A következőkben szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegen szeptemberben a hó közepén kb. 06:30 (NYISZ) körül kel, 19:00 (NYISZ) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az ország középső részén kb. negyed, a keleti részén kb. fél órával hamarább kel és nyugszik a Nap. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed szeptember 3-án, telehold szeptember 10-én, utolsó negyed szeptember 17-én, újhold szeptember 24-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. szeptember 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. szeptember 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (NYISZ-2 óra):
09.03. 02:51 A Marstól 4°-ra látható a Hyádok nyílthalmaz.
09.14. 21:18 A Hold elfedi az Uránuszt. Kilépés 22:20 UT-kor.
09.17. 03:49 A Mars 3,6°-ra az 57%-os fázisú Holdtól a Bika csillagképben.
09.23. 01:04 Őszi nap-éj egyenlőség.
09.24. 03:58 42 órás holdsarló 13° magasan a hajnali égen, 13°-ra a Vénusztól.
09.25. 04:00 A Vénusz 2°-ra a 0,7%-os fázisú Holdtól a Szűz csillagképben.
09.27. 04:05 A Merkúr és a Vénusz 3°-os közelsége a Szűz csillagképben.

 


A Merkúr a hónap elején kereshető nyugaton, a napnyugta utáni fél órában, láthatósága ezután kedvezőtlen. A hónap végén újra megfigyelhető hajnalban keleten, ekkor fél órával kel a Nap előtt.

A Vénusz napkelte előtt kereshető a keleti égen, láthatósága gyorsan romlik, a hónap végén fél órával kel a Nap előtt. -3,9 magnitúdós, átmérője 10″, fázisa 98%.

A Mars késő estétől figyelhető meg a Bika csillagképben délkeleten. Egyre látványosabb, fényessége -0,6 magnitúdóra, látszó átmérője 12″-re nő a hónap során.

A Jupiter a Cet csillagképben látható koraeste, délen. Fényessége -2,9 magnitúdó, látszó átmérője 49″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható kora estétől hajnalig, délnyugaton. Fényessége 0,5 magnitúdó, átmérője 18″.

Az Uránusz a Kos csillagképben látható késő estétől, délkeleten.

A Neptunusz a Vízöntő csillagképben látható az esti óráktól, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
09. 01.Cs2459823.522:40:3406:1212:5219:3211:4116:4821:4422%
09. 02.P2459824.522:44:3106:1312:5219:3112:5817:3922:1131%
09. 03.Szo2459825.522:48:2706:1512:5219:2914:1718:3522:4642%
09. 04.V2459826.522:52:2406:1612:5119:2715:3319:3523:3253%
09. 05.H2459827.522:56:2006:1712:5119:2516:4220:38-64%
09. 06.K2459828.523: 0:1706:1812:5119:2317:3921:4100:3375%
09. 07.Sze2459829.523: 4:1306:2012:5019:2118:2222:4201:4884%
09. 08.Cs2459830.523: 8:1006:2112:5019:1918:5523:4003:1092%
09. 09.P2459831.523:12: 706:2212:5019:1719:20-04:3597%
09. 10.Szo2459832.523:16: 306:2412:4919:1519:4200:3305:57100%
09. 11.V2459833.523:19:6006:2512:4919:1320:0101:2207:1799%
09. 12.H2459834.523:23:5606:2612:4919:1120:1902:1008:3397%
09. 13.K2459835.523:27:5306:2712:4819:0920:3802:5609:4892%
09. 14.Sze2459836.523:31:4906:2912:4819:0720:5903:4211:0185%
09. 15.Cs2459837.523:35:4606:3012:4819:0521:2404:2912:1377%
09. 16.P2459838.523:39:4206:3112:4719:0321:5405:1713:2368%
09. 17.Szo2459839.523:43:3906:3312:4719:0122:3206:0714:2859%
09. 18.V2459840.523:47:3606:3412:4718:5923:1806:5815:2649%
09. 19.H2459841.523:51:3206:3512:4618:57-07:4916:1640%
09. 20.K2459842.523:55:2906:3712:4618:5500:1208:3916:5731%
09. 21.Sze2459843.523:59:2506:3812:4518:5301:1509:2817:2922%
09. 22.Cs2459844.50: 3:2206:3912:4518:5102:2210:1617:5515%
09. 23.P2459845.50: 7:1806:4112:4518:4903:3111:0218:179%
09. 24.Szo2459846.50:11:1506:4212:4418:4704:4111:4618:364%
09. 25.V2459847.50:15:1106:4312:4418:4505:5112:2918:531%
09. 26.H2459848.50:19: 806:4412:4418:4307:0213:1319:100%
09. 27.K2459849.50:23: 506:4612:4318:4108:1313:5819:281%
09. 28.Sze2459850.50:27: 106:4712:4318:3909:2914:4519:495%
09. 29.Cs2459851.50:30:5806:4812:4318:3710:4715:3620:1411%
09. 30.P2459852.50:34:5406:5012:4218:3512:0716:3020:4619%

Olvasd tovább

VCSE - Rakétamakettek a Hermann Oberth Múzeumban - Fotó: Csizmadia Szilárd
VCSE – Rakétamakettek a Hermann Oberth Múzeumban – Fotó: Csizmadia Szilárd

A rakétatechnika történetéről, a rakéták kialakulásának történetéről Jandó Attila tartott egy 54 perces előadást a Virtuális Csillagászati Klubon 2019. április 17. Az előadás a youtube-on ingyenesen megtekinthető itt!

A második világháború előtt is folytak már elméleti számítások és gyakorlati rakétakísérletek, amelyek aztán elvezettek az űrkorszakhoz 1957-ben, amikor is az első műhold pályára állt a Föld körül. Ennek a hőskornak három úttörője volt:

Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij (1857-1935), ” a modern rakétatechnika és űrkutatás elméleti megalapozója”. A róla elnevezett egyenlet ma is a rakéták végsebességének kiszámítására használt egyenlet, és elsőként mutatott rá a többlépcsős rakéták hasznára (ilyenek a mai, világűrbe hasznos terhet juttató rakéták is).

Olvasd tovább

Az „Egy hét a csillagok alatt” programsorozat keretében két előadást tartottam alkalmanként 35 iskoláskorú gyermeknek. A téma a Naprendszer bemutatása, némi űrkutatási alapismeretekkel fűszerezve. Az előadásokra a községi kézműves tábor keretében a Művelődési Házban került sor.

VCSE – Zalacsében a Holdat figyelik meg a 100/1000 Zeiss refraktorral – Fotó: Bánfalvi Péter, 2022. augusztus 5.

Augusztus 5-én este a falunapon tartottam távcsöves bemutatót, amelynek fő témája a Hold volt, de ismerkedhetett a közönség a nyári csillagképekkel is. A távcsőbe tekintők száma meghaladta a 60 főt.

VCSE – Hosszú volt a sor a távcső előtt. A távcsőnél Bánfalvi Péter magyaráz. Az esti szürkületben a Holdat már lehetett észlelni.
Holdsarló és a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr - Fotó: Balázs Gábor
Holdsarló és a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr – Fotó: Balázs Gábor

A vonuló felhőzet között felbukkant egy esti Merkúr is, a képen jobbra látható a Holdtól. A 2022. május 2-án készült kép jól szemlélteti, hogy az aszályos, kevés esővel járó 2022-es késő tavasz és nyár ellenére rengeteg felhő volt a tavasz végétől kezdve mindig is az égen.

Keszthelyi Sándor kiegészítése: “Újhold volt 2022. április 30-án 22:28 NYISZ-kor. Május 2-án a Hold lenyugvása 21:20-21:30 között lehetett, azaz a holdsarló kora 2 nap alatti, 46 óra 30 perc körüli lehetett.” A 48 óránál korábbi holdsarló-észlelések számítanak korai holdsarló-észlelésnek.

Távcső: Canon EF 70-300 mm f/4-5.6 IS II USM
Időpont: 2022-05-02
Helyszín: Dabas
Kamera: Canon EOS 250D
Mechanika: Fotóállvány
Expozíciós adatok: ISO 800 1/20 s

A zalaegerszegi Apáczai ÁMK udvarán havonta rendszeresen tart csillagászati népszerűsítő előadást, illetve távcsöves bemutatót Bánfalvi Péter vezetésével a Vega Csillagászati Egyesület. 2022. augusztus 10-én az Egy hét a csillagok alatt programsorozat keretében rendkívüli járdacsillagászatot szerveztünk az érdeklődőknek.

VCSE – Bánfalvi Péter előadását hallgatják a résztvevők – Fotó: Jandó Attila, Zalaegerszeg, 2022. augusztus 10.

Olvasd tovább