Az Ausztriában megrendezett észlelőhétvégén készült felvételem a Messier 76, becenevén a Kis Súlyzó-ködről. Most először próbáltam meg rövid expozíciós idő és magas erősítés (gain) mellett kisebb látszó méretű objektumokat fényképezni. Azt hiszem, a 10 másodperces expozíciók kissé rövidek voltak, és inkább a nagyobb felbontású módban kellett volna fényképeznem hosszabb záridővel. A kísérlet eredményének közzététele azonban éppen az ilyen tapasztalatok miatt fontos.
Az M76 egy planetáris köd, ami akkor keletkezett, mikor egy közepes méretű csillag vörös óriássá válása után a külső rétegeit lassan lefújta, ledobta magáról. Hasonlít az M27 planetárishoz: egy világosabb oszlopot két halvány “fül” vesz körül. Ezért nevezik “Kis Súlyzó-köd”-nek. A köd vastag oszlopszerű alakzatának teteje és alja vörös, míg a többi zöldes-türkizes színű.
Pierre Méchain fedezte fel 1780-ban, majd Charles Messier katalogizálta ugyanebben az évben a 2500 fényévre található, 1,2 fényév átmérőjűnek mért ködösséget.
Távcső: 200/800 Newton (Skywatcher)
Időpont: 2021. 09. 09.
Helyszín: Trahütten, Ausztria
Kamera: ASI 294MM PRO
Mechanika: HEQ5 GoTo
Expozíciós adatok: 600×10 s L, 3x300x10 s RGB, bin: 2, gain: 300.
Az oldal főszerkesztőjének (Cs. Sz.) kiegészítése: A Messier 76 a Messier-katalógus egyik legnehezebb és leghalványabb objektuma, de már kisebb távcsővel is észrevehető (7-8 cm-essel), jó égen. 13 cm-esben már feltűnik, hogy hasonlít az M27-re. – A planetáris ködök asztrofotózása sokkal nehezebb feladat, mint a hatalmas kiterjedésű diffúz ködösségeké. Ennek oka, hogy a nagy diffúzködök sok ezer-tízezer, sőt százezer pixelre is szétterülnek, így részleteiket jól felbontva lehet látni. Természetesen ezek a ködök halványak, ezért nagyon sok órányi expozíció, és néha szűrők használata szükséges a kevéske fényük megörökítéséhez, valamint segít a nagy távcsőátmérő is észlelésükben. A planetáris ködök azonban halványak és főleg kicsik. A kis méret azt jelenti, hogy pl. a sokszor 1″/pixel körüli képskálánál nem több tízezer, hanem néha csak néhány tucat pixelre képződnek le, ezért kevés részlet látszik bennük. Megoldás lehet hosszabb fókusz, esetleg jó minőségű Barlow-lencse használata a fókusznyújtáshoz. Vagy kisebb méretű pixelekkel bíró kamerát kell használni. Ekkor azonban másik probléma lép fel: a légköri nyugodtság elmossa a részleteket! A helyzet hasonló a bolygókhoz: 1 ívpercnél kisebb látszó átmérőjük miatt részleteik kevés pixelre képződnek le a fényképezőgépen, illetve kevés fényérzékelő elemre (csap, pálcika) esnek a szemben. Emiatt a légköri nyugodtság hatásai erőteljesen jelentkeznek: ami nem számít az egész képet betöltő nagy diffúzköd vagy galaxis esetében, az nagyon erőteljesen jelentkezik egy kis látszó méretű bolygónál vagy planetáris ködnél. A nyugodt légkör tehát elengedhetetlen a planetárisok fotózásához is. Bár a kép készítője szabadkozik a felbontás miatt (2×2 pixelt adott össze egy pixellé a Bin=2 módban), a kép így is nagyon szép és csodás lett. Gratulálunk hozzá!
További érdekesség, hogy a korai időszakokban, a 18-19. században még nem látszódott vizuálisan a teljes alakja, ezért a kisebb távcsővel egy foltként látszódó objektumot nagyobb műszerrel két különálló foltként látták a korai vizuális megfigyelők, az azt összekötő halovány részt nem. Ezért NGC 650 és NGC 651 neveken katalogizálták az egyik, illetve a másik felét. Az M76-ot ezért emlegetik gyakran NGC 650-1 néven is.
