E sorokat 2017. november végén írtam eredetileg – ekkortájt már nem éri meglepetés az embert, hogy fagyosak az éjszakák. Mégis, gyakran elkövetett hiba, hogy alábecsüljük a hideget és nem öltözünk fel megfelelően. Hamar elmegy a kedv a megfigyeléstől, ha nincs meg a komfortérzet, ezért kell biztosra menni.

Készülök a télre. Az új zoknim és hótaposóm már bizonyított egy korábbi mínuszos éjszakán, most az új télikabát került górcső alá. Már a pénteki előrejelzés biztató volt: vasárnap késő estére tisztulást írt. Ennek reményében szabadságot vettem ki hétfőre, hogy az éjfél körüli holdnyugtát követően kitelepülhessek szokásos megfigyelőhelyemre. A délutáni alvásnak köszönhetően könnyű volt az ébredés fél 12 körül. Az ég valóban kitisztult!

VCSE - Időjárás - sat24.com
VCSE – A felhőzet megnyílása a nyugati országrészben 2017. november 27-én hajnalban – Forrás: sat24.com

Betettem az autóba a 100/500-ast is, mert volt egy-két célpont, amit mindenképp szerettem volna azzal is megnézni. Az előre elkészített lista szerint az Orion, a Nagy-Kutya, a Hajófara és az Egyszarvú csillagképek területén volt a legtöbb megfigyelnivaló. Kiérve a helyszínre örömmel láttam, hogy átlagon felüli az átlátszóság és a csillagok vibrálása is mérsékelt volt. Megkezdtem a 300-as Dobson felállítását. Először az ekvatoriális platformot igazítottam be a Sarkcsillag irányába. Ezután jött a zsámoly, majd a tubus, amire felaggattam a szokásos extrákat: szabályozható ledes világítás, ventilátoros tükörhűtés, valamint okulár-, keresőtávcső- és segédtükör-fűtés. (Utóbbiak nélkül rövid lenne az észlelés ilyen körülmények között. A párásodás télen is probléma, sőt, ilyenkor a lehelet könnyen rá is fagyhat az optikákra.) A zöld lézer célzó ezúttal a 100/500-asra került. Még egy gyors jusztírozás és kezdődhetett a megfigyelés.

Az átlátszóság tesztelésére az Orion keleti övcsillaga (Alnitak) feletti NGC 2024 ködöt állítottam be először a 30 centissel. A közeli fényes csillag és a viszonylag alacsony felületi fényesség miatt ez egy jó alany az égbolt minőségének megállapítására. Ezúttal fantasztikusan látszódtak benne a sötét hasadások. Kicsit délebbre vettem az irányt, és a Lófej-ködöt (B 33) hoztam a látómezőbe. Próbáltam a lófej alakot meglátni, de sajnos most is csak egy kerek „beharapás” látszódott az IC 434 ködfüggönyébe.

VCSE - Alnitak
VCSE – Az Alnitak környéki ködök. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 3,45°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

Folytatva az utat délre az Orion köd alatti Kulcslyuk-köd (NGC 1999) következett. Próbáltam erősen felnagyítani, hogy a kulcslyuk forma jobban kivehető legyen, de az 500x-os nagyítás soknak bizonyult ennél a nyugodtságnál, és egy megnyúlt sötét foltnál jobbat nem tudtam kihozni a témából. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve rámozdítottam az M 42-re a csövet ugyanezzel a nagyítással, konkrétan a Trapéziumra. Érdemes kipróbálni! Főleg, amikor OIII szűrőre váltottam, nagyszerű, hálós szerkezet terpeszkedett keresztül a látómezőn, és egyáltalán nem volt halvány. Na de ennyi elég volt bemelegítésnek.

Az első objektum a listámon az Sh2-308 szupernóva-maradvány volt. (A Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.) Könnyű rátalálni, a Nagy Kutya közepe táján van. OIII szűrővel szépen látszódott, ahogy egy kb. negyed körív észak felé fokozatosan halványul. Sokkal könnyebb látvány, mint az Ikrekben levő IC 443 csillagmaradvány. Kipróbáltam a 100/500-assal is. Ugyanúgy követhető volt az ív OIII-mal, csak halványabb volt. Ha már a lencsés került a kezembe, megnéztem az IC 2177 ködkomplexumot. A 24 mm-es okulárba belefért a komplett ködösség, a csomókkal, és a környező nyílthalmazokkal együtt. Bár nem volt olyan részletes a látvány, mint a 300-assal, mégis jobban tetszett így, hogy az egész belefért egyszerre a látómezőbe.

VCSE - Sh2-308 - Aladin
VCSE – Az Sh2-308 szupernóva-maradvány a Nagy-Kutyában. Figyeljük meg, hogy még negatívba átfordítva is a nagytávcsöves képet, milyen halovány a ködösség. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 2°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

 

VCSE
VCSE – A Sirály-köd és környéke. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 4,5°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

Nagy távcsővel vizsgálva kitűnik, hogy egy 3°-os égterületen egész sok mélyég-objektum zsúfolódik össze. Csillaghalmazok és ködösségek birodalma ez. A külföldi írásokban Sirály-ködként elhíresült gázköd hazánkban nem népszerű, pedig -10 fok körüli deklinációja még egészen barátságosnak mondható. Valójában több különálló ködöt különböztethetünk meg. Némelyik reflexiós tulajdonságokkal bír, másoknak erős H-emissziója van, vagy éppen az OIII vonalak hullámhosszán sugároznak erősebben. Maga a „sirály” az IC 2177. Nagy kiterjedése és alacsony felületi fényessége nem teszi könnyű célponttá, könnyen el lehet siklani felette. Ennek déli végén van a Ced 90, ami viszont már kis távcsövekkel is jól kivehető egy csillag körüli ködpamacs formájában. A sirály úgymond feje az Sh2-292, ami jól reagál a H-béta szűrőre. Egy sötét porsáv szeli át, ami látszik is a 300-as Newtonnal. Az NGC 2327 egy reflexiós köd. Jelentősebb nyílthalmazok az NGC 2343, az NGC 2335, a Cr 465 és Cr 466. A terület hatékony vizsgálatához nem árt a nagy látómező, a mélyég-szűrők használata pedig elengedhetetlen.

Maradva a 10 centisnél, átfordítottam a Perzeusz irányába a csövet és megpróbáltam meglátni az Sh2-216 óriás planetáris ködöt. A fotók alapján nem számítottam rá, hogy ilyen „könnyen” megpillantható lesz – persze csak szűrővel. Lelkesen ráállítottam a 300-ast is, de azzal csak bizonytalanul látszódott enyhe fénylésként, holott a 100/500-asban 21x-es nagyítással szépen jött egy hosszúkás folt. Ezúttal győzött a nagy látómező.

VCSE
VCSE – Az Sh2-216 extrém nagy méretű planetáris köd. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 4,5°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

A nagy látótér erejében bízva, a Barnard-ív (Sh2-276) következett. Láttam már korábban is mindkét távcsövemmel, de ilyen szépen még nem bontakozott ki, mint most a 100/500-as 3,3°-os látómezejében, H-béta szűrővel. Jól lehetett követni az Orion-ködnél délebbi deklinációig is. Legfényesebb része mellett szépen kiegészítette a látványt az NGC 2112 nyílthalmaz, ami egy felbontatlan, kerek foltként tűnt elő.

Innen északkeletre indultam és pillanatokon belül a Rozetta-köd (NGC 2237) lebegett a látómezőben. Gyakran fotózott objektum, az unikornis sztárja, vizuálisan mégis ritkábban észlelik. Kár, mert megfelelő körülmények között lenyűgöző tud lenni. Ez alkalommal is OIII szűrővel fényképszerű volt még a kis lencsésben is. Itt is igaz volt, hogy a nagy látómező adott valami pluszt. A 300-assal bár sokkal több a részlet, de teljesen kitölti a köd az 1,1°-os látómezőt, így nem mutatkozik meg pompás alakja.

Tovább folytatva a kalandozást a Dobsonnal, néhány kevésbé izgalmas diffúz köd (Sh2-307) planetáris köd (IC 418, IC 2149, NGC 2452) és nyílthalmaz (NGC 2453) után megkerestem az Sh2-311 diffúz ködöt, a Hajófarában. Egy új kedvenc lett azonnal. Legmarkánsabb része egy fényes, kerek folt, benne sötét mintázattal. Ettől északkelet felé egy szép nyílthalmaz (NGC 2467) van, valamint további halványabb ködcsomók. Kicsit emeltem is a nagyításon (107x), hogy jobban jöjjenek az apróbb részletek. Miközben gyönyörködtem a látványban, egy hullócsillag szelte át a látómezőt és hagyott is egy kb. 5 másodperces nyomot. Egyébként meglepően sok hullócsillag tűnt fel az égen a hajnal folyamán. Jellemzően nagyon gyors mozgásúak voltak, közepesen fényesek és valahonnan a téli hatszög területéről jöttek.

VCSE - NGC 2467 - Aladin
VCSE – Az NGC 2467 emissziós köd és nyílthalmaz. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,3°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

Ez lett a vége a megfigyelésnek, mert a következő jelölt megkeresését már elkezdték zavarni a beúszó felhők. Úgy döntöttem, pakolok. Elégedett voltam a körülményekkel és az új kabáttal is. Jól tartotta a meleget. Még az éppen nem használt okulárokat is be tudtam tenni nagyméretű hálós belső zsebeibe, hogy kevésbé párásodjanak, ha hirtelen más nagyításra térnék át. Az okulárfűtésnek kell pár perc, míg átmelegíti az okulárt, így ezt az időt tudtam gyakorlatilag 0-ra csökkenteni. A pakolás befejeztével hajnali négy óra körül be is felhősödött.

A sorozat első része.

A sorozat második része.

A sorozat első része ide kattintva olvasható.

VCSE - A Sh2-91 szupernóva-maradvány negatív fotón. A szupernóva-maradvány a kép közepétől balra húzódó halvány csíkszerű alakzat. - Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
VCSE – Az Sh2-91 szupernóva-maradvány negatív fotón. A szupernóva-maradvány a kép közepétől balra húzódó halvány csíkszerű alakzat. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,7°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

2017. november 14-ét írunk. Egy hidegfrontot követően a délutáni órákban kitisztult az ég. Igézően kék volt, szinte már napközben éreztem, hogy bizseregnek a pálcikáim. Nagy reményekkel vártam az estét, ugyanis még el akartam csípni a Hattyú csillagkép egy kevésbé ismert szupernóva-maradványát, az Sh2-91-et. (A Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)

VCSE
VCSE – Műholdkép az időjárási helyzetről – (Forrás: https://hu.sat24.com/hu/hu)

Nem sokkal a sötétedés kezdete után elindultam szokásos észlelőhelyemre. A helyszín Szombathelytől délkeletre található, légvonalban kb. 10 km-re. Ez pont elég ahhoz, hogy a város fénybúrája csak az északnyugati égboltot terítse be. Északkelettől keleten át a nyugati irányig csak kisebb települések vannak a közelben, fényszennyezésük nem jelentős. Fa, vagy egyéb, a körpanorámát akadályozó tereptárgy nincs a közelben.

Összeraktam a 300-as Dobsont és vártam, hogy beálljon a teljes sötétség. A Tejút már jól látszódott, de még világos volt a a háttér. A nappal oly sok reményt keltő kék ég a napszálltát követően már nem volt annyira ígéretes. A Sarkcsillag körüli összehasonlító csillagok alapján a szabad szemes határt 5,5-6 magnitúdó közöttire becsültem. Ekkor már tudtam, hogy nem ez lesz az ideális este a halvány Sharpless-féle ködösség megfigyelésére. Azért tettem egy próbát.

A Hattyú nyakánál található ez az ősi szupernóva-maradvány. Az Sh2-91 állítólag 30 000 éves, így kb. négyszer idősebb a jól ismert Fátyol-ködnél. Könnyű megtalálni, legalábbis a helyét. A φ Cygni csillag mellett található a legfényesebb filament, de a többi száldarab több fokos területen oszlik szét. Én csak a legfényesebb szegmenssel próbálkoztam. Úgy tűnt, mintha három fényesebb csillagot összekötne egy nagyon halvány ködszál. De a látvány annyira gyenge volt, hogy nem erőltettem a témát.

Jobb körülményeket keresve olyan égterületeket kezdtem el vizsgálni, amik a zenit közelében voltak. Az 1 Arietis csillag körül levő objektumok közül utólag sikerült beazonosítani az NGC 678, NGC 680, NGC 691 és NGC 697 galaxisokat. Az NGC 694 is minden bizonnyal bent volt a látómezőmben, de a gyenge nyugodtság és a nem túl nagy nagyítás (107x) nem fedte fel galaxis mivoltát, csillagnak nézhettem.

VCSE - 1 Arietis - aladin
VCSE – Az 1 Arietis körüli galaxisok. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,7°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml

Felfedező körutamat a Cefeuszban folytattam. Rálestem a Ced 214 emissziós ködre, ami meglepően fényesnek bizonyult, bár sok részletet nem mutatott. Ugyanebben a csillagképben felkerestem az Sh2-142-t, nem hivatalos becenevén a Varázsló-ködöt. Vizuálisan egyáltalán nem emlékeztet varázslóra, de másra sem. Inkább úgy írnám le, hogy az NGC 7380 nyílt halmaz csillagai ködbe burkolóznak.

(A szerk. kiegészítése: itt egy nyílthalmazt és egy ködösséget láthatunk egyszerre. A nyílthalmaz csillagai még ma is születnek a köd anyagából. Az Sh2-142 jelölés egyértelműen a ködösségre vonatkozik csak. A szakirodalom nem egységes, mire is vonatkozik az NGC 7380 jelölés: egyesek csak a nyílthalmazra veszik, mint ahogy a szerző, Varga György is. Mások a ködre és a nyílthalmazra együttesen értik az NGC-jelölést, mint ahogy tette pl. Ágoston Zsolt is egy más helyen, vagy teszi azt a wikipédia és annak nyomán sokan mások. Az eredeti NGC-katalógusban Dreyer csak a nyílthalmazt értette NGC 7380 alatt, a modern NGC-katalógus azonban a ködösséget és a nyílthalmazt együtt érti alatta. A zavar oka tehát az, hogy a modern NGC-katalógus kiterjesztette a régi NGC-katalógus értelmezését. A legjobb, ha a modern katalógusokat használjuk, de a régi használata sem hiba. A nyílthalmazra és a ködösségre együtt is lehet használni az NGC 7380 és a Varázsló-köd nevet, és csak a nyílthalmazt értve alatta szintén jó – attól függően, melyik NGC-katalógusról beszélünk…)

Ezután a Kassziopeia felé vettem az irányt, továbbra is kihasználva a zenit adta jobb lehetőségeket. A κ Cassiopeiae csillagtól északra egy érdekes dologra bukkantam. Négy csillagcsoport került a távcső kevesebb, mint egy fokos látómezejébe. Az NGC 146, az NGC 133 és a King 14 nyílthalmazok, míg a Pothier 7 egy aszterizmus.

Úgy éreztem, itt az ideje, hogy rajzoljak is egyet. Ehhez egy viszonylag egyszerű, de azért látványos galaxist kerestem. A választás az NGC 891 galaxisra esett, az Androméda csillagképben. Hatalmas, éléről látszó spirálgalaxis, feltűnő, vastag porsávval. Viszonylag fényes, így érdemes nagyobb nagyításokkal is próbálkozni, úgy a porsáv még markánsabb megjelenésű.

(A szerk. megjegyzése: érdemes a rajzot az itt található fotóval összehasonlítani és a csillagokat beazonosítani.)

 

VCSE - Az NGC 891 extragalxis rajza - Varga György munkája
VCSE – Az NGC 891 extragalxis rajza – Varga György munkája

A rajzolást követően láttam, hogy már észlelhető az Orion is, legalábbis az északabbi részei. A térképemen találtam egy planetáris ködöt (Abell 12), amit viszonylag fényesnek jelölt az atlasz, közvetlen a μ Orionis mellett. Gondoltam, rápróbálok.

Rögtön 214x-es nagyítással kezdtem. A csillag olyan fényes volt, hogy látszottak a segédtükör tartólábak okozta diffrakciós tüskék. Planetáris ködöt nem láttam. OIII szűrőre váltottam, és azonnal megjelent közvetlenül a csillag mellett, szinte azzal érintkezve egy kerek, egyenletes fényű folt. A szűrő hatékonyan elnyomta a csillag erős fényét, így előbújt rejtekéből ez a meglepően fényes és méretét tekintve sem kicsi planetáris.

VCSE - Rajzos észlelés az Abell 12 planetáris ködről és környezetéről - Varga György munkája
VCSE – Rajzos észlelés az Abell 12 planetáris ködről és környezetéről – Varga György munkája

Rajz az Abell 12 planetáris ködről.

A szituáció kicsit az NGC 404 és a Mirach esetére emlékeztet („Mirach szelleme” az Andromédában), de itt sokkal szorosabb a pár. A csillag „zavaró” közelsége miatt érthető, hogy nem szerepel az objektum sem a Messier, sem az NGC és IC katalógusokban. Ennek ellenére mindenkit biztatok, hogy figyelje meg ezt az objektumot. Internetes források szerint könnyen észlelhető már 10 cm-es távcsővel is. Én még nem kerestem meg a 100/500-asommal, de legközelebb tenni fogok egy próbát. Ne feledjük, mélyég-szűrőkkel könnyebb dolgunk lesz!

VCSE - Abell 12 helye - Guide 9
VCSE – Az Abell 12 planetáris köd a képen jelölt μ Orionis mellett található. – A térkép a GUIDE9 szoftverrel készült.

Amikor e sorokat írom, 2017. november közepe felé járunk. Valami csoda folytán napnyugta után feltűnnek a csillagok. A köd még várat leereszkedésével, a fogyó Hold is csak éjfél után kel majd, hogy maradék fényével a tájat beborítsa. A nyári Tejút nyugati irányban fodrozódik, legfényesebb részei már lenyugodtak. Jó néhány hónapot kell még várnunk, hogy ismét megpillanthassuk a Nyilas fényes ködjeit egy tavaszi hajnalon, versenyfutásban a pirkadattal. A Hattyú még viszonylag magasan van. A magam részéről ő zárja a nyári csillagképeket. Még itt a lehetőség, hogy átkutassuk galaxisunk fősíkjának eme igen gazdag vidékét. Nyílthalmazokat, planetárisokat, gáz- és porködöket rejt szárnyai alatt az égi madár.

VCSE - A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).
VCSE – A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).

Beállt a teljes sötétség, pedig még este hét óra sincs. Szokatlan ez a nyári időszámítás után, de ezen a szélességi és hosszúsági körön így természetes. Távcsövemet a Deneb felé fordítom. Még mindig magasan van, de már korántsem olyan nehézkes ráállni az azimutális állvánnyal, mint amikor még a zenit környékén volt. Zöld lézeremmel bevilágítok a keresőtávcső okulárjába, és a fénynyaláb segítségével pontosítom a műszer pozícióját első célpontom hozzávetőleges helyére. Tudom, hogy eme nem túl pontos módszer is elegendő lesz, hiszen 100/500-as akromátom okulárkihuzatában egy 24 mm-es okulár teljesít, így a nagyítás nem több, mint 21x-es, a leképezett látómezeje pedig nem kevesebb, mint 3 és negyed fok. A szemlencsébe tekintve már látom is, hogy jó helyen vagyok. Finom ködösség terül el a látómezőben, temérdek csillag társaságában. De ez így még nem az igazi, a homályos folt kontrasztja kicsi a fényes égi háttérhez viszonyítva. A szűrőváltót áttekerem az UHC pozícióba, és amit ekkor látok, lenyűgöz. Pedig nem most látom először és láttam már jobb körülmények között sokkal szebbnek is. De nem ez a lényeg. Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) nálam kötelező a listán, és ha a körülmények megfelelőek, mindig vetek rá egy pillantást. Valószínű, nem csak én vagyok így ezzel.

Amikor még a mély-ég szűrők nem voltak úgy elterjedve, mint manapság, inkább csak az asztrofotósok körében volt népszerű ez az objektum. Átlagamatőrként én sem kerestem vizuálisan. Megdöbbentő volt látni először a saját szememmel egy 70/500-as lencsés okulárján át. Ott volt, egyértelműen, fényesen. Talán akkor dőlt el, hogy különös figyelmet fogok szentelni a halvány ködösségeknek, és elkezdtem fejleszteni a műszerparkomat ebbe az irányba. Így lett a 7 cm-ből 10 cm, a szűrőkészlet pedig kibővült CLS, UHC, OIII és H-béta szűrőkkel.

Idő kellett, míg rájöjjek, de az észlelés élményét nem a távcső mérete befolyásolja. Ami azt illeti, a fenti összeállítást ugyanolyan gyakran használom, mint a 30-as Newton-távcsövemet. Természetesen azzal is látható az NGC 7000, de csak részleteiben, mert a nagy fókusz miatt képtelenség akkora látómezőt elérni, hogy a teljes ködkomplexum beleférjen. A csillagmezők, sötét ködök gyakran sokkal látványosabbak egy kisebb átmérőjű, de nagyobb látómezővel bíró műszerrel. Nem beszélve arról, hogy a 100/500-asomat egy fotóállvány is elbírja, és mivel csak kis nagyításokhoz használom, nincs is szükség többre. Az egész felszerelés (távcső, állvány, okulárok, atlasz és kisszék) elfér egy túrahátizsákban is.

Sokan azt gondolják, hogy egy kisebb távcsővel csak a legfényesebb mélyég-objektumok érhetőek el. Tévedés! Hogy eloszlassam a kételyeket, elmesélek két történetet.

Fátyol-köd a városból?

2014 nyarán késő este váratlanul kiderült az ég. Mivel másnap dolgozni kellett mennem, már nem vállaltam a kitelepülést, ezért csak kinyitottam a szobám ablakát, és elkezdtem mindenféle cél nélkül pásztázni az eget 70/500-as akromátommal, 17x-es nagyítással. Túl sok lehetőségem nem volt, mert a környező házak és az ablak alatt magasodó tiszafa erősen lekorlátozta az elérhető égterületet. A Hattyú viszont pont jó helyen volt. Gondoltam, megnézem, hogy a mélyég-szűrőim meg tudnak-e küzdeni a város fényszennyezésével. Vajon meg tudom-e pillantani a Fátyol-ködöt (NGC 6992) a kis hétcentissel. A város határából már láttam korábban – viszonylag könnyen – 12×56-os binokulárommal, mindenféle szűrés nélkül is.

Most más volt a helyzet. A belváros lámpáinak fényözöne bevilágította az eget is, így a köd nem tűnt elő a megszokott helyén. A három csillag, ami alapján binokulárral szoktam keresni, egyértelműen tudatosította bennem, hogy jó helyen keresem. A három csillag két „szemet” és egy „orrot” rajzol ki, valamint a keleti szegmense a szupernóva-maradványnak képezi le a „zárójelet”. Így áll össze egy „szmájli”, legalábbis az én fejemben. A távcső a megfelelő irányba néz, a ködnek valahol ott kell lennie. Jöjjön hát az OIII szűrő, ami köztudottan a legalkalmasabb ennek a csillagmaradványnak a kiemelésére. A hatás nem maradt el, az ív feltűnt a látómezőben, mégpedig határozottan. Rögtön szembetűnt, hogy az ív mentén nem egyenletesen fényes a köd. 10-20 perc elteltével egyre több részletet sikerült kivenni, ezért úgy döntöttem, hogy le is rajzolom a látottakat.

VCSE - A Fátyol-köd egy részletének észlelése - Varga György
VCSE – A Fátyol-köd egy részletének észlelése – Varga György

 

VCSE - A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban - Kép forrása: Aladin Sky Atlas
VCSE – A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban – Kép forrása: Aladin Sky Atlas

Az Sh2-119 észlelése

Gyuricza István barátom egyszer felhívott, hogy 100/400-as Newtonjába beépített egy új segédtükröt, és miközben kézben tartva próbálgatta, az Észak-Amerika ködtől úgy 5°-kal keletre meglátott egy elnyúlt ködfoltot. Kis nagyítást és UHC szűrőt használt. Gyorsan elővettem atlaszomat, és tájékoztattam, hogy az Sh2-119 ködöt láthatta, más ködös objektum azon az égterületen nincs. Elkezdtem keresgélni az interneten képeket arról az égrészről, és zavarba ejtő módon a fotókon sem volt túl fényes a ködösség. (Az Sh-val vagy csak S-sel rövidített Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)

 

VCSE - Az Sh2-119 az Észak-Amerika - köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. - A kép forrása: Aladin Sky Atlas
VCSE – Az Sh2-119 az Észak-Amerika-köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. – A kép forrása: Aladin Sky Atlas

Nem volt okom kételkedni barátom szavában, ezért elhatároztam, hogy a legközelebbi adandó alkalommal én is megpróbálkozok a halvány ködösség észlelésével. A következő derült éjszakán a szokásos észak-amerikás szemszoktatás után kelet felé mozdítottam el a 10 centis kukker látómezejét, amikor egy fényesebb csillag mellett megláttam az elnyúlt foltot. A köd meglehetősen halvány volt, kezdő észlelőknek valószínűleg nem ezzel kezdeném a bemutatást, vagy lehet, inkább meg sem mutatnám nekik. (Néhány újonc az NGC 7000-et sem látja eleinte.) A H-béta szűrő tovább növelte a kontrasztot. Így már további részletek kezdtek nyilvánvalóvá válni, mégpedig, hogy nem egy, hanem két párhuzamos elnyúlt folt van egymás mellett. Büszke voltam a kis távcső teljesítményére és már azon járt az eszem, hogy milyen hasonló kihívások várnak még rám a csillagok között.

Az NGC 7000 és a Pelikán-köd (IC 5067) környéke jó néhány további ködösséget is rejt. Gondos áttanulmányozásuk valószínűleg sok éjszakát venne igénybe még egy 10 cm-es objektívátmérőjű távcsővel is. És még nem beszéltünk a lebilincselő szupernóva-maradványról, a Fátyol-ködről, a Gamma Cygnit körülvevő HII régiókról és porködökről. A Sarló-ködről (NGC 6888) – ami egy Wolf-Rayet csillag táguló gázfelhője -, vagy a Selyemgubó-köd (IC 5146) sejtelmes pamacsáról, amire a hosszúkás B 168 pazar sötét köd egyenesen rávezeti a tekintetünket. Roppant izgalmas terület egy nagy látómezejű távcső társaságában.

VCSE - Ködök sokasága a Hattyűban - Forrás: Guide 9
VCSE – Ködök sokasága a Hattyúban – Forrás: Guide 9

 

Irányfény – Csillagászati megfigyelések amatőröknek

Miről szól ez a sorozat?

Elsősorban az a célom, hogy megosszam másokkal észlelési élményeimet. Korunk fejlett és könnyen elérhető digitális technikája elindított egy folyamatot, amiben az asztrofotózás erősen háttérbe szorította a vizuális megfigyeléseket. A tendencia érthető: megfelelő felszereléssel gyors sikereket lehet elérni, látványos felvételek készíthetőek el, amiket megoszthatunk másokkal. A felvételek sokszor lenyűgözik a közönséget, amire büszkék vagyunk – legtöbbször jogosan. Egyetlen felvételben sok-sok óra expozíciós idő mellett rengeteg felkészülés és utómunka van. Meg kell dolgozni egy jó képért.

A vizuális megfigyelések esetében más a helyzet. Megfigyeléseink megosztása kisebb érdeklődést vált ki, ha egyáltalán rögzítjük valamiképpen a látottakat és nem csak saját örömünkre észlelünk. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e még valami újat mutatni egyáltalán. A legtöbb objektumról már készült rengeteg szöveges leírás, rajz. Azonban ha ezeket összevetjük, azt vesszük észre, hogy mindig akad egy kis különbség. Ez nem azt jelenti, hogy egyikünk rosszul lát valamit, a másik meg jól. Másképpen látunk. Egy-egy halmaznál, ködnél, galaxisnál más-más jellegzetes jegyeket tartunk lényegesnek, más alakzatokat, mintákat látunk bele egy aszterizmusba. Ezen kívül különböző méretű távcsövekkel, eltérő nagyításokkal, egyéb speciális szűrőkkel vizsgáljuk az eget – ezért sem lesznek egyformák észleléseink. De ha megkeresünk egy korábban már megfigyelt objektumot, akár ugyanazzal a felszereléssel, akkor is jó eséllyel egy kicsit másnak fogjuk látni. Feltűnik valami olyan részlet, ami korábban elkerülte a figyelmünket.

A vizuális megfigyelések szépsége szerintem abban rejlik, hogy az űr mélyéről érkező fotonokat nem egy kamera érzékelője gyűjti össze, hanem az emberi retina. Én így jutok közelebb a távoli világokhoz és ezt az érzést szeretném továbbadni észlelési élményeim megosztásával.

Az amatőrcsillagászat a természet szeretetének egy aspektusa, életre szóló élmények forrása lehet. Máig élénken él bennem a pillanat, amikor először láttam csillagokra bomlani az M13 gömbhalmazt egy tavaszi estén szülői házam udvarából. Most is hallom a fülemben a varangyok brekegését, ha visszagondolok rá. Hangok, illatok, élmények kapcsolódnak egy-egy megfigyeléshez, és teszik azokat még emlékezetesebbé.

Csillagászati érdeklődésem alapját édesapám fektette le, amikor még egész kis koromban megmutatta a Göncölszekeret, a Fiastyúkot és a Tejutat. Ezután újra és újra meg akartam nézni a csillagos eget. Az óvodai rajzfoglalkozásokon már naprendszer-rajzok készültek.

12 éves koromban egy 6 cm-es nyílású távcsővel kezdtem ismerkedni elsősorban a Holddal és a bolygókkal, majd két évre rá egy 15 cm-es tükrös távcső megnyitotta számomra a mély-ég világát is. Ekkor kezdtem járni rendszeresen a bólyi Draco Csillagászati Egyesület szakkörére, ahol betekintést nyerhettem az amatőr-műkedvelő csillagászat igazi világába.

Manapság főleg két távcsövet használok. Egy 100/500-as akromátot és egy 300/1500-as Newton távcsövet. Érdeklődésem legfőképpen a mélyég-objektumokra irányul, de a Naprendszer égitestjeit is felkeresem időről időre.

A sorozatot a jövőben folytatni szeretném újabb élményeim közzétételével itt.

VCSE - NGC 7000, az Észak-Amerika-köd - Fábián Kálmán felvétele
VCSE – NGC 7000, az Észak-Amerika-köd – Fábián Kálmán felvétele

A kép 63×8 perc objektum (light), 17 db sötétkép (dark), 40 db mezősimító kép (flat-field) felhasználásával készült el, amiket 2018. augusztus 10-17. között vettem fel Zselickisfaludról, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborból. Átalakított Canon EOS 700D-t használtam hozzá egy 150/750-es Skywatcher Newton-távcsövön, ami EQ-5 GoTo mechanikán volt. A vezetéshez egy Lacerta Mgen-t alkalmaztam. A kép feldolgozása Photoshopban történt. Talán minden egyes pixelében megbújt a VEGA ’18-as tábor kiváló hangulata.

 

A szerk. kiegészítése:

Az NGC 7000 felfedezését általában William Herschelnek tulajdonítják (1786), de más források szerint nem ezt figyelte meg, és a felfedező a fia, John Herschel, aki valamikor 1833 előtt találhatta meg. Először 1890-ben sikerült lefotózni. Nevét az egyik földrészre hasonlító alakjáról kapta. Nagy nagyítások előnytelenek megfigyeléséhez, azokkal szinte semmi nem látszik belőle, mert a kontraszt lecsökken. Inkább kisebb nagyítású (akár csak 10-szeres!), nagyobb látómezejű, fényerős távcsővel érdemes próbálkozni, hogy vizuálisan megfigyeljük. Érdemes három fokos vagy nagyobb látómezőt használni, mert a köd hatalmas kiterjedése – négy teleholdnyi – ezt megkívánja. De leghalványabb részeit is beleszámítva hat szögfokra kiterjed az égen. Beszámoltak már arról is, hogy ha valaki UHC típusú mélyégszűrőt tett a szeme elé, akkor szabad szemmel is látta vidéki, sötét, holdtalan ég alól!

Az NGC 7000 egy csillagkeletkezési terület, ahol ma is születnek új csillagok. Vöröses színét a benne lévő ionizált hidrogén sugárzása adja. Távolsága a becslések szerint 1800, az átmérője 100 fényév. Ez a becslés akkor érvényes, ha a köd ionizációját a Deneb, a Hattyú főcsillaga okozza. Ez azonban nem biztos, a köd távolsága nem igazán ismert pontosan. A köd és a Föld között sötét csillagközi felhők helyezkednek el, ezek a köd egyes részeit eltakarják előlünk, ezzel járulva hozzá a megfigyelhető alakzat kinézetéhez.

Az NGC 7000 a Denebtől pár fokra van. Ha a Vegától indulunk el a Deneb felé, akkor a Deneben még túl kell menni a meghosszabbított egyenesen, de csak kb. annyi távolságot, amennyi a Vegát elválasztja a hozzá legközelebbi Lyra-beli csillagtól. E ponttól a Hattyú szárnya felé lesz kb. 1-2 fokra a köd közepe.

2018. augusztus 16-án, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor záróéjszakán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet az NGC 891 galaxisról és az Abell 347 galaxishalmazról készítettem, 70x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből, a Zselici Csillagpark területéről.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - NGC 891 és Abell 347 - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 891 és Abell 347 – Ágoston Zsolt

 

VCSE - NGC 891 és Abell 347 - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 891 és Abell 347 – Ágoston Zsolt

 

Az NGC 891 galaxist az éléről láthatjuk, megfigyelhető a sötét porsáv a galaxis síkjában, és a galaktikus mag kidudorodása. William Herschel fedezte fel 1784. október 6-án, távolsága a Földtől 30 millió fényév. 100 000 fényév átmérőjű spirálgalaxis.

Az Abell 347 galaxishalmaz tagjai: NGC 906, NGC 909, NGC 910, NGC 911, NGC 912, NGC 913, NGC 914, NGC 923. Nyolcszor messzebb vannak, mint az NGC 891, közel 240 millió fényévre, tagjai között vannak elliptikus, és spirális galaxisok is.

Számos távolabbi, halvány és apró galaxist is találtam az Aladin segítségével 15-18 magnitúdó fényességgel, de távolságukról nem találtam információt.

A hasonló felvételek számomra jól visszaadják a világegyetem méreteit, és az időbeli távolságokat: a kisebb NGC galaxisokból a fény akkor indult el, amikor a Földön még a Pangeán korai őshüllők éltek. A szerencsésebb fotonok az évmilliókon át tartó utazást pedig a fényképezőgépem érzékelőjén fejezték be 🙂