A 2020-as ausztriai észlelőhétvégéhez hasonlóan 2021-ben is rendeztünk Ausztriában egy észlelőhétvégét, szeptember 9. és 12. között, immár jelentősen megnövelt létszámmal. A részvétel félpanziós módon (szállás kétágyas szobákban saját fürdőszobával, reggeli, vacsora) 154 euróba került fejenként a három estére.
Hogy milyen ég volt? Erről következzék egy kis sztori. Hajnalban az egyik kezdő fotós, aki el volt foglalva monitorja képernyőjével, fényesedő égre lett figyelmes. Pedig a napkelte időpontja még messze volt. El is kezdett panaszkodni jó hangosan, hogy “de kár, hogy ilyen korán elkezd kivilágosodni az ég!” Erre Schmall Rafael odakiáltott neki: “Nem hajnalodik, hanem feljött az Orion-köd és az süt be Neked balról!” Ha – természetesen – árnyékot nem is vetett az Orion-köd, de tényleg kontrasztos, fényes volt és szabadszemes.
Tejútrendszerünk két látványos kísérőgalaxisa, a Kis és a Nagy Magellán-felhő a déli féltekéről nagyszerűen megfigyelhető.
Minden amatőrcsillagász fejében megfordul egyszer-egyszer, hogy vajon milyen lehet a Magellán-felhőket látni. Hogyan is néznek ki? Mekkorák lehetnek? Stb.
2018 májusában hat asztrofotós, hat kíváncsi ember útja igen távolra, a déli féltekére vezetett. Namíbia légvonalban 9 000 km-re van Magyarországtól, de ehhez 12 000 km-t kellett utazni, mivel nincs közvetlen járat oda. A május Namíbiában egyenlő azzal, mintha itt november lenne. Bár az éghajlat más, de ott ez pont ideális időszak arra, hogy asztrofotózni lehessen a 10/10-es átlátszóságú ég alatt. Bizony 10/10-es. Magyarországon jó esetben is csak 8-as ég van. Nyilván Namíbiában a 10 %-os páratartalom és az 1700-1800 méteres tengerszint feletti magasság alaposan tiszta levegőt eredményez. Annyira tisztát, hogy amikor nyugszik a Nap, az utolsó egy százaléka is igen vakító. Nem lehet belenézni.
A fenti felvétel az Isabis farmról készült. 150 km-es körzetben gyakorlatilag nulla a fényszennyezés, így az égbolt olyan, amilyennek lennie kell. Májusi éjszakák kezdetén a Magellán-felhők abszolút feltűnőek. Könnyedén észrevehetők szabad szemmel is a déli égi pólus közelében. Hatalmasak, látványosak. Mintha a Tejút egy-egy elhagyott darabja lenne. Részletdúsak. Binokulárral pedig hasra lehet esni a látványtól. A Tarantula-köd és a 47 Tucanae gömbhalmaz szabad szemmel látható. A Tarantula-köd hasonló az Orion-ködhöz, viszont a 47 Tuc egy homályos, zsíros csillagnak tűnik, de mégis ott van.
Az Isabis egy időszakos folyó, mely a farm területén hatalmas kanyont vájt a tájba. A kanyon két oldalán különösen szép, karakterisztikus fák nőnek. 5-7 km-re az észlelőhelytől fotózva bizony az ember tényleg úgy érzi, mintha a világűrben lenne. Teljesen különleges a hangulata a vidéknek az éjszakában. Nincs vaksötét, hiszen a Tejút markánsan deríti a tájat. A világos kavicsok akár navigátorként is szolgálhatnak. Nincs szükség zseblámpára, ha a sötétadaptáció megtörtént, mert annyi a csillag, hogy tényleg árnyékot vetnek a fák a Tejút fénye alatt.
Namíbiában nem a fényszennyezés az, ami piszkálhatja az asztrofotósokat, hanem a képen is látható légkörfény, mely néha egészen fényesen tud jelentkezni és egészen magasan. Lassan hömpölyög és hullámzik, de az éjszaka második felében mindig elhalványul. Vannak viszont olyan esetek, amikor képes a légkörfény ellehetetleníteni az asztrofotózást.
A bemutatott felvétel egyetlen egy expozíció, mely 24 mm-en készült, ISO 10000-es érzékenységgel és f/2-es rekesszel egy Canon EOS6D-vel és Samyang 24mm f/1.4-es objektívvel.
A szerző kiegészítése 2018. június 6-án: a felvétel egyetlen egy darab felvétel, amelynek expozíciós ideje 10 sec volt.
A kép készítésének helyszíne Póstelek, egy kisebb erdő közepe a Viharsarokban. Van ott egy jobb korokat megélt kastélyrom, ami még a világháborús pusztítást túlélve maradt ott.
Éjfélkor indulás otthonról, 45 perc séta a kastélyig. Teljesen derült az ég, nagyon jó nyugodtsággal. Az erdő körül nagy volt a köd/szmog, de a fák közé már jóval kevesebb jutott, alig lehetett észrevenni. Még egy félóra elmegy a beállítással, tesztképekkel, aztán kezdődhet az expozíció-sorozat.
30 másodperces képeket, összesen egy órát terveztem. Utólag nézve sötétre sikerült a kép, az előtérnek jót tett volna egy kis megvilágítás. Lett is volna fény, de az egyetlen fényforrásom a mobilom LED-je. A telefon akkumulátora pedig a -6°-os hidegnek megadta magát, és 0%-os töltöttséget jelezve kikapcsolt még az erdő szélén. Emiatt az érzékenységet vettem egy picit feljebb, a tervezett ISO 1600 helyett ISO 3200 lett, így azért kivehető a sötétben is pár részlet a romokból.
Végeredményként 120 db 30 sec-es kép, ISO 3200-as érzékenység került akép technikai adatainak rovatába. A felszerelés gyakorlatilag a kezdő szett, Canon 1300D, 18mm-es fókusztávú kit objektív f/3,5-es rekesszel.