VCSE - Az esemény programja - Jandó Attila
VCSE – Az esemény programja – Jandó Attila

Immár ötödik alkalommal rendezzük meg a Vas és Zala megyei amatőrcsillagászati szervezetek  találkozóját. Az eseményre ezúttal Hegyhátsálon kerül sor 2019. szeptember 28-án. Az első ilyen összejövetelre még 1998. március 21-én került sor, szintén Hegyhátsálon. (A találkozók ötletgazdája egyébként Csizmadia Szilárd volt.) Erről a találkozóról a VEGA 37. számának 31. oldalán (ld. még a VEGA 38. számának 10. oldalán és a Csillagfény-évek 25. oldalán) olvashatunk. A további találkozók 1998 és 2002 között voltak Zalaegerszegen és Hegyhátsálon. Így a jövő heti találkozóval egy 21 évvel ezelőtt kezdődött rendezvénysorozatot folytatunk.

Az idei amatőrcsillagász találkozó részvevői: Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (Vas m.), Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány (Vas m.), Nagykanizsai Amatőrcsillagászat Egyesület (Zala m.), MCSE Zalaegerszegi Csoportja (Zala m.) és a Vega Csillagászati Egyesület (Zala m.).

A találkozón bármelyik egyesület tagja részt vehet díjmentesen, csak az esti bográcsozáshoz szükséges 1000 Ft hozzájárulás. Szálláshely korlátozott számban áll rendelkezésre, erről Horváth Tiborral kell előzetesen egyeztetni, egyébként sátrazásra van lehetőség. Utazás egyénileg, de Zalaegerszegről szervezünk közös indulást.

Más egyesületek tagjának részvétele előzetes regisztrációhoz és annak elfogadásához kötött. Regisztrálni bármelyik résztvevő egyesületnél lehet.

A programot esős idő esetén egy héttel később tartjuk meg, melyről a döntés a szeptember 28. előtti napokban megszületik. Minden egyesületi tagot szeretettel várunk.

VCSE – Ilyen volt 2018-ban a Kutatók Éjszakája Zalaegerszegen

A Kutatók Éjszakája programot minden év szeptemberének utolsó péntekén rendezik meg. A Vega Csillagászati Egyesület ezúttal is csatlakozik a programsorozathoz Zalaegerszegen. A TIT Öveges József Egyesület és a VCSE szervezésében 2019. szeptember 27-én megrendezésre kerülő előadássorozat keretében 19:00 órától Bánfalvi Péter tart előadást Emberek az űrben (a Holdraszállás 50. évfordulója) címmel. Az előadás helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., 239-es terem (TIT-előadó). Az előadást követően 20:00 órától a TIT Öveges József Egyesület és a Vega Csillagászati Egyesület szervezésében távcsöves bemutatót tartunk a Dísz téren (kizárólag derült idő esetén). Mindenkit szeretettel várunk!

VCSE asztrofizikai és csillagászati e-szakkör

Játék és felkészítés a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia 2020 hazai válogatójára (International Olympiad in Astronomy and Astrophysics, IOAA)

Regisztráció és tájékoztató előadás

Helyszín: Zalaegerszeg, Dísz tér 7. 2. emelet 241. terem (Tudomány és Technika háza)

Időpont: 2019. szeptember 20. 17:00 – 18:00 óra között

Az ismertetést tartják:

Dr. Csizmadia Szilárd, csillagász (Német Lég- és Űrkutatási Központ), a 2019. évi IOAA feladatkitűző és pontozó (Academic Committee) bizottságának tagja

Császár Kornél, amatőrcsillagász, a 2019. évi IOAA egyik magyar olimpikonja (dicséret)

Bánfalvi Péter, amatőrcsillagász, 2019. évi IOAA távcsőasszisztens

Jandó Dániel, amatőrcsillagász, 2019. évi IOAA-válogatón országos döntős

Miről lesz szó:

Felkészítő szakkörök, versenyek, észlelések, csillagászat

2020. évi VCSE Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábori részvételi lehetőségek

2020. évi válogatóverseny és nemzetközi verseny Kolumbiában

 

Miért érdemes jelentkezned a szakkörbe:

  • Egy klassz, fiatalos és vidám közösség tagja lehetsz.
  • Megismerheted kozmikus környezetünket anélkül, hogy elérhetetlen űrutazásra vágyakoznál.
  • Olyan csillagászati távcsövekkel észlelhetsz, amelyeket csak sok-sok zsebpénzed árán tudnál megvásárolni.
  • A szakkörvezető jóvoltából ismerkedhetsz más csillagok körül keringő bolygók kutatásának eredményeiről és a galaxisok világáról is.
  • Ha szorgalmasan tanulsz, akkor esélyed van bekerülni e témában a legrangosabb világversenyre, a XIV. Csillagászati és asztrofizikai diákolimpiára – de ettől függetlenül is kötelezettség és stressz nélkül jót szórakozhatsz csillagászati témakörökben.
  • Ha megtetszik ez a tudomány, akkor akár csillagász is lehet belőled.

A szakköri foglalkozásokon a saját okostelefonod, vagy otthoni számítógéped használatával tudsz részt venni.

A szakkör célja:

  • Az iskolai csillagászati ismeretek oktatásának hiányát pótolni.
  • Gyakorlati ismereteket és élményeket nyújtani.
  • Felkészítés a csillagászati és asztrofizikai diákolimpia hazai selejtezőjére, illetve a diákolimpiára.

A szakköri foglalkozások:

  • A tanítási hetek megadott napján és időpontjában (általában keddenként este háromnegyed kilenckor) a Skype alkalmazásával elméleti jellegű foglalkozás, előadás.
  • Gyakorlati bemutatók, észlelési lehetőségek Zalaegerszegen (időjárás függvényében tűzzük ki az ajánlott találkozásokat).
  • A szakkör tagjai számára szorgalmazzuk a tavaszi észlelőhétvégén való részvételt és a nyári táborba való jelentkezést.
  • A VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójával csillagászati objektumok távészlelése.

Kiknek a jelentkezését várjuk?

Olyan középiskolások (9-12. évfolyam) jelentkezését várjuk, akiket érdekel a csillagászat és a világűr, és a következő további feltételek legalább egyikének megfelelnek:

  • ha jó vagy matematikából és fizikából,
  • ha szeretnéd tét nélkül kipróbálni magad érettségi előtt,
  • jól szórakozva érdekes dolgokon keresztül akarsz tanulni,
  • ha csak egy jó bulit, kellemes társaságot keresel, és eközben tudományos érdeklődésű vagy.

Gyere és jelentkezz!

 

A 2019/2020-as tanévben háromfordulós verseny lesz, az első forduló időpontja: 2019. október 15. (Ez egyben amolyan csillagászati OKTV-nek is számít.)

A szakkörön legfeljebb 20 tanuló vehet részt.

A szakkörön a részvételi díj egy tanévre 2500.- Ft/fő, amit a VCSE bankszálájára (75500258-10819342-00000000) kérünk befizetni 2019. október 31-ig. A VCSE tagjai a szakkörön ingyenesen vehetnek részt, az ifjúsági tagdíj 500.- Ft/fő/év. Részletek a tagságról és a jelentkezés módjáról itt olvashatók.

A VEGA ’19 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban egy mobiltelefonnal körbejártunk, és megkérdeztünk egy-két táborozót. A válaszokat ebben a filmben gyűjtöttük össze – minősége a mobiltelefoné. A filmben feltűnnek drónfelvételek és éjszakai time-lapse-ek, illetve tagtársaink csillagászati felvételei. Mindenkinek köszönjük a segítséget!

A filmet 2019. szeptember 21-én, a VCSE Őszi Észlelőhétvégéjén mutatjuk be. Előzetese a fenti videóra kattintva megtekinthető.

Rendező és vágó: Román Dávid

Ötlet és filmterv: Csizmadia Szilárd

Operatőrök: Ágoston Zsolt, Román Dávid

Drónfelvételek: Schmall Rafael

Éjszakai time-lapse-ek: Schmall Rafael

Munkatársak: Szarka Bence, Kelemen Tamás

Mélyég-felvételek: Ágoston Zsolt

Szereplők: Dr. Csizmadia Szilárd, Ágoston Zsolt, Fuccaro Orsolya, Schmall Rafael, Csizmadia Ákos, Dr. Csizmadia Tamás, Mikics Alexandra, Poór Petra és sokan mások.

VCSE - A dobronhegyi észlelőéjszakán készült Tejút-felvétel. Előtérben az észlelőrét látszik, háttérben a kb. 30 ezer fényévre lévő Tejút-centrum. - Fotó: Ágoston Zsolt
VCSE – A dobronhegyi észlelőéjszakán készült Tejút-felvétel. Előtérben az észlelőrét látszik, háttérben a kb. 30 ezer fényévre lévő Tejút-centrum. – Fotó: Ágoston Zsolt

Aki kérdez: Csizmadia Szilárd, aki válaszol: Ágoston Zsolt.

– Ki kezdeményezte az észlelőhétvégét?

– Szarka Bence tagtársunk, aki ügyesen megkereste a többieket időpont és elérhetőség szempontjából.

– Kik vettek rajta részt?

– Természetesen maga Bence, továbbá Ágoston Zsolt, Vizsi Csaba, Balogh Boglárka, Tornyos Rózsa Viola, Péter Attila, Fehér Norbert.

– Milyen műszerek voltak ott?

– 200/1000 Newton EQ-5-ös állványon (Vizsi Csaba), 70/700 lencsés EQ-1-n (Péter Attila), 65/300 lencsés (TAIR-3, Ágoston Zsolt).

– Hogy telt az idő?

– Hat óra körül érkeztünk meg kora este, és kivártuk a zivatar elvonulását a fejünk fölül. Este 10 körül kiderült az ég, és nekiálltunk észlelni. Egész hajnali kettőig észleltünk, akkor ismét beborult az ég.

– Miket láttatok?

– A Jupitert és holdjait. A Jupiteren látszódott a Nagy Vörös Folt a 200/1000-esben, 4 mm-es okulárral (250x-es nagyítás). Megnéztük a Szaturnuszt is, ami sajnos elég alacsonyan volt. Szabad szemmel is gyönyörködtünk az égben. Én a Sadr környékét fotóztam.

 

– Jó hely Dobronhegy?

– Igen, nagyon jó! Kiemelkedik a zalai dombok közti párából, jó sötét ég van, jó körpanoráma és nagy észlelőhely. A szállás nagyon jó. Mindeközben a hely könnyedén elérhető Zalaegerszegről.

– Szerinted miért szeretnek az emberek észlelőhétvégére járni?

– Sok hasonló érdeklődésű személy fut itt össze, ezért megteremtődik a közösségi élmény. Ráadásul a városi környezethez képest jobb az ég határmagnitúdója, kisebb a fényszennyezés.

Az észlelőmunka végzése az amatőrcsillagászat legfelső foka szerinted?

– Tyúha, ez gonosz kérdés… Lehet, hogy az adatbányászat, a különböző adatelemzések inkább az. A saját magunk által végzett észleléseknek azonban mindenképpen előkelő helye van az amatőrcsillagászatban.