston Zsolt:
Csizmadia Szilárdtól kölcsönkapott 127/1500-as Makszutov-Cassegrain távcsővel (EQM-35 mechanikán) készítette ezt a képet Ágoston Zsolt: “Egy kölcsönadott Makszutov-távcsővel készült kép a 95%-os fázisú Holdról. A képet az erkélyemre kitelepülve készítettem.” 2022. október 7., Zalaegerszeg, ASI294MC PRO, 360×10 ms, Gain145.

 

Ugyanazzal a távcsővel, az előző képnél közölt beállításokkal készült ez a színekben túlhúzott kép, hogy a Hold színeit látni lehessen.
Ugyanazzal a távcsővel, az előző képnél közölt beállításokkal készült ez a színekben túlhúzott kép, hogy a Hold színeit látni lehessen. Készítője Ágoston Zsolt. A kép bal oldalán egy fényes, pici, világoskék kráterbelsővel feltűnő becsapódásnyomot látunk. Ez az Aristarchus kráter, amelynek valóban ilyen világoskékes színe van, ha a kontrasztviszonyok megengednék, hogy szemünkkel színeket lássunk a Holdon. A színek – akárcsak Makár Dávid képén – úgy jönnek elő, hogy a felvétel színtelítettségét a kép átskálázásával meg kell növelni. Az Aristarchus-kráter híres a TLP-iről (Transient Lunar Phenomena): ez kigőzölgéseket, gázkitöréseket, hirtelen felfényesedéseket jelent. Több, mint 120 ilyet figyeltek már meg az Aristarchus-ban 1821-től kezdve. Az Aristarchus rendkívül fényes kráter, szinte fehéren ragyogó belsejű a távcsőben és a fekete-fehér képeken, de azokon a színeseken is, ahol nincsenek a színek túlhúzva. Az Aristarchus fiatal kráternek számít, csak kb. 450 millió évvel ezelőtt keletkezett egy becsapódás nyomán. Az eltelt idő alatt a napszél és a kozmikus sugárzás még nem sötétítette el és erodálta eléggé a kráter anyagát, ezért látszik ezeken a félig-meddig túlszínezett képeken világoskéknek.  A kráter anyaga fontos tényező abban, hogy miért látszik a kráterbelső nagyon fényesnek és túlhúzott színes képeken szinte világoskéknek vagy elektronkéknek. Anortozit is található ott. 
Schmall Rafael felvétele a B160 ködösségről
Schmall Rafael felvétele a B160 ködösségről

Kép: Schmall Rafael
Távcső: SkyWatcher gyártmányú 200/800-as Newton
Kamera: átalakított Canon EOS 6D
Mechanika: SkyWatcher EQ6 Pro Goto
Időpont: 2022. július 22.
Helyszín: R1 Zselic Observatory
Átlátszóság: 3
Nyugodtság: 3
Expozíciós adatok: 400×150 másodperc RGB, 60×300 másodperc H-alfa, ISO 1600, f/4

Nem volt egy akármilyen időszak, de a feldolgozásokkal annyira nem érek rá bíbelődni mostanában. Lassan kezdem kinőni a DSLR-t, de talán már nincs is olyan messze nálam a hűtött CMOS korszak.

Olvasd tovább

Kedves Barátaim!

Javaslat 2023. évi Hettyei János Díjra

Arra kérnék minden VCSE-tagot, hogy tegyen javaslatot legkésőbb 2022. december 21. 20:59 óráig (KözEI szerint) a 2023. évi Hettyei János Díjra. Saját magát senki ne jelölje, az ilyen jelölést automatikusan elutasítjuk. A jelöléshez egy vagy maximum néhány mondatos indoklást várunk. Csak a vcse@vcse.hu e-mail címre érkezett javaslatokat fogadjuk el.

A korábbi díjazottak listája itt megtalálható: http://vcse.hu/rolunk-szol/dijazottaink/.

A Hettyei János Díjra (HJD) olyan személy jelölését várjuk, aki:

– hosszabb ideje végez kiemelkedő amatőrcsillagászati munkát, VAGY ismeretterjesztő tevékenységet, VAGY csillagászati kutatómunkát, VAGY az Egyesület érdekében végzett más munkát.

Elegendő tehát a fenti feltételek közül az egyiknek megfelelnie a jelöltnek – az odaítélt díjak esetében tipikusan az egyik lehetőségért adtuk oda, rendszerint nem két vagy több feltételnek felelt meg a jelölt.

HJD-re jelölhető:

(A) bármelyik VCSE-tag, függetlenül attól, hogy hol él,

(B) illetve bárki, aki ugyan nem VCSE-tag, de Zala megyében vagy zalai származásúként fejtette ki tevékenységét.

 

A két kategória (A és B) egyenlő esélyeket élvez. Mindkét kategória díjazására van példa (zalaiként, de nem VCSE-tagként kapott HJD-t Gazdag Attila, Vilmos Mihály és Juhász Tibor; nem zalaiként, de VCSE-tagként és sok zalai tevékenységéért kapott HJD-t pl. Horváth Tibor, Román Dávid és Hegedüs Tibor, aki Vas, illetve Bács-Kiskun megyei).

A HJD-ra jelöltek közül egyet választ ki jelöltnek az elnökség, a díj odaítéléséről pedig a jövő évi közgyűlés dönt. Az érme értéke kb. 35 000.- Ft.

Hettyei János 19. századi zalai amatőrcsillagász volt egyébként, aki 1834-ben először írta le az állatövi fényt Magyarországról, és 1842-ben megfigyelte az akkori teljes napfogyatkozást (két távcsővel), sőt, az egerszegi vármegyeháza udvaráról be is mutatta a nyilvánosságnak, tehát sok tekintetben elődünk.

2023. évi szenior tag jelölés

Arra kérnék minden VCSE-tagot, hogy tegyen javaslatot legkésőbb 2022. december 21. 20:59 óráig (KözEI szerint) a 2023. évi szenior tag címre. Saját magát senki ne jelölje, az ilyen jelölést automatikusan elutasítjuk. A jelöléshez egy sornyi indoklás elég, de legfeljebb néhány mondatos indoklást várunk. Csak a vcse@vcse.hu e-mail címre érkezett javaslatokat fogadjuk el.

A korábbi díjazottak listája itt megtalálható: http://vcse.hu/rolunk-szol/dijazottaink/.

 

Szenior tagnak jelölhető, aki:

– legalább nyolc éve megszakítás nélkül rendes tagja a VCSE-nek és tagdíját mindig időben befizette, ÉS

– amatőrcsillagászati, ismeretterjesztői vagy az Egyesület érdekében kifejtett munkájával ezt a címet kiérdemelte.

A jelöltek közül egynek 2023. január 01-től kezdve ítéli oda az elnökség címet. A szenior tagok nem kötelesek tagdíjat fizetni.

Szenior tagnak a következő listában felsorolt tagok jelölhetők:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1jdhupyL1dC3FNWVw5oWjOPD4kWyEAZBQ/edit?usp=share_link&ouid=108782822454385471549&rtpof=true&sd=true

 

Tiszteletbeli elnök-jelölés

 

Arra kérnék minden VCSE-tagot, hogy tegyen javaslatot legkésőbb 2022. december 21. 20:59 óráig (KözEI szerint) a 2023-2027. évekre szóló tiszteletbeli elnök címre. Saját magát senki ne jelölje, az ilyen jelölést automatikusan elutasítjuk. A jelöléshez egy sornyi indoklás elég, de legfeljebb néhány mondatos indoklást várunk. Csak a vcse@vcse.hu e-mail címre érkezett javaslatokat fogadjuk el.

Tiszteletbeli elnök-választás módja:

A közgyűlés négy év időtartamra tiszteletbeli elnökké választhat olyan magánszemélyt, aki az Egyesület érdekében vagy a csillagászat, amatőrcsillagászat, vagy az ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkát folytat vagy folytatott. A tiszteletbeli elnök részt vehet, valamint hozzászólási és javaslattételi joggal rendelkezik az Elnökség és az Egyesületi Tanács ülésein, továbbá megbízatása időtartamára mentesül a tagdíjfizetési kötelezettség alól.

 

Javaslat VCSE Kitüntető Oklevél adományozására

Arra kérnék minden VCSE-tagot, hogy tegyen javaslatot legkésőbb 2022. december 21. 20:59 óráig (KözEI szerint) a VCSE Kitüntető Oklevél adományozására. Saját magát senki ne jelölje, az ilyen jelölést automatikusan elutasítjuk. A jelöléshez egy mondatos indoklás elég, de legfeljebb néhány mondatos indoklást várunk. Csak a vcse@vcse.hu e-mail címre érkezett javaslatokat fogadjuk el.

 

A VCSE Kitüntető Oklevelet olyan egyesületi tagok kaphatják meg, akik az odaítélést megelőző 1-2 évben kiemelkedő csillagászati kutatómunkát, amatőrcsillagászati megfigyeléseket, távcsöves bemutatókat, ismeretterjesztő tevékenységet (bármilyen formában), asztrofotós tevékenységet vagy egyesületi szervezőmunkát folytattak vagy támogatták a VCSE-t bármilyen módon. Az oklevelek száma nincs korlátozva. Az elismerésről az Elnökség dönt.

Köszönettel:

Jandó Attila

a VCSE titkára