A 2023. június 12-én éjszaka Namíbiában, az Isabis völgyében, a Decca Station megfigyelőhelyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a Hajógerinc (Carina) csillagképben található IC 2602 katalógusszámú “Déli Plejádok” néven is ismert nyílthalmazról. Itthonról egyáltalán nem figyelhető meg, mivel nagyon alacsonyan délen van, Namíbiából viszont kiválóan látszik. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420mm-es Skywatcher ED apokromáttal, 0,85x-ös reduktorral, átalakított Canon 6D fényképezőgéppel készült, 62×60 sec objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, ISO3200 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Pixinsight és Photoshop szoftverek segítségével történt.

IC 2602 Déli Plejádok nyílthalmaz - VCSE - Ágoston Zsolt
IC 2602 Déli Plejádok nyílthalmaz – VCSE – Ágoston Zsolt

Meglehetősen fényes és nagy kiterjedésű objektum, szabad szemmel is látható, binokulárral pedig kifejezetten látványos! A legfényesebb mély-ég objektumok közé tartozik, bár nem olyan látványos, mint az M45 Fiastyúk (avagy “Plejádok”) nyílthalmaz. A húsz legfényesebb tagja egy görbült “V” alakot formáz, ritkás és ragyogó, kékes fényével élesen elkülönül a sűrű vöröses csillagmezőtől a háttérben.

Nicolas-Louis de Lacaille abbé fedezte fel 1752. március 3-án egy dél-afrikai utazása alkalmával. 60-80 csillagból áll, távolsága a Földtől 500 fényév, így az egyik legközelebbi mély-ég objektum. Korát 50 millió évre becsülik, átmérője 7 fényév. A Hajógerinc (Carina) csillagképben található, a Karina-köd közelében.

Egyike annak a kevés nyílthalmaznak, amiben exobolygót találtak. A halmazban lévő TOI-837 csillag körül kering egy fedési exobolygó.

A halmaz körül kisebb sötétködök figyelhetők meg, ahol a köd okozta fényelnyelés miatt a távolabbi csillagok fénye elgyengül, ezért a sötétködök terültén látszólag kevesebb csillag fordul elő. Ezek a sötétködök nem tartoznak a halmazhoz. Nem meglepő, hogy errefelé sok sötétköd látszik, mert a halmaz közel van a galaktikus egyenlítőhöz, ahol sok a csillagközi por- és gázfelhő.

 

VCSE - A Csikóhal-köd (Barnard 150, B150, LDN 1082). Távcső: SkyWatcher Quattro 200P (200/800 Newton), mechanika: SkyWatcher EQ-6R Pro GoTo, szűrő: Astronomik L2 UV/IR 2
VCSE – A Csikóhal-köd (Barnard 150, B150, LDN 1082). Távcső: SkyWatcher Quattro 200P (200/800 Newton), mechanika: SkyWatcher EQ-6R Pro GoTo, szűrő: Astronomik L2 UV/IR 2″, kamera: ASI 294MC Pro. Átlátszóság: 4. Nyugodtság: 7. Expozíciós adatok: 148×180 s (7h 24′), gain121, f/4, 40/20-20/60 db dark/flat/flat-dark. Helyszín: Makói úti kilátó, Tótkomlós környékén. – Kép: Galambos Gábor

A Barnard 150 (B 150) sötétköd a Cepheus csillagkép irányában, a Földtől mintegy 1200 fényév távolságban helyezkedik el. A csillagkép felé tekintve látható porfelhők tulajdonképpen a Tejútrendszer molekulafelhőinek részét képezik. Az B 150 egy sűrű, poros ködösség, mely jellegzetes formája miatt Csikóhal-köd néven is ismert.

A XX. század elején Edward Emerson Barnard, amerikai csillagász rendszerezte és katalogizálta a sötétködöket. Munkájának eredménye Barnard-katalógusként, a benne eredetileg felsorolt 182 db sötétködök pedig Barnard-objektumokként váltak ismertté. A csillagász halálát követően, 1927-ben kiadott, kibővített katalógusban a Barnard-objektumok száma már 300 db fölé emelkedett.

A Csikóhal-köd 1962-ben az LDN (Lynd’s Dark Nebulae) katalógusba is bekerült, ahol az LDN 1082 azonosítót kapta.

Az LDN 1082 sötét köd 1° hosszúságúnak látszik az égbolton. Maga a köd három fő részből áll, melyek az LDN 1082 A, B és C jelöléseket kapták. E sűrű ködösségekben kis tömegű csillagok születnek, melyek csak infravörös tartományban érzékelhetőek.

A poros háttérből kiemelkedő sűrű köd és a látómezőben ragyogó színes csillagok igazán szép látványt tárnak elénk.

Az objektumot 2023 nyarán két éjszakán keresztül, július 17-én és 23-án fotóztam.

A Barnard-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.

Lynds sötétköd és emissziós (fényes) köd katalógusáról itt írtak bővebben.

2023. június 19-én hajnalban, kevéssel napkelte előtt készült felvételem Namíbiából, az Isabis-völgyéből. A képen a Kis Magellán-felhő és a 47 Tucanae gömbhalmaz látható. Itthonról egyáltalán nem figyelhető meg, annyira délen van, Namíbiában viszont kora este és hajnalban, napkelte előtt észlelhető volt. A kép Skywatcher Star Adventurer mechanikára rögzített Samyang 135mm-es objektívvel és egy átalakított Canon 6D-vel készült, 84x60s ISO3200 objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, ISO3200 kép összegzéséből. A feldolgozás Pixinsight és Photoshop szoftverekkel történt.

A Kis Magellán-felhő a Tejút kísérőgalaxisa, szabálytalan alakú törpegalaxis, amit a Tejút tömegvonzása fogott meg. A déli féltekén már az írott történelem előtti korokban is ismerhették, de az európaiak közül először a hajós felfedezők figyelték meg a 16. században. Antonio Pigafetta írta le a Föld körbehajózása során, Ferdinand Magellan 1519-1522 közötti expedíciójakor. Valamikor horgas spirálgalaxis lehetett, de alakját a Tejút tömegvonzása teljesen eltorzította. A felvétel bal alsó sarka felé tartó csillagáramlatot is láthatunk, ez a Magellán-áramlat, egy több százezer fényév hosszú nyúlvány. A Kis Magellán-felhő 200 000 fényévre található tőlünk, hárommilliárd naptömegű.

Olvasd tovább

M. Jaeger felvétele 2024. február 6-án készült a 12P/Pons-Brooks kométárül
M. Jaeger felvétele 2024. február 6-án készült a 12P/Pons-Brooks kométáról
Fridrich János felvétele 12 darab képből készült a 12P/Pons-Brooks üstökösről 200/1000 Newton-távcsővel 2024. január 29-én a Ság-hegyről, Canon EOS 4000Da kamerával. Mechanika: EQ5 PRO Go-To.
Fridrich János felvétele 12 darab képből készült a 12P/Pons-Brooks üstökösről 200/1000 Newton-távcsővel 2024. január 29-én a Ság-hegyről, Canon EOS 4000Da kamerával. Mechanika: EQ5 PRO Go-To. “Szerencsém volt, mert 2 db fenyőfa között éppen ráláttam, sajna sok kép így nem készülhetett.” – írta a megfigyelő.
Pons a történelemben mindenki másnál több üstököst fedezett fel: 1801 és 1837 között történt 37 üstökös-felfedezésének rekordját mai napig nem döntötte meg senki. A Marseille-i Csillagvizsgálóban, egy toszkán kis csillagvizsgálóban, majd a Toszkána fővárosában lévő Firenzei Csillagvizsgálóban dolgozott. A szegény családba született Pons jó tanuló volt, a Marseille-i Csillagvizsgáló gondnoka lett, onnét küzdötte fel magát észlelő csillagásszá. 1801-ben felfedezett első üstökösét Messier-vel együtt találta; észlelései dokumentálásában azonban nem jeleskedett. Öt periodikus üstököst talált, ezek közül három a 7P/Pons-Winnecke, 12P/Pons-Brooks, 273P/Pons-Gambart neveket viselik. Két további periodikus üstököséről pályaszámítók derítették ki, hogy periodikus, és nagy nehezen illesztették össze az észleléseket: ezek a 2P/Encke és a 27P/Crommelin. A többi üstökös parabola- vagy hiperbolapályán mozog, és csak egyszer látták őket napközelben.

Olvasd tovább

Láttuk a szupernóvát az M101-ben! Na de kérem… Nem itt kezdődik az este! Tudom, mindenki kíváncsi a szupernóvára, úgyhogy álljon itt: távcsővégre kaptuk a halványodóban lévő SN 2023ixf-et. Így is lehet. Aki viszont a tárcairodalmon és az amatőrcsillagászati bulvárhíreken túl valami bensőségesebbre is vágyik, az olvasson tovább. 

Csillagászat fényes nappal

2023. 07. 16. estéje nappal kezdődött. Mondanám, hogy egy átlagos estének indult, de hát ha az ember Piszkéstetőn tölt néhány hetet, egy este sem lehet átlagos. Szóval, az este egy Piszkésen átlagosnak mondható vacsorával indult: hűs szellő, csodás színekbe boruló természet, a leboruló Nap a hegyek mögött, illatozó vacsora, doromboló macskák, harmónia, béke és nyugalom. Szemben velem témavezetőm, Regály Zsolt, akivel az éppen aktuális kutatási témánkat vitatjuk meg két pohár frissítő között. 

A ház azonban nem csak tőlünk hangos: Pál András és Horti-Dávid Ágoston – szintén a Konkoly Csillagászati Intézet munkatársai – a főépület erkélyéről igyekeznek szabad szemmel megpillantani a Vénuszt. Ideig-óráig ugratjuk őket, hogy úgysem fog sikerülni, aztán mikor binokulárral látni vélik a célpontot, mi is felmegyünk, hogy tegyünk egy próbát a szabadszemes észleléssel. A feladat nem egyszerű, mivel a Nap még nem bukott le, a horizont pedig fátyolfelhős. A legjobb taktikának végül a következő bizonyul: “Állj ide”, mondja Andris, “takard ki a fallal a Napot és a hegyeket egészen addig a pontig, majd onnan a fal mentén gyere felfele egy arasznyit. Ha egyszer meglátod, már nem tudod nem meglátni!” És tényleg! Ott ragyog a Vénusz teljes pompájában. Sokáig nézegetjük, binokulárral a sarlóját is tanulmányozzuk. 

Egyszer csak észbe kapunk, hogy még mindig nappal van, és jó lenne naplemente előtt a Merkúrt is elcsípni. Hiába járjuk azonban körbe a bolygó potenciális helyét oda-vissza tízszer, százszor, szabad szemmel, majd binokulárral, állvány nélkül, aztán állvánnyal, nem leljük a Merkúrt. Maradnak tehát a napfoltok. Zsolt 20×80-as Celestron binokulárjának képét vetítjük ki az épület fehér falára. Öt hatalmas foltot figyelünk meg, mindegyik brilliáns. 

Idővel újra a domboldal felé fordulunk, hogy ámuljunk a naplementén. Milyen mindennapos dolog, mégis, itt valahogy minden egyes alkalom más, gyönyörű és igéző. A frissen lebukott Nap mögött vérvörösbe vált a táj, kezünket kitartva és lassan mozgatva gyönyörű krepuszkuláris jelenséget figyelhetünk meg: a környező magyar és szlovák hegységek árnyéka rávetül az égre, ami ekkor vörösben, narancsban, aranyban, lilában és türkizkékben játszik. 

A naplemente színei és krepuszkuláris jelenségek Piszkés-tetőről
A naplemente színei és krepuszkuláris jelenségek Piszkéstetőről.

Olvasd tovább