A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap januárban 7:20 (KözEI) körül kel, 16:30 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed január 4-én, újhold január 11-én, első negyed január 18-án, telehold január 25-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2024. január 14-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2024. január 14-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

VCSE – SkyWatcher BD 120/900 ED APO távcsővel, a Zselici Csillagparkban 2023. január 7-én (jobbra), illetve szeptember 29-én (balra) készült felvétel a Holdról, ugyanolyan összeállítással. Kamera: Canon EOS 6D. Mechanika: Skywatcher EQ5 GoTo. Expozíciós adatok: 2×1/500sec, ISO100, f/7,5. – Fotó: Schmall Rafael

A Hold távolságáról itt írtunk bővebben.

 

 

A 2011. feb. 8-án indult Mai kép sorozat a nap magyar csillagászati képe. Hazai és külföldi, amatőr és hivatásos, földi és űrtávcsövekkel készült felvételekkel  népszerűsíti a csillagászatot és mutat be tudományos ismereteket. Bemutatásra váró felvételeiteket a www.eszleles.hu oldalra várjuk, javaslataitokat és észrevételeiteket pedig a vcse@vcse.hu e-mail címre.

 

Néhány egyesületi tag meglepett bennünket. Az történt ugyanis, hogy megvették saját pénzből, majd felajánlották VCSE számára a képen látható Skywatcher Sky Panorama 23 mm-es okulárt.

Köszönjük tagtársainknak a felajánlást, a szállítás megszervezését. Az okulárt a 457/1900 Dobson távcsőben fogjuk használni.

Mindenkinek derült új évet kívánunk!

 

Egyesületünk alakulása óta külső tagként töretlen lelkesedéssel támogatta annak megszületését és fejlődését.

Mint az alapítók, Szilárd és Ákos édesanyja ennél sokkal többet tett gyermekeinek felnőtté cseperedése és iskoláztatása érdekében, így ilyen módon is megalapozta a közösségünk létrejöttét.

Férjével, Istvánnal együtt jelentős szerepet vállalt a VEGA folyóiratunk kézbevehető példányainak létrehozása és kézbesítése érdekében. A kezdetektől fogva nyomtatták a lap összes példányát a 112-es számmal bezárólag, illetve a postázást végezték további 7 lapszám erejéig.

2020 és 2021-ben a Covid-járvány idején is megrendeztük nyári táborunkat. Ebben is jelentős szerepe volt Erzsébetnek azáltal, hogy ügyelt a megfelelő egészségügyi körülményekre, és a tábornyitón tájékoztatást tartott a megfelelő járványhelyzeti viselkedésről és higiéniai szabályokról.

2022-ben VCSE Kitüntető Oklevél elismerésben részesült a közösségünk érdekében végzett munkájáért.

Hivatásos ismeretterjesztőként élte dolgos éveit, hiszen mint védőnő az édesanyákat, kisbabákat, majd később az iskolásokat segítette tanácsaival.

Tisztelettel és hálával gondolunk Erzsébetre. Emlékét nemcsak a családja, de egyesületünk tagsága is megőrzi. Nyugodjék békében!

/Bánfalvi Péter, Jandó Attila/

 

Simonkay Piroska megemlékezése

Úgy emlékszem, pont 30 éve ismertem meg Szilárd és Ákos édesanyját, kb. pont amikor a fiúkat is – őket abban az ominózus ’93-as dióskáli Vega-táborban, amikor még VCSE sem volt, viszont elég sok minden történt Dióskálon, pl. a 842 db-os egyesületi Perseida-észlelés.

Fiai – Szilárd, Ákos – és köztem, később családom között baráti kapcsolat alakult ki; 1994-ben mindhárman ott voltunk a Vega Csillagászati Egyesület alakuló ülésén (Kehidakustány, 1994. aug. 10.), valamint szinte az összes VCSE-táborban találkoztunk. Gyermekeim „majdnem egyszerre” születtek Ákos (és Juca) gyermekeivel; Ákos családjával 7-8 alkalommal a VCSE-táborokon kívül is nyaraltunk együtt, eleinte hatan, majd nyolcan. Továbbá, Szilárd volt az esküvői tanúm (ezt legközelebb azért jobban átgondolom); Erzsi nélkül mindez SEM valósulhatott volna meg.

Minden alkalommal nagyon kellemes élmény volt Erzsivel találkozni; akár valamelyik VCSE-táborban, akár Zalaegerszegen, Berzsenyi utcai lakásukban, akár véletlenül az utcán, vagy Szilárd és Meli esküvőjén – mindig a nyugalom, a megfontoltság sugárzott belőle, mindig biztosak lehettünk benne, hogy – Istvánnal karöltve – továbbra is, ahogy mindig is, biztosítja a szerető családi hátteret fiainak.

Az egyesület székhelye is náluk van, a Vega Klub, majd a VCSE postaforgalma is átment a kezén, a VEGA gördülékeny terjesztéséhez is nagymértékben hozzájárult, intézte az egyesület apró-cseprő, személyesen bonyolítandó dolgait.

Vagy ha netán a nyár közepén lángost kívántunk volna fogyasztani, abban is oroszlánrészt vállalt, mint 2000-ben, Salomváron.

Néhány hónapja tudtam, hogy beteg, de hogy ennyire, azt nem.

Viszlát, Erzsi, köszönöm, hogy harminc évig ismerhettelek!

Horváth Tamás, a TMS-Astro alapítója egy kényelmes, állítható magasságú észlelőszéket ajánl fel karácsonyra annak, aki a legszebb/legjobb vizuális, rajzos észlelést beküldi 2023. december 15-ig a www.eszleles.hu-ra! Minden korábban küldött észlelést is figyelembe veszünk, nem szükséges őket újraküldeni. Döntéshozatal december 16-17-én lesz.
A játékban való részvételhez viszont nevezés szükséges. A pályázathoz, nevezéshez az alábbi űrlapon keresztül küldjed be a neved, e-mail címed, és hogy a www.eszleles.hu oldalra feltöltött észlelések közül milyen sorszámú saját észleléseiddel nevezel! Egy pályázó több észlelést is megadhat.

Ilyen típusú észlelőszék került felajánlásra a TMS-Astro részéről

Olvasd tovább