A 2023. június 15-én, 16-án, 17-én és 22-én Namíbiában, az Isabis-völgyben készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a Vízöntő (Aquarius) csillagképben található, NGC 7293 katalógusszámú “Hélix-ködről”, vagy “Csiga-ködről”. Itthonról nagyon nehezen figyelhető meg, mivel nagyon alacsonyan délen van, Namíbiában viszont kiválóan megfigyelhető, ott a zenitig emelkedik. A csillagászati sötét utolsó pár órájában fényképeztem négy éjszakán át, amikor minden más célpont már túl alacsonyan volt, de szerettem volna a napkeltéig hátralévő időt kihasználni. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 színes hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, oxigénszűrővel 67×180 másodperc, illetve hidrogénszűrővel 46×180 másodperc objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Pixinsight és Photoshop szoftverek segítségével történt.

NGC 7293 - Hélix-köd - VCSE - Ágoston Zsolt
NGC 7293 – Hélix-köd – VCSE – Ágoston Zsolt

Olvasd tovább

Az alábbi két vizuális észlelés a VEGA ’23 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborból és a TUTY-projekttalálkozón készült.

Az NGC 404 galaxis (a LM közepe táján) a Mirach nevű fényes csillag alatt. Rajz: Román Dávid
Az NGC 404 galaxis (a LM közepe táján) a Mirach nevű fényes csillag alatt. Rajz: Román Dávid

A remek ispánki ég alatt lehetőségem volt igazán halvány mélyegeket is megpillantani és ezeket meg is örökíteni. Ezek egyike volt az NGC 404 extragalaxis, vagy más néven a Mirach szelleme, ami igen közel található a Mirach csillaghoz (2 magnitúdós, β Andromedae, mindössze 7 ívpercre van a 11,2 magnitúdós galaxis ettől a csillagtól), ezért nem is könnyű megpillantani. Pici, halvány, elnyúlt ködösségként volt megfigyelhető.

Távcső: 130/650 Newton, 6 mm Planetary, nagyítás: 108x
Időpont: 2023.08.19.
Helyszín: Ispánk
Mechanika: EQ3

Az NGC 404 egy ún. lentikuláris mezőgalaxis, kb. 10 millió fényévre tőlünk. W. Herschel fedezte fel 1784-ben. Mérete picit kisebb, abszolút fényessége picit nagyobb a Kis Magellán Felhőénél. Más, hasonló típusú galaxisokhoz képest nagyon gazdag semleges hidrogénben, amelynek többsége a galaxis körüli nagy gyűrűkben van. Közepén és a külső részeiben ma is folyik benne kis ütemben a csillagkeletkezés. Az NGC 404 valaha spirálgalaxis lehetett, de a vizsgálatok szerint kb. 1 milliárd évvel ezelőtt egy vagy több másik galaxissal egyesült, és lentikulárissá (lencse alakúvá) vált. Talán van a közepén egy nagyon nagy tömegű fekete lyuk néhány tízezer naptömeggel. Az NGC 404 egyben a LINER-galaxisok közé is tartozik. Bouchard, A.; Prugniel, P.; Koleva, M.; Sharina, M. (2010). “Stellar population and kinematics of NGC 404”. Astronomy & Astrophysics. 513: A54. arXiv:1001.4087 (Cs. Sz.)
Az NGC 6781 panetáris köd a Sas-ban. Rajz: Román Dávid
Az NGC 6781 planetáris köd a Sasban. Rajz: Román Dávid

Leírás

Az NGC 6781 a 13 cm-es tubusomban egy halvány kis planetáris köd a Sas csillagképben, a megpillantásában sokat segített a OIII szűrő.

Távcső: 130/650 Newton, 6 mm Planetary, nagyítás: 108x
Időpont: 2023.08.15.
Helyszín: Ispánk
Mechanika: EQ3
Szűrő: OIII szűrő

Az NGC 6781 1788 óta ismert; távolsága a Naptól kb. 1500 fényév. A 11,4 magnitúdós, 1,9 ívperces, tehát nagy látszó méretű planetáris közepesen nehéz egy 13 cm-es távcsőnek. A 0,44 fénysugarú, vagyis a Neptunusz Nap körüli pályaméretét jó kilencszázszor felülmúló, hordó alakú ködre feltehetően felülről, a hordó elülső fenekéről nézünk rá. A planetáris ködöt létrehozó vörös óriás (pontosabban egy aszimptotikus óriásági csillag) eredetileg 2,5 naptömegű lehetett, és élete végén 0,41 naptömegnyi gázt és 1,53 naptömegnyi port lökött ki: ez alkotja ma ezt a ködösséget. A 17 magnitúdós központi csillagot vizuálisan nem lehet látni (legalább 65 cm-es távcső kellene hozzá), de fotografikusan kisebb műszerrel is megörökíthető. Érdekesség, hogy a fehér törpe központi csillagtól 5000 Csillagászati Egységre egy M típusú, fősorozati törpecsillag kering. E planetáris köd korát 9400 évre becsülik. A rajz jól visszaadja, milyen halvány objektumra számítsunk 13 cm-es távcsőben. (Cs. Sz.)
Az IC 166 nyilthalmaz akép közepén lévő, sárgás-narancsos csillagok csoportja - Fotó: Mezei Balázs
Az IC 166 nyílthalmaz a kép közepén lévő, narancsos és vöröses csillagok csoportja – Fotó: Mezei Balázs

Leírás

A fotózott nyílthalmaz a Kassziopeia csillagképben, gazdag csillagmezőben található. A kép szerint a halmaz nagyrészt vörös csillagokból áll, kora alapján középkorúnak osztályozott halmaz. A képek gyenge légköri nyugodtság mellett készültek.

Távcső: 250/960 Newton+Skywatcher F4 kómakorrektor

Időpont: 2023.11.07.

Helyszín: Zalaegerszeg

Átlátszóság: 5

Nyugodtság: 2

Kamera: QHY294PROM

Mechanika: Stabi7Proto

Expozíciós adatok: L: 115×1 perc, R: 50×1 perc, G: 61×1 perc, B: 59×1 perc, összesen 4,75 óra

Szűrők: Antlia LRGB

Az IC 166 nyílthalmazt William Frederick Denning (1848-1931) brit amatőrcsillagász fedezte fel. 8×8 ívperces csak, és összfényessége mindössze 11,7 magnitúdós, így vizuálisan 11-13 cm-es távcsővel nehezen, de látszódhat; a biztos látványhoz és felbontáshoz minimum 20 cm-es távcső kell. Nagyon gazdag, a téli Tejút csillagmezejében látszik. A közepesen idős nyílthalmazok csoportjába tartozik 1,32 milliárd éves korával. Csak kevés nyílthalmaz ismert 5 milliárd éves korral, és a legtöbb nyílthalmaz 500-700 millió évnél fiatalabb.

A halmaz jellegzetessége a nagyon narancsos és vöröses színű csillagok. Kék vagy fehér nincs is benne. Ezt a hatást nem az arrafelé egyébként gyakori csillagközi porfelhők okozzák, hiszen a halmaz környezetében a csillagok kékesek-fehéresek is tudnak lenni a képen. Az ok abban keresendő, hogy az IC 166 öreg, ezért mára gyakorlatilag csak kétféle csillag maradt benne: vörös törpecsillagok, amik akár sok tízmilliárd évet is eltölthetnek a fősorozaton, lassan fuzionálva hidrogént magjukban héliummá; és vörös óriáscsillagok, amelyek a közepes tömegű fősorozati csillagokból fejlődtek el és azok ma megfigyelhető állapotait mutatják (ha volt benne nagy tömegű csillag, az már régen II-es típusú szupernóvává vált). De hogyan élhette meg az IC 166 ezt a kort, hogy csak ez a kétféle típusú csillag maradjon benne? Nos, ez a halmaz a Perzeusz-spirálkaron is túl van, tőlünk 4500-5500 parszekre, a Galaxis centrumától 12700 parszekre (a Nap a centrumtól csak kb. 8000 parszekre), ahol a Galaxisunk árapály-ereje már kicsi, és nem tépte szét teljes mértékben pár galaktikus keringés alatt a nyílthalmazt. A többi, közelebbi halmazra ugyanis ez a sors vár, és a csillagaik elszöknek, majd elkeverednek a Galaxis többi csillagával. Az IC 166 nagy halmaz lehetett eredetileg, de a magja, benne vörös óriásokkal és törpékkel, megmaradt. Az IC 166 tehát annak a kevés nyílthalmaznak az egyike, amelyek ritkán, messze a Galaxis középpontjától fordulnak elő, ahol később bomlanak csak fel, mint a beljebb lévők. Forrás: https://iopscience.iop.org/article/10.3847/1538-3881/aad048/pdf (Cs. Sz.)

VCSE - Az Abell 31 felvétele - Fotó: Mezei Balázs
VCSE – Az Abell 31 felvétele – Fotó: Mezei Balázs

 

Az Abell 31 az egyik legnagyobb ismert méretű öreg planetáris köd. Ismert Sh2-290 és PK 219+31.1 néven is. A planetáris ködök között ősinek, idősnek számít, kora akár 130 000 év is lehet. Éppen idős mivolta okán tágult nagyon nagyra, az idő elég volt, hogy a ködöt létrehozó csillag külső rétegei messzire eljussanak. Anyaga már kezd beleütközni a csillagközi anyagba. Éppen ezért az égbolton látszó egyik legnagyobb planetáris köd, 17 ívperces (!). 12 magnitúdónyi összfényessége azonban ezen a mintegy fél teleholdnál picit nagyobb területen terül el, ezért nagyon halvány felületi fényességű planetáris köd. A Rák (Cancer) csillagképben látszik. A ködösség főleg hidrogénből és oxigénből áll.

Távolsága kb. 2000 fényév, átmérője közel 10 fényév. Központi csillaga egy apró, de nagyon forró, felszínén 85 ezer °C-os fehér törpe, aminek mérete nagyjából négyszerese a Földének. Tömege körülbelül fele akkora, mint a Napunk tömege, ami azt jelenti, hogy egykoron valószínűleg kétszeres naptömegű csillag lehetett. Az elvesztett anyagot a csillag vörös óriás állapotában az idők folyamán a csillagszelek elfújták. Legalább egymilliárd évnyi „normális”, azaz fősorozati élet letelte után a csillagszelek jellemző sebességéből ítélve a drasztikus tömegvesztés folyamata körülbelül 130 ezer éve kezdődhetett.

A köd viszonylag nagy sebességgel, déli irányban mozog, itt jellegzetes ív alakú lökéshullám látható, ahol a köd anyaga a környező csillagközi anyaggal való kölcsönhatás során összenyomódik. Az ellenkező oldalon a gáz viszonylag szabadon mozog, itt a köd határa meglehetősen diffúz.

A képen a kék szín az oxigén, a piros a hidrogén jelenlétére utal. Annak ellenére, hogy a kék a szülőcsillag környezetében látszik, az oxigén valószínűleg az egész ködben jelen van, de csak a fehér törpéhez közel kap elegendő gerjesztő sugárzást, hogy világítson.

A kép készítésének adatai:
Távcső: 250/960 Newton+Skywatcher F4 kómakorrektor
Időpont: 2023-03-23

Helyszín: Zalaegerszeg

Átlátszóság: 3

Nyugodtság: 6

Kamera: QHY294PROM

Mechanika: Stabi7Proto

Expozíciós adatok: L: 108×2 perc R: 69×2 perc G: 52×2 perc B: 59×2 perc hidrogén alfa (4,5 nm): 70×20 perc oxigén III (4,5 nm): 64×20 perc, összesen 54 óra.

Szűrők: Antlia LRGB – H-alfa – OIII

A 2023. június 20-án, Namíbiában az Isabis völgyében, a Decca Station megfigyelőhelyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a Skorpió csillagképben található, Messier 7 katalógusszámú “Ptolemaiosz-halmazról”. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 színes hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 61×60 sec objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Siril, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Messier 7 - M7 - Ptolemaiosz-halmaz - VCSE - Ágoston Zsolt
Messier 7 – M7 – Ptolemaiosz-halmaz – VCSE – Ágoston Zsolt

A halmaz a nevét Klaudiosz Ptolemaioszról, az ókori Egyiptomban élt matematikusról, geográfusról, és csillagászról kapta, aki először tett a csillaghalmazról írásos említést az időszámításunk szerinti második században. Itthonról csak nagyon nehezen figyelhető meg, mivel nagyon alacsonyan délen van, Namíbiában viszont a zenitig emelkedett a legdélebbi Messier-objektum.

Szabadszemmel is észrevehető volt halovány pacaként a Tejút magja környékén: egy 15×50-es binokulár már csillagokra bontotta a halmazt, mely már ezzel a nagyítással is nagyon látványos volt.

A felvételen rögtön észrevehető a nyilthalmaz belsejében lévő mintegy 30 fényes, kék színben ragyogó csillag. A csillagok elrendeződése laza, közel négyzetes alakban. A belső csillagokat távolról további csillagok veszik körbe, ezek a felvétel szélein láthatóak. A halmaz hátterében a Tejút magjának számtalan csillaga látszik, ahogy sárgás fénnyel teljesen belepik a képet. A nyílthalmaz alatt még egy sötétköd is látszik (jelölése: B287).

A kép jobboldali szélén, a középtől felfelé egy sárgás, sűrű, kompakt csillagcsoport látszik. Ez az NGC 6453 jelű gombhalmaz, amely a Naprendszertől kb. 37 000 fényév távolságra található. 8′-es, 10 magnitúdós, így vizuálisan egy közepes méretű amatőrcsillagász távcsővel könnyen észlelhető már Magyarországról. Onnét nézve, ahonnan jobban a horizont fölé emelkedik, mint hazánkból, jóval kisebb távcső, akár egy 5 cm-es is elegendő sötét helyről. 1837. június 8-án fedezte fel a Fokvárosból észlelő John Herschel.

Ptolemaiosz felfedezése után csak 1654-ben tanulmányozták részletesebben, amikor Giovanni Battista Hodierna 30 csillagot számolt össze a halmazban. Charles Messier 1764 májusában felvette a katalógusába, annak hetedik tagjaként.

Összesen 80 csillagból áll, átmérője 25 fényév, 220 millió éves, kb. 1000 fényévre található tőlünk.