VCSE - A Jupiter a Junóról nézve - APOD
VCSE – A Jupiter a Junóról nézve – APOD

A 2011-ben útjára bocsátott Juno űrszonda 2016-ban érkezett meg a Jupiterhez. E küldetés részleteiről korábban már részletesen írtunk honlapunkon, és képei közül néhányat be is mutattunk. A Juno feladata azonban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a képeket majdhogynem egy amatőr szintű kamerával, majdnem csak PR-célokból készíti.

Ezek a képek, mint a Juno fenti képe is, csodálatos világot mutatnak be egy nagyszerű űreszközről fotózva. Bár a Jupitert korábban is vizsgálták űrszondák, a Jupiter még mindig nagyon komplex, összetett rendszernek bizonyul, és tartogat meglepetéseket.  Junónak köszönhetően tudjuk, hogy mágneses tere a korábban ismertnél összetettebb, sokkal több tekergést mutatnak mágneses erővonalak, mint egy sima dipólrendszer, pl. a Föld esetében (de a Jupiter gyorsabban is forog, mint a Föld). Olyan, mintha többpólusú mágneses tere lenne, nem csak déli és északi…

A Juno rádiómérései a Jupiter légkörét sokkal részletesebben térképezték fel, rádióhullámhosszakon több száz km mélyre is le lehet látni az óriásbolygóba.

A Juno elnyúlt pályáján mintegy 53 nap alatt teljesít egy keringést a római főistenről elnevezett bolygó körül. A fenti kép a Jupiter körüli 11-ik keringése során készült. Mindenfelé egymáshoz képest párhuzamos öveket: sávokat és zónákat figyelhetünk meg, amelyek tele vannak pöttyökkel. Egyes pöttyök kerülete sötét színű és belül fehéresek. Mások belül sötétek, egyesek barnásak, barnásvörösesek. Mindenütt kavargó, turbulens leszakadó és újrakeletkező félörvényeket, hullámokat lehet látni főleg kék, de más színekben is. A kerek foltokat (nevezik őket néha színük után sötét vagy világos, fehér foltoknak is) akár kisebb távcsővel, 100x-os vagy nagyobb nagyítással elmosódottan a Földről is látni amatőrtávcsövekkel. A színeket ilyen-olyan anyagok összegyűlése és összesűrűsödése okozza. A Jupiter meteorológiája nagyon összetett, a szelek sokkal erősebbek a földinél, és ilyen részletes képekkel jobban tanulmányozhatók, a színek nagyon erősek (főleg, ha a képfeldolgozás során ki is emelik őket kissé…). A Juno-küldetés sikerét földi távcsövek támogatása is fokozza, lehetséges ugyanis a kamerával célba venni érdekesebb jelenségeket. Éppen ezért kérik az amatőröket, hogy jobban sikerült Jupiter-fotóikat töltsék fel ide, amelyekről a küldetés irányítói könnyebben le tudják szűrni, mire lenne érdemes legközelebb irányozni.

A fekete lyukak az egyik legizgalmasabb objektumok az asztrofizikában, sokak fantáziáját megmozgatják a legkisebb gyerekektől a laikusokon át a legnagyszerűbb kutatókig. De honnét ered a kifejezés?

A fekete lyuk kifejezés legkorábbi ismert írásos előfordulása a 2010-ben elhunyt Ann Ewing 1964. január 18-i cikke, ami “Fekete lyukak az űrben” (Black Holes in Space) címmel jelent meg a Science News Letter c. folyóiratban. (Ez a lap ma rövidített nevén, Science News (Tudományos Hírek) jelenik meg. Ann Ewing nem összetévesztendő a második Dallas-sorozat egyik szereplőjével.) Ewing úgy emlékezett, hogy a Tudományos Haladásért Amerikai Társaság (American Association for the Advancement of Science, AAAS, alapítva 1848-ban) egyik 1964. januárjában Clevelandban tartott ülésén hallotta a kifejezést az egyik asztrofizikus résztvevőtől, de sem akkor, sem később nem tudott visszaemlékezni, melyik résztvevőtől.

VCSE - A Hubble Űrtávcső felvétele az NGC 1068 galaxisról készült. A kinagyított részleten jól látszik, hogy a galaxis középpontjában lévő fekete lyuk körül hogyan oszlik el az anyag. Maga a fekete lyuk nem látható, mert nem hagyja el a fény. - HST
VCSE – A Hubble Űrtávcső felvétele az NGC 1068 galaxisról készült. A kinagyított részlet fantáziarajz (Artist Concept), amelyen jól látszik, hogyan képzeljük el, hogy a galaxis középpontjában lévő fekete lyuk körül hogyan oszlik el az anyag. Maga a fekete lyuk nem lenne látható a fantáziarajzon sem, mert nem hagyja el a fény. – HST Legacy

Ugyanazon év január 24-én az akkoriban híres Life magazin is használta a fekete lyuk (angolul: black hole) kifejezést, de egy másik, 1963. decemberében Dallasban tartott asztrofizikai konferenciáról tudósítva. John Archibald Wheeler (1911-2008) részt vett ezen a konferencián, de tagadta, hogy ő a fekete lyuk elnevezést használta volna ott és akkor. Valaki más volt, de utólag sem sikerült azonosítani, melyik résztvevő mondta először. Csak annyi derült ki, hogy Hong-Yiu Chiu (1932-), a dallas-i konferencia szervezője említette a fekete lyuk szóösszetételt Virginia Trimble-nek (1943-). Chiu viszont elmondta Trimble-nek, hogy nem ő találta ki a kifejezést, hanem 1960-1961 körül hallotta Robert Dicke-től (1916-1997), aki a csillagok gravitációs összeomlásával foglalkozott. Szerinte Dicke azt mondta, hogy a végeredmény olyan, mint “Kalkutta Fekete Lyukja”.

1756. június 20-án Kalkuttában az angol hódítók és az indiai védők közötti összecsapásban sok angolt elfogtak és börtönbe zártak, ahol közülük rengetegen meghaltak. Az 5,5×4 méteres börtönterem mindössze két nagyon apró, lyukszerű ablakkal bírt, ezért a helyiek a “Fekete Lyuk” elnevezést adták neki. A 146 fogolyból mindössze 23-an éltek túl (más források szerint csak 64 fogoly volt eredetileg és 21-en éltek túl, ami hihetőbb a börtönterem kis méreteihez képest). Dicke nyilvánvalóan azt akarta kifejezni, hogy nagyon sok minden belemegy az összeomló csillag magjába, és alig jön ki onnét valami, szinte semmi vagy egyáltalán semmi. Dicke életrajzírói szerint, ha valami eltűnt a saját házában, akkor kedvelt szavajárása szerint annyit mondott csak, hogy “elnyelte Kalkutta fekete lyukja”. Sokan ezért valószínűnek tartják, hogy a kifejezés Dicke-től származik. Dicke egyébként sokat emlegetett asztrofizikus Timothy Ferris (1944-) nagyszerű, olvasmányos, egyben világsikerű könyvében, A Vörös határban – ami kötelező olvasmány minden komoly csillagászat iránt érdeklődőnek és amatőrcsillagásznak -, mert jelentős szerepe volt a gravitáció és a Világegyetem keletkezésének, fejlődésének kutatásában.

Ha ez tényleg így történt, akkor a fekete lyuk asztrofizikai-csillagászati szakkifejezés egy 18. századi indiai börtön és a gyarmatosítás emlékét őrzi. Méltóan csúnya eredet ahhoz a fizikai tulajdonsághoz, hogy aki beleesik, az élve, vagy a tárgyak épségben onnét ugyan nem jönnek ki…

A fekete lyuk kifejezés nem ment át ekkor még sem a tudományos életbe, sem a köztudatba. A csodálatos, ingyenesen kereshető Asztrofizikai Adatok Rendszerében (Astrophysical Data System, ADS) a mai nappal bezárólag (2018. márc. 3.) 41 ezer 158 db olyan csillagászati cikk található, amelyek címében tartalmazzák a “black hole” kifejezést. A legkorábbi 1884-ből származik, amikor Edward Emerson Barnard (1857-1923) egy sötétködöt írt le az Astronomische Nachrichten című, ma is létező szaklapban. A Barnard által használt fekete lyuk kifejezés azonban csak egy ritkás részt  jelöl a Tejútban, ahol az általa használt távcsövek csillagtalan, üres területet mutattak sűrű csillagmezővel körülvéve. Ma már tudjuk, hogy ezek ún. sötétködök, vagyis nagyon hideg és sűrű hidrogén- és porködök, amelyek egyszerűen nem eresztik át a mögöttük lévő csillagok fényét optikai tartományban (legfeljebb csak infravörösben). Az egyik leghíresebb példa a sötétködökre a Barnard 33 objektum (vagy más nevén a Lófej-köd). Hasonló értelemben használták a “fekete lyuk” kifejezést sötétködökre további két alkalommal 1929-ben és 1931-ben, egyébként Ann Ewing 1964-es ismeretterjesztő cikkéig nem fordult elő a szaklapokban ismét.

Wheeler neves elméleti fizikus, kvantumfizikus volt, tanítványai közül R. P. Feynmann (1918-1988) a kvantumelektrodinamika megalapozásáért 1965-ben, Kip Thorne (1940-) pedig a gravitációs hullámok észleléséért 2017-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Wheeler 1967. decemberében New Yorkban tartott egy előadást, amiben megemlítette, hogy létezhet valami olyasmi égitest, ami mindent elnyel, de semmit nem bocsát ki, és még a fény sem szökhet el róla. Wheeler emlékei szerint a hallgatóság nagyon belefáradt, hogy az ilyen, akkor még hipotetikusnak számító égitestet állandóan “gravitációsan teljesen összeomlott objektum”-nak hívta előadásában újra meg újra. A hallgatóságból egy ismeretlen közbeszólt: “nem lehetne e hosszú név helyett inkább fekete lyuknak nevezni az ilyet”?  Wheeler egyetértett, elkezdte használni és terjeszteni a kifejezést. A közvélekedés szerint ő találta ki a kifejezést, ami tehát láthatóan nem igaz és ő is mindig elmondta, hogyan hallotta a kifejezést mástól. De feltétlenül övé az elévülhetetlen érdem, hogy elterjesztette és meghonosította a szakmában a fekete lyuk kifejezést.

Ennek ellenére csak 1970-től jelent meg a szaklapok cikkeinek cimeiben az ADS szerint a “black hole”, vagyis fekete lyuk elnevezés, de akkor rögtön hat alkalommal is, köztük a későbbi fizikai Nobel-díjas Thorne is írt róluk. Azóta a kifejezés az élet minden területén elterjedt, nemcsak az asztrofizikában és a csillagászatban…

A fekete lyukak megértése azonban még korábbra nyúlik vissza, mint hogy elnevezték volna őket így. 1784-ben John Michell (1724-1793) anglikán tiszteletes és amatőrcsillagász egy nyilvános, nyomtatásban megjelent levelében feltette a kérdést, hogy vajon létezhet-e olyan csillag, amin a szökési sebesség meghaladja a fény sebességét, ezért a fény nem hagyja el a felszínét? Ebben az esetben nem látnánk, de gravitációsan érzékelhetnénk, mert megzavarná a látható objektumok mozgását. Akár igen sok is létezhetne belőlük az Univerzumban. 1796-ban  Pierre Simon Laplace márki (1749-1827) matematikus, fizikus és csillagász tért vissza a témához, és míg Michell grafikusan, Laplace matematikai-fizikai alapon számította ki egy nem forgó fekete lyuk sugarát (mindketten korrektül egyébként). Ezt a sugarat később mégis Schwarzschild-sugárnak nevezték el, értéke egy naptömegnyi anyagra nézve kb. 3 km.

A 20. század első felében K. Schwarzschild (1873-1916), J. Droste (1886-1963), A. Eddington (1882-1944) elég közel jutottak ahhoz, hogy kimondják, lehet egy égitest kisebb, mint Schwarzschild-sugara és ekkor nem bocsáthat ki fényt. Legközelebb Eddington jutott a fekete lyukakhoz 1927-ben: kimondta, hogy ha egy égitest sugara a Schwarzschild-sugárra összehúzódik, akkor arról a fény sem tud kijutni. Ez a fekete lyukak modern definíciója: az égitest összes tömege a Schwarzschild-sugáron vagy azon belül található. 1958-ban azonosította D. Finkelstein (1929-2016) a Schwarzschild-sugarat eseményhorizontként (ha valami azon belülre kerül, nem tudjuk tovább követni a sorsát, mert nem kapunk róla fénnyel többé információt), 1963-ban Roy Kerr (1934-) új-zélandi fizikus kidolgozta a forgó fekete lyukak-szerkezetét, 1965-ben E. Newman (1929-) az elektromosan töltött, forgó fekete lyukak alapegyenleteit írta fel, az 1970-es években pedig S. Hawking (1942-) kezdett el spekulálni a róla elnevezett Hawking-sugárzásról, ami szerint valami mégiscsak kijöhet a fekete lyukakból. A Heisenberg-féle bizonytalansági reláció szerint ugyanis egy részecskének nem ismerhetjük egyszerre teljes pontossággal a helyét és a sebességét, hanem vagy-vagy. Vagy, ha mindkettőt ismerjük, akkor csak úgy, hogy a helymérés pontossága szorozva a tömeggel és a sebességének a bizonytalanságával, az egyenlő vagy nagyobb lesz, mint a Planck-állandó fele osztva 2 pivel. Ez lehetővé teszi, hogy pl. amikor egy foton fénysebességgel kering az eseményhorizonton, és kettéesik egy elektronra és pozitronra (ez megtörténik sokfelé egyébként is az Univerzumban és földi laboratóriumokban), a helyük a bizonytalansága annyi legyen, hogy az egyik éppen bekerül, a másik kikerül az eseményhorizonton belülre/kivülre, így nagy ritkán elszöhet egy-egy részecske a fekete lyukból (ezt a fekete lyukak párolgásának is nevezik).

Ma már 59, a Tejútrendszerünkün belüli, ún. csillagtömegű (tipikusan 3-20 naptömegű) fekete lyukat ismerünk, és 62 nagyon nagytömegűt (millió-milliárd naptömegűek) aktív galaxisok középpontjában. Itt-ott találtak közepes vagy átmeneti tömegűnek nevezett fekete lyukakat is (pár száz naptömegűek), amelyek eredete homályban van még. A fekete lyukak száma bizonyára óriási, a galaxisok számánál is nagyobb lehet, csak nem könnyű őket felfedezni, mert láthatatlanok számunkra.

Az Eseményhorizont Távcső-kísérlet (Event Horizont Telescope) egy érdekes és fontos friss, új kezdeményezés. Hatalmas rádiótávcsőrendszert szeretnének építeni szerte a Földön elhelyezett rádiótávcsövekből, amelyekkel így nagyon nagy szögfelbontás érhető el, vagyis nagyon apró részleteket is meg lehet figyelni majd vele nagy bázisvonalú interferometria alkalmazásával. A cél, hogy a Tejútrendszerünk közepén található, Sgr A* néven ismert rádióforrásban lévő, és a Messier 87 extragalaxis középpontjában lévő nagyon nagytömegű fekete lyukak környezetében lejátszódó eseményeket részleteiben megfigyeljék, akár azt is, hogyan tépnek szét ezek a fekete lyukak árapályerejükkel egy közelükben elhaladó normális csillagot és bolygórendszerét, és a széttépett anyag útját akár az eseményhorizontig is nyomon kövessék. Az első észlelések ezzel a távcsőrendszerrel 2017. áprilisában történtek, az első adatfeldolgozási lépések 800 magos számítógépklaszteron 2017. decemberében történtek, az első eredmények pedig a közeljövőben várhatók. Ez annyira izgalmasan és érdekesen hangzik, hogy levelezőlistánkon, honlapunkon és facebook-csoportunkban is tervezzük az eredményekről bezsámoló hírek közzétételét.

Szeretettel hívjuk meg kedves tagtársainkat és minden érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület 2018. évi rendes közgyűlésére és tavaszi észlelőhétvégéjére! Tudnivalók:

A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) elnöksége a VCSE 2018. évi rendes közgyűlését az alábbi időpontra és helyszínre összehívta:

időpontja: 2018. április 14. (szombat), 14:00 óra,

helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 243. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó).

Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a megismételt közgyűlést ugyanaznapra, változatlan helyszínnel és napirenddel az elnökség összehívta 14:15 órai kezdettel. Ez a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
VCSE – 2014. évi közgyűlés

Fontosabb dátumok és program:

2018. március 4.: a közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak, a honlapon való elhelyezése (ez az oldal). A tisztségviselők már jelölhetők (ld. alább).

március 8.: eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend (ld. alább) kiegészítését).

március 10.: az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.

március 12.: a napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)

március 28.: a tisztségviselők jelölésének határideje, a jelöléshez használd ezt a formanyomtatványt.

április 2. 14 órától április 14. 14:30-ig: a Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottság (JSZB, tagjai: Dr. Csizmadia Szilárd, Kelemen Tamás, Nagy Viktor) ápr. 2-án kiküldik tagtársainknak e-mailben a szavazat leadásához szükséges linket, a szavazatleadó oldalra történő belépés azonosítóját és jelszavát. A szavazás titkos; a JSZB csak azt látja, kik szavaztak, de az eredményt a szavazás lezárultáig nem. Szavazategyenlőség esetén majd az elnök szavazata vagy a közgyűlés dönt. Kérjük, vegyetek részt legalább az elektronikus választáson!

ÁPRILIS 14.: 

14:00: Tisztújító közgyűlés kezdete. 

(14:15: határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés kezdete.)

A közgyűlés (kb. 60 perc) napirendje:

1./ Elnöki megnyitó és jegyzőkönyvvezető választása. (2 perc)
2./ Napirend kiegészítése. (2 perc)
3./ Elnökségi beszámoló a 2017. évi gazdálkodásról és tevékenységről, beszámolók, mérleg stb. megszavazása. (20 perc) – a jelentést e-mailben is kiküldjük közgyűlés előtt tagtársainknak.
4./ Tagdíjak megállapítása és költségvetés elfogadása. (10 perc)
5./ 2017. évi HJD odaítélése. (6 perc)
6./ Alapszabály
7./ Tisztségviselőink megválasztása a 2108-2020-as időszakra. (30 perc, 14:45-15:15 között is le lehet majd adnia  szavazatokat, és azt kérjük, ekkor adjátok le vagy ezt megelőzően)
8./ 2018-19. évi tervek és egyebek. (10 perc)
15:15-15:30: szünet
15:30: Régi (és új) csillagászati könyvek bemutatója
16:00-16:30: Így robbanak a szupernóvák (Csizmadia Szilárd ismeretterjesztő előadása)
16:30-17 óra: kötetlen beszélgetés
17:00-17:30 között: indulás Dobronhegyre, vacsora, távcsövek felállítása, észlelés derült idő esetén: a VCSE 2018. évi Tavaszi Észlelőhétvége.
 
április 15. (vasárnap):
11:00: indulás haza.

Kedvcsinálóul egy kis animáció a 2016. őszi észlelőhétvégénkről:

Az animációt Ágoston Zsolt készítette, részletek itt találhatók.

Olvasd tovább

www.bajaobs.hu/ioaa oldalon közzétették a “Magyar és Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Program Középiskolásoknak” c. vetélkedő első három fordulójának összesített eredményét, pontosabban a legjobban szereplő 24 versenyző pontszámát, akik a márciusban Debrecenben megrendezendő országos döntőbe jutottak.

Ifjú tagtársaink közül döntőbe jutott: Császár Kornél (11-ikes, Zalaegerszeg, Zrínyi Gimnázium), Vámosi Flórián (Kaposvár, Táncsics Gimnázium), és Fábián Kálmán (Kaposvár, Táncsics Gimnázium), mindannyian 11-ikesek.

Gratulálunk!

 

Az országos döntő legjobbjaiból alakul ki a magyar csillagászati diákolimpiai csapat. 2018-ban ez a diákolimpia Kínában lesz, 2019-ben pedig Magyarországon.

VCSE - Csillagsűrűség-diagram. Sötétebb területek sűrűbb csillagmezőt jelentenek. A Carina II és III helyét a felfedezők bejelölték. A csillagok szín-fényesség diagramja azonos távolságú csillagokat sugall a megjelölt helyeken, tehát a tűfok-szerűen létrejött csillagsűrösödést ténylegesen összetartozó csillagok okozzák - Forrás: Torrealba és munkatársai (2018)
VCSE – Csillagsűrűség-diagram. Sötétebb területek sűrűbb csillagmezőt jelentenek. A Carina II és III helyét a felfedezők bejelölték. A csillagok szín-fényesség diagramja azonos távolságú csillagokat sugall a megjelölt helyeken, tehát a tűfok-szerűen létrejött csillagsűrösödést ténylegesen összetartozó csillagok okozzák – Forrás: Torrealba és munkatársai (2018)

420 kiloparszeken (kb. 1,4 millió fényéven) belül a Tejútrendszernek 57 kísérőgalaxisa ismert, némelyik irreguláris, mint a Nagy- és Kis Magellán-Felhők (LMC és SMC), a többség pedig törpegalaxis. Most két újabb felfedezéssel 59-re növekedett kísérőgalaxisaink száma.

A két új szatellitánkat Carina II-re és Carina III-ra keresztelték, mert a Carina (Hajógerinc) csillagképben látszanak. 2016. feb. 10. és 15-e között hat féléjszaka g és r fotometriai sávokban készítették a felfedezést hozó felvételeket a déli féltekén lévő Blanco 4 méteres távcsővel. A felfedezők egy angol-chilei-tajvani-amerikai-ausztrál-francia-német csillagászokból álló kutatócsoport tagjai.

Az a gyanú, hogy az LMC-nek és az SMC-nek akár 70 picike kísérőgalaxisa is lehetett a múltban, mielőtt hozzácsapódtak a Tejútrendszerhez, de legtöbbjét Galaxisunk már elnyelte. A maradék azonban egyben a mi kísérőgalaxisaink is. A kutatás ezért a Magellanic Satellite Survey (Magellán-felhők kísérőgalaxisainak feltérképezése) projekt keretében zajlott.

A méretarányok érzékeltetése végett: a Nap a Tejútrendszer centrumától mintegy 8 kpc-re található, az Androméda-köd tőlünk 630 kpc-re van. Mindkét új kísérőgalaxis ultrahalvány, 20 kiloparszekre vannak az LMC-től. Az égen 18 fok szögtávolságra látszanak a Nagy Magellán-felhőtől, de egymástól csak 18 ívpercre. 8 kpc-ra vannak egymástól, így nehéz elképzelni, hogy valódi, gravitációsan kötött párt formálnának, bár esetleg mozoghatnak hasonló pályán; mindenesetre az mindenképp igaz, hogy legalább látszó párt formálnak, mégpedig két kísérőgalaxis párját, ami eléggé párját rikító. Idős és fémszegény galaxisok (a Carina III alig érdemli meg a galaxis nevet, lehet hogy valamiből kiszakadt maradványgalaxis csak). A Carina II 36 kpc-es távolságát a benne lévő három RR Lyrae csillag segítségével határozták meg. A Carina III halványabb, a másik 90 pc-ével szemben csak 30 pc sugarú, 28 kpc-re van a Naptól.

 

Forrás: https://arxiv.org/abs/1801.07279, Torrealba és mktsai (2018)