VCSE - Spirális felhőörvény a Jupiteren - Juno, APOD
VCSE – Spirális felhőörvény a Jupiteren – Juno, APOD

Naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter sávos kinézetű: a világosabb sávokat zónáknak, a sötétebb sávokat öveknek nevezik. Ezek egymást váltogatva fordulnak elő a felszínen. A sávokat kb. 50 km magas felhőrendszerek alkotják. A sávokban viharok is előfordulhatnak, a Nagy Vörös Folt pl. már a 17. század óta létező anticiklon a Jupiter Déli Egyenlítői Övében. Mérete komoly ingadozásokat mutatott az elmúlt évszázadokban.

A Jupiterhez nemrég érkezett Juno űrszonda a fentebb bemutatott képet kb. 30 ezer km távolságból készítette, és a rajta látható hatalmas, spirális, örvénylő vihar kb. a Földével egyező méretű.Az óramutató járásával ellentétes irányban pörög.

A Junóról itt írtunk korábban, további Juno képeket pedig a küldetés oldalán lehet megtekintemi.

VCSE - Színes holdfelvétel - APOD, A. Paillou
VCSE – Színes holdfelvétel – APOD, A. Paillou

Vizuálisan a Holdat fehérnek, néha sárgásnak látjuk, holdkelte vagy holdnyugta idején a horizontközeli vastagabb légrétegeken át nézve narancsosnak, vörösesnek. Holdfogyatkozásokkor a földi légkör szóró hatása miatt a színe lehet narancsos, élénkpiros, téglavörös, de akár barnás-vöröses árnyalatú is.

Távcsőbe vizuálisan betekintve a Holdat többnyire fehérnek látjuk (ha színszűrő nélkül nézzük). Sőt, ha színes fényképezőgéppel készítünk holdfelvételt, azon is vagy sárgás, vagy fehéres lesz a képe. Valójában a Hold szürkés színe válik fehérré attól, hogy rengeteg napfényt ver vissza.

Ám a Holdnak is vannak színei, csak nagyon nehéz észrevenni. Ez azért van így, mert a színárnyalatok-beli különbségek a holdfelszínen rendkívül kicsinyek, ezért a Holdról készült színes képeken a színárnyalatokat mesterségesen nagyon szét kell húzni, hogy előtűnjenek.

2013. december 19-én a Nap Csillagászati Képe (APOD, Astronomy Picture of the Day) Francsics László magyar amatőrcsillagász színes holdfelvétele volt. A Tycho-kráterről készült színes holdképével pedig egy nemzetközi asztrofotográfiai versenyen kategóriagyőztes lett.

2017. november 11-én A. Paillou színes holdképe lett APOD. Ezt a képet mutatjuk be fentebb. A színek különböző anyagok felszíni jelenlétének köszönhetők. A kékes árnyalatok titánban gazdag rétegeket jeleznek. A narancsos és bíbor színű területek szegények titánban és vasban is. A holdbéli Appenninek-hegység (a képen középen) felett a Mare Vaporum nevű holdtenger látható, a legnagyobb kráter a képen a 83 km átmérőjű Arkhimédész.

VCSE - Az NGC 7789 nyilthalmaz - G. Seigneuret felvétele, APOD
VCSE – Az NGC 7789 nyílthalmaz – G. Seigneuret felvétele, APOD

 

Caroline Lucretia Herschel (1750 – 1848) William Herschel, az Uránusz felfedezőjének húga volt, maga is neves amatőrcsillagász. Caroline Herschel volt az egyik legelső, ha éppen nem a legelső női megfigyelő csillagász. Több üstököst felfedezett, pl. a 35P/Herschel-Rigollet-t, ami 155 évente kerüli meg a Napot. 1828-ban megkapta az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét, ami nagyon rangos kitüntetésnek számított; 1835-ben a társaság tiszteletbeli tagjának, 1838-ban az Ír Királyi Akadémia tagjának választották. Együtt dolgozott a bátyjával, ennek eredménye nemcsak a nyolc üstökösfelfedezése volt, de Caroline Herschel is részt vett  távcsövek elkészítésében, és mélyegeket is talált. Az M110-et 1782-ben Messier-től függetlenül detektálta. 1802-ben a bátyja neve alatt publikálták a valójában általa elkészített mélyég-objektum katalógust, ami 2000 ismert és 500 új felfedezésüket tartalmazta. Ez a katalógus lett az alapja a 19. század végén összeállított New General Catalogue-nak, az NGC-nek.

A Herschelek Németországban születtek, de később Angliába költöztek és ott érték el csillagászati felfedezéseiket. Caroline Herschel bátyja halála után visszaköltözött Németországba, onnét folytatta észleléseit, de inkább katalógusának pontosításán dolgozott. Nem volt férje és gyereke, miután beleszeretett a csillagászatba, szinte csak annak élt. 97 éves korában hunyt el. Sírja Hannoverben található.

Mary Sommerville-lel együtt, akivel együtt választották meg a Királyi Csillagászati Társaság tiszteletbeli tagjainak, egyben a társaság első női tiszteletbeli tagjai is voltak.

Róla nevezték el az 1888-ban megtalált (281) Lucretia kisbolygót, és a C. Herschel holdkrátert is.

William bátyjával együtt összesen 2400 csillagászati objektum felfedezői voltak.

1783-ban találta meg a ma NGC 7789-nek nevezett nyílthalmazt a Cassiopeiában. Tiszteletére informálisan, nem hivatalosan néha “Caroline rózsájá”-nak nevezik ezt a csillagcsoportot. A halmaz tőlünk kb. 8000 fényévre fekszik, korát 1,6 milliárd évre becsülik. Látszó átmérője a telehold méretével vetekszik, ezért nagy nagyításokhoz nem jó célpont. Kisebb távcsővel is látható, de ha a halmaztagokból sokat akarunk látni, akkor közepes távcső igen kis nagyítással a megfelelő hozzá. Ezért nyári táborainkban a binokulárok és a kis távcsövek kedvelt célpontja. Binokulárral foltnak látszik, a távcsövekben csillagokra bomlik.

A halmazban a fősorozati csillagok mellett néhány vörös óriáscsillag is látható. Azt a színindex-értéket, amelyeknél kékebb csillagok nincsenek a halmazban a fősorozaton  elfordulási pontnak nevezik a csillagászok a szín-fényesség diagramon, és ezt a pontot lehet felhasználni a halmaz korának mérésére.

 

VCSE - Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án - APOD, D. Jurasevich
VCSE – Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án – APOD, D. Jurasevich

Los Angeles mintegy négymillió lakosú városa felett lévő Wilson-hegyen (Mount Wilson) helyezkedik el a Mt. Wilson Obszervatórium 1740 méter tengerfelszín feletti magasságban. Itt található a 1,5 méteres “kis” Hale-távcső, ami 1908-beli felavatásakor a legnagyobb földi távcső volt. Ugyanide építették a 2,5 méteres Hooker-távcsövet, ami viszont 1917-től 1949-ig bírta a legnagyobb távcső címét. 1949-ben a Palomar-hegyen felállított 5 méteres, “nagy” Hale-távcső hódította el ezt a címet tőle. 1905 óta több naptávcsövet és naptornyot is felállítottak itt, 2004 óta pedig a CHARA nevű nagyfelbontású optikai-közeli infravörös interferométernek is helyt ad. A közeli Los Angeles fényei ellenére általában jó ég van itt, mivel az inverziós réteg többnyire lenn tartja a városi szmogot, ami a fényeket is megszűri.

A második világháború idején Los Angeles közvilágítását lekapcsolták, hogy esetleges japán bombázók ne találják meg a várost. Az így nyert sötét égboltot kihasználva Walter Baade az Androméda-galaxisról a korábbiaknál sokkal jobb képeket készített, és felfedezte a csillagpopulációk létezését.

A fenti, még 2008. nov. 30-án készült kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomical Picture of the Day) lett 2017. nov. 12-én. A Hold, a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását mutatja be, ami a Wilson-hegyről nézve éppen Los Angeles fényburája felett következett be. A két bolygó közül a fényesebb a Vénusz. A kép vidám hangulatát emeli, hogy bele lehet képzelni a képbe, hogy a Hold rámosolyog a két naprendszer-beli bolygóra… Néhány felhő megjelent az égen, homályossá téve a Hold képét.

VCSE - A 67P/Csurjumov-Geraszimenko (IAU-nevén Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír - ESA, Rosetta
VCSE – A 67P/Csurjumov-Geraszimenkó (IAU-nevén 67P/Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír – ESA, Rosetta

A 2017. november 6-án a Nap Csillagászati Képének (APOD) választott felvételt az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Rosetta űrszondája készítette. A kép közepén egy kb. 10 méter magasságra lövellő gejzír látható.

Az üstökösök, ahogy pályájukon egyre közelebb jutnak a Naphoz, egyre több hőt kapnak tőle, ami felmelegíti őket. Az üstökös belsejében a jég elkezd szublimálni, gőzzé válik, és feszíti a környezetében lévő kőzetrétegeket. Ahol gyengébb, ott áttöri, és az anyag a földi gejzírekre hasonlító kilövellésben eltávozik. Eközben a megtört kőzetből és esetleg a belsőbb rétegekből kisebb-nagyobb kőzetdarabokat is magával visz. A gejzírek csak átmeneti ideig – órákig, napokig, hetekig – működnek. Időről időre újabb gejzírek nyílhatnak meg, miközben a régiek bezáródnak vagy kiürülnek.

Az eltávozó és lassan szétoszló gáz a Nap fényét visszaveri: ezt látjuk kómaként, illetve, ahogy a gáz a kezdősebessége függvényében eltávozik és lemarad a pálya mentén, üstököscsóvaként.

Az eltávozó kőzetanyag többnyire meteoritikus méretű, és táplálja az üstökös pályája mentén kialakuló meteorfelhőt. A leszakadt kőzetdarabokat meteoroidnak hívjuk. Ha a meteorfelhő találkozik a Földdel, szép meteorokat, netán tűzgömböket is megfigyelhetünk. A nagyobb tűzgömbökből akár a földfelszínre is hullhat anyag, ezeket meteoritnak nevezzük.

A fenti kép elemzése a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg, ennek közérthetőbb kivonata angolul itt található.