VCSE - A montázson szereplő Perseida-meteorok kirajzolják a radiánspontot, ahonnét a meteorok kisugárzódni látszódnak - Kapiller Zoltán felvétele
VCSE – A montázson szereplő Perseida-meteorok kirajzolják a radiánspontot, ahonnét a meteorok kisugárzódni látszódnak – Kapiller Zoltán felvétele
A képen látható Perseida-meteorokat 2018. augusztus 12-én 21:48, 22:04 és 22:38-kor ((NYISZ mindegyik) fotóztam Zala megyében, Pókaszepetk település közelében. Előre kinéztem a helyszínt, a radiánst terveztem nagyjából a kép közepére komponálni. A terepre a fotózás napján (éjszakáján) még az úgynevezett navigációs szürkület közepén, 21 h NYISZ-kor kivonultam, előkészületek végett. A vizuális megfigyelésemet nem nagyon kötötte le a fotózás, mivel a gépet sorozatmódba állítottam, a többi a szerencse dolga volt… A halszemobjektív párásodása miatt, illetve mivel 13-án már dolgoztam, a fotózást még 12-e éjszakáján befejeztem.
Természetesen a közeli éjszakákon is végeztem vizuális megfigyelést az udvaromból. Régebben is néztem már meteorokat, de csak most tűntek fel a tűzgömbök vöröses, zöldes színei! A táborozás lehetősége is felvetődött bennem, talán majd jövőre ott leszek én is.
A kép természetesen montázs, egy tájkép és a meteorok fotóinak összekombinálása. A végeredmény jól mutatja, hogy ha a meteorok pályáit hátrafelé meghosszabbítjuk, akkor azok egy pontból, a raj radiánspontjából jönnek.
Eszközök: Canon 700D, Samyang 8 mm F/3.5, állvány, távkioldó.
Expozíciós adatok tájképre: 8 mm F5.6 8×38 s, ISO3200
Expozíciós adatok meteorokra: 8 mm F/5.6 5 s-sorozat módban, ISO6400 – 3 kép kiválasztva, amelyeken tűzgömb vagy meteor van
Szoftverek: Siril, RawTherapee, Gimp (Linux alatt).
VCSE - Az ALMA rádiótávcső rendszer
VCSE – Az ALMA rádiótávcső rendszer – © ALMA (ESO/NAOJ/NRAO)

Francia csillagászok az ALMA rádiótávcső-hálózattal kéksavat (HCN, hidrogén-cianid) fedeztek fel  Szaturnusz légkörében. A molekula 354.5 GHz frekvencián történt sugárzását figyelték meg  2018. május 25-én. Ez az első alkalom, hogy a Szaturnuszban a kéksav jelenlétét kimutatták.

A felfedezést a Nemzetközi Csillagászati Unió CBET rövidítésú elektronikus táviratának 4535. számában jelentették be 2018. július 19-én.

A kéksavhoz hasonló vegyületek viszonylag gyakran előfordulnak az Univerzumban. Itt lehet kémiai tulajdonságairól többet olvasni.

A VCSE most már hagyományosnak nevezhető ifjúsági cikkíró pályázatára a korábbiaknál kevesebb, de nívósabb pályaművek érkeztek 2018-ban. Az eredeti pályázati kiírás megtekinthető itt.

A pályázatokat az elnökség tagjai bírálták el (kivétel: Csizmadia Tamás, aki érintettség okán nem vett részt a bírálati folyamatban, valamint az időhiányban szenvedő elnökségi tagjaink).

A helyezések a következők:

I. helyezett: Szűcs Mátyás: Egy júniusi észlelésem története (244 pont, Budapest, Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, I. évfolyam)

II. helyezettek holtversenyben: Nagy Felícián: Távoli elérésű virtuális látómező (Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma, 12. oszt.) és Toldi Emese: Az elemek keletkezése a vasig és a vason túl (Kishegyes, Dositej Obradovic Gimnázium és Közgazdasági Iskola, 10. oszt., Vajdaság), mindketten 226-226 ponttal.

III. helyezett: Simon-Zsók Anett: A csillagközi utazásról (225 pont, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy, Erdély, 9. oszt.)

Különdíjban részesültek  Béres Tibor Flórián: “Amatőrcsillagászat? Kérem, ez az ügy nem anyagiakon múlik!” (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc, 8. oszt.) és Szalai-Figder Flóra Emese (Vörösberényi Általános Iskola, 7. oszt.) “A fekete lyuk” c. munkáik.

Minden helyezett és különdíjas egy-egy darab Izsák-könyvet kap ajándékba. Ezen felül az első helyezett ingyenesen, a II. helyezettek 15 000.- Ft, a harmadik helyezett 10 000.- Ft, a különdíjasok 5 000.- Ft kedvezménnyel vehetnek részt a VCSE idei nyári táborán.

Sajnos, a VCSE anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy kettéválasszuk korosztályilag a pályázókat, egy ifjabb és egy idősebb csapatra. Amennyiben a jövőben komolyabb pénzforrásokhoz jutunk, a díjak száma megnövelhető, és több korosztálynak hirdethetjük meg a pályázatot. Idén is a már hagyományos trend győzedelmeskedett: aki idősebb, az érettebben ír. Ez persze azt mutatja, hogy érdemes évről-évre elindulni a pályázaton, a fogalmazványok egyre jobbak lesznek! (Az idei I. helyezett tavaly pl. II. volt.)

Gratulálunk minden nyertesnek, és nagyon szépen köszönjük minden pályázó munkáját! A legtöbbet a VEGA-ban viszont lehet majd látni.

Miközben a kilencedik (tizedik) nagybolygót sehol sem találják a Naprendszerben, az ismert holdfelfedező, Scott Sheppard és az általa vezetett munkacsoport tizenkét új jupiterhold felfedezését jelentette be 2018. július 17-én. Ezekkel együtt a Jupiternek már 79 holdját ismerjük, amely természetesen azt jelenti, hogy a Naprendszerben a Jupiternek van a legtöbb holdja.

A kép a Jupitert és holdrendszerét mutatja. A Galileo holdak és a Valetudo pályája is be van jelölve (zölddel) a keringési irányokkal együtt. Az újonnan felfedezett többi hold pályája vastagon van felrajzolva. Kép forrása: Roberto Molar-Candanosa, Carnegie Institution for Science.
A kép a Jupitert és holdrendszerét mutatja. A Galilei-holdak és a Valetudo pályája is be van jelölve (zölddel) a keringési irányokkal együtt. Az újonnan felfedezett többi hold pályája vastagon van felrajzolva. A képre klikkelve mérete megnő. Kép forrása: Roberto Molar-Candanosa, Carnegie Institution for Science.

A tizenkettő közül tizenegy szokásos holdnak tűnik, de a tizenkettedik mindössze 1 km átmérőjű lehet, vagyis ez a Jupiter eddig ismert legkisebb holdja. Ezt Valetudónak nevezték el, a higiénia és a tisztaság görög istennőjének latin nevéről. Elnevezésével arra akarnak utalni, hogy prográd irányban, vagyis a bolygó forgásának irányában kering, ellentétben a hasonló pályán található holdakkal, amelyek retrográd módon, a bolygó forgásirányával ellenkezően keringenek.

A holdakat a kilencedik bolygó utáni keresés közben találták, amikor a Jupiter éppen a keresési területen járt.

2018. májusában, az amerikaiak chilei 6,5 méteres Magellán-távcsővel felvett képek a Valetudóról. A narancssárga vonalakkal megjelölt objektum, aminek elmozdulását is lehet látni, a Valetudo. Kép forrása: Carnegie Institution for Science.
2018 májusában, az amerikaiak 6,5 méteres chilei Magellán-távcsövével felvett képek a Valetudóról. A narancssárga vonalakkal megjelölt objektum, aminek elmozdulását is lehet látni, a Valetudo. Kép forrása: Carnegie Institution for Science.

A Jupiter korábban ismert 67 holdja körül 33-nak volt retrográd pályája, a most felfedezett 12 közül kilenc kering ilyen módon.

A legkisebb holdak akár ütközések törmelékéből is származhatnak, de befogott kisbolygók is lehetnek.

Forrás: https://www.space.com/41180-oddball-moon-orbits-jupiter.html

Kiegészítés júl. 18-án: a 12-es szám tartalmaz két korábban – tavaly – már felfedezett és ideiglenes jelöléssel ellátott holdat is. A 12 hold ideiglenes jelölése: S/2016 J2 (Valetudo), S/2017 J2, S/2017 J3, S/2017 J4, S/2017 J5, S/2017 J6, S/2017 J7, S/2017 J8, S/2017 J9, S/2018 J1. Ezeket a jelöléseket 2018. júliusában adták. A következő kettő már 2017. nyarán megkapta ideiglenes jelölését: S/2016 J1 and S/2017 J1. Az S a satellite (hold) szóra, a J a Jupiterre utal a nevekben, az évszámok a felfedezés évét jelölik,  J utáni sorszámok a holdak felfedezésének sorrendjében lettek kiosztva.

Sokan csak álmodoznak a világűrről, de néhány magyar fiatal most közelebb kerülhet hozzá.

Az űrtábor honlapja: www.urtabor.hu.

Több mint 25 diák vesz részt a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei nyári űrtáborában Zalaegerszegen. Egy hét űrélmény átélése közben számos hazai űrkutató szakemberrel találkozhatnak, sőt a nemzetközi Holdfalu-koncepcióba is belekóstolhatnak.

„Társaságunk 1994 óta szervezi meg az érdeklődő fiatalok számára űrkutatási táborát. A résztvevő diákok közül sokan műszaki, illetve természettudományos pályán tanultak tovább, többen pedig maguk is űrkutatókká váltak” – mondta dr. Hirn Attila, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára.

Az elmúlt évek során a táborozók felejthetetlen élményekkel gazdagodtak, a megszerzett ismereteiket később számos helyen tudták kamatoztatni. Életre szóló élmények és barátságok kialakulása mellett a diákok a hét során elismert hazai űrkutatási szakemberektől hallhatnak exkluzív előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Eközben egy egész héten át kitartó szakmai feladattal is megbirkóznak, csoportokban együtt dolgozva. Az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is érkező táborlakók ugyanakkor megismerhetik a környéket, élvezhetik a nyár pillanatait.

A 2018-as tábor is bővelkedik majd különleges elfoglaltságokban, tartalmas programokat kínál. A helyszín Zalaegerszeg, a tábor időpontja 2018. július 8. (vasárnap) – július 14. (szombat). Az idei Űrtábor vezérfonala az amerikai Apollo holdprogram közelgő fél évszázados évfordulója lesz. Decemberben emlékezik majd meg a világ az Apollo–8 startjának 50. évfordulójáról. Ezen az űrhajón jutottak először égi kísérőnk közelébe emberek. Az Apollo–8-ról és a holdprogrammal kapcsolatos más érdekességekről szakavatott előadók tolmácsolásában hallhatnak az űrtábori résztvevők. De szóba kerül a holdi bányászat és a Hold, mint a majdani Mars-utazás „ugródeszkája” is. Megismerkedhetnek a fiatalok az űrhajósokat a világűrben érő sugárterheléssel kapcsolatos kutatásokkal.

„Az idei évben egy különleges projektfeladattal készültünk az űrtáborozó diákok számára. Az Európai Űrügynökség nem olyan régen bejelentette a Holdfalu koncepcióját, és az egész táborunkon átívelő feladatunk ehhez fog kapcsolódni” – árulta el a tábor vezetője, dr. Bacsárdi László.

Az idei űrtábor partnere az Új Nemzedék Központ és a Vega Csillagászati Egyesület. A tábor támogatója az InnoStudió, a SpaceApps és az Űrvilág űrkutatási hírportál. A MANT űrtábori mentorprogramja keretében több táborozó diáknak mentorok vállalták át a részvételi díjukat. Magánszemélyek mellett támogatást adott a Sárhegyi és társa ügyvédi iroda és a New Space Consulting Kft.

Az űrtáborral kapcsolatos részletes információ az alábbi címen érhető el:

http://www.mant.hu/urtabor

További tájékoztatás kérhető:
Bacsárdi László, MANT alelnök, táborvezető
e-mail: bacsardi.laszlo@mant.hu, mobil: (30) 266-6845