A Nap Budapesten júniusban 04:45 (NYISZ) körül kel, 20:45 (NYISZ) körül nyugszik. Az ország keleti részeiben akár negyedórával korábban, a nyugati részen akár negyedórával később is történhet a napkelte/napnyugta. (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telihold június 5-én, utolsó negyed június 13-án, újhold június 21-én, első negyed június 28-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. június 21-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. június 21-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

VCSE - A Swan-üstökös - Kép: Fridrich János Mihály
VCSE – A Swan-üstökös – Kép: Fridrich János Mihály

 

Kép készítésének dátuma: 2020.05.22. 02:45 NYISZ

Kép készítésének helye: Ság-hegy

Expozíciós idő: 8×60 sec

Érzékenység: ISO 1600

Képfeldolgozási lépések: Deep Sky Stacker, Photoshop

Távcső és mechanika: 200/1000 Newton EQ-5 GoTo

Kamera vagy detektor: Canon EOS 4000Da, átalakított

Vezetés: Lacerta MGEN

Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F5/6

Az eddigi egyik legnehezebb fotózásom. Az üstökös viszonylag közel van a Naphoz, és csak 5-6° a horizont feletti magassága. Ebben a szinte vízszintes módban a vezetés sem akart jól működni. Korlátozott volt a kép készítésére szánt idő is a virradat miatt. A kezdeti nagy fellángolásom az első próba után elszállt, második nekifutásra sikerült a kép. Ennek is nagyon örültem.

VCSE - Az M61 spirálgalaxis és benne az SN 2020jfo szupernóva vizuális észlelése - Rajz: Varga György
VCSE – Az M61 spirálgalaxis és benne az SN 2020jfo szupernóva vizuális észlelése – Rajz: Varga György

 

Rajz készítésének dátuma: 2020. május 10. 23:00 NYISZ

Kép készítésének helye: Vasszécseny

Távcső és mechanika: 300/1200 Dobson

Vizuális, rajzos észlelés.

Leírás:
Könnyen követhetőek a spirálkarok. A mag fényes, csillagszerű. A kelet felé forduló kar fényesebb, északi részén egy kiterjedt fényesebb csomó látszik. A nyugati kar lényegesen halványabb. Az SN 2020jfo szupernóva (két vonallal jelölve) valamivel fényesebbnek tűnik, mint a tőle délre levő előtércsillag.

Nagyítás: 190x
Látómező mérete: 25′
Szűrő: nem volt
Nyugodtság: 4/10
Átlátszóság: 3/5

VCSE - A Barnard-ív (a nagy félkörív alakó rózsaszín-ködösség), a pici Lófej-köd (a kép közepe felé), az Örion-öve (a kép közepétől balra felfelé a három fényes csillag), és az Orion-köd (a kép közepétől jobbra felfelé). - Kép: Schmall Rafael
VCSE – A Barnard-ív (a nagy félkörív alakú rózsaszín ködösség), a pici Lófej-köd (a kép közepe felé), az Orion öve (a kép közepétől balra felfelé a három fényes csillag), és az Orion-köd (a kép közepétől jobbra felfelé). A képre kattintva a képméret megnő. – Kép: Schmall Rafael

A fenti kép 2020. február 21-én (RGB-képek) és 2020. február 28-án (H-alfa) készült a Zselici Csillagparkból (Zselickisfalud). Expozíciós idő: 90×90 sec RGB, ISO 800 és 140×75 sec H-alfa, ISO 3200. Sötétkép (dark), flatdark és mezősimító (flat-field) korrekciókat alkalmaztam, gradienslevonással. Képfeldolgozáshoz használt szoftverek: Deep Sky Stacker, Photoshop. A képek egy 135 mm-es Apokromáttal készültek, ami egy EQ-5 GoTo-s mechanikán volt. A fényképezőgép egy átalakított Canon 6D volt, a vezetés Lacerta MGEN-nel történt.

A nyers képek feldolgozása hónapokig tartott. A képnél nem az azonnaliság számított, hanem inkább mindig egy kicsit finomítgatva lett a feldolgozás a jobb eredmény elérése érdekében. Ez az első képem az észlelésfeltöltőn.

(A szerk. megjegyzése: sőt, ez a legelső ott feltöltött kép egyben. Természetesen a korábbi képbeküldési mód, az email-beli küldés a vcse@vcse.hu címre továbbra is él a kép- és észlelésfeltöltő mellett. Mindenki azt használhatja a kettő közül, ami jobban kézre áll neki vagy szimpatikusabb.)

A szerkesztő elnézést kér a kép készítőjétől, de olyan sok mélyég-objektum látszik a felvételen, hogy néhány jellegzetesebbet bejelölt:

VCSE - A Barnard-ív, az Örion öve (Delta. Epszilon és Zéta Orionis csillagok alkotják) és néhény jellegzetes mélyég-objektum. - Kép: Schmall Rafael, bejelölés: Cs. Sz.
VCSE – A Barnard-ív, az Orion öve (Delta, Epszilon és Zéta Orionis csillagok alkotják) és néhány jellegzetes mélyég-objektum. – Kép: Schmall Rafael, bejelölés: Cs. Sz.

Saiph, Delta Ori (Mintaka), Epszilon Ori (Alnilam), Zéta Ori (Alnitak): csillagok

LDN 1622, Lófej-köd: sötét ködök

M42: Nagy Orion-köd

M43: Kis Orion-köd

NGC 1981: nyílthalmaz

IC 434, Barnard-ív: emissziós diffúzködök

M78, NGC 2071: reflexiós ködök

Az égboltot kevéssé ismerőknek nyilvánvalóan nagy segítség, ha a SynScan GoTo-mechanikák beállító csillagainak listája elérhető. Ilyenek pl. a népszerű SkyWatcher GoTo-mechanikák. Az alábbi linkről letölthető dokumentum (ami különben innen származik) tartalmazza:

  • a beállító csillagok neveit úgy, ahogy az a kézivezérlőn megjelenik,
  • hogy melyik csillagképben találhatók,
  • és hogy melyik térképlapon találhatók.

A térképlapok és minimális égboltismeret segítségével bárki könnyebben megcsinálhatja az 1-, 2- vagy 3-csillagos beszabályozást, ha nem simeri minden csillag nevét és égi elhelyezkedését fejből.

Példa a beállító csillagok megjelenítésére a mellékelt dokumentum térképein
Példa a beállító csillagok megjelenítésére a mellékelt dokumentum térképein