A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap júniusban 4:45 (KözEI) körül kel, 20:45 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed június 7-én, telehold június 14-én, utolsó negyed június 21-én, újhold június 29-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. június 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. június 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
06.16. 14:56 A Merkúr legnagyobb nyugati elongációja a Bika csillagképben.
06.21. 09:14 Nyári napforduló.
06.22. 10:48 A Merkúr dichotómiája.
06.23. 02:03 A Mars 4°-ra a 30%-os fázisú Holdtól a Halak csillagképben.
06.26. 02:02 A Vénusz 2,4°-ra a 8%-os fázisú Holdtól, és a Merkúr kedvező hajnali láthatósága.
06.28. 02:03 25 órás holdsarló 2° magasan, a Merkúrtól 10°-ra, a Vénusztól 20°-ra.


A Merkúr napkeltekor már kereshető a keleti ég alján a hónap első felében. Láthatósága lassan javul, 16-án kerül a legnagyobb nyugati kitérésbe. A hónap hátralévő részében láthatósága kissé javul.

A Vénusz hajnalban kereshető a keleti égen. -3,9 magnitúdós, átmérője 14″-ről 12″-re csökken, fázisa 78%-ról 86%-ra nő.

A Mars éjfél után figyelhető meg a Halak csillagképben keleten. Fényessége 0,5 magnitúdó, látszó átmérője 7,2″.

A Jupiter a Halak csillagképben látható éjfél után, délkeleten. Fényessége -2,3 magnitúdó, látszó átmérője 39″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható éjfél után, délkeleten. Fényessége 0,6 magnitúdó, átmérője 18″.

Az Uránusz a Kos csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten.

A Neptunusz a Halak csillagképben látható éjfél után, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
06. 01.Sze2459731.516:37:5105:0212:5120:3906:0214:2722:542%
06. 02.Cs2459732.516:41:4805:0212:5120:4006:5115:1823:416%
06. 03.P2459733.516:45:4405:0112:5120:4107:4716:08-11%
06. 04.Szo2459734.516:49:4105:0112:5120:4208:5016:5700:1818%
06. 05.V2459735.516:53:3705:0012:5120:4309:5717:4300:4925%
06. 06.H2459736.516:57:3405:0012:5120:4311:0518:2801:1534%
06. 07.K2459737.517: 1:3004:5912:5220:4412:1419:1201:3644%
06. 08.Sze2459738.517: 5:2704:5912:5220:4513:2519:5601:5354%
06. 09.Cs2459739.517: 9:2404:5912:5220:4514:3720:4102:1264%
06. 10.P2459740.517:13:2004:5812:5220:4615:5221:2802:3074%
06. 11.Szo2459741.517:17:1704:5812:5220:4717:1122:1902:5183%
06. 12.V2459742.517:21:1304:5812:5320:4718:3523:1503:1491%
06. 13.H2459743.517:25:1004:5812:5320:4820:01-03:4597%
06. 14.K2459744.517:29: 604:5812:5320:4821:2200:1704:26100%
06. 15.Sze2459745.517:33: 304:5812:5320:4922:3101:2205:21100%
06. 16.Cs2459746.517:36:5904:5812:5320:4923:2402:3006:3196%
06. 17.P2459747.517:40:5604:5812:5420:50-03:3507:5191%
06. 18.Szo2459748.517:44:5304:5812:5420:5000:0304:3509:1482%
06. 19.V2459749.517:48:4904:5812:5420:5000:3305:2910:3673%
06. 20.H2459750.517:52:4604:5812:5420:5000:5606:1911:5262%
06. 21.K2459751.517:56:4204:5812:5420:5101:1507:0413:0552%
06. 22.Sze2459752.518: 0:3904:5812:5520:5101:3307:4814:1641%
06. 23.Cs2459753.518: 4:3504:5912:5520:5101:4908:3115:2531%
06. 24.P2459754.518: 8:3204:5912:5520:5102:0909:1416:3322%
06. 25.Szo2459755.518:12:2804:5912:5520:5102:2909:5917:4115%
06. 26.V2459756.518:16:2505:0012:5620:5102:5410:4518:489%
06. 27.H2459757.518:20:2205:0012:5620:5103:2311:3319:514%
06. 28.K2459758.518:24:1805:0112:5620:5104:0112:2320:491%
06. 29.Sze2459759.518:28:1505:0112:5620:5104:4613:1421:390%
06. 30.Cs2459760.518:32:1105:0212:5620:5105:4114:0422:201%

Olvasd tovább

Egy különleges exobolygó-rendszer felfedezését jelentette be nemrég egy nemzetközi kutatócsoport a nagy presztízsű Nature Astronomy újságban (Impakt Faktor = 14,4). A kutatást Luisa Maria Serrano és Davide Gandolfi vezették, mindketten a Torinói Egyetem Fizika Tanszékének munkatársai. A kutatók a felfedezést a TESS exobolygó-kutató űrtávcsővel tették, a bolygók tulajdonságait pedig a HARPS spektrográf segítségével határozták meg. A megfelelő mennyiségű adat felvételéhez egy évre volt szükség.

A rendszer legbelső, TOI-500b jelű bolygója pályája hasonlóan fejlődhetett, mint ez a vázlat mutatja, csak sokkal több keringés során. Valószínűleg jó kétmilliárd év alatt, nagyon lassan spirálozódott be külsőbb pályájáról a jelenlegi helyére.

Mára a felfedezett exobolygók száma az ötezret is túllépte, szinte már mindennapos egy-egy új bolygó, bolygórendszer felfedezése (arról, hogy mi is az az exo-, azaz extraszoláris bolygó, illetve a felfedezések mikéntjéről, a használt műszerekről ebben a beszélgetésben tudhatunk meg többet). A bolygódömpinget látva felmerülhet bennünk a kérdés, vajon miért is ennyire különleges ez a rendszer? A választ kutatva a cikk magyar társszerzőjét, Dr. Csizmadia Szilárdot, a Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt csillagászát kérdeztem:

– A több mint 5000 exobolygó között csak mintegy 130 USP (Ultra Short Period, azaz nagyon rövid periódusidejű) exobolygó van – mondta el Dr. Csizmadia Szilárd. – Ezek egy napnál rövidebb keringési idejűek. Nagy kérdés, hogy alakulhattak ki. Nem mindig fedezünk fel kísérőbolygót USP rendszerekben. Ennek a rendszernek az érdekessége, hogy nemcsak egy további bolygót sikerült találni, hanem rögtön hármat. Vagyis összesen négy bolygó kering a rendszerben: a sok ezer exobolygó-rendszer közül kb. 50 ismert jelenleg (2022 májusában), amelyikben négy bolygót is felfedeztek! Ez pedig sokkal több megszorítást jelent a rendszerre, az élettörténete feltérképezhetővé válik.

Érdemes itt megjegyeznünk, hogy a legtöbb felfedezett bolygórendszerben mindössze egy bolygót találtak eddig. Hogy nincs bennük több bolygó, vagy van, csak nehezen felfedezhető a hosszú keringésidő, azt a további kutatások fogják eldönteni.

– A most felfedezett rendszer legbelső bolygója, a TOI-500b is egy USP bolygó, csillagát mindössze 13 óra alatt kerüli meg – folytatta. – A bolygó földszerű, azaz kőzetbolygó, és méretében is hasonlít otthonunkra, tömege másfélszer, sugara csupán 15%-kal nagyobb a Földénél. Mivel azonban mindössze 0,01 CSE-re kering csillagától, felszíne nagyon meleg, az 1350 °C körüli hőmérséklet miatt valószínűleg láva borítja.

A 0,01 CSE azt jelenti, hogy százszor kisebb a távolság a TOI-500b és a csillaga között, mint a Nap és a Föld között!

A rendszer másik három bolygója 6,6, 26,2, illetve 61,3 nap alatt tesz meg egy fordulatot a TOI-500 csillag körül. Ezzel egyikük sem üti meg a mércét ahhoz, hogy USP bolygókká minősíthessük őket, azonban még így is mindegyikük gyorsabban kering, mint a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr, mely 88 nap alatt kerüli meg egyszer a Napot. A külsőbb bolygók rendre 5, 33,1 és 15,1 földtömegűek, így valószínűsíthető, hogy a TOI-500c földszerű, a d és e jelű bolygók azonban Neptunusz-szerűek. (A mi Naprendszerünk-beli Neptunusz kb. 17 földtömegű.)

A TOI-500b tehát rendkívül közel kering napjához, felszíne forró, olvadt. Bolygó ilyen közel a csillagához nem keletkezhetett mindennapi módon. Egy átlagos bolygó a csillag kialakulását követő néhány millió év alatt, a csillagot körülvevő gáz- és porkorongból alakul ki, folyamatosan növelve méretét az idő előrehaladtával. A csillaghoz közel azonban a magas hőmérséklet miatt ez a protoplanetáris korong túl meleg és nem elég sűrű ahhoz, hogy benne a bolygókeletkezés meginduljon. Sőt, a csillaghoz legközelebb egy nagy lyuk van a korongban, mert onnét a csillag fénynyomása és részecskesugárzása kisöpri az anyagot. Hogy alakulhatnak ki mégis ilyen kisméretű bolygópályák?

– Azt biztosan tudjuk, hogy nem alakulhattak ki ilyen közel a csillagukhoz – mondta el nekem Csizmadia Szilárd. – Mindenképpen külsőbb pályákról kellett idekerülniük. Azt sem tudjuk, milyen bolygók voltak eredetileg: lehettek például jupiterek, amelyek túl közel kerültek a csillaghoz, így a csillag elszipkázhatta az anyagukat (Roch-lebeny kitöltés). Az is lehetséges, hogy Neptunusz méretű bolygók voltak, külső jég- és gázrétegüket elpárologtatta a csillag nagy hője, vagy lehettek kőzetbolygók, melyek valamilyen migrációs mechanizmus segítségével belsőbb pályára kerültek.

A klasszikus bolygómigrációs elméletekben a protoplanetáris korong jelen van még a rendszerben, a bolygók a korongot alkotó gáz- és porrészecskék révén közegellenállást érzékelnek. Ennek hatására perdületük csökken, így egyre közelebb jutnak a csillagukhoz, mígnem idővel a protoplanetáris korong anyaga teljesen be nem épül a rendszer bolygóiba, aszteroidáiba, vagy el nem párolog a csillag sugárzása miatt.

A TOI-500 rendszerben azonban nem beszélhetünk klasszikus migrációról, ugyanis ebben a rendszerben a mérések szerint a migrációs folyamatok több milliárd év alatt mentek végbe. A klasszikus migráción kívül kétféle lehetőség adódik:

– A migráció történhetett heves (violens) módon: például két bolygó ütközött a rendszerben és ez az egyiket beljebb lökte, vagy bolygó-bolygó szórási esemény következett be – azaz két bolygó annyira közel haladt el egymás mellett, hogy legalább az egyikük pályája jelentősen megváltozott -, esetleg egy barna törpe vagy egy csillag elhaladt a közelben és annak gravitációs perturbációs hatására került közelebb a bolygó a csillagához.

A bolygók vándorlása azonban történhet nyugodt módon is: – Alapvetően az időskála a fő különbség a nyugodt és az erőszakos eset között, ugyanis a nyugodt esetben évmilliárdok alatt vándorol el a bolygó az eredeti pályájáról a mostanira, az erőszakos esetben viszont évek, évtizedek, legfeljebb évszázadok alatt kerül oda. Nyugodt esetben a bolygó tömege, mérete akár változatlan is maradhat. Ezzel szemben ütközéskor a bolygó anyaga jelentős részét elveszítheti, vagy éppen növekedik azáltal, hogy elnyelheti a másik bolygó egy részét vagy egészét.

A nyugodt migráció tehát fontos szerepet játszhat a rövid periódusú bolygók kialakulásában, annak ellenére, hogy eddig nem tartozott az általánosan elfogadott elméletek közé. A most felfedezett négyesrendszerben is valószínűleg ilyen nyugalmas, lassú folyamatok játszódtak le.

– Az a tény, hogy négy bolygót is találtunk, és mindegyik közel körpályán keringett, azonnal jelezte, hogy egy stabil, nyugodt rendszerről van szó. Mivel a csillag kora is viszonylag idős, látszott, hogy a stabilitás hosszútávon fennmaradt.

A most felfedezett bolygók nagyon jó pontossággal egy síkban keringenek, excentricitásuk pedig kicsi, ezzel is utalva a vándorlás lassúságára: egy ütközés vagy közeli elhaladás ugyanis perturbálja a pályákat, aminek következtében az pályaexcentricitás és -inklináció megnő, a bolygó akár el is hagyhatja a rendszert. Egy ilyen esemény után az excentricitás közel zérusra csökkenése évmilliárdokig is eltarthat, vagy sosem következik be. A TOI-500b esetében a bolygó kétmilliárd év alatt került új pályájára egy közel statikus (kvázisztatikus) vándorlással. A csillagtól mért távolsága nagyon, de nagyon lassan csökkent, excentricitása pedig mindig zérushoz közeli maradhatott, vagyis végig közel körpályán keringett. A nyugodt migráció azonban nem csak ezért lehet fontos mechanizmus:

– Ha lassan változnak a bolygópályák, akkor a bolygó hosszú ideig a lakható zónában maradhat, ha viszont hirtelen változik, akkor egészen biztos, hogy a rajta esetleg kialakult élet kihal, vagy létre sem jön. A korábban említett hosszútávú stabilitás is előnyös a lakhatóság szempontjából, mert ahol heves migrációs folyamatok működnek, megtisztíthatják a lakhatósági zónát, így nem marad ott bolygó. Bár ebben a rendszerben egyik eddig ismert bolygón sem valószínű az élet jelenléte…

Arról, hogy a belső bolygók nyugodt migráció révén kerültek ilyen közel a csillaghoz, numerikus szimulációkon keresztül győződhetünk meg. A kutatócsoport ötmilliárd éves időskálán követte végig a rendszer fejlődését különböző kezdeti feltételek mellett, ezzel igazolva, hogy valószínűleg nyugodt migráció vezetett a mostani bolygókonfiguráció kialakulásához. Fontos, hogy a megfigyeléseket elméleti szimulációkkal is párosítsuk, csak akkor érthetjük meg igazán a rövid periódusú bolygók – és a természet egyéb folyamatainak – működését, ha ezek összhangba kerülnek.

Azoknak, akik saját szemükkel is megnéznék ezt a különleges rendszert, van egy rossz és egy jó hírünk:

– A TOI-500 a Puppis csillagkép legdélebbi részén található, deklinációja -47°, innen nézve éppen nem megfigyelésre alkalmas. Délebbi szélességekről már jól látszik – bár e bolygókat közvetlenül a hivatásos csillagászok még a legnagyobb műszerekkel sem látják –, a csillag vizuálisan 10,5 magnitúdós. Így akár egy 6,5-7 cm-es amatőrtávcső is elég a megpillantásához – mondta el a csillagász.

 

Források:

A cikk: https://www.nature.com/articles/s41550-022-01641-y.

Angol nyelvű összefoglaló a Torinói Egyetem honlapján: https://www.unitonews.it/index.php/it/news_detail/toi-500-four-planet-system-peculiar-migration-process.

Az első szerző, Luisa Maria Serrano posztdoktori ösztöndíjas kutató élményszerűen elmesélt tapasztalatai: https://astronomycommunity.nature.com/posts/toi-500b-a-usp-rocky-planet-in-a-4-planet-system-with-a-quiet-migration-process.

Az EHT (Event Horizon Telescope) csapata ma bejelentette, hogy újabb mérfőldkőhöz érkezett a fekete lyukak kutatása. Sikerült a Tejútrendszerünk középpontjában lévő fekete lyukról az első rádiótartománybeli képet elkészíteni. Azonban ne hagyományos képre gondoljunk. Az EHT egy rádiótávcsövek hálózatából álló interferométer ami méréseket végez, a kép pedig egy óriási adathalmaz nagyon gondos és évekig tartó elemzésével készült speciális technikákkal. Íme:

EHT felvétel a Sgr A* fekete lyuk árnyékáról
EHT felvétel a Sgr A* fekete lyuk árnyékáról
Azt már régóta tudjuk, hogy a galaxisok középpontjában szupernagy és nagyon kompakt objektumok helyezkednek el. De hogy ezek valóban fekete lyukak-e, arra csak közvetett bizonyítékok voltak idáig. Az ismert objektumok tömege a néhány milliótól néhány milliárd naptömegig terjed. Egy részük aktív, amihez az energiát a beléjük hulló anyagból nyerik. Ezt a folyamatot hívjuk akkréciónak. A behulló anyag az elektromágneses spektrum széles tartományában sugároz. A fekete lyuk környezetéből a rádióhullámoktól az ultraibolyán át a röntgen/gamma tartományig észlelhető sugárzás. Egy bizonyos távolságon belülről azonban a fény már nem jut el hozzánk, azt a fekete lyuk elnyeli. Az EHT távcsőrendszer előtt azonban nem volt olyan eszközünk, ami olyan “éles” képet alkothatott volna, ami ezt a térrészt is megmutatja.
Néhány évvel ezelőtt a Virgo halmaz egyik legnagyobb galaxisa, az M87 központi vidékét sikerült “lencsevégre” kapni. Az volt az első alkalom, hogy a fekete lyuk körül jelentkező jellegzetes, gyűrű alakú struktúrát sikerült feltérképezni. (Magát a képet a fekete lyuk árnyékaként írják le sokszor, ami megkapó, bár nem igazán pontos megnevezés.) Ez a fekete lyuk valóban óriási, több milliárd naptömegű, és az EHT mérések alapján még egy kicsit nagyobb is mint várták. Ehhez képest a Tejút központjában a Sgr A* (ahogy a rádiócsillagászok ismerik) objektum csak néhány millió naptömegű, és ennek megfelelően jóval kisebb is. Azonban sokkal közelebb van hozzánk, így a látszó átmérőjük nagyon hasonlónak volt várható. Ezt a legújabb eredmény is alátámasztja. A tömeget például onnan is lehetett tudni, mert az  Sgr A*-hoz legközelebbi csillagok pályaját és keringési sebességét évtizedek alatt meg lehetett határozni. Ezért kapott Nobel díjat 2020-ban Andrea Getz és Reinhard Gaensler.
EHT: Az M87 extragalaxis középpontjában lévő (balra) és a Tejútrendszer centrumában lévő (jobbra) fekete lyuk
EHT: Az M87 extragalaxis középpontjában lévő (balra) és a Tejútrendszer centrumában lévő (jobbra) fekete lyuk “árnyéka”
Az Sgr A* feltérképezése jóval körülményesebb volt az M87-nél. A Tejútrendszer magja irányában rendkívül sok por és (ami a rádióhullámoknak inkább problémát jelent) plazma állapotú gáz helyezkedik el, sok töltött részecskével. Ezek hatására a kép elmosódik. További problémát jelentett a fekete lyuk körüli anyag forgása, ami szintén hasonló hatást ért el. A legélesebb képek eléréséhez a rádiócsillagászati interferometriában szokásosnál jóval magasabb frekvencián, 230 GHz-en folytak a mérések. És itt az adatok kalibrálása is jelentős problémákba ütközik. Nem véletlen, hogy egy másik kutatócsoport épp a mai bejelentés előtti este egy, a korábbi M87 EHT eredményt kritizáló publikációt tett közzé. Ez a tudományos kutatás része, a továbbiakban itt ezzel nem foglalkozunk, de érdekes lesz nyomon követni a fejleményeket.
Az új eredmények alapján a galaxisunk központi fekete lyuka épp “szemből” látszik, mintha felülről, a forgástengelye felől néznénk rá. Ez talán meglepőnek hangzik annak fényében, hogy a galaxis síkjából szemléljük. (Erre nézve már voltak korábban is gyanús jelek a Chandra röntgenműhold adatai elemzése kapcsán, a fekete lyuk környezetéből áramló, korábban széttépett csillagok részecskesugárzása tanulmányozása révén, de ott éppen azt találták, hogy a forgástengely merőleges a galaxis síkjára… – A szerk.) Az újonnan mért tömegértéke nagyon jól egyezik az eddig ismerttel (4 millió naptömeg). További érdekesség hogy a fekete lyukba behulló anyag menyisége rendkívül csekély. Ha mi tömegarányosan annyit táplálkoznánk mint az Sgr A*, akkor egy rizsszemet ennénk egymillió évente. Na tessék, egy éhező fekete lyukkal gazdagodtunk! Azért ne tessék adományokra gyűjteni, ellesz még jó pár milliárd évig.

2022. április 2-án Zalaegerszegre is eljutott a Bakonyi Csillagászati Egyesület Tapintható Univerzum c. kiállítása, amely korábban már megtekinthető volt más magyarországi városokban is. Részben és teljesen látássérült közönség látogatta meg először a Tapintható Univerzum elnevezésű kiállítást. Nagyjából 30 fő részvételével Nagykanizsáról, Keszthelyről és Zalaegerszegről érkeztek a vakok és gyengénlátók csoportjai. Felvezetővel nyitották meg az eseményt. A Bakonyi Csillagászati Egyesület vezetője beszélt arról, honnan jött az ötlet, hogyan történt a kivitelezés, illetve hogyan segítették gyakorlati és elméleti ötletekkel a helyi látássérültek a kiállítási tárgyak formálását.

VCSE - A kiállított tárgyak egy részlete. Balra a Nap és mellette a bolygók méretarányosan. - Fotó: Vizsi Csaba
VCSE – A kiállított tárgyak egy részlete. Balra a Nap és mellette a bolygók méretarányosan. – Fotó: Vizsi Csaba

Négy fő érkezett a bakonyi egyesülettől és három turnusban vezették a kis csoportokat végig. Én azt tapasztaltam, hogy nagyon lekötötte a vendégeket a tárlat. Sokszor kérdezték a tárlatvezetőt és nagy érdeklődést mutattak.

Olvasd tovább

A következőkben májusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap májusban 5:00 (KözEI) körül kel, 20:00 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed május 9-én, telehold május 16-án, utolsó negyed május 22-én, újhold május 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. május 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. május 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
05.01. 02:50 A Vénusz és a Jupiter közelsége a hajnali szürkületben.
05.02. 18:36 A Merkúr 2°-ra a 4%-os fázisú Holdtól a Bika csillagképben.
05.06. 08:00 Az Éta Aquaridák meteorraj maximuma (ZHR=50).
05.16. 02:28 Teljes holdfogyatkozás, legnagyobb fázis 04:12 UT-kor, vége: 04:54 UT.
05.25. 02:13 A Jupiter 4°-ra a 26%-os fázisú Holdtól. A Mars 4°-ra a Holdtól.
05.27. 02:11 A Vénusz 1°-ra a 10%-os fázisú Holdtól.
05.29. 02:10 A Mars és a Jupiter 37′-es közelsége a Halak csillagképben.


A Merkúr a hónap első felében koraeste kereshető a nyugati ég alján. 1-én még két órával, 16-án már csak fél órával nyugszik a Nap után. Ezután eltűnik az alkonyati fényben.

A Vénusz hajnalban kereshető a keleti égen. -4 magnitúdós, átmérője 17″-ről 14″-ra csökken, fázisa 68%-ról 78%-ra nő.

A Mars hajnalban figyelhető meg a Vízöntő, majd a Halak csillagképben keleten. Fényessége 0,6 magnitúdó, látszó átmérője 6,4″.

A Jupiter a Halak csillagképben látható hajnalban, délkeleten. Fényessége -2,2 magnitúdó, látszó átmérője 36″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,7 magnitúdó, átmérője 17″.

Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Neptunusz a Halak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten.

 

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
05. 01.V2459700.514:35:3805:3812:5020:0305:5713:1820:530%
05. 02.H2459701.514:39:3405:3612:5020:0406:2014:0422:011%
05. 03.K2459702.514:43:3105:3512:5020:0506:4814:5323:074%
05. 04.Sze2459703.514:47:2805:3312:5020:0707:2315:42-9%
05. 05.Cs2459704.514:51:2405:3212:5020:0808:0616:3300:0715%
05. 06.P2459705.514:55:2105:3012:4920:0908:5717:2401:0023%
05. 07.Szo2459706.514:59:1705:2912:4920:1109:5718:1301:4231%
05. 08.V2459707.515: 3:1405:2712:4920:1211:0219:0202:1940%
05. 09.H2459708.515: 7:1005:2612:4920:1312:1019:4802:4750%
05. 10.K2459709.515:11: 705:2512:4920:1413:2020:3403:1160%
05. 11.Sze2459710.515:15: 305:2312:4920:1614:3221:1903:3270%
05. 12.Cs2459711.515:18:6005:2212:4920:1715:4422:0403:5079%
05. 13.P2459712.515:22:5705:2112:4920:1817:0022:5104:0987%
05. 14.Szo2459713.515:26:5305:1912:4920:1918:1923:4104:2894%
05. 15.V2459714.515:30:5005:1812:4920:2119:42-04:5098%
05. 16.H2459715.515:34:4605:1712:4920:2221:0800:3605:18100%
05. 17.K2459716.515:38:4305:1612:4920:2322:3201:3405:5399%
05. 18.Sze2459717.515:42:3905:1512:4920:2423:4602:3806:4095%
05. 19.Cs2459718.515:46:3605:1312:4920:26-03:4407:4189%
05. 20.P2459719.515:50:3205:1212:4920:2700:4504:4808:5480%
05. 21.Szo2459720.515:54:2905:1112:4920:2801:3005:4910:1370%
05. 22.V2459721.515:58:2605:1012:4920:2902:0406:4411:3359%
05. 23.H2459722.516: 2:2205:0912:4920:3002:3007:3512:5048%
05. 24.K2459723.516: 6:1905:0812:5020:3102:5108:2214:0437%
05. 25.Sze2459724.516:10:1505:0812:5020:3203:0909:0615:1527%
05. 26.Cs2459725.516:14:1205:0712:5020:3303:2609:4916:2318%
05. 27.P2459726.516:18: 805:0612:5020:3403:4410:3217:3311%
05. 28.Szo2459727.516:22: 505:0512:5020:3504:0311:1518:416%
05. 29.V2459728.516:26: 105:0412:5020:3604:2412:0119:502%
05. 30.H2459729.516:29:5805:0412:5020:3704:5012:4820:560%
05. 31.K2459730.516:33:5505:0312:5020:3805:2213:3721:590%

Olvasd tovább