A következőkben szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap szeptember közepén 6:20 (NYISZ) körül kel, 19:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed szeptember 7-én, újhold szeptember 15-én, első negyed szeptember 22-én, telehold szeptember 29-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. szeptember 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2023. szeptember 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

2023. augusztus 12-én este a szervezők meghívásának eleget téve a VCSE részt vett a Hévízen (idén második alkalommal) megrendezett ún. „Pokrócfesztiválon”. A rendezvény helyszíne az Egregyi Múzeumkert volt. Elnevezése csillagászati jellegű tematikára utal, nevezetesen a Perseidák megfigyelésére, amit leghatékonyabban egy matracra, laticelre, illetve pokrócra fekve lehet végezni.

VCSE – Hévízi Pokrócfesztivál 2023. Szőke László a távcsöveket készíti elő. – Fotó: Lakatos Csaba, 2023.08.12. Hévíz

Olvasd tovább

VCSE – Hosszú volt a sor az egyik járdacsillagászat (fűcsillagászati) esetén távcső előtt Zalacsében 2022-ben. A távcsőnél Bánfalvi Péter magyaráz.

Folytatódik a „Csillagleső esték” sorozatunk Zalaegerszegen. A következő találkozás ideje:

2023. augusztus 28. 20:30 óra (az ÁMK plakátján 21 óra szerepel)

Helye: Apáczai ÁMK udvara, Zalaegerszeg

Esőnap: augusztus 30-a (szerda) Frissítés 2023. aug. 30. 20:15-kor: A várható rossz időjárás miatt az aug. 30-i alkalom is elmarad!

Aki teheti tartson velünk távcsővel, vagy anélkül! A rendezvényen távcsöveinkkel mindenkinek megmutatjuk a Holdat, a Szaturnuszt, fényesebb kettőscsillagokat, és lehet szakértőkkel csillagászatról beszélgetni, érdeklődni.

Gratulálunk az egész magyar csapatnak, és külön is tagtársunknak, Horváth Zsókának, aki a Lengyelországban rendezett 2023-as Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián a harmadik legjobb magyar lett. A csapattagok és eredményeik:

Elekes Dorottya: ezüstérem
Schmercz Blank: bronzérem 
Horváth Zsóka: dicséret
Sarkadi Sándor
Vári Gergely Péter

Egy lyukas garast sem adtam volna a felhőkép-modellezések alapján azért, hogy sikerülni fog bármit is látni és bemutatni a csillagos égboltból. Ennek ellenére kiautóztunk a gébárti gátra, amely Zalaegerszeg északi szélén található.

VCSE – Gébárti-tó Zalaegerszegen a bemutató éjszakáján – Fotó: Vizsi Csaba

Annak ellenére, hogy a ház vezetőinek jeleztem az érkezésünket, mindjárt egy sorompó állta utunkat. Volt, aki megtalálta a kerülőutat és az észlelési helyszínig hajtott fel, mások kézben vitték a műszerüket.

21 óra után gyülekeztek a Vega Csillagászati Egyesület tagjai. Ágoston Zsolt, Bánfalvi Péter, Császár Kornél, dr. Cseh Ferenc, Hajgató Zoltán, Péter Attila, Péter Petra, Vizsi Csaba, Vizsi Emília.

Az Emília által aláíratott jelenléti ív szerint 24 fő vett részt a bizonytalan égbolt miatt kétséges találkozón.

A 23 órakor kelő, utolsó negyedhez közelítő Hold és a Szaturnusz mellett számos mélyég-objektumot sikerült távcsővégre kapni. Néhány példa a javából: M12, M13, M57, M56, M27, M29, Albireo, Bagoly-halmaz, Perzeusz-ikerhalmaz, Gránátcsillag, Bode- és Szivar-galaxisok, Androméda-galaxis és az M32; az M110-et is láttuk, de az nagyon halvány volt. A listából is kiderült, hogy érdemes volt helytállni a gáton, még akkor is, ha a tömegek fogadása nem okozott különösebb gondot.

A távcsövekkel megfigyelt objektumokon kívül élmény volt az eszmecsere, beszélgetés tagtársakkal és vendégekkel. Érdemes volt kimenni erre a csendes, sötét és kellemes levegőjű helyre. Vizsi Csaba és Holdampf Bence is fotózott, de az égbolt derengésén és a tó vizének tükröződésén kívül semmi más nem látszott, olyannyira sötét volt. Szóval jó volt együtt!

VCSE - Sötét volt - Fotó: Holdampf Bence

VCSE – Sötét volt – Fotó: Holdampf Bence