Elkészültem, aztán nem készültem el vele, végül mégis összeraktam ezt a melléktermék-képet, amely a fő projekt elején készült. Ugyanis a célobjektum későn jött fel, így addig sem akartam a fő rendszert szabadon hagyni. Járatva lett, és így összegyűlt pár kép a Tulipán-ködről. Kiváló célpont volt, aztán kiderült a szörnyű igazság:

…. a rendkívül koszos főtükör…

A táborban már nem mertem hozzányúlni, de konkrétan mind a 125 darab 8 perces expó kukába valónak számít, ugyanis jelentős fényveszteség és halósodás lépett fel, ahogy a kosz megfolyt a tükrön egy-egy párásabb este után. A projekt témája sajnos igen halvány, így azt ki kellett hagynom, viszont a töltelék képet érdemes volt megcsinálni. Viszont én csak úgy hívom ezt a képet: a “tükörmosós kép”. Ugyanis ezt a képet a tükörmosás után raktam össze. A távcső főtükre most tisztább mint valaha…. és … most is gyűjti a fényt!

 

A felvétel adatai:

A képek készítésének ideje: 2016. aug. 6-14. közötti estéken.
Távcső: SkyWatcher 200/800 Newton-távcső
Mechanika: SkyWatcher AZ-EQ-6 Pro mechanika
Kamera: Canon EOS1100D (átalakított)
Szűrő: Astronomik IR/UV-Block CCD-szűrő
Vezetőegység: Lacerta Standalone MGen
Korrektor: SkyWatcher kómakorrektor F/4 távcsövekhez
25 x 480 sec, ISO 800, f/4, 800 mm

NGC 457 - Ágoston Zsolt - VCSE
NGC 457 – Ágoston Zsolt – VCSE

A zselickisfaludi VCSE amatőrcsillagászati megfigyelőtábor utolsó éjszakáján (2016. aug. 14.) készített felvétel az NGC 457, illetve Caldwell 13 katalógusszámú Bagoly halmazról. 22x165s light, 10 dark, 20 flat, ISO 800 képből került összeállításra az asztrofotó, ami Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750mm-es Newton távcsővel és átalakított Canon EOS 550D fényképezőgéppel készült.

A kép készítésének megkezdésével meg kellett várnom a holdnyugtát, ezért elég későn tudtam nekiállni, az expók készítésének pedig harmatsapka felrakása ellenére a főtükör lepárásodása vetett véget, utána nem sokkal pedig felkelt a Nap.

E.T. halmaznak is hívják, de Bagoly halmazként ismertebb. A két fényes csillag, mely diffrakciós tüskéket vet, a bagoly szemei. A törzs könnyen kirajzolódik a fényes csillagok alkotta gerinccel. A szárnyak észrevétele már nehezebb, egy kicsit nézegetni kell hozzá a képet. A lábak még kevésbé feltűnőek, ahhoz már egy kis képzelőerő is kell. A köd inkább vizuális, mint fotografikus látványáról kapta nevét.

A feldolgozás Nebulosity, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

NGC 7380 - Varázsló-köd - Ágoston Zsolt - VCSE
NGC 7380 – Varázsló-köd – Ágoston Zsolt – VCSE

A zselickisfaludi VCSE amatőrcsillagászati megfigyelőtábor második éjszakáján (2016. aug. 7/8.) készítettem felvételt az NGC 7380 katalógusszámú Varázsló-ködről. 35×360 sec objektum (light), 15 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 800-on felvett képből állt össze a bemutatásra kerülő asztrofotográfia.

A képek Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750 -es Newton tubussal és átalakított Canon EOS 550D fényképezőgéppel készültek.
Nagyon jó nyugodtság, de erős légköri pára volt jellemző a kép készítésének idején, a harmatsapka változó hatékonysággal, de megvédte a tükröket az erős párásodástól, így csaknem a csillagászati szürkület végéig tudtam gyűjteni az expókat. A vezetést ezúttal sikerült elindítanom, és hatperces felvételek túlnyomó többsége használhatónak bizonyult. Sem ilyen hosszú expozíciós időket, sem ilyen időtartamot felölelő expozíciósorozatot nem tudtam eddig elkészíteni egyetlen más objektumról sem, úgyhogy ez a kép számomra “mérföldkő”.

A vöröses hidrogénköd félkör alakban vesz körül egy világosabb, fehéres-kékes színű területet. A vöröses emissziós köd a kép közepe fele a legfényesebb, innen “felfele” gyorsan csökken fényessége, viszont kétoldalt lassabb az átmenet élénkvörösből teljesen feketébe. A hidrogénfelhőt számos nagy kiterjedésű sötétköd tagolja. A vöröses köd egy csuklyás, kámzsát viselő alakot formáz, innen származik elnevezése is. Csúcsos csuklyája a kép jobb oldalán halványan kivehető, mellkasa előtt helyezkedik el az említett világosabb terület.

1787-ben fedezte fel Caroline Herchel, testvére, William Hershel katalogizálta aztán ezt a Cepheus csillagképben található ködösséget, melynek anyagából jelenleg egy nyílthalmaz alakul ki. Az így kialakuló csillagok “szele” néhány millió éven belül szétoszlatja a ködöt, viszont a nyílthalmaz csillagainak egy része túlélheti a Napot is.

A múlt hónap során Csizmadia Szilárd megkért, hogy dolgozzam ki az egyesületi távvezérelt távcső által készített első tesztfotókat a Messier 13 gömbhalmazról, melyet nem sokkal ezelőtt el is végeztem: a fotografikus megfigyelés tehát az egyesületi Skywatcher 250/1200 tubussal, EQmod segítségével távvezérelt EQ-6 GoTo mechanikával, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel történt, Zalaegerszegről.

315 kép készült 5 másodperces záridővel, ISO4000 érzékenységgel; flat képek is készültek, amiket a DSS valamiért nem tudott felhasználni. A képek stackelését DeepSky Stacker-el végeztem, az utófeldolgozáshoz StarToolst használtam, némi finombeállítást végeztem Photoshoppal is.

A múlt hét végén ismét sikerült kijutnom a Keménfa melletti Dózsa-hegyre. Először sikerült asztrofotózásra használnom a Takumar 2,5/135 manuális (még analóg, filmes fényképezőgépekhez készült) objektívet, illetve a 656 nm-es hullámhosszú, vagyis a hidrogén Balmer-alfa vonalán fényt kibocsátó mély-ég objektumok megnövelt érzékenységű fényképezésére átalakított Canon 550D fényképezőgépet. Több mély-ég objektum fotózásával is próbálkoztam, az egyedüli sikeresnek tekinthető fényképsorozat az NGC 7000 katalógusszámú Észak-Amerika ködről, illetve a közeli Pelikán-ködről készült: 22 x 120 másodperces záridőt választottam, ISO 800 érzékenység mellett, F/4 rekesszel. 20 dark, 20 bias és 20 flat képet készítettem, a flat képek készítéséhez flatboxot használtam.

Az objektív fókuszálásával viszont akadtak gondjaim: LiveView-ban, mikor a csillagok jól fókuszáltak voltak, erős vöröses mező tűnt fel a csillag körül, a helytelenül fókuszált infravörös miatt, ha módosítottam a fókuszon, a vörös mező összezsugorodott, de a csillagok defókuszálttá váltak.

A képek stackelését IRIS-el végeztem, az utófeldolgozás StarTools-al történt, némi Photoshop-os finomítás is történt. Jelentős mértékű vöröses “halo” került elő a pontatlanul fókuszált, felfúvódott csillagok körül, ezt meglepően hatékonyan tudta a StarTools csökkenteni, a csillagok méretét is sikerült szerintem esztétikus méretűre zsugorítani. A nagyobb, diffrakciós tüskéket is produkáló csillagokat hagytam eredeti állapotban, közöttük, a kép tetején megfigyelhető Denebbel.

Néhány mondat a megfigyelt objektumokról:

Messier 13: Talán a leglátványosabb gömbhalmaz az északi égbolton, nagyon kedvező elhelyezkedése van a nyári hónapokban. Sir Edmond Halley fedezte fel, 1714-ben. A Herkules csillagképben található, 11,7 milliárd éves. 25 000 fényévre található a Földtől. 300 000 csillag alkotja, átmérője 140 fényév. Magjában ötszázszor gyakoribbak a csillagok, mint a Nap környezetében.

1974. november 16-án az arecibo-i rádióteleszkópból rádióadást indítottak a gömbhalmaz felé, ezzel egy esetleges földönkívüli technológiai civilizációnak szerettek volna üzenetet küldeni. Az üzenetet Frank Drake és Carl Sagan írta, 1672 bitből áll, ami két prímszám, 23 és 73 szorzata, 23 oszlopba és 73 sorba rendezve. A digitális formátumban küldött üzenetet grafikusan megjelenítve egy ábra jön ki, mely többek között kettes számrendszerbeli számokat 1-10-ig, a DNS-t felépítő elemek rendszámát, egy emberalakot, a DNS kettős spirál ábráját, a Naprendszert alkotó bolygókat, és az Arecibo-rádióteleszkóp ábráját tartalmazza, leegyszerűsített formában. Az üzenet elküldése mégis inkább technológiai demonstráció volt, mert ugyan a gömbhalmaz peremén létezhetnek olyan csillagok, melyeknek stabil bolygópályái alakulhattak ki, de mire 25 000 év múlva az üzenet megérkezne, a gömbhalmaz már teljesen más helyen lesz. Az üzenetet egyetlen alkalommal küldték el, 1672 másodperces adás keretében.

Az Arecibo rádiótávcső üzenete grafikusan


NGC 7000: William Herschel fedezte fel 1786. október 24-én ezt a Hattyú csillagképben található emissziós ködöt, amely kb. 1800 fényévre található a Földtől. 50 fényév szélesre becsülik. A benne található csillagok által ionizált hidrogénből áll.

Elkészült az a fotóm, amelynél nyolc éjszakán keresztül gyűjtöttem a fényt. A nyári éjjelek rövidek, így csak 3-3 óra időablak van egy estén.

Annyira megtetszett ez a csillagköd, hogy úgy döntöttem megpróbálom lefotózni úgy, hogy igen mély felvétel szülessen. A projektet május végén kezdtem el, majd jött egy nagy szünet, és végül tegnap kora hajnalban fejeztem be.

A felvétel adatai:
Távcső: SkyWatcher 200/800 Newton tubus
Mechanika: SkyWatcher AZ-EQ-6 Pro mechanika
Kamera: Canon EOS1100D (átalakított)
Szűrő: Astronomik IR/UV-Block CCD-szűrő
Vezetőegység: Lacerta Standalone MGen
Korrektor: SkyWatcher kómakorrektor F/4 távcsövekhez

22,5 óra / 480sec, ISO800, f4, 800mm

A rendkívül sok fotóra a sötét ködök miatt volt szükség, illetve a fátyolos ködösségekre, amelyek csak derengenek. Ezek rendkívül sok expozíciót igényelnek. Kevés fotó esetén a sötét részek sajnos zajosodnak, ezeket a lehető legtöbb expóval érdemes – és lehet – elkerülni.

A felvétel helyszíneként az otthonom szolgált, ahol azért van fényszennyezés, de a Cefeusz olyan helyen látszik tőlem, ahol ez minimalizálódik.

Ezt az objektumot észleltük a Bátorligeti Csillagászati Programhétvégén is. Ekkor egy 150/1000-es Newtonnal néztem meg egy 35mm-es okulárral azt. Olyan volt a látvány vizuálisan, mintha zsíros lett volna az okulár, és fátyolos a csillag. A csillag körül vaksötét köd volt, amit nem tudtam elkülöníteni a háttértől szabad szemmel.

Ez az első talán komolyabb felvételem, amely kikövezte az utat, és elindított azon.

A szerk (Cs. Sz.) megjegyzése: Az Írisz-köd, hivatalos jelölésén NGC 7023 esetében zavaros, hogy a különböző katalógusok mit jelölnek. 1794. október 18-án William Herschel fedezett fel ebben a pozícióban egy 7 magnitúdós csillagot (ezt ma SAO 19 158 néven ismerjük), amely körül ködösséget tapasztalt. E ködösségnek adta Dreyer az NGC 7023 nevet.  1 fokon belül Herschel több 9-10 magnitúdós csillagot is említ, amelyek kb. 1 fok területen oszlanak el. 1931-ben Per Collinder ennek a laza, a ködösséget körülvevő csillagcsoportnak a Collinder 429 nyílthalmazjelölést adta. Később a ködösség megkapta a vDB (van den Berg) 139 jelölést is egy újabb tanulmányozójáról. A teljes csoport, vagyis a ködösség (NGC 7023 = vDB 139) és a nyíilthalmaz (Collinder 429) együtt alkotja a Caldwell-válogatásban a Caldwell 4-et!

Korrektül így magára a ködösségre a Caldwell 4 megjelölés nem alkalmazható, az a nyílthalmazt is magában foglalja; helyesen az Írisz-köd az NGC 7023-mal és a vDB 139-cel egyenlő. Az észlelő azonban más forrást használt az azonosításhoz, és bizony a különböző katalógusok egy ilyen komplex esetben, ahol nyílthalmazt és ködöt is látunk, szintén konfúzusak!

Az Írisz-köd 1300 fényévre van tőlünk, kb. hat fényév átmérőjű, és a 3,2 mg-s Béta Cephei közelében látszik. A T Cephei fényes Míra-változó sincs messze tőle. Mint minden más reflexiós köd, ő is az őt megvilágító csillag fényét (a SAO 19 158-ét) veri vissza, ezért tündököl kékesen. Az észlelő kitartó, lankadatlan munkája legalább annyira fontos volt e szép kép elkészítésében, mint a megfelelő műszer – talán még fontosabb is!