2018. augusztus 16-án, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor záróéjszakán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet az NGC 891 galaxisról és az Abell 347 galaxishalmazról készítettem, 70x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből, a Zselici Csillagpark területéről.
A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.
VCSE – NGC 891 és Abell 347 – Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 891 és Abell 347 – Ágoston Zsolt
Az NGC 891 galaxist az éléről láthatjuk, megfigyelhető a sötét porsáv a galaxis síkjában, és a galaktikus mag kidudorodása. William Herschel fedezte fel 1784. október 6-án, távolsága a Földtől 30 millió fényév. 100 000 fényév átmérőjű spirálgalaxis.
Az Abell 347 galaxishalmaz tagjai: NGC 906, NGC 909, NGC 910, NGC 911, NGC 912, NGC 913, NGC 914, NGC 923. Nyolcszor messzebb vannak, mint az NGC 891, közel 240 millió fényévre, tagjai között vannak elliptikus, és spirális galaxisok is.
Számos távolabbi, halvány és apró galaxist is találtam az Aladin segítségével 15-18 magnitúdó fényességgel, de távolságukról nem találtam információt.
A hasonló felvételek számomra jól visszaadják a világegyetem méreteit, és az időbeli távolságokat: a kisebb NGC galaxisokból a fény akkor indult el, amikor a Földön még a Pangeán korai őshüllők éltek. A szerencsésebb fotonok az évmilliókon át tartó utazást pedig a fényképezőgépem érzékelőjén fejezték be 🙂
VCSE – A Fátyol-köd nyugati része. A kép kattintásra megnő. – Majoros Attila felvétele
A Fátyol-ködről a fenti felvételt készítettem ZWO 153/612-es Newton-rendszerű asztrográffal, ami egy Skywatcher gyártmányú EQ-6R mechanikára volt téve, hűtött Canon EOS 700Da fényképezőgéppel, Baader gyártmányú RCC1 kómakorrektorral. Astronomik 12nm H-alfa szűrővel 17×15 percet, OIII (EOS clip változa) szűrővel 7×15 percet exponáltam a területre. A vezetést Lacerta Mgen autoguider biztosította. A képek Guernsey-szigetről, 2018. augusztus 5-6-án készültek.
A szerk. kiegészítése: A Fátyol-köd egy nagyon nagy kiterjedésű szupernóva-maradvány, egyetlen képbe sokszor bele se fér. Különböző részei más és más NGC-számon futnak. A köd részletes bemutatása ide klikkelve található meg. A fenti rész az NGC 6960-at, a köd nyugati részét ábrázolja (a képen a felső köd, nyugati irány felfelé van). Ezt néha Boszorkányseprű-ködnek is nevezik. A kép bal alsó sarkában – a valóságban északkeletre – a Pickering-háromszög látszik. Az objektumot – amit néha, inkább tévesen, NGC 6979-nek is neveznének, de valójában ez a szám egy ettől még keletebbre, a képen nem látható Fátyol-ködbeli csomóra van fenntartva – a Harvard Obszervatórium igazgatójáról nevezték el, bár Williamina Fleming skót-amerikai csillagásznő fedezte fel, az Obszervatórium asszisztense. Ugyanő találta meg 1888-ban – már az NGC katalógus publikálása után – az IC 434-et, vagyis a Lófej-ködöt. Fleming összesen 59 ködöt, 310 változócsillagot, 10 nóvát fedezett fel, valamint fehér törpéket is tanulmányozott és talált is őket. Érdemes a képen megfigyelni a Pickering-háromszög déli – a képen bal – csúcsától felfelé – az égen nyugatra – elinduló, kukacszerű porsávot, ami egy másik ködösségben végződik. (Cs. Sz.)
Az NGC 3242 jelű planetárisködöt William Herschel fedezte fel 1785. február 7-én. A Hydra (Vizikígyó) csillagképben látszik -18 fokos deklinációnál. Fényes, 8,6 magnitúdós és 25″ átmérőjű. Az alábbi felvételt a Hubble Űrtávcső (HST) készítette róla.
VCSE – Az NGC 3242 planetárisköd a HST-vel – HST
Mivel távcsőben kb. feleakkorának látszik, mint a Jupiter, és elég bolygószerű kinézete van, a “Jupiter szellemének” vagy “Szem-ködnek” is nevezik. 1500 évvel ezelőtt alakulhattak ki belső részei. Valódi mérete két fényév lehet, és egy 11 mag-s fehér törpe van a közepén. Egyes leírások szerint kékesnek, zöldesnek látszik távcsőben, de én inkább sárgásnak láttam.
Ezt a ködöt eddig nem észleltem, most vizuálisan kerestem fel 2018. április 20/21-e éjszakáján. Az első negyed előtti, 27%-os fázisú Hold nem volt túl zavaró. 127/1500-as Makszutov-Cassegrain típusú távcsövet használtam, GoTo-s EQ-3-as mechanikán és a GoTo-funkciót igénybe vettem felkereséséhez (a távcső és a mechanika is a SkyWatcher cég gyártmánya). 28 mm-es Apex és 9 mm-es Planetary Okulárokat használtam az észleléshez, ezekkel – kerektve – 53x-os és 167-szeres nagyítást értem el. Most nem használtam az UHC-szűrőt ehhez a planetárishoz (PL).
Bár deklinációja miatt elég alacsonyan volt – és még a Hold fennléte, illetve a PL delelése előtt vetettem rá nem egy pillantást -, már 53x-os nagyításnál is feltűnt a közepesen gazdag látómezőben (LM), hogy míg a csillagok pontszerűek, ez bizony egy kiterjedt objektum!
167x-es nagyítással még jobb volt a látvány. A látómezőbe két elég fényes csillag befért, így a fókuszálás egyszerű volt. Jó fél ívpercesre saccoltam méretét. Talán a gyűrű alakját is sejteni véltem! Ha lett volna rövidebb fókuszú okulárom, és talán másfélszer-kétszer ekkora távcsövem, egészen biztosan fel lehetne oldani az alakját. Így viszont legtöbbször napraforgószerűnek látszódott, ahogy annak szirmai egymásra borulnak (ez a jó átlátszóságnak (T=4/5) és a közepes, talán S=4/10-es nyugodtságnak lehet köszönni, nem valós az ilyen alakzat, a légköri turbulenciák hozzák létre). Teljesen kiterjedt, nagyméretű planetárisnak bizonyult a műszerben. Áprilisban még jól lehet észlelni, de még májusban is éjfél után, negyedegykor nyugszik csak, így az éjszaka első felében látható. Jó észlelést!
2017. május 28/29-e éjjelén az NGC 6946 extragalaxisban feltűnt SN 2017eaw szupernóváról készített Csizmadia Szilárd felvételeket a VCSE zalaegerszegi Távvezérelt Csillagvizsgálójának 250/1200-as Newton távcsövével. (Ez egy EQ-6-on lévő műszer.) A használt expozíciós idő 30 sec volt, a képeket ISO 1600 érzékenység mellett egy Canon 6D kamera készítette. A felvételeket Ágoston Zsolt dolgozta fel: 6 db mezősimító (flat-field), 10 db sötétkép (dark) és 112 db objektum (light) kép került felhasználásra az alábbi összegkép kialakításához. Mivel ez alkalommal a Lacerta MGEN vezetőkamera nem volt használatban, a képek összetologatásához és összeadásához Zsolt a DSS-t használta. Ezután még Startools-ban és Photoshopban dolgozta fel a képeket.
VCSE – NGC 6946 és SN 2017eaw – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd
Az alábbi képkivágáson a szupernóvát két vonallal be is jelöltük a könnyebb azonosíthatóság végett:
VCSE – NGC 6946 és SN 2017eaw, 2017. május 28/29. – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd
Figyeljük meg ennek a IIP típusú szupernóvának a jellegzetes kék színét. A szupernóvák táguló gázfelhője kezdetben nagyon forró, ezért látjuk kéknek. Később hűlnek, és hamar vörössé válnak, majd egészen hideggé és a szupernóvamaradvány sugárzása a robbanás után pár évvel a láthatóban gyengébb, infravörösben erősebb lesz.
A végső képről a szupernóva becsült fotovizuális fényessége 13,8 magnitúdó. A fényesség becsléséhez az alábbi térkép használható. A térképen az egyes, állandó fényű összehasonlítócsillagok mellé írt számok a csillag fényességét jelentik tizedmagnitúdóban (vagyis pl. 134 = 13,4 mafnitúdó, kb. a vizuális sávban). A kereszt közepén lévő körön belül tűnt fel a szupernóva.
VCSE – az AAVSO változócsillag-térképe az SN 2017eaw szupernóva fényességbecsléseihez (a térképet Mizser Attila bocsátotta rendelkezésünkre
Az NGC 6946-ban ez a tizedik feltűnt szupernóva: SN 1917A, 1939C, SN 1948B, SN 1968D, SN 1969P, SN 1980K, SN 2002hh, SN 2004et, SN 2008S, and SN 2017eaw szupernóvák tűntek fel benne, valamint az ún. “elfuserált szupernóva” NGC 6946-BH1. (Az elfuserált szupernóvák 17 naptömegnél nagyobb vörös szuperóriás csillagokból lesznek. Nem robbannak fel, nem fényesednek ki, hanem elkezd csökkenni a fényességük és végül eltűnnek az észlelő távcsöve elől. Fekete lyukká omlanak össze. Mindössze két jelölt van ilyenre, az egyik az említett NGC 6946-BH1.) A magas szupernóva-aktivitás oka, hogy az NGC 6946 egy alacsony felületi fényességű, csillagontó galaxis. Rengeteg fiatal, nagytömegű csillag található spirálkarjaiban, az utóbbi néhány százmillió évben végbement heves csillagkeletkezés miatt. Ezek közül számos nagytömegű csillag, amelyek szupernóvaként fejezik be életüket pár tíz-százmillió évvel születésük után.
Képünkön is feltűnik, hogy a galaxis magja sárgás, vagyis ott kisebb felületi hőmérsékletű, öregebb csillagok találhatók, a karok inkább szürkéskékebbek. Mivel a használt 25 cm-es távcső városban van, sokkal többet kellett volna exponálni a spirálkarok kékes színének előcsalogatásához, de célunk a szupernóva fényességmérése volt, nem egy csodás asztrofotó készítése.
Az alábbi képet Csizmadia Szilárd és akkor még egyetemi hallgatója, Nagy Zsófia készítette 2004-ben az ugyanebben a galaxisban feltűnt SN 2004et szupernóváról (SN-ről). E másik SN helyét is két vonal fogja össze. Akkor a piszkéstetői 1 m-es RVV-távcsőre szerelt 1300 x 1300 pixeles Roper Scientific CCD kamerát használták B, V, R szűrőkkel, szintén a szupernóva tudományos célú fényességmérésére. A kép 2004. december 21/22-én készült, 200 sec (B) és 60, ill. 40 sec (V és R) szűrőkön keresztül, a látómező mérete mindössze 7×7 ívperc volt.
VCSE – SN 2004et, MTA Konkoly Obszervatórium, Csizmadia Szilárd gyűjteményéből
Érdemes az alábbi képen megnézni, hogy mindkét szupernóva mennyire kinn a spirálkarokban robbant:
VCSE – az SN 2017eaw a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából az NGC 6946-ban, valamint a második szerző által is észlelt SN 2004et helye (csak azokat az SN-eket tüntettük fel, amelyet legalább egyikünk észlelt).
A fenti kép elkészítése után elhatároztuk, hogy távcsövünket újrajusztírozzuk (kollimáljuk) – azóta ez megtörtént.
Tagtársaink további észlelései ugyanerről az SN 2017eaw szupernóváról itt találhatók:
2017. április 1-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételem az M95, M96 és M105 galaxisokról. 42×240 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 30 mezősimító (flat), ISO 1600 képből került összeállításra az itt bemutatott felvétel.
A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750-es Newton-távcsővel és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült.
A “galaxis-évszakot”, illetve a felszerelésem viszonylag nagy látómezejét kihasználva készítettem ezt az asztrofotómat, az M95, M96 és M105 katalógusszámú, ritkábban fotózott galaxisokról, amelyek az Oroszlán csillagképben találhatók. Az M105 közelében elhelyezkedő NGC 3384 és NGC 3389 csillagvárosok szintén rákerültek a képre.
Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel az M95 és M96 galaxisokat, majd Messier négy nappal később katalógusába vette. Az M105-öt Pierre Méchain 1781. március 24-én találta meg, viszont nem ismert okból Charles Messier nem vette fel katalógusába. William Herschel fedezte fel újra 1784. március 11-én az NGC 3384-gyel és NGC 3389-cel együtt, végül 1947-ben Helen Sawyer Hogg sorolta be a Messier-objektumok közé.
Az említett galaxisok a Leo I, vagy más néven M96 galaxiscsoport tagjai, a csoport maga pedig a Virgo szuperhalmaz tagja. A csoport ismert tagjait (legalább huszonkettő galaxist) gravitációjuk tartja össze.
A 36 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M95 egy spirális galaxis, a magot egy “rúd” keresztezi, a “rúd” végeiből ágaznak el a spirálkarok, amik körbeveszik a központi régiót. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok övezik, elliptikus alakban. (A magyar szakirodalomban kevésbé jó fordításként a horog vagy küllő szót használják rúd helyett – a szerk.)
A 35 millió fényévre található, 100 milliárd csillagot tartalmazó M96 szintén spirális galaxis, belső, fényes spirálkarjai közvetlenül a magból indulnak ki. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok veszik körül, elliptikus alakban.
A 35 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M105 elliptikus galaxis, alakja inkább gömbre hasonlít, mint ellipszisre, egyéb részletet nem mutat.
Az NGC 3384 egy elliptikus galaxis, fényes magot övező halvány régióval.
Az NGC 3389 a felvételen spirális galaxisnak tűnik, néhány spirálkarja kivehető.
