Észlelés - Mély-ég Archives - Page 17 of 37 - Vega Csillagászati Egyesület

VCSE - Az M61 spirálgalaxis és benne az SN 2020jfo szupernóva 2019. márciusában és 2020. májusában - Fridrich János Mihály felvétele — VCSE – Az M61 spirálgalaxis és benne az SN 2020jfo szupernóva 2019 márciusában és 2020 májusában – Fridrich János Mihály felvétele

Mindkét itt bemutatott kép a Ság-hegyről készült 200/1000-es Newton távcsővel, ami EQ-5-ös (GoTo) mechanikán volt fenn. A fényképezőgép egy átalakított Canon EOS4000Da volt, a vezetéshez Lacerta MGent alkalmaztam. A kómakorrektor a SkyWatcher F5/6-os típusa volt. A képfeldolgozáshoz Deep Sky Stackert és Photoshopot használtam.

A bal oldali kép 2019. március 25-én készült, 25 db 60 másodperces (ISO 6400) kép összeadásával. A jobb oldali képen felfedezhető az SN 2020jfo jelű szupernóva. A jobb oldali 2020. május 18-án és 22-én készült összesen 43 darab 120 másodperces kép összeadásával (ISO 3200).

VCSE - Az M61 extragalaxis 2019. tavaszán (balra) és 2020. májusában. Részleteket lásd a szövegben.- Kép: Fridrich János Mihály — VCSE – Az M61 extragalaxis 2019. tavaszán (balra) és 2020. májusában. Részleteket lásd a szövegben.- Kép: Fridrich János Mihály

Így megörökítettem én is az egy év alatt bekövetkezett változást az M61-es jelű galaxis képében. Bár a halvány szupernóva nem könnyű célpont, inspirált, hogy tavaly egy rövidebb próbám alkalmával rendelkeztem már saját fotóval. Így örömmel tölt el, hogy az összehasonlítást saját képekből tehetem. A technikám és tudásom a két kép között eltelt kb. egy év alatt fejlődött, de nemcsak ezért, hanem ennek a szupernóvának a megjelenése okozta szembetűnő változás miatt is érdemes megmutatni a képpárt.

A szerk. kiegészítése: Az SN 2020jfo szupernóvát 2020. május 6-án fedezte fel a Zwicky Transient Facilty felmérés. Ez a felmérés a Palomar-hegyi 48 hüvelykes (122 cm-es) nyílású Schmidt-távcsövet használja. A szupernóva típusa IIP. Ez azt jelenti, hogy egy csillag magja robbant fel, a szupernóva színképében a hidrogén Balmer-vonalai látszanak, de a IIL típusú szupernóvákhoz képest a robbanás után a fényesség csökkenése megáll egy ideig (platót mutat, innen a P betű az alosztályban), majd ennek végeztével tovább csökken a fényessége.

VCSE - A IIL és a IIP típusú szupernóvák tipikus fénygörbéje (fényessége: L) az idő (t) függvényében. - Forrás: wikipedia — VCSE – A IIL és a IIP típusú szupernóvák tipikus fénygörbéje (fényessége: L) az idő (t) függvényében. – Forrás: Wikipedia

A kétféle szupernóva közötti különbség oka ma még nem teljesen világos, de valószínűleg a csillagok kissé másképpen robbannak fel a két esetben. A IIP típusban a csillag kifelé lökött anyagának legkülső részének átlátszósága megváltozik az idő elteltével, talán az ionizáció változása miatt. A köztes időben – a fénygörbén a plató idején – csak a gázfelhő felszíne sugároz, de pont olyan ütemben hűl, ahogy tágul, és a fényesség állandó marad egy darabig.

E szupernóva vizuális észleléséről itt lehet olvasni – szívesen fogadunk további képeket és szöveges-rajzos észleléseket is róla.

2020. április 17-én, egy Zalaegerszeg-közeli megfigyelőhelyről készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, mely a Messier 51 és a Messier 101 katalógusszámú galaxisokról készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, átalakított Nikon D5300 fényképezőgéppel és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 35×240 s objektum (light, M101), 40×240 s objektum (light, M51), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 800 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Ágoston Zsolt - M101 - VCSE — Ágoston Zsolt – Messier 101 – VCSE

Ágoston Zsolt - Messier 51 - VCSE — Ágoston Zsolt – Messier 51 – VCSE

A Messier 101, népszerű megnevezésén “Szélkerék-galaxis”, egy spirálgalaxis, jellegzetes spirális karszerkezettel, melyet kísérőgalaxisai, azon belül főként az NGC 5474 kísérőgalaxis tömegvonzása aszimmetrikusan eltorzított: a felvételen a jobboldali, alsó kar látványosan kinyúlik és megtörik. Magja és karjai kifejezetten fényesek, csak a kihajló karja halványodik el látványosan.

Pierre Méchain fedezte fel 1781. március 27-én, Charles Messier megerősítette a felfedezést és katalógusába vette az objektumot. Átmérője 170 000 fényév, közel ezermilliárd csillag alkotja, így közel kétszer akkora, mint a Tejútrendszer. Mintegy huszonegymillió fényévre található tőlünk. Számos emissziós ködöt figyeltek meg benne, ezek intenzív csillagkeletkezést jeleznek, amit valószínűleg a kísérőgalaxisok tömegvonzása indított el. (Egy 1990-es tanulmány 1264 db HII-régiót azonosított benne.)

Az M101-ben négy szupernóvát figyeltek meg. Közülük az egyiket, az SN 1970G-t Lovas Miklós fedezte fel a piszkéstetői 60 cm-es Schmidt távcsővel (elnevezésében a felfedezés évszáma szerepel). A 11,5 magnitúdós szupernóva volt az első, amelyet rádiótávcsövekkel is megfigyeltek. A szupernóvamaradványt 2004-ben pl. a Chandra röntgenűrtávcsővel figyelték meg, 35 évvel a robbanása után.

Az M101-et sokszor fotózzák az amatőrcsillagászok (pl. itt, itt és itt láthatók róla további képek).

A Messier 51, melynek gyakori megnevezése az “Örvény-galaxis”, szintén spirálgalaxis, két spirálkarral. Az egyik spirálkar az NGC 5194 galaxisban végződik, melynek külső rétegeit szétszórja, feloszlatja a vele összeolvadó M51. A külső rétegek halványan körülveszik az NGC 5194 magját, míg az M51 egyelőre megőrizte szerkezeti jellegét. Látványos, fényes, kék színű spirálkarjai körbeveszik a magot.

Charles Messier fedezte fel 1773. október 13-án, majd felvette katalógusába. Kísérőgalaxisát, az NGC 5194-et Pierre Méchain fedezte fel 1781 során. Mintegy huszonhárommillió fényévre található tőlünk, becsült átmérője 76 000 fényév, tömege százhatvanmilliárd naptömeget tesz ki. Átmérője fele, becsült tömege tizede a Tejúténak. Kísérőgalaxisával a becslések szerint félmilliárd évvel ezelőtt került kapcsolatba, összeolvadásuk azóta is tart.

Az M51 centrumában egy közepes tömegű fekete lyuk rejtőzhet. Ezt is fotózták már tagtársaink (pl. itt), és külön érdekes összehasonlítani a mostani képet a szerző néhány évvel ezelőtti tesztelésével.

VCSE - A két fehér vonal metszéspontjában látszik az SN 2020fqv jelű szupernóva az NGC 4568 extragalaxisban. Tőle balra - a valóságban északra - lévő galaxis az NGC 4567, a képen egészen balra pedig az NGC 4564 látszik. Az eredeti képről a szerkesztő által kivágott részletkép. - fotó: Mezei Balázs — VCSE – A két fehér vonal metszéspontjában látszik az SN 2020fqv jelű szupernóva az NGC 4568 extragalaxisban. Tőle balra – a valóságban északra – lévő galaxis az NGC 4567, a képen egészen balra pedig az NGC 4564 látszik. Az eredeti képről a szerkesztő által kivágott részletkép. – fotó: Mezei Balázs

Miközben a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában többekkel közösen az NGC 4568-ban robbant SN 2020fqv jelű szupernóvát észleltük 2020. április 12/13-án, addig a saját távcsövemet is elindítottam, ami szintén Zalaegerszegen található. Így készült ugyanarról a szupernóváról egy fotó, amiről a fenti képkivágást mutatjuk be. A kép 110 perc összexpozícióval készült, 122/722 APO-val, QHY174Mono kamerával. A feldolgozáshoz Astro pixel processor-t használtam. Több kép sajnos nem készülhetett, mert megérkeztek a felhők.

A szerk. megjegyzése (Cs. Sz.): az NGC 4567 – NGC 4568 galaxisok párosát néha “Sziámi Ikreknek” vagy “Sziámi Ikergalaxisoknak” is nevezik. A nem hivatalos becenév érthető: a két galaxis mintha össze lenne nőve. Mindkét galaxist W. Herschel fedezte fel 1784-ben. Az SN 2004cc szupernóvát (a száma a felfedezés évére utal) szintén az NGC 4568-ban látták. Mindkét galaxis kb. 60 millió fényévre van tőlünk, a Virgo Galaxishalmaz tagjai. Jelenleg éppen ütközés előtt állnak: a számítógépes szimulációk szerint egyesülni fog ez a két horgas (más szóval: küllős) spirálgalaxis. A 11 magnitúdó körüli, 4×2 ívperces területen látszó két galaxist a tavaszi hónapokban, a Szűz csillagképben lehet észlelni.

Régóta izgatott az asztrofotózás, de az időm és a munkám nemigen engedi, hogy egy átvirrasztott éjszaka után másnap nem sokra használható az ember. Sötét ég alá ritkán jutok el, legfeljebb évi néhány éjszaka jön össze.

Az utóbbi években azonban elérhetők ingyenes, vagy “filléres” programok, amikkel megvalósítható a robottávcsöves fotózás: én alszom, a műszer dolgozik. Elvileg.

Távcsőmechanikát már korábban beszereztem, soha nem volt azelőtt használható mechanikám. A vizuális mélyég-megfigyelés a kertünkből elég kiábrándító. A fényképezőgép többet lát. Ki is próbáltam a MILC gépemmel, de nem igazán jött be. Inkább észlelés-szerű élményt várok ettől a dologtól.

A témáról szóló rengeteg internetes anyag olvasása (Craig Stark írásait ajánlanám) után találtam egy nagyon jó vételnek tőnő monokróm kamerát és belevágtam. Ezzel a keskenysáv is jól fotózható, ami fényszennyezett észlelőhelyemről nem utolsó szempont.

A távcsőpark a régi: a 220/1500 newtonom (245 milliméterről peremkopás miatt kisebbre blendézve) és a 127/1200 apokromát. Egyik sem igazán fotós műszer, a Newton cserébe dögnehéz, de legalább nem kell kómakorrektor.

Az első esték után teljesen le voltam döbbenve: néhány perces expozícióval galaxisok spirálkarjai látszanak, ködök részletei jönnek elő. Mostanra már pólusraállás, vezetés stb. szinte rutinszerű, este intézem a családi teendőket, a ketyere kint a kertben meg fotóz.

Nagyjából… Ugyanis az 1500 mm-es fókusz vezetése nem egyszerű, off-axis guidert használok (a lencsés műszer + 0,6x reduktor = 710 mm fókusz ehhez képest felüdülés). Nem véletlenül nem található kevés mélyég-fotó 1500 mm-rel.

Most itt tartok: mély-ég fotografikus észlelés városból, de jóval több alkalommal, mintha mindig ki kellene települni. A képeken a legnagyobb küzdelem a fényszennyezés eltüntetése, kíváncsi lennék, sötét helyről mi jöhet össze majd. A luminanciaréteghez CLS szűrőt használok, az eddigi tapasztalatok szerint f/7-es Newtonnál inkább ront, az f/5,6 -os távcsőnél jobban beválik.

NGC 2371 - Mezei Balázs - VCSE — NGC 2371 – Mezei Balázs – VCSE

NGC 2403 - Mezei Balázs - VCSE — NGC 2403 – Mezei Balázs – VCSE

NGC 2903 - Mezei Balázs - VCSE — NGC 2903 – Mezei Balázs – VCSE

M1 - Mezei Balázs - VCSE — M1 – Mezei Balázs – VCSE

M76 - Mezei Balázs - VCSE — M76 – Mezei Balázs – VCSE

NGC 40 - Mezei Balázs - VCSE — NGC 40 – Mezei Balázs – VCSE

NGC 1514 - Mezei Balázs - VCSE — NGC 1514 – Mezei Balázs – VCSE

A Rák-ködről készült képem adatai a következők:

Távcső: 200/1000 Newton (gyártó: SkyWatcher), mechanika: EQ5 GoTo funkcióval
Fényképezőgép: Canon EOS 1300D (átalakítás nélküli)
Feldolgozás: DSS és Photoshop-Express programokkal
Expozíciós idő: 72×1 perc
ISO 6400 illetve ISO3200

Körülbelül hatszor álltam neki és beledolgoztam pár tavaly készült képemet is. A 2019-es VCSE nyári tábor óta sokat finomodott az asztrofotós tudásom. Mint később rájöttem, a táborban változtattam a cső befogási helyzetén, így ezen a képen is látszik hogy a tavalyi képeken máshol voltak a diffrakciós tüskék.

Fridrich János - Messier 1 - Rák-köd - VCSE — Fridrich János – Messier 1 (Rák-köd) a Bika csillagképben – VCSE

Szóval ez így jött össze. De a magas ISO értéken készült képeknél ritkán engedhetem el a régebbi képeket, nálam a nagy jel/zaj arány a minél több képpel tud csak csökkenni. A kép részeredmény, mindenképpen szeretném még folytatni, természetesen ehhez megfelelő, jó ég is kell. Remélem, hogy egyre jobb képeket készítek mind az éjszakai fénygyűjtések, mint a szoftveres feldolgozások során a jövőben, ahogy tudásom és gyakorlatom egyre gyarapszik majd.

A Rák-köd (Messier 1) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható szupernóvát; ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt. Addigra azonban már rögzült a Rák-köd elnevezés.

6500 fényév távolságra van a Földtől, átmérője jelenleg kb. 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik. Központjában egy 16^m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.

Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.

1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása (szinkrotron sugárzás) okozza. Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses mező, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.

Ha kinagyítjuk a fotót, akkor a kép közepén láthatjuk a Rák-ködbeli pulzár (V-ben 16 magnitúdós) képét is, amint összeolvad egy előtércsillaggal. Az alábbi, mások által készített kép segíthet a pulzár beazonosításában.

Kategória-archívum: Észlelés – Mély-ég

Messier 61 és SN 2020jfo egy év eltéréssel – Fridrich János Mihály

A Messier 51 és a Messier 101 galaxisok fotografikus megfigyelése – Ágoston Zsolt

SN 2020fqv szupernóva az NGC 4568-ban – Mezei Balázs

Mélyég-felvételeimből – Mezei Balázs

A Messier 1 (Rák-köd) fotografikus megfigyelése – Fridrich János